Színház az élet...

Múlt örvénye tart fogva mesterem,

ördög s angyal voltam a színpadon.

S bár mindig próbálkoztam szüntelen,

vérző szívem érted dühös nagyon.

Belém égtél, mint abroszon a foltok,

ó, múzsám, most is rólad szól ez a nap,

mondd, hogy is lehetnék nélküled boldog

ha eltüntetted virágzó utamat.

Szívedben szívem nyílna s kénye-kedve

csak egy van, hogy vállald magad, s ikreket

ne játssz, játszd inkább azt mily nagy szerencse,

képzelt folyón egymáshoz közeledve

hogy gátlásunk túlparton s nem itt rekedt,

hadd lobogjon vágy, szerelem kegyence.

Mint gyertyafénynek a meghitt est, 

mint kisdednek az anyai test, 

mint éjnek ragyogó csillagok, 

mint parfümnek az illatok,

mint áramnak a védőburok,

havas télnek a patanyomok

az lehetnél nekem.

Mint atommagnak a proton,

mint széles mosoly arcokon,

mint süteménynek az édes,

fáradt vándornak a rétes,

mint ajaknak a forró csók,

ódon szekrénynek a fiók,

az lehetnél nekem.

Az lehetnél, ki lenni szeretnél,

igen, az lehetnél, ha szeretnél.

 

https://www.youtube.com/watch?v=Y9A-i93qjSc

https://www.poet.hu/vers/243291

Némaságod az,

mi fülsüketítő zaj

tépett lelkemnek.

Délibáb réten

ringatózik szelíden

a vágyott képzet.