Napsugár blogja
Ősz a felhők felett
Őszre várva
Ne szaladj gyorsan tova, napsugár,Szívembe zárnám a bohém nyarat,Maradj mindig velünk fényes nyárlány,Adj örömteli, tüzes órákat,Milyen mulandó a földi élet,"Velem mindig az ősz érezteti",Holnaptól ködös esőcsepp szitál,Ma még napfény bőröm kényezteti,Viharos, dúló szerelmi flörtök,Az élet nyáron pezsgőbuborék,Szerelmes érzelmek, bús szíveknek,Éjszakákba nyúltak a táncesték,Fehér szemű, vagy piros otelló,Beértek édes ízű gyümölcsök,Kiválóan finom csemegének,Zamatosan ízes, szőlőfürtök,Elsuhantál napfényes, víg derű,Mediterrános, forró hangulat,Szomorkás kedvű őszidő felvált,Színes, parádés karneválokat. /Az idézet Ady Endre: Szerelmek az őszben című verséből/Élni akarok
Élni akarok
Bepréselődtem tégla réseibe,
Adjatok egy kis friss levegőt nekem!
Tekeredem sötétség örvényébe,
Megfullaszt, levegőtlen, szoros helyem,
Gyenge száraim éppen megtartanak,
Félek egyszer a szakadékba esem,
Lavina omlások beszippantanak,
Akaratom mutatja zöld levelem,
Csípős hajtásommal ujjakat szúrtam,
Szeretnék egyszer erős páfrány lenni,
"Holnap éjjel elfeledem a múltam",
Virágcsokrokba tartódíszként élni,
Nem látnak itt a szürke pincelakba,
Észrevesznek, legyintenek, egy csalán,
Több vízhez jutva élhetnék fás parkba,
Nem lógnék itt alagsor téglafalán,
Fény, és víz, belém sok erőt lehelne,
Lassan préselem gyökerem a falból,
Gyógyító hatásom áldás lehetne,
Sok kis új hajtás nőhetne magomból.
/Idézet Ady Endre: Elindult egy lány cimű verséből/
Az Én zsoltárom
„ Aki több napos éhezés után kenyérre gondol”
Éhezőket látva szívem összeszorul,
Istenem! Szánd meg a szegényeket,
Ne ismerjék az ínséges időket,
Jusson nélkülözőknek roppanós kenyér,
Asztalukon legyen bő teríték,
Istenem! Ne hagyd senyvedni bárányaidat,
Utcákon ne kóboroljanak vesd meg hajlékukat,
Minden búzaszemben megcsillan az élet,
Adjon az ég puha esőszemeket,
Érleljenek bő búzaterméseket,
Aratáshoz szorgalmas, erős kezeket,
Adassék minden embernek puha kenyér,
Emberi empátia legyen szívnek vezér,
Akkor jön el a földi paradicsom,
Ha szép dal cseng az összes magyar ajkon,
Istenem! Ne hagyd elveszni az éhezőket,
Földi javakból egyformán jusson,
Frissen sült kenyér zamata,
Illatozzon mindenhol reggeli manna,
Istenem! Igaz nem hagyod?
Korgó gyomor üresen maradjon,
Éhezők kezeiben friss kenyér roppanjon.
/idézet Pilinszkí János: Zsoltár cimű verséből való/
Uram, nem lázadok
Fénytlen Karácsony
Más ez a Karácsony, olyan rideg,
Lelkem sajdul, beleremeg,
Csatazaj zúg a világban,
Több ezren élnek háborúban,
Egyre nagyobb a szakadék,
Társadalmi választék,
Többen játszanak a milliókkal,
Más az utcán küzd a téli faggyal,
Számtalan ember elveszett,
Betegségben reményvesztett,
Kiváltó ok lehet sokféle,
Kis embernek nagy a terhe,
Nézem az utcai díszfényt,
Morzsolom szemeim könnyét,
Nem lesz ugyanaz, mint rég,
Felidézem elmúlt évek emlékét,
Akkor tisztaszívből szólt a nevetés,
S nem volt hamis szemfényvesztés,
Vártuk együtt kis Jézus születését,
Szeretet fonta át a család kötelékét,
Belül sír naív szívem,
Egyetlen vágyam legyen egészségem,
Ajándékot, ha kérhetnék,
Szeretet és békesség.