Napsugár blogja

Gyöngyvirág, jácint

Nárcisz, illlatfelhő száll-

Újjászúletés

Újjászületés

Zsong,- bong friss a természet-

Tavasz operett

Üde fény ébreszt

Arany napkorong lebeg-

Újjászúletés

Szememben szemed

Szívem felélesztetted,-

Újjászületés

Cseresznyevirág

Sziromszoknyáját szórja-

Újjászületés

Arannyal gravírozó gyöngyös-tű,

"Mesterségem, Te gyönyörű,"

Tollamban titkom rejtem,

Bánatom, örömöm belettem,

Nem fáradhatok el soha,

Bár lehet sorsom mostoha,

Lendülettel tölt fel a szójáték,

Tollammal minden perc ajándék,

Természetben szárnyal képzeletem,

Lelkem ilyenkor színesbe öltöztetem,

Sodródó folyóba lebegek,

Szívemben pillangók repkednek,

Fájdalmam gyógyítják rímes sorok,

Sírásomra szócsengést alkotok.

Egy reggeli kávé mellett nyújt vigaszt,

Mesterségemtől semmi el nem riaszt,

Tollam! Te szép, ékes díszem,

Minden vonásom diadalívem,

Utolsó lélegzetemig maradj velem,

Társam vagy örök, hű szerelem.

Idézet: Nemes Nagy Ágnes: A mesterségemhez

Gyökereim kötnek e magyar honhoz,
Termékeny talajú, humuszos otthonhoz,
Koronáim, lombjaim Hunniában dúsultak,
Kedvező széliránnyal érett magokat szórtak,
Virágok, szirmok, akácos ligetek,
Érzem, hogyan dobban növényszívetek,
Ez a hazám idekötnek gyökereim,
Hozzám suttognak titokzatos hegyeim,
Folyóm a szőke Tisza békét nyújtott,
Az Én faszívem partjain vigasztalódott,
Nem vágyom más tájra, idegen honra,
Hamvaimat majd Hunnia fogadja,óvja.
„ Mások gyümölcsösödtek”
„Én mindig virágoztam”
Bőséges terméseim alig adtam,
Élénk színeimet gyakran mutattam,
Dús lombjaim között fúj könnyű szellő,
Falelkem pihen, ágaimon magyar kendő,
Egyenes törzsem eltarthat száz évig,
Magyar földben gyökerezem életem végéig.

Sirató asszonyok, jajveszékelve gyűltek,

Esett az eső, fekete felhők feltűntek,

Kopogott hangosan az utcakövén,

Vizes ruhámban rohantam Anyámhoz Én,

Lélekszakadva értem a szülői házba,

Szobája előtt mosdató víz volt egy tálban,

Állát kendővel felkötötték sirató asszonyok,

Meredt volt, ajkáról nem szálltak már sóhajok,

Lila lett bőre s még szüntelen remegett,

Zakatoló szívem nagyon szenvedett,

Fehér, hideg kezét kezemmel melegítettem,

Utolsó perceiben szenvedésén segítettem,

Mikor láztól vacogó homlokát lemostam,

„Nem engedték, hogy megscsókoljam,”

S lám ,őszi szellő susogott,s tova- szökkent,

Lelke szisszenéssel egy jó Angyallal elröppent.