Gondolkodtató

Hajnali három
A metrót várom
De nem jön az,
Ahogy te sem.
Mindig az maradsz,
Akit kerestem.
Hangos zajok.
Tompa vagyok.
Egész életlen,
Most az értelem.
Mert pont Téged
kerestelek.
Kicsit véletlen
Meg szerettelek.

Lassan egy éve már,
Hogy szívem búval jár.
Nagy kő nyomja szűntelen.
Nem viszonzák' szerelmem.

Hogy is tenné bárki,
ha nem tárulhat ki.
Márpedig azt nem lehet.
Megvetnének engemet.

Azt zárta magába,
Akinek van párja.
És még ő is barátom.
Te sors, tréfás halálom.

Bántja a gyomrom a sok érzés.
Lehet azért, mert nekem nehéz,
Van aki bírja, nekem elég.
Nem kell a maradék szív vérzés.

Így lettem emóció vegán,
Olyasmi szív ügyi veterán.
Eleget láttam a harcokból,
Inkább maradok elég távol.

Hogy ne sebezhessen meg engem
Egy véletlen szerelem repesz,
Vagy egy rejtett csalódás akna.
Mert abba szívem bele halna.

Mondják, ahol a csont összeforr,
Kicsit erősebb lesz, mint egykor.
Nem tudom, hogy hány nap szükséges,
Hogy a lelkem se legyen véres.

Meg tudom-e valaha
Hálálni, mind mit teszel
Foglaljalak aranyba?
De az sem nemes ékszer

Nem fényes az annyira
Mint, ahogy Te sugárzol
Rubint, gyémánt, platina
Elmarad tőled távol

És Te mégis velem vagy
S nem adhatok aranyat
De minden kincsem, avagy
Csak az ékes szavakat

Perceken át némán firtatom
A tekinteted, a két pillád,
A két könnyű röptű pillangót,
Ahogy felém szórják a szikrát.

Egyszer-egyszer arrébb pillantok
Veres ajkaid somolyára
Mert, akkor csintalan vigyorog
Orcád ezernyi porcikája.

Most nélküled fekszem az ágyon,
S csukott szemmel érzem illatod,
Az édest, amire úgy vágyom,
Élet, legfényesebb csillagom!