Erzsi-Zsu blogja

/Evokáció/

Oly de, régen voltam én diák,
meghalt, mint egy nagy álomvilág,
kifakultak a kétségeim,
eltemették már a vétkeim.
 
Az Isten azért hozzám hajolt,
a bűntől megmosva átkarolt.
Engedd, hogy meglássam arcodat,
együtt átéltünk viharokat!
 
Morbid, amit alázva adtál,
mert engem ám, csak megtagadtál,
és lám, eltűnt " a vád és a gúny ",
a kullogó percek a tanúk.
 
Nem maradt, más csak is a remény,
és a szeretet, 'mi benne ég,
felperzselt sorsom ködben úszik,
hiszen... Isten szándékán múlik.
 
Nézdd, csillag látja földi utam,
a sóhaj áthat cinikusan,
lásd, mily bánatot adtál nekem,
akkor jössz rá, ha már "nem leszek".
 
Idézet; Juhász Gyula: Mit akartam c. verséből való.

Néha az álmokba belehalok,
mert a lélek feléli saját magát,
magam mögött hagynám a zuhatagot,
a Mennyei boldogság látszatát.
 
Múlnak a szenvedésem napjai,
feledni Angyalom téged nem tudlak,
fény borítja a lelkem óhajait,
érzések, könnyemmel túlcsordulnak.
 
Fájó emlékeim közt kutatva,
arra kérem az Istent, adja vissza,
az elmúlt szép napjaimat, megtartva
a boldogság könnyemet megissza.
 
A Patak is kilép a medréből,
szereteted visszatalál medrestül,
áthevült megbocsájtás, érzésétől,
kívánságom egyszer talán teljesül.
 
Édes Kincsem ölelném szorosan,
bánatot oszlat alkonyom hajnala,
vezess a lélek útján, oly boldogan,
vágynék reád, szeretet Angyala.

Ó, Istenem
valamikor életet adtál nekem,
és most...?
Mindent elvettél tőlem,
hazug nappalokat,
megálmodott éjszakákat.
 
De itt állok előtted
meztelen lelkemmel.
 
Nem maradt másom,
csak az őszinte szeretetem,
...amit oly sokan kihasználtak!
 
Halvány reményem is meghalt...
belefásultam!

Álmom, létem zuhanása,
mocsarát taposom újra,
mély illúziót elásva,
mocorgó énemet fúrja.
 
Hibát, hibára halmozok,
álmodom a boldogságot,
de a mocsár húz, vigyorog,
s kidob, haláltáncom járom.
 
Könnyemmel a sárt táplálom,
vonz az ingovány, nem ereszt,
lelkem mosott boldogságom,
szunnyadva mélybe megrekeszt.

Füstölgő gondolat,
elereszt az énem,
a meddő álmokat,
félúton felvésem.
 
Volt pár meghitt évem,
vágy a némasága,
odavonz a vérem,
élet hiúsága.
 
Eleven seb láza,
a mérge bennem ég,
szívemet vigyázza,
hiába keresnéd.
 
Íriszedbe nézve,
lelki tapasz perzsel,
jutalmat igézve,
rebeg néhány percet.
 
Sorsom ködbe kúszik,
égi kihunyt fények,
szereteten múlik,
oly büszke remények.
 
Alamizsnát adtál,
emléked porladó,
lám mégis megmartál,
életem hervadó.
 
Szertefoszlott álom,
belehalt vidámság,
ölel imádságom,
formál a bezártság.