Erzsi-Zsu blogja

Mondd, hogy igazán anya vagy,
de hát hisz Te nem is szültél,
érző fájdalmad nem oly nagy,
szüléstől is mentesültél!

Öledbe kaptál egy babát,
amiért meg nem szenvedtél,
áldod érte szülőanyát,
elveidből is engedtél!

Kaptál hideget - meleget,
mindent, csak nem szeretetet,
mert, hát Ő csak egy idegen,
de szeretetet idecsen!

Szenvedtél érte eleget,
fájó sebed is beheged,
láthatsz csillogó szemeket,
Ő lett a drága gyermeked!

Ím játszottam a szavakkal, mert 

elvesztettem a féltő Múzsám,

temetem azt a síró hangszert,

ami muzsikál már ezután!

A fejem fölé hálót szövök, 

a hangomat is elnémítom,

kérlelő vallomásod mögött,

fájó sebedet begyógyítom!

A hűvös, álmos hangját adta,

elragadta az álommanó,

- Hidd el Gyöngyhang; - ő már megbánta,

szívszakadva visszavár, anyó!

Bús könnyeimmel muzsikálva, 

feloldom, hát minden bánatom, 

hű szívemnek szerető árnya, 

talán lehetek még támaszod!

Beleszövöm a lelkem hangját, 

s tőle kérem a bocsánatot!

Múló Gyöngyhangnak a haragját, 

szívében hordja alázatot!

Egy 2014-es versem átírta! 

A szemem tükrében nézem önmagam,
Nincs benne szép és jó, csak a fájdalom,
Hisz fel nem fogja már ezt a vén agyam,
Fásult a lelkem nincs is ott irgalom.
 S lásd, ahol az Ég és a Föld összeér,
Ott találkozunk Te meg én, szeretet -
Tengerén, ahol az égbolt is fehér,
Siratom, meg nem született gyermeket.
 Fájdalmas létre tapadtak a felhők,
Kérem Istent törölje le könnyeim,
Anyák napi versek nem mind hízelgők,
Szavam gyöngyszemei, igaz kincseim.
-
Bár a Nap sugara mégis szíven szúrt,
Kivívott harcom lelkembe beletúrt.

Gyermek napra írom soraimat
Neked!
Látom szemeidben
a szép mosolyod.
Nézem a huncutul csillogó orcád,
a hisztire hajló léted.
De sokszor csókolnám
a kerek pofidat,
mert Te vagy a szeretetem kincse.
Nincs nálad szebb és jobb
unoka.
Álmaimban velem játszottál...
- kopog a csend,
s visszhangzik
az ablakon!

Gondolataimat fejemben
 összekuszálja a csend.
 Sorsomba van írva
 minden rút szenvedésem.
 Megfáradt testemnek
 vágya a múltamba vész.
 Megritkult hajkoronám az őszt idézi,
 szemeim alkonyát,
 merengve- kábító fényét.
 Fáj a szeretet.
 Családom oly nagyreményű álmom,
 miben egyre csak a hiány kántál:
 ülj körém karácsonykor!