Erzsi-Zsu blogja

Futok a széllel, zakatol a végzet,
esővel üvöltenék, hisz megbocsásd,
hisztériám ölel, és talán szétszed,
reakcióm ad róla gondoskodást.
 
Úgy dübörög bennem a hiányérzet,
csillag látja földi utam, megcsodáld
sóhaj oly fényes, legyen benne részed,
meguntam az örök megalázkodást.
 
Könnyem gondolatom mossa oly némán,
hiányolom bőröd édes illatát,
lélek áthat a szívem hasadékán.
 
Eldobtad az élet fényes sugarát,
egyszer túl látsz majd, az Isten szándékán,
felnösz, s meghallod a hitnek moraját!

Koldul érző lelkem
mézes-mázas szavat,
silány hazug jellem
sikoltva kifakad.
 
Szemembe beleül
kérlelő fájdalom,
érzőn ellenszegül,
derekam beadom.
 
A remegő kezem
imára kulcsolom,
bocsáss meg Istenem,
ím hozzád suttogom:
 
-Irgalmat adj nekem,
zokogó szív enyhül
könnyem mossa sebem
szeretet nem enyhül.
 
Hisz, nem vágyom másra.
Hagyd, hogy szeresselek,
esélyt bocsájtásra,
hittel adj, feledjek.
 
Alázattal kérlek,
gyógyítsd a lelkemet,
szeretet a lényeg,
add vissza hitemet,
 
vezeklő imámat.
Bűn bennem csak méreg,
töröld el hibámat,
gyermetegen kérlek!

A két karom nem ölelhet Téged,
Ölembe ringatom a hitemet,
Angyalokkal álmodjunk most szépet,
Fáinkon jégcsap fájón díszeleg.
 
Itt csak én lehetek veszteséges,
Angyalokkal küldöm üzenetem,
Karácsony oly keserűen édes,
Súgom, halld a szerető szívemet.
 
A lélekbe vésődött alázat,
Nincs más itt, egyedül csak, imádat,
Hiszem, adsz még nekem szebb Karácsonyt.
 
A csillagfény bilincsét eloldjuk,
Igaz érzésekkel kárpótoljuk,
Így a szívszeretet nem ér zátonyt.

Úgy füstölög az ábrándom,
jaj, csak a szeretet áldjon,
a csillagok közt libegők,
reményeim ködbe veszők.
 
Remegve rebegi ajkam,
hisz megválaszolhatatlan,
óvóm gyógyító sebeket,
valaha talán beheged.
 
Még úgy szúrnak a tövisek,
magammal a lelkem zizeg,
hallgatom az édes dalát,
a vágyakozó sóhaját.
 
Tudd, hogy magamat átkozom,
ám, elfogadom a sorsom,
lelkem egyre tisztogatom,
egyszer békét köt haragom.
 
Járom az élet ösvényét,
szeretet oldja reményét,
Égi fényét tündér gyújtja,
nyugvást adja megbánt múltja.

Nélküled nem az vagyok ki voltam,
belém mart kudarc, feszít a színen,
lelkileg belé is szomorodtam,
felkapaszkodik fesztelen szíven.
 
A gondolat panaszkodik csendben,
hiányod adta fájón érzésem,
álruhát ölti szerető testben,
szeretet helyébe jő kétségem.
 
Gyászomba borul megható szavam,
lepellel takarja lelki békém,
élet minduntalan vigasztalan,
szemernyi remény sincs az út végén.