Erzsi-Zsu blogja

Doli-Erzsi•  2016. november 8. 18:42

Vágyok reád

Néha az álmokba belehalok,
mert a lélek feléli saját magát,
magam mögött hagynám a zuhatagot,
a Mennyei boldogság látszatát.
 
Múlnak a szenvedésem napjai,
feledni Angyalom téged nem tudlak,
fény borítja a lelkem óhajait,
érzések, könnyemmel túlcsordulnak.
 
Fájó emlékeim közt kutatva,
arra kérem az Istent, adja vissza,
az elmúlt szép napjaimat, megtartva
a boldogság könnyemet megissza.
 
A Patak is kilép a medréből,
szereteted visszatalál medrestül,
áthevült megbocsájtás, érzésétől,
kívánságom egyszer talán teljesül.
 
Édes Kincsem ölelném szorosan,
bánatot oszlat alkonyom hajnala,
vezess a lélek útján, oly boldogan,
vágynék reád, szeretet Angyala.

Doli-Erzsi•  2016. október 11. 19:43

Belefásultam

Ó, Istenem
valamikor életet adtál nekem,
és most...?
Mindent elvettél tőlem,
hazug nappalokat,
megálmodott éjszakákat.
 
De itt állok előtted
meztelen lelkemmel.
 
Nem maradt másom,
csak az őszinte szeretetem,
...amit oly sokan kihasználtak!
 
Halvány reményem is meghalt...
belefásultam!

Doli-Erzsi•  2016. augusztus 29. 09:31

Boldogságnak ára van

Álmom, létem zuhanása,
mocsarát taposom újra,
mély illúziót elásva,
mocorgó énemet fúrja.
 
Hibát, hibára halmozok,
álmodom a boldogságot,
de a mocsár húz, vigyorog,
s kidob, haláltáncom járom.
 
Könnyemmel a sárt táplálom,
vonz az ingovány, nem ereszt,
lelkem mosott boldogságom,
szunnyadva mélybe megrekeszt.

Doli-Erzsi•  2016. május 19. 17:15

Alamizsnát adtál

Füstölgő gondolat,
elereszt az énem,
a meddő álmokat,
félúton felvésem.
 
Volt pár meghitt évem,
vágy a némasága,
odavonz a vérem,
élet hiúsága.
 
Eleven seb láza,
a mérge bennem ég,
szívemet vigyázza,
hiába keresnéd.
 
Íriszedbe nézve,
lelki tapasz perzsel,
jutalmat igézve,
rebeg néhány percet.
 
Sorsom ködbe kúszik,
égi kihunyt fények,
szereteten múlik,
oly büszke remények.
 
Alamizsnát adtál,
emléked porladó,
lám mégis megmartál,
életem hervadó.
 
Szertefoszlott álom,
belehalt vidámság,
ölel imádságom,
formál a bezártság.

Doli-Erzsi•  2016. március 31. 20:40

Egyszer majd...

Futok a széllel, zakatol a végzet,
esővel üvöltenék, hisz megbocsásd,
hisztériám ölel, és talán szétszed,
reakcióm ad róla gondoskodást.
 
Úgy dübörög bennem a hiányérzet,
csillag látja földi utam, megcsodáld
sóhaj oly fényes, legyen benne részed,
meguntam az örök megalázkodást.
 
Könnyem gondolatom mossa oly némán,
hiányolom bőröd édes illatát,
lélek áthat a szívem hasadékán.
 
Eldobtad az élet fényes sugarát,
egyszer túl látsz majd, az Isten szándékán,
felnösz, s meghallod a hitnek moraját!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom