Veterán kórház

Sebláz

 

Záportól ködös az ég, apró dárdákat satírozva,

Kollázst készít a csíkokra vágott önarckép.

Kilincsel a család értem, öreg komód vár vissza,

S anyám derűtlen arccal, félszegen dülöngél

 a váróban.

 

Füst és láng, homály martalócai osztanak ponyvát,

Idegen albérlők repeszei szereznek zöldkártyát,

Tudatlan én viaskodik magával, s a tudat alatti

szomszéd felelget beágyazódva, műtőasztalon

zajlik haláltusája.

 

Kóma, sorstalanság, szürke szarkalábak tánca,

Delíriumból való ébredésnek fárasztó ábrándja.

Néma léptek zaja, láthatatlan valóság vibrál,

Mikor meglátom életnagyságban édesanyám.

Édesanyám?!