Kulcsok, a nap alatt

Megtörhetetlenül hozzuk a kötelezőt, helytállunk.
Don folyó partján állva, bunkereinkből ki-kukucskálunk.
Morzézik rajtunk a távíró, az égből potyogó jégeső,
isteni fagygolyók, apró ejtőernyősök. S a tankok tornyai
tetején a lapos sipkák, mint hű írótollak talpai fordítanak.

Jelentik: Hosszú lesz még a tél, tűzijátékba fog borulni
a vidék, s az alkony is olyan képet fest majd, mint a tintába
kevert, karmazsin és puncs. Tócsákba, méhvermekbe gyűlik
a felszerelés, deltát feltöltő hús és vér. Földbe fagyott
cintermekbe zárja emléküket az értelmetlen öldöklés.