Egyszer, láttam életemben

egy olyan leányt, ki nem hagyta

meglocsolni magát. Haja, akár a

villámló fekete selyem, ruhája

a tétova szürkület. S akkor, tiszta 

szemeiben, egyszerre izzott fel,

az éjközép és a Hold. Vihart támasztva,

időért kiáltott a sors, hogy egyszer 

még megtalálhassam Őt. És nem a 

tojásokért, egy kupa itókáért.

Hanem azért, mert szerettem Én.