Bakos Erika - Verseim

Keretbe foglalva játék. :)

"Hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker”
túl csordult bennem a vágy és minden tévedésem, az fair,
ha ujjam és az agyam sem forog? Szédült világban kullogok.
Keresem a telót, naaa hoool van, közben egy villanykarót csókolok.
Küldök lájkot meg piros szíveket, tudod a facebook így szeret.
Majd körmölök egy sms-t, ha már kitisztultak fejemben az erek,
- vágod, hogy mennyire szeretlek, de most gyere értem bakker,
jaaaaj, ” nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter"

Varró Dániel? SMS Versek

Estélyre elég egy retikül,
pár apróság, álmok és festett testhéj,
ruha mitől a férfi megsemmisül,
egy kéz, melyben ez a rongyos világ elfér.
 
A robothoz öblös táska kell,
hol a széljárta zsebek húzzák a vállad,
megrakott nyűgje odaver,
hétvégén már ki sem teszed a lábad.
 
Neszesszer piciny titkokat rejt,
csillagok parazsát, dajkáló láthatatlant,
tampont, púdert, s némi játékszert,
kinek-kinek zsigerből kimondhatatlant.
 
A bőrönd az éber élethez kell,
ha jössz, ha mész majd az utadon,
emlékeket cipelsz rengetegszer,
míg az elmúlást tenyeredbe csurgatod.
 
 
 
 

"Én sem volnék, ha nem volnál"
bőrömön ajkaddal rajzolt nyár,
nélküled egyedül hallgatok,
hideg az éj s a test vacog.

Sarló a hold, még rám nevet,
szagolgat rózsás felleget,
csókol nagyhajú esők nyakába,
a nyárvéget sziromba zárja.

Bennem otthon vagy kedvesem,
ha lecsukom én is a szemem,
együtt leszünk mi kőbe-fába,
"s búvunk egymás árnyékába."

/ Idézett sorok, Kányádi Sándor: Két nyárfa c. verséből /

Valójában az élet nem tudom miről szól,
de hiábavalóak a létválasztásaink,
az idők bögréiben ugyan az a leves forr,
kezdetektől vannakvágyaink, álmaink.
Megelégedés, sosem volt és nem is lesz,
nagyobb kutya játszik az igazsággal,
ha átgondolod nem olyan tévhit ez,
ma is fejet hajtunk néma elragadtatással.

"Az alkony lassan hűvös kékbe sápadt",
szél szaglássza a dinnyehéj-illatú várost,
lassan betakarnak a földre hulló árnyak,
bár sokan azt mondják nincs halál,
a hiányod nagyon valóságos.

Csillagok parázslanak, opálos az est,
gondolatok kergetnek édes álmokat,
amíg a falra vetül egy utcai lámpatest,
az ébredés sötétjében még látom,
"lehunyt pillájú alvó arcodat".

/az idézetek: Dsida Jenő: Laterna Magica verséből/