1950.02.02 blogja

Szerelem

1950.02.02• 2014. január 12. 00:26

Valamikor

Valamikor hajdanán ifjúságom hajnalán

Szerelemtől sebzett szívem, elhagyta az otthonát.

Elindultam, útra keltem, bánatommal messze mentem.

Vitt a vonat messzire, egy nagyváros szívébe.

Gyere, szállj le kicsi lány, ez a város terád vár.

Itt majd új otthonra lelsz, s a város majd megszeret.

Szívedben a fájdalom, lassan-lassan elcsitul.

Lesznek majd új barátok, elfújják a bánatod.

A városban munkát kaptam, így hát szépen itt maradtam.

Dolgoztam és okosodtam, gimnáziumba bejártam.

Így tettem szert sok barátra, szerető nagycsaládra.

Újra itt lettem szerelmes, és hamarosan férjhez mentem.

Negyvenöt éve már ennek, hogy elszaladtak az évek.

Gyermekeim mind felnőttek, unokáim sorban jöttek.

Ők is nagyocskák ma már, elrepült az ifjúság.

Ez a város boldoggá tett, megtaláltam a szerelmet.

1 hozzászólás

1950.02.02• 2013. június 17. 09:08

Az első szerelem

Három éves voltam talán

Mikor egy fiú így szólt hozzám

Olyan szép vagy kis Juliskám

Feleségül veszlek, meglásd

Várj reám, míg felnövök

Érted akkor visszajövök

Megkereslek bárhol is jársz

Ígérd meg, hogy addig vársz rám.

Kis Juliska megígérte

Várni fog, míg eljön érte.

Várta vissza, egyre várta

Mikor jön érte a párja.

Múltak hetek, szálltak évek

Nem feledte a szerelmet.

Nem gondolt soha arra,

Hogy a fiú majd becsapja.

Jött a fiú, bekopogott

Érted jöttem, hát itt vagyok.

Ugye emlékszel még rám

Édes kicsi Juliskám.

Hogy feledte volna a lány

A fiút kire mindig is várt

Ki reményt adott, s boldogságot

Megszépítette a világot.

Egyszer minden álom véget ér

A fiút messze sodorta a szél

Otthagyta a boldogságot

A lányt, akit úgy imádott.

A szüleik nem akarták

Hogy ők legyenek egy pár

Elválasztották, hogy őket

A szerelmük így ért véget.

Szólj hozzá!

1950.02.02• 2009. április 26. 16:20

Jutka Budapesten

Feljött Jutka Budapestre dolgozni,

ezért tanult hónapokig gépelni.

Dolgozott is szorgalmasan napestig,

gondolatban egyre repült hazáig.

Budapesten nem talált csak árnyékot,

olykor-olykor virradatig zokogott,

Dohos pince volt szállása, otthona,

rádadásul egy kegyetlen "Angyika".

Nem mind arany ami fénylik kis Jutka,

Anyagi szív a könnyeit hullatja,

Gyere haza kicsi lányom jöjj haza.

Itthon vár a szerelmed két karja.

Becsületes paraszti kéz többet ér,

mint a pesti amelyik csak csalfán kér.

Megyek anyám, megyek apám, repülök.

Holnap után gyorsvonatra felülök.

A gyorsvonat kerekének dallama

végigkisér életeden kis Jutka

Egyre kattog zakatol a füledbe,

nyomot hagy romlatlan kis zsívedbe.

Nehagyd el a szülőfölded sohasem

idegenben nincsen aki szeressen.

A szülőföld életednek gyökere

visszahuzza aki a föld gyermeke.

Budapest, 1968. augusztus 7.

1 hozzászólás

1950.02.02• 2009. április 26. 16:15

Egy óra boldogság

Vége a munkaidőnek. Elhallgatott az irógép. Nem játszanak már a billentyükön a formás kis ujjacskák, és nem hallom a halk kopogásait, mely vidámsággal töltötte el a munka feszült légkörét.

Elment a Fönök és vele együtt a rossz hangulatom.

A szobát csend szállja meg, csak a neonfény halk zümmögése hallatszik.

Ketten vagyunk itt, Te és Én.

Eltünnek a legnyúgvó nap sugarai és beszökik a szobába az első ezüstös holdsugár. Körülnéz pajkosan, végigjárja a falat, butorokat, megáll az egbefonodó kezünkön és szégyenlősen tovalibben.

Gyönyörködöm mosolygó arcodban, melyen a boldogság rozsái virulnak és jóleső melegség tölti el szívem, hogy ezeket a virágokat én táplálhatom.

Szeretném megfogni az óra kerekét és herkulesi erővel visszatatani attól, hogy elválasszon bennünket. Beszél a szemünk és minden élet megszünik körülöttünk. Csak ketten létezünk.

Szeretlek, szeretném elmondani százszor, ezerszer, amig csak élek. Elöttem ez a legszentebb szó és a neved, amely szebb a legszebb muzsikánál.

Letelt egy óra. Megtört a varázs kikisérlek az ajtón és várom az estét, hogy hozzád repülhessek álmomban.

1968. augusztus

Szólj hozzá!