1950.02.02 blogja

Édesanyám honvágya 

 

Ül a padon elmerengve, két kezét ölébe ejtve,

Tekintete messze réved, gondolatban haza téved.

Kicsi ház a falu végén, nem őrzi már az emlékét.

Lakói tönkre tették, szép rózsáit kimetszették.

Gyümölcsfa sincs a ház előtt, pedig mily régóta nőtt.

A gyümölcsét hogy szerette, rég a férje ültetgette.

Milyen szép is volt az a ház, mikor mind együtt voltak.

Kicsike, de boldog fészek hol szeretetben együtt éltek.

Hány éve is már annak, hogy el kellett jönnie,

Hátra hagyva kicsi házát, ismerőst és barátját.

Temetőben férje sírját, távolabb kicsi fiát,

Szüleit és testvéreit, szempilláját könny ellepi.

Már csak ritkán jut el haza, hol volt egykor az otthona.

Jobb is, tán ha nem látja, hogy ment tönkre kicsi háza.

Ül a padon mozdulatlan, ősz haján a nap megcsillan.

Könnycsepp szökik a szemébe, Istenem, de haza menne.

Pedig itt is jó helye van, megkap mindent, mit csak akar.

Unokái úgy szeretik,  körbe veszik, ölelgetik.

Jó itt neki, belátja, egyedül otthon mit csinálna.

A szomszédok is meghaltak már, hiszen elmúlt több mint tíz nyár.

Ha majd eljön az ideje, hazatér megpihenve.

Férjével egy csendes sírban, együtt lesznek, mint meg van írva.

 

Marci cicánk

 

Volt egy cicám, nagy bajuszú

Szürke, kedves alamuszi.

Egeret ö sose fogott

Egész nap csak lustálkodott

 

Ha lejött hozzánk Petike

Csak a Marcit kereste.

Cirógatta, simogatta,

Teli hasát vakargatta.

 

Marci cicánk, ha éhes volt

A konyhaajtóban  nyivákolt

Addig sündörgött köröttünk

Míg bendőjét megtöltöttük.

 

Egy nap aztán nem jött haza

Mindhiába hívtuk.

Marci cicánk hova lettél,

Mindig haza várunk.

 

Tita Partján

 

Tita partján van egy fa, meg-megállok alatta

Nézem a víz folyását, hallgatom a csobogását.

Elgondolom honnan ered, hány kis falun át tekereg,

Arra messze a kis folyónak nevet vajon milyent adtak?

Másutt is Titának hívják, szeretik a csobogását?

Áll-e pad a patak parton, megpihennek-e rajta vajon?

Talán ott a messzeségben is áll egy szomorúfűzfa

Az emberek arra járva, megpihennek  alatta.

Nézem, nézem a kispatakot, vize gyorsan tovább csobog

Elviszi a bánatomat, messze szálló sóhajomat.

Talán megáll megpihenni,  nehéz terhét letenni,

Felvenni a vidámságot, átszelni sok falut, várost.

Valahol a messzeségben, összefolyni egy tengerrel.

Valamikor rég

 

Van egy falu, ott születtem én

Tolna megye kellős közepén

Ott állt egy fehérfalu ház

Édesanyám mindig haza várt.

 

Ott voltam én boldog és vidám,

Ott élt velem sok sok jó barát

Volt egy fiú, kit úgy szerettem én

Kamaszkorom boldog idején.

 

Elrepült már felettem sok év,

Kisfalumba visszajárok még.

Bár nincs már senki, aki haza vár

Leomlott a fehérfalu ház.

 

Tita partját benőtte a nád

Nem olyan, mint volt hajdanán

A kispadunk a fűzfa alatt áll

Őrizve, hogy volt egyszer egy nyár.

 

A padba vésve ott van a nevünk

Őrizve a régi szerelmünk,

Csillagok is emlékeznek ránk

Szép volt az elmúlt ifjúság.

Álom

 

 

Éjszaka álmomban újra gyermek voltam

Jártam otthon kis falumban.

Láttam templomunknak tornyát,

Az iskolám szélkakasát.

Csordogáló Tita partján, sétálgattam, mint hajdanán

Futottam a tarka réten, bokrétát is kötöttem

Haza vittem  odaadtam Édesanyám Teneked.

Simogattad kócos hajam, csókoltad az arcomat

Felébredve megláttam kiskutyám, ki nyalogat

Ennyi volt, hát a szép álom elrepült egy perc alatt

A valóság az sokkal rosszabb,

Ritkán járok már haza

Elfogytak a jó barátok, az idő már elszaladt

Odakint a temetőben szaporodnak a sírhantok

Eltemetve ifjúságot, szerelmeket, bánatot.

Most amikor haza megyek sok virágot kell, hogy vigyek

Leteszem pár néma sírra, így búcsúzom tőletek