1950.02.02 blogja

Életem börtönében  bezárva éltem.

Szeretet nélkül múltak el az évek.

Ha valaki kedvesen szólt hozzám

Nekem már az maga volt a mennyország.

 

Mindig kihasználtak, másoknak éltem.

A világ összes baját magamra vettem.

Segítettem ott ahol csak tudtam.

Cserébe én csak egy kedves szót vártam.

 

Mond hol a határ, meddig lehet tűrni

jóságommal mindig visszaélni?

Mikor fogy el nálam a türelem

az, hogy vége - kimondani mikor merem?

 

Magányos voltam és most is az vagyok,

szeretetre vágytam, de már nem kapok

akiről azt hittem, hogy szeret

becsapott és kihasznál engemet.

 

Életemből fogynak a napok,

Már mindent másképp látok, józanabb vagyok.

Közeleg a nap, mikor azt mondom elég.

És azon a napon szabad leszek én.

 

 

 

 

Észrevetted kedvesem

elfogytak köröttünk

a meghitt percek.

már nem is beszélgetünk

csak élünk egymás mellett

mint két idegen.

Más a te életed, más az enyém,

s e két életút néha összeér.

itt vagy velem, de mégis

oly távol.

a kezdeti tűz már csak pislákol.

Magányos vagyok,

éppen úgy mint régen

ott vagy mellettem,

de észre se veszel.

Mi lesz így velünk

mit gondolsz kedvesem.

ha már nincs mit mondanunk

milyen lesz életünk.

Miért vagyunk együtt?

Mi tart össze minket?

két idegen ember

aki már nem is beszélget.

Esténként elalszom,

nem tudom kivárni

hogy a telefonod után

kis időt rám is tudjál szánni.

TV-t nézek addig,

hogy ébren maradjak,

de az álom rám talál,

nem bírom fenn tovább.

Így telnek napjaink

együtt, de mégis  külön

magányosan, csendben

míg az idő szalad.

Ne bántsad meg akit szeretsz,

lágyan csókold, és öleld.

simogasd meg kócos haját

 csak öleld, öleld át.

 

Nem kellenek a szavak,

amik néha bántóak,

mosolyogj rá és

csak öleld, öleld át.

 

Szemednek tükrében,

szerelmed fényében

nem kell semmi más

csak öleld, öleld át.

 

 

 

 

 

 

Szeretni valakit,

mit is jelent ez a szó?

Nekem sokat,

s mit jelent neked?

Gondolsz-e rám néha

napközben ha megállsz pihenni,

napi munkád közepette.

Hiányzom-e neked este

mikor egyedül hajtod álomra fejed?

Szeretnél-e hozzám bújni,

megölelni, akkor is ha

távol vagyok tőled?

Szeretnél-e szépeket mondani

szerelmes szavakat suttogni,

elmondani mennyire szeretsz?

Mit jelentek én neked?

Csak "valakit" akit elfogadtál

mert a sors utadba sodort.

Valakit akihez jó néha elmenni.

Kicsit megpihenni, s tovább menni

mint ha ott se lettél volna?

Miért van az, hogy néha azt érzem

igazán szeretsz?

Hogy sokat jelentek neked?

Miért van az, hogy olykor észre se veszel,

mintha nem is lennék melletted?

Nagyon sok bennem a miért,

s a választ keresem.

Mond mit jelent neked

az a szó, hogy szeretlek?

Nekem a boldogság, a föld fölött lebegés.

Izgatott remegés, lüktető szívverés.

Nekem ezt jelenti,

S mit jelent neked?

 

 

 

 

Volt egy árva kisleány

Anyja régen meghalt már.

Nem volt apja se testvére,

nem volt aki védelmezze.

 

Rossz emberek jöttek, jöttek,

a kis házból mindent vittek.

Nem maradt egy falat kenyér,

így hát éhezett a szegény.

 

Napok óta alig evett,

csak morzsákat csipegetett.

Fűtetlen volt a kis ház

ha éhen nem hal, megfagy tán.

 

Összeszedte kis motyóját,

fejébe húzta a sapkáját.

Kicsi kezét betakarta

rongyokkal, hogy a fagy ne érje.

 

Ment az utón étlen, szomjan,

míg beért egy kis faluba.

Sötét volt és nagyon fázott,

kis cipője ronggyá ázott.

 

Az első ház ablakán,

bekukucskált, hogy mit lát.

Asztalnál ült a család

ették a finom vacsorát.

 

Nézte hogyan falatoznak,

a sok jóból hogy válogatnak.

Sült hús, és sütemény,

körte, alma friss kenyér.

 

Ahogy nézte a sok falatot,

lába alóla kicsúszott.

Meglökte az ablakot,

közben nagyot sikított.

 

Meghallotta ezt a gazda,

az ajtót gyorsan kinyitotta.

Azt hitte betörő jár,

de nem volt csak egy kisleány.

 

Összefagyva, rossz rongyokba

beleesett a nagy sárba.

A gazda ahogy meglátta,

ölbe kapta, megsajnálta.

 

Bevitte a meleg házba,

leültette a lócára.

Az asszony közbe szemre vette

megfürdette, megetette.

 

A gyerekek körbe vették,

a nevét kérdezgették.

A kislány mondta - nem tudja,

 mert ő csak egy rusnya béka.

 

Így hívták az emberek,

 mikor a házból elkergették.

A gyerekek is ha meglátták

kővel, sárral megdobálták.

 

Az egyik fiú megölelte,

kérte legyen testvérkéje.

Maradjon a házban velük

legyen az ő nővérkéjük.

 

A szülök is marasztalták,

házukba  befogadták.

Gyermekükként szerették,

kis Árvácskát felnevelték.

 

Teltek napok, hosszú évek

a drága néni nagy beteg lett.

Apóka is fent a mennyben

tekint le szeretteire.

 

Árvácska, hogy megszolgálja

házába, hogy befogadta.

Éjjel, nappal szeretettel

a beteg nénit ápolgatta.

 

Sápadt arcát simogatta,

dolgos kezét megcsókolta.

Könnye hullt a koporsóra.

Megsiratta ki befogadta.