Voodoo kunyhó

Novella
voodoo•  2011. november 29. 22:41

A tűzből ébred és a Napba hull

http://www.youtube.com/watch?v=pBxqtBFKQig 

Réges-régen, a nagy fáraók idejében, a Szahara szélén, egy sós síkságon élt egy madárcsapat, akik valami rejtélyes ok miatt nem költöztek dús vizű folyók, vagy tavak mellé, hanem élték a forró nappalok és rövid, jéghideg éjszakák miatt kietlen vidék szinte mindig egyformának tűnő életét. A hímek türelmesen köröztek a nagy sivatag szélén, a nőstények napközben szárnyaikkal takarták fiókáikat a tűző nap gyilkos sugarai elöl, az őseik által épített toronyszerű dombok árnyékában. E dombok, amelyeket a madarak több száz év alatt építettek, egy-egy családnak otthont, biztonságot nyújtottak, főképpen a déli nap sugarai által felmelegített forró levegő ellen. A dombok tetején bejáratok ásítoztak, ahová bebújva hűs árnyék várt a bent lakókra. Tojásrakástól a költés idejéig, a nőstények ki sem mozdultak a fészkeikből, a hímek gondoskodtak párjukról és vigyáztak a tojásokból kibújó fiókákra. A hímek büszkén álltak a fészkük mellett és csodálatos hangú, lágy dallamokkal köszöntötték a felkelő és nyugvó napot, és délben, amikor az árnyékuk eltűnt egy pillanatra, ott álltak, szárnyaikat kitárva és káprázatos fénnyel csillant meg arany-vörös árnyalatú tolluk. A környéken elhaladó karavánok ilyenkor a forróságtól felszálló levegő miatt a csodás madarak tollait lángolni látták, és lassan elterjedt, hogy ezek a madarak saját tüzükben égnek.

Vándorok jöttek, mentek, és sokan merészkedtek a madárdombok közelébe, de legtöbben megrémülve, fejveszetten menekültek, amikor fészkeiket védő, hatalmas madarak rontottak elő a dombok rejtekéből. Néhány szerencsés azonban hozzáfért egy-egy fészekhez és összeszedett néhány frissen rakott tojást.  

Egy ilyen karaván egyszer átjutott a sivatagon Egyiptom Nílus által öntözött termékeny vidékére. A tojások épen maradtak, és egy városka főterén a piacon árulták őket a bámészkodóknak. Már a tojások is olyan színűek voltak, mintha lángoltak volna, még senki sem látott ehhez foghatót. Éppen arra haladt át a fáraó egyik főtisztje, és megállította szekerét, hogy felfrissítse magát. A piactéren álló frissítőket kínáló sátorhoz lépett és nagyot húzott az egyik flaskából. Ekkor látta meg a különös tojásokat. Alku nélkül vette meg őket, szolgája fogta a kosarat és óvatosan vitte ura után. A főtiszt egyenesen a fáraóhoz sietett, amikor a fővárosba ért és átadta szerzeményét. A fáraó, mint akkoriban a legtöbb, szinte még gyermek volt, így felcsillant szeme, ahogy meglátta új játékszereit. Puha fészket készíttetett és egyenként helyezte el benne a csodás tojásokat. Naphosszat nézegette és türelmetlenül várta, hogy megmozduljanak végre. A nap fénye felmelegítette a tojásokat, éjjel puha rongyok védték őket. Egy hét telt el, amikor egy forró nap végén a kis fáraó halk kaparászást hallott a tojások irányából. Odaszaladt és gyermeki örömmel felkiáltva adta hírül, hogy kikelnek a fiókák. 

Hamar híre ment a palotában a várva várt eseménynek, és sok szerencsés szemtanúja volt, ahogy az első lángvörös tollú madárfióka kidugta csőrét és kócos tollú fejét a tojásból. Aztán a következő, és utána a többiek. Hamarosan a kosár mélyén ugrándozott fél tucat madár. Aki látta őket, csodát látott, mert ilyen madarakról még a krónikák sem beszéltek. A lenyugvó nap vörös sugaraiban felizzott a fiókák arany-vörös pelyhes tolla és távolabb álló nézelődők azt hihették, hogy kis lángok mozogtak a kosárban.  

Ettől a naptól kezdve a madarakra szabályos sereg vigyázott, úgy gondozták a kis madarakat, mint magát a fáraót. Ő egész nap kis barátait figyelte, nevet adott nekik, tenyeréből etette őket és figyelte fejlődésüket. Ahogy nőttek és tolluk lángszerű ragyogása mit sem változott, törte a fejét, hogy tarthatná őket a palotában. Főpapjai Ré hírnökeinek nevezték el őket és azt mondták, hogy ha majd elrepülnek, elviszik a fáraónak, a Napisten fiának hírét távoli tájakra is. Ettől kezdve a fáraó tudta, hogy egy nap majd elrepülnek. Szomorúság töltötte el a szívét, hogy a tűz madarai egyszer elrepülnek Héliopolis felé.  

Telt, múlt az idő. A tűzmadarak már szárnyaikat próbálgatták, amikor egyik éjjel tűz ütött ki a palotában. Mohó lángok csaptak fel és minden éghetőt felfaltak, ami útjukba akadt. A fáraót kimentették gyorsan, de első gondolata a hálóhelye mellett kialakított fészek lakóinak megmentése volt. Mire odaért volna a segítség, már méteres tűznyelvek csaptak fel és lehetetlen volt a madarak közelébe férkőzni. Vizes tömlőket hoztak és oltani próbálták a lángokat, de hiába, azok egyre nagyobb erővel törtek elő. Hirtelen hangos suhogás nyomta el a tűzvész moraját, amint gyors szárnycsapásokkal első repülőútjukra keltek a tűz madarai. Lángokból bújtak elő, mint szikrázó lángcsóvák és mintha nem féltek volna, újra és újra eltűntek a lángfal mögött. Ekkor a horizonton, a lángok felett hirtelen előbukkant a Nap. A madarak ettől mintha feleszméltek volna és elindultak a hívogató fény felé. 

Aki látta őket, sokáig nem tudott megszólalni. Az a hír járta, hogy a madarak lobbantották fel a lángokat, a fáraó azonban tudta, hogy Ré hívta őket magához. Szívét egész életében betöltötte annak a tűzvésznek a forrósága, ő lett minden fáraók legjobbika, jó tetteit, meleg szívét Egyiptom népe soha nem felejti...

voodoo•  2011. november 19. 13:25

Rosszkor rossz helyen...

Rosszkor rossz helyen, avagy a boldogtalanság időzítése


Na igen. Jókor jó helyen lenni, az nagyon nehéz. Lehet, hogy arra születni kell. Rosszkor rossz helyen? Elmulasztani valamit, ami csak karnyújtásnyira volt tőled? És még csak nem is tudtál róla? Így éreztek mindketten. Ült egy középkorú pár egy kávézó teraszán, és csak nézték egymást szótlanul. Nem kellettek szavak, hogy megértsék: ugyanazt gondolják éppen. Hogy miért csak most? Miért vesztegettek el szinte egy egész életet. A férfi mostanában le sem tette Márquezt. Szerelem kolera idején, újra és újra olvasta a könyvet. Igen, igen. Ugyanaz az érzés. Ő épp olyan, mint Javier Bardem. És ez a nő a szerelme, akit mindenki másban keresett és sosem talált. És szinte érzi a csalódás kínját, a felismerés keserűségét, hogy egyik nő sem volt az igazi, mást keresett, mást szeretett. Őt, aki itt ült most előtte. A szemét megálmodta, álmaiban látott csillogó, titokzatos szempár. És most amikor kinyújthatná a kezét, hogy elérje, magához húzza, csak ül csendesen. A nő is éppen így érzett. Eszébe jutottak a borzasztó évek más férfiak mellett. A férje mellett, akit a gyerekek miatt elviselt, és gondoskodásáért megbecsült. Eszébe jutottak a kétségbeesett kitörési kísérletek, a szeretői forró ölelése és a bűntudattal teli hazaérkezések. És most, hogy a véletlen ismét elésodorta, csak ülnek csendesen, és hallgatásuk szomorúsága járja át az egész helyet. A kávézóban is csend lett hirtelen. Senki sem érti miért, csak a kávéfőző gép sistereg a pult mögött. Ránéznek a párra és megértik a csendet. Hogy ez a pillanat szomorú de mégis szép nagyon. Hogy némán átélik most a soha meg nem élt, elszalasztott boldog perceket. Hiábavaló szépség, tünékeny, mint a naplemente. Amint lebukik a nap a horizonton, hirtelen sötét lesz....

....Elkészült a kávé, a kávéscsészék kanalak csörrenése megtöri a csendet. Rosszkor, rossz helyen? Most jó nagyon. De az idő, a pillanat sokszor oly törékeny, és ezúttal is kegyetlen emléket állít az elmúlásnak. Még egy pillantás, egy sóhaj és vége. Lepereg a film, amit sosem forgattak le, mégis milyen szép volt. Hiába szép…

voodoo•  2011. november 18. 11:34

Hidak

Hidat építettem nagyszüleim háza mögött. Gyerekkoromban sokat játszottam a kertben. A telek végében kis patak csörgedezik, nagyobb esők idején is átugráltam rajta a barátaimmal. Hirtelen ötlet vezetett amikor építeni kezdtem, talán a felhőtlen gyerekkoromba szerettem volna azon a hídon visszatérni. Máig sem tudom. Két végén kőangyalok, korlátja egymásba kapcsolódó kőszívek. Egy bontásra került régi ház díszei voltak, talán méltó helyükre kerültek végre. Sosem mentem át rajta. Egy régi pad támaszkodik a híd lábához. Mögötte hatalmas fa vet árnyékot rá tűző nyári napsütésben. A padot egy parkból mentettem meg, ahol ma már bevásárlóközpont terpeszkedik. Sokat álmodozom rajta, de mivel sokat utazom, néha benövi a gaz, lepattog róla a festék. Amikor visszatérek lefestem, kicsinosítom a környékét, hogy aki arra jár legyen kedve megpihenni ott.

***

Egyszer a kőhíd végén feltűnt egy kóbor kutya. Elég szánalmas látványt nyújtott: eredetileg fényes, hosszú szőre most csomókba ragadva, kicsit sántított is egyik lábára. Óvatosan körülnézett és a levegőbe szagolva átlépkedett a hídon. A másik végéhez érve felnézett a kőangyalra, aztán szomorúan tovább lépett. Régi élete jutott eszébe, amikor még gazdájával élt és éppen ilyen angyalstukkók támasztották a házuk erkélyét. Akkor boldognak hitte magát, de egy nap elhagyta az otthonát. Régi ösztönök hajtották, a szabadság vágya űzte tovább és tovább. De aztán már nem élvezte a szabadságot, biztonságra, szeretetre vágyott, de nem arra amit ott hagyott. Valami mást. Sokan bántották és már tartott az emberektől, inkább kikerülte őket, ha tehette. Hosszú út állt mögötte, amíg a kis hídhoz ért.

Zajt hallott, amitől megtorpant és felemelte megtépázott fülét. Közeledett valaki, ezért lereszkedett a híd lábához, hogy megbújjon odalent. Odalent egy kopott padhoz ért, megbámulta és hirtelen régen érzett melegség öntötte el a szívét. Végigszagolta a padot, a környékét és csodálatos illatokat érzett az orrában. Az otthon és a szeretet illatát, valamit ami jó nagyon. És ettől a perctől fogva a kutya nem tágított a padtól, ha esett, megbújt alatta, és ha jött valaki, és itt valahogy nem félt az emberektől sem. Tudta, hogy itt nem bántanák. Aki csak erre járt, megsimogatta, ételt hoztak neki, kifésülték a szőrét, és pár nap alatt visszanyerte szeme is régi csillogását.

Egyik nap egy bolondos, vidám tekintetű lány sétált arra. Leült a padra, felhúzta a lábát maga elé és ábrándozva figyelte a vidáman masírozó bárányfelhőket. A kutya óvatosan előbújt a pad alól és állát a pad lécére helyezve türelmesen várta hogy a lány észrevegye. Egy nagyobb felhő érkezett és lassan eltakarta a napot. Rögtön feltámadt a szél és a lány borzongva összébb húzta magát és ekkor vette észre a pad mellett álló kutyát. Felnevetett és vidáman köszönt neki, mire a kutya vidám farkcsóválássál jelezte jó szándékát. A lány magához hívta és megborzolta a szőrét. Nem kellettek szavak, nem kellett közös nyelv, hogy ugyanazt érezzék. A lány magányos lelkét gyöngédség járta át, ahogy a kutya szeméből kiolvasta a vándorlása nehézségeit. És a kutya is tudta már mire várt itt napok óta és miért érezte azonnal, hogy hazaért

* * *

Három éve az Európa híd korlátján ültem Innsbrucknál és vágyakozva néztem a közel 200 méteres mélységet. Nem akartam meghalni. Nem is féltem. Valami hihetetlen nyugalom szállt meg. A völgyben felerősödtek a széllökések. Bármikor elkaphatott volna egy erősebb és lesodort volna. Eszembe sem jutott. A kocsit a híd lábánál hagytam és felsétáltam a híd közepéhez. Sütött a nap, szembe az autósokkal, akik talán ezért nem vettek észre sokáig. Ültem a korláton és nem gondoltam semmire. Felnéztem az égre. Felhők szálltak fent, mint mindig. Vágytam közéjük...

Nem tudom mennyi ideig ültem ott így, amikor megállt egy autó. Egy fiatal nő ült benne. Bizarr látvány lehettem, mert sokáig meg sem mert mozdulni, nehogy megijesszen. Talán azt hitte öngyilkosságra készülök. Lassan kiszállt és némán lépett mögém és egy határozott mozdulattal megragadta a kezem. Csak annyit mondott: nem éri meg! Rámosolyogtam és azt feleltem, hogy tudom. Amikor meglátta a mosolyomat, már sejthette, hogy nem egy "szimpla" öngyilkosjelölt vagyok. Felajánlotta, hogy elvisz az autómig, de talán csak azért, hogy biztos legyen, hogy nem maradok ott, ha elment. Nem kérdezett, nem nézett rám. Éreztem, hogy sokkolta a látvány. De amikor leértünk a kocsimhoz, látszott, hogy mennyire felizgatta az esemény. Mielőtt megszólalt volna, annyit mondtam: köszönöm! Kinyújtotta a kezét és a szemembe nézett. Könnyek folytak a szeméből, úgy szorította a kezem, mintha sosem akarta volna elengedni többé. Láttam, hogy nem tudna tovább menni, valami - nem csak amit velem átélt most -nagyon felzaklatta. A parkoló melletti gyorsétterem teraszán meghívtam egy kávéra. Még mindig rázta a sírás. Ilyenkor a legjobb, ha hagyja kisírni az ember a másikat. Amikor valamennyire megnyugodott, elmondta, hogy két évvel korábban a barátja öngyilkos lett. Perceken múlt az élete, de a lány akkor későn érkezett haza. Már nem tudták megmenteni a férfit. Azóta kínozta a lelkiismeret-furdalás. A férfi a búcsúlevelében azt írta, hogy nem képes együtt élni azzal az érzéssel, hogy bármikor elveszítheti a lányt. Őrülten féltékeny volt rá és a féltékenységével lassan megmérgezte a kapcsolatukat. Ezért sokat veszekedtek, de a lánynak esze ágában sem volt elhagyni őt. Csak az alaptalan féltékenységével lassan őrületbe kergette. Mielőtt a férfi bevette a halálos adag nyugtatót, talált egy üzenetet a lány telefonjában. Ahelyett, hogy rákérdezett volna, elméleteket gyártott és kitalálta, hogy bizonyítékot szerzett arra, hogy a lány már mást szeret. Jobban szerette annál, hogy őt bántsa, ezért saját maga ellen fordult. Amikor a lány a története végére ért, rám nézett és azt mondta - Ne haragudj! Megfogtam a kezét, és tudtam, hogy úgy kell elbúcsúznom tőle, hogy azt érezze, hogy megmentette az életemet. És ezzel talán megbocsát végre magának, hogy két évvel korábban nem érkezett időben....

Utólag megfordult a fejemben, hogy el kellett volna kérni a számát. De ez úgy volt jó. Angyalok üzenetét hozta, egy üzenethozónak. Akkor értettem meg, hogy addigi életem egyszer és mindenkorra megváltozott.

Voltam ott tavaly is. Korábban is többször kipróbáltam a bungee-jumpingot, ugrottam ejtőernyővel is már (persze tandemben), de amikor felálltam a korlát széléhez és lenéztem, eszembe jutott ahogy a korláton ültem és nem féltem. Bevallom, ezúttal nem volt jó érzés. De meg kellett tennem. Tudnom kellett, hogy milyen érzés lett volna az a néhány másodperc. És hogy többé ne üljek fel így egy ilyen hídkorlátra....

(ha esetleg érdekel: www.europabruecke.at

* * * 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom