Voodoo kunyhó

Gondolatok
voodoo•  2023. szeptember 30. 10:25

E.T. haza

Úgy építenék egy házat a Holdon
a Földre nyíló panoráma miatt,
és ha nem akadna éppen más dolgom,
a Galaxisunk két vége között is 
szívesen felhúznék egy kecses hidat...
álmomban ezzel nincs is semmi gondom,
bár az űrutazástól E.T. elriaszt,
elég, ha elképzelem, hogy egy bolygón
ott élnek furcsa rokonai, és ha 
odamegyek, mindenki engem szivat ...

voodoo•  2023. szeptember 18. 11:50

Éjfél után

A feltámadó szél segít a parázsnak,
hogy felébressze szunnyadó vágyad,
vörös fényében édes titkok riszálnak,
ha megfejted, lángra kap az ágyad...

voodoo•  2023. szeptember 18. 11:06

Hogyan fessünk katicabogarat

Fess egy piros bogárhátat,
lábakat, mosolygó fejet,
a hiányzó pöttyöket +
majd ráfesti a képzelet...
és mielőtt megkérdezed: 
igen, igen, éppen hetet... :))

voodoo•  2020. május 29. 19:03

Komfortos kalitka

Van, akit árnyékként követ egy érzés,
mert a régi vágy a vérében lüktet,
minden kép, s emlék maga a kísértés.
szerencsés vagy, ha eddig elkerülted.
Legtöbben nem keressük a miértjét,
kordában tartjuk a képzeletünket,
a bizonytalan szabadság kedvéért
nem kockáztatjuk biztos jelenünket.
Mégis fáj, ha valaki más oldalán
próbáljuk meg elfeledni a múltat,
életünk színház, és díszlet a család,
még boldognak is hazudjuk magunkat,
szerepet játszunk az élet színpadán,
igaz, közben valódi könnyek hullnak.

Néha a szerelem csak úgy ránk talál,
néha a dolgok másképp alakulnak,
néha időben rájössz, nem erre vársz,
mások egy életen át megalkusznak.
Reményük él, de törékeny szalmaszál,
ha lépni kell, gyávának bizonyulnak,
komfortos kalitka a társas magány,
nincs rajta ajtó, sosem szabadulnak.
Elfogadjuk, hogy sorsunk ezzel büntet,
pedig a külvilág csak néhány lépés,
már a percek is végtelennek tűnnek,
egyre nő a csend, nehezül a légzés,
s réges-rég elfelejtette nevünket
akit a végzetünktől visszakérnénk.

voodoo•  2020. április 10. 16:59

Csodára várva

Olyan lettem, mint a folyóban a kavics,
időnként felkap az ár és a partra visz,
máskor csak meglapulok szelíd medrében,
fekete kövek közt egyedül fehéren,
bezárkóztam, de bent is elér az átok,
túl sok a baj, álmomba is beszivárog,  
Jézusra várok, mint mások, Isten fiára,
hozzon áldást újra a romlott világra.

Bár az ember már annyi bajból kikerült,
kétezer év alatt túl sok bűn összegyűlt,   
megváltás kell újra, egy isteni csoda,
vagy lassan pokollá lesz őseink hona,
ha megtörténik, talán tükörbe nézünk,
nem a Gonosztól, önmagunktól kell félnünk,
s ha Isten megunja, lehull a hét pecsét,
és Jézus nem támad fel többé senkiért...