vezsenyi.ildiko blogja

Kösz, hogy nem hívtatok hozzám reggel elmeorvost!
Mikor eljött a pillanat, és megértettem mit vársz, mit remélsz tőlem, mire kellek én,
meghidegültem. 
Alig bírtam magamba visszalehelni a szerelemlelket.
.
Tényleg, csak akkor működhetne a kapcsolatunk, ha alkalmi titkos szexre vágynék?
Lopott órákra, percekre.
S azt se bánnám, ha veled?
*
De én olyan szerelemre vágyom, amit kiélhetek, s lehet, hogy ehhez kell a viszonzás. 
Habár, a viszonzott szerelemben lenne veszteni valónk. 
S az ilyen helyzet nekem halálom.
Szerelem kell, amit a szex megszínez,
vagy, mint a hőlégballonban a homokzsák,
gondoskodik róla, hogy hasson rám gravitáció.

*

Most jövök rá, ebben a pillanatban,
hogy anyukám nem, nem szeretett engem, csupán, mint gyermek, nem voltam az esete. 
De mivel én ezt, éreztem, és nehezményeztem, meggyült a bajunk egymással.
Saját gyermekideálját faragta belőlem, vagy, csak megijedt, hogy nem jól alakulnak a dolgok, s nem azzal foglalkozott, mennyi lesz a forgács.

*

Köztudottan lassú vagyok, ez bika természetem. Meglassúbbodtam.
Anyukám tudomásjelentése szerint, gyereknek gyors mozgású, élénk kislány voltam. 
Megváltoztam volna?
Egy biztos! Nem voltam félős.
A háztetőre, gond nélkül felmásztam a létrán.
S mikor Anyukám szólongatott lentről - Ildikó, hol vagy?
Ittagyok! - kiáltottam én fentről, s bátran szaladtam lefelé, Anyukámhoz, ki remegő lábakkal, karját kitárva a létra tetején állt, s azt suttogta felém - Csak lassan, csak lassan!
Ha többet reggelizek, egyszer, hasamnál fogva sodort volna el a vonat, az utca végéből, ahova kiszöktem. Aki rémülten látta, nem mert rámszólni, nehogy megmozduljak, s a vonat elkapjon.
*
Elrontottam valamit, Egy kapcsolatot.
Minden igyekezetem kevés volt, hogy helyre hozzam.
Nem volt más választásom, mint belenyugodni, pótanya helyett, vesztes nősténynek lenni, és maradni.
*
Semmit sem változom.
Csapdába esett az idő, s ejtett engem is!
Már csak verseimben tudok felnőni.
S velem nő a fájdalom,
hozzászögezve a pillanathoz.
Szabadíts ki engem, elmém börtönéből!
Szánj rám idődből, mosolyod legyen udvarias, szemed se rebbenjen, látva kínok közt fetrengésem.
S akkor, én, végre, mert kapaszkodót benned nem találok, mint mindíg életemben, saját erőmből lábra állok. Ez lesz jutalmam, s mert rád bízom magam, rád találok.
Nincs idő a félelemre!
Ellen szlogen.
Élj bátran!
Kockázat nélkül nincs győzelem.*

Mint halálraítélt a kegyelemre, úgy várok egy üzenetre.
Várok, vágyom a szeretetre, éreztesd velem!
Hogy az éjjel mi történt az ágyban, nem kutatom,
de ma reggel, jó korán tudakolom, hogy mikor érkezel meg?

Kettőnk édenébe.

*

Örömkönnyeket hullatok,
mióta vagy nekem,
mert rád vigyázhatok,
hátralévő életemben.

Ennél méltóbb feladatot
egy halandó sem kaphatott,
egy utolsót, mielőtt meghalok,
s átlépek a végesből, a végtelenbe.

*

Na jó, én vettem a lapot.
Mostantól nem vagy a SZÍVEM!
S az sem érdekel, mikor kelsz reggelente.
Írhatnám, de minek, miért bántanálak.

Csak azért, mert megint közel engedtél magadhoz,
s most megnövelted újra köztünk a távolságot, 
ezzel fájdalmat okozva nekem?
Hisz nem ellöksz, csak eltolsz magadtól.
(Mint amikor nem hagyod, hogy csókoljam a szemed, a szád.)

Ha ez ennyire fáj, s nem lehet feledni,
csoda-e, ha az emberek nem mernek szeretni?

Szerintem, az igazi szeretet feltétel nélküli, 
s ha teheti, nem szegi meg a törvényt,
a szeretetnek íratlan törvényét, 
szeretet megvonással.

Mert a jövőben nem fogadhatom el tőled, 
ha bármikor, ha unod, vagy büntetsz, megvonhatod, 
mert fáradsz szeretni, vagy kedvemet keresni,
ha néha otthon tűrhetőbbé válnak a dolgok, 
ezért, egyszerűen érzed, kezd terhessé válni 
számodra, szerelmes szívű tanítványod.

Vissza vonulnom kell, tehetetlen!
valahogy védenem kell magamat!
Majd azt mondom, azért tettem, 
mert hittem, nincs már rám szükség, akarat!
Egyszer, mondtad, nincs, nem is volt, lehetetlen.
Hát, ehhez tartom magamat!

De, mert én sem engedhetem meg magamnak,
és nem is engedem, hogy szükségem lehessen rád, 
meg kellett tanulnom, tudnom kell nélküled élnem!
tudván tudva azt, hogy már nem kellhetsz nekem!

Zavarosodjanak meg a vizek, 
hervadjon el az összes virág, 
a méhek hagyják el örökre kaptárjaikat,
az állatok húsa váljon keserűvé, 
tépessék ki a nyelvem, 
ha még egyszer, csak egyetlen egyszer, 
azt mondom valakinek, AKI NEM AZ,
MERT NEM VALLJA MAGÁT ANNAK, MERT LETAGADJA,
hogy A SZÍVEM! 

Ez a lehangolóan lehengerelt,
lélek kurtítóan kegyetlen, 
hajmeresztően hihetetlen, 
nyomasztóan nyakatekert lelkiállapot, 
hátborzongatóan hasonlít ahhoz, 
mikor gyermekkoromban 
kezdtem fogadkozni, 
soha többé nem eszem az anyukám főztjéből,
s nem bocsájtom meg neki,
a szeretet megvonást, 
melyet nem szenvedhettem,
s melyet ezért, gyűlöltem, 
és gyűlölni fogok egész életemben, mindhalálig.

S mit ad isten, most, éppen ezt fogom elemi erővel elkövetni!

Akkora erő van egy szakításban
mint a gyászban. Érezni akarom.
Csapjon újra össze fejem fölött
az ismerős, mérhetetlen fájdalom.

Akkora erő van a szeretetben
mint semmi másban. Érzem, ha adod.
Míg tüdőm kiürül, s újra megtelik.
Uram, Parancsolóm! Míg hagyod.

Akkora erő van a hitben, szerelemben,
külön-külön legyőzi a halált.
Összekötözi szívünk, s vonszolja,
végtelen - hosszú életeken át.

*
Akkora erő van egy szakításban
mint a vágyban, mi beteljesíti magát.
Mí szétválaszt, összeköt embert 
ismerd csak meg, mint a halált!

Akkora erő van a szeretetben
mint semmi másban. Érzed, ha hagyod.
Míg tüdőm kiürül, s újra megtelik
Uram! Parancsolóm! Ha, hagyod!

Akkora erő van a hitben,
a ragyogásban, hogy legyőzi a halált.
Mi összeköti szívünk, vonszolja
végtelen, képtelen életeken át.

Senki-földje, 2016. Szeptember 9.

A  3. alkalommal, azt gondoltam,

itt az ideje, hogy viszonzásképpen,

én is, panaszkodjak egy kicsit a férjemre.

*

Mindenkitől kérdem,

aki szeretni vél engem.
Szeretsz a magad módján?
Ahogy az neked jó,

ahogy az kényelmes?

Miért nem úgy szeretsz,

ahogy az nekem jó,

hogy én is érezzem,

s ne legyen, se véges,

se végzetes.

*

Látom, egyikőnk sem tud

kibújni a bőréből!
Mondtam neked, emlékszel,

hogy első nem lehetsz,

de lehetsz utolsó.

Köszönöm, hogy bő 24 hónapig,
a majdnem titkos játszótársam voltál.

*

Febe, ne így kérlek!

Ne így legyen vége!

Ne a kisebb ellenállás

törje utunk félbe!

Bátor kezdet után,
bátor vég is járja,
Ez a felnőtt férfi
magas diplomája.

Szép is volt jó is volt.
Eleddig megérte.
Aranyat gyűjtöttünk,
egymás szívébe.

Ne váljon szurokká,
erős kötés védje.
Nyakunkon hurokká,
titkunk, ne váljon!
A Mérték legyen úrrá!
Mohóság ne bántson.

 *

Láttam a telódba,
mikor a Jány hívott,
azt írta ki a telefonod,
"szerelmem".

Él még ez a dolog?
vagy a kapcsolatotok
emlékműve csupán,
amit ha nem is lebontanom,
de szükséges kezelnem?

*

Nem a szexre vágyom, csak beszélgetni veled.
Minden apró fejleményről, apró semmiségről.
Mit ettek a macskák? Főztem-e nekik galuskát?
Hogy vannak a jószágok, hogy vannak a méhek?
Szaporítottál-e, s mennyi mézet kérnek?

Sok-e, a munka, és a dolog?
Beakadt-e otthon egy laza bal horog?
Jaj, miket beszélek, dugd be füled, kérlek!

Azt is elmondanám, ma hívtam a 20-asod,
kérésedre tiltva volt, kitaláltam hát, egy horror iratot.
Összeállani látszott a kép. Megírtam. Hatott.

Emeld a kalapod, párosunk végrendeletére!

El is küldtem volna, ha van netem mobilon.
Ezzel szívemet néked, végleg kikapcsolom!
De aztán felrémlett - felismerve a rémet,
Kishitűségemet -,enni már nem kérhet.

Elkergettem hát, felkötve a gatyát,

Felhívtalak végül, magam le nem rontom,
összeszedve énem, a 30-as mobilon.
S csodák dörgése, a hatodik csörgésre,
fülem elélvezett, hát így vagyok én Veled.

*

Kb. egy hónap se telt el,
az után, hogy megismertelek,
zöld szemmel néztelek,
megbántottalak,
fejedre olvastam
az összes romodat.

Ezért, a többi 23 hónap tematikája lett:
intelligenciámat összeszedve,
kanosszát járva, kiengeszteljelek.

De mire sikerült, cél nélkül maradtam,
csalódassal magamban:
az anya birka, hiába két bárányt megellett,
világhír' könyvemet, hozzá, megírnom nem kellett.
Mert kezdetben bírtam bizalmadat, szeretetedet,
Csalódás volt számomra, hogy a múlt elveszett.

Nem maradt más nekem, csak a jelen, s jövő,
összeszedni magam, biz’ kell hozzá a tüdő.

*

Szeretni valakit nehéz!
Gyűlölni valakit merész!
Szeretni valakit nem nehéz!
Gyűlölni valakit nem épp merész!
Szeretve lenni, mint fényben fürdeni!
Szeretni valakit, mint fényt árasztani a fókuszált személyre,

de vigyázz, ha mert túl sok a sugárzás, végül az leégne,

s téged  hűsítő árnyékra, sietve cserélne.
S fénysugarad, láthatatlan futna, véget, visszaverődést remélve,
hogy önmagában fürödhessen, mert a fény csak akkor látható,
ha az akadály nem színlelt, való!

S az érzés mi ekkor gerjedni tudott, önmagát felfalóvá lesz.
Na, menj innét! Eressz!
Merész ez! Vagy talán kevés ez?
No, lássuk, mi van még benne?
Költőcském, hogy vagy eleresztve?
S elárasztva, mert ha
ennyi mit tudsz, ez keserű kevés.
Olyan, mint a hányadékevés!
Fúj! Vidd innen a mocskot!
Nem kell ez! Edd a sült barackot...
mit nyomtam a fejedre lekvár helyett.
E helyütt!

*

Jaj, a múltkor valamit nagyon elrontottam!
Figyelted azt a nagyképű fájdalom elkerülő dumát?
Amit eleresztettem, s csak később vettem észre hogy a rovásodra?
Akkora koloncot akasztottam volna a nyakadba, s te, nem tiltakoztál.
Nem próbáltad lerázni sem magadról, mint Morzsikám,
ki állt, cöveket vert lábbal mozdulatlanul,
mikor a láncot a nyakörvvel a nyakába fontam, hogy vele oltásra vonszoljam!
Ó szent civilizációs ártalom!
De aztán, mindkét esetben, jobb belátásra tértem.
Őt nem vittem oltásra, téged hagytalak másra, s jómagam önkéntes száműzetésbe vonultam.

*

A múltkor, nagyképűen azt írtam neked, hogy ha jövök, rá fogsz érni.
Nagyképű kijelentés volt.
Megbántam, és most vezekelek érte.
Nem lett volna szabad elárulnom, hogy képes vagyok rá, hogy eltaláljak egy ritka pillanatot.
Nehogy megleckéztess, mert képes vagy rá!

Macskásodom.

Na, pá! Búcsúzol? Nem is akartam veled beszélgetni. Csak úgy tettem, mint aki akar. :-)

Fáj, mikor előbb búcsúzol el tőlem. Mindig ez van, ha utóbb búcsúznék.
S tudod miért? Mert régen ez nem így volt. - búsulnék.
De a barátnőm mondta, ne adjam ki magam ennyire neked, se másnak.
De én dicsekedni akartam, csak Neked, nem másnak.

*

Krisztián nem élhette ki tovább, kínos hajlamait.
Megbetegedett hát, így lett régi énje avítt.
Gyűlt a hajlam benne, mint megromlott anyag.
Ebből lett testében, egy egész valag.
Minden hazugsággal a szörnyét etette,
e förmedvénynek szűk lett az Ő teste.
Kívül tágasabb, egy irányba tette, 
egy gondolattal, bőrzacskóját levetette.

*

Reggel a WC-n, rám tört az ihlet.
iPod a kezemben, nem bírtam felállni.
A munkahelyemen már javában folyt az értekezlet.
Most meg itt állok pucéran,
de legalább, a fogam már megmostam.

Feledékeny lettem, hogy az írásban ne zavarjon semmi.
Szeretek reggel az ágyban az iPodon feküdni.
Nem ismertem fel, a férjem után vittem,
Nem az ő telója? Mutattam, kérdeztem.
De egy cseppet sem aggódok,
mert szeretet van bennem irántad.

A, nők szegények nem mernek szeretni,
mert félnek a férfiak macái  lenni.
De ne féljetek, mert minden férfi,
a leggonoszabbnak látszó is - hát még a jó -,
meghajlik az igaz szeretet előtt, mert való.

De szóljatok, ha szívetek gyenge,
küldök nektek erőt, közelre és messze.
Ha férfi és nő tökéletesen egyesülni tudna,
vége lenne a világnak - bajaival együtt.

A Világ, abban a szent pillanatban elmúlna.

*

Nagy baj van!
A férjem veszekedett a főnökével,
majd pénzt kért tőlem kölcsön - kinek fején vaj van.

Én már tudok szeretni!

S aki nem tudott, mind lemorzsolódott mellőlem.
Csak te maradtál nekem, férjem, gyermekeim.

*

Lekopik rólam a félelemkeltéssel kikényszerített énem.
Itt állok, majd pőrén. Remélem.

*

Macskám köszöntése reggel,
ki a pamlagon fekszik,
és Foltikának hívják:

Szia Foltika!

Édes, kicsi, szőrös Maszturbina.

Úgy látszik,
megtaláltam a hangom,
a kéretlen intimitásit.

*

Telve vannak már az édes kis tökeid?

Ah, krémes gombóc, oh, oh, oh, óh!
Nudlival volna jó! Jaj, megkóstolható?
Szopogatható? Markolászató? Megrágcsálható?
Ölbe kapható? Súrlódása jó!
Krémes gombóc, oh, oh, oh, óh!

Reggel volna jó, frissen foghatón!

*

Olyan nehezen aludtam el az este, majdnem elcsíptem az első kakaskukorékolást.

*

Febe drágám, ez az a több, amit akartam, amitől annyira féltél?
Ugye hogy nem is annyira félelmetes?
Ugye, nem is olyan rossz?

*

Abból a nőből, ha kivonjuk a gyerekeit, nem marad belőle semmi.
Csak egy rom, egy roncs, belőled és a gyerekeiből él, táplálkozik, s fújódik fel, mint egy nadály.

*

Amit a szüleim haszontalanságnak ítéltek meg, az, az is volt!
Azt, irtották.
Köztük engem is.
Ezért lettem, kiirthatatlanul, olyan erős.

 2016.07.13.