vezsenyi.ildiko blogja

Egyszer régen az erdőben,
krumpliföldön az irtáson,
édesapám került fordult,
fogott nékem egy kisnyulat.
Te nem láttál még  pillanatot,
gyermeket, oly boldogat,
mint akkor, voltam én ott,
mert egy riadt, puha kis lényt,
mohó kezem szívemhez szorított.
Azt hittem, ő az enyém,

s én az övé vagyok örökre.
Játszótársak leszünk vele,
kit csöpp szívem,
repesve fogadott, 
akkor és ott örökbe.
De a kis nyúl a barátságot
egész másképp gondolta.
A kabátujjból, szabadságát távolsággal, 
ijedtében, nagy ügyesen, megtoldta. 


2016.07.19.