vezsenyi.ildiko blogja

Most, tanultam valamit.
Hogy miután a küldés-gombra "kattintok",
noha a klaviatúra engedi,
nem írhatok hozzá a szöveghez
a telóm jegyzetek rovatában.

Mert, ha a felkínáltak közül a
"vázlat mentése" opcióra bökök,
az utólag hozzáírtat a program kitörli.
Így jártam az előbb, s elszálltak
a leírt gondolataim.

(Plusz, tegnap elhagytam a telefonom,
az összes beleírt jegyzettel együtt.
Szerencsére meglett.
Noha, igyekszem mindent a
e-mailbe átküldeni,
azért csak meghűlt bennem a vér.)

Most próbálom rekonstruálni, - mint
az álmokat szoktam, - a törlődöttet.
Tehát: azt gondolom, kiestem az időből,
s az anyagi, mi körülvesz, mint díszlet létezik,
a nap künn spotlámpa, az ég, nos, hatalmas,
kék selyemruha az űr szekrényében.

A ház, termeszek építette torony,
tele lárvákkal.
S az aláfestő zenét, amit hallok,
egy, két funkciós zenegép játssza,
ami hűt és fagyaszt egyszerre,
de elnyomni nem tudja az éter hangjait,
ami valamikor, nem tudom pontosan mikor,
a fejembe, a fülembe költözött,
mint méhraj, egy elhagyott, vesszőből font,
tapasztott, régi méhkasba.
(Egy tájházban volna a helye.)
Mint két adó közötti sugárzás, ívet húz valami.
Valami, ami, történik velem, valami nagyon egészségtelen.
Lehet, hogy a Wifi sütötte meg az agyamat?

2020.02.05.

Műsoron kívül:

Erre mondaná Hiányjel, hogy ez senkit, de senkit nem érdekel.
De, ha AÉT, Azonosítatlan Éneklő Tárgy, ír magáról, az azonnal helyi érdekű, mint a kisvasút,
kigurulhat a remízből, azonnali érdeklődésre tarthat számot.
Soron kívül is, és biztosan.

Van olyan szereposztó dívány a világon, amire nem kell leülni sem.
Főleg, ha egy korábbira, az ember már lefeküdt.
M.I. PRIMADONNA mondta a minap a RETRO RÁDIÓ-ban.
Mind lefekszenek.
Mert a nélkül, nincs "jó" szerep, nincs világhír.
Semmi nincs.
Legfeljebb "statisztika".
Neki hiszek.

2020.07.03.

02.02.2020.

Érdekes dátum.
Ma nyitottuk volna meg a közös weboldalunkat Brillel, a www.pontosan.com-ot.

De sajnos összeférhetetlenségi okokból kiszórt a rendszeréből.
Világnézeti okokra hivatkozott.
Csak azt nem értem, erkölcsi aggályai mért nem voltak a „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál” c. írásom miatt?
De valami nincs rendben itt. Nem jól gondolkodom erről?
Valami nem fér össze, valami nem fér össze az én fejemben se. Ha szerinte bestseller gyanús a történetem, miért csak aprópénzt, alamizsnát, filléreket akart bezsebelni érte, míg én, meg a „világsiker” után járót. Elkezdtem az adózásról beszélni.  Persze, mindketten felezni akartuk a bevételt a másikkal. S mégis ki lettem gyorsan penderítve.
(Amióta hatni kezdett a kávé nem birok magammal.)
Csak úgy jönnének a gondolatim!
Mintha felfújódna a fejem, hogy beleférjek, hogy bé tudjak költözni.
Eltávolodtam a reggeli, egyszerű élet gondolatától. Az Istennek tetsző élet gondolatától, a még ismeretlen, nekem tetszőig. Van ebben valami végzetes, valami sorsszerű. Ma is megszületett bennem Szalamandra*.
Mert rajta keresztül tudom megragadni ezt a köztességet menny és pokol között, aminek viszont nem sok köze van a talánokhoz, sokkal inkább az igenekhez, amik összeakadva hatalmas hólabdaszerűből lavinává nő s megindul a hegyről a lejtőn, hogy mindenkit maga alá temessen. Tűzlakókból hólakók lesztek Ti mindannyian, akik el nem menekültök.
Muszáj abbahagynom az írást, mert kitágult a pszichém, mint egy jól lakott telhetetlen bendő, s elszabadult, mint a Kisgömböc a padlásról.

*Szalamandra

Ha szerencsénk van, a szalamandrák élelmiszerszerző körútjuk éppen keresztezi a miénket, így jól megfigyelhetjük a targyíkként is ismert kétéltűeket. Legközelebb, már csak a téli hideg elmúltával akadhatunk rájuk, hisz nemsokára telelőhelyükre vonulnak vissza az arasznyi lények. 

A kétéltűek osztályába tartozó foltos szalamandrával (Salamandra) elsősorban tiszta vizű patakok és csermelyek közelében találkozhatunk, legnagyobb valószínűséggel 400 és 1000 méter közötti magasságban elterülő lomberdők árnyékos területein.

A Székelyföldön targyíkként ismert 15 – 20 centiméter hosszú vaskos, tömzsi kétéltűek első végtagjain 4, a hátsókon 5 ujj van. Hátán fekete alapon élénk sárga, narancssárga pöttyöket, csíkokat visel, amelyek minden egyednél eltérő mintázatúak. A foltok az állat mérgező bőrére hívják fel a figyelmet. A mérgező váladék szembe vagy szájba jutva gyulladást, kisebb emlősöknél izomrángást, szapora szívverést és magas vérnyomást okoz. A foltos szalamandra alapvetően éjszakai állat, de nagyobb esők után nappal is találkozhatunk vele.

Az Európa több országában, így hazánkban is védett, 50 000 forint eszmei értékű állat nem mindig örvendett a maihoz hasonló népszerűségnek. A római törvénykönyvek például méregkeverőnek nyilvánították és kivégezték azt, aki szalamandra húst adott másnak. Arisztotelész úgy tartotta, hogy ha egy szalamandrát tűzbe rakunk, a tűz elalszik. Plinius, római természettudós szerint a szalamandra kizárólag tűzben él, mert bőre olyan hideg, hogy a lángnyelveket is csak langyos simogatásnak érzékeli. E hiedelmek miatt a régmúlt időkben a szalamandráknak hasznos volt elkerülni a tűzvészeket, mivel a tűz eloltására  gyakran vetették őket a lángok közé.

Az alkimisták sem kímélték a szerencsétlen állatokat, mert azt gondolták, ha olvasztótégelybe teszik a kis kétéltűt, és az elszenesedett testére higanyt csöpögtetnek, aranyat kaphatnak. Most már nem fenyegeti ilyen veszély, hiszen minden hüllő és kétéltű védett Magyarországon, a Pilisi Parkerdő Zrt. pedig vizes élőhelyek kialakításával segíti őket.

Forrás: Pilisi Parkerdő

Egy másik Szalamandra:

Elementál. Olyan szellemi lény, amely természeti erőket személyesít meg és amely saját elemének természeti erőit uralja. A klasszikus paracelsusi megközelítés alapján négy elementál kategória létezik: a manók, a sellők, a szilfek (vagy tündérek) és a szalamandrák. Ez egybecseng az őselemekkel, melyek: a Föld, a Víz, a Levegő és a Tűz.

Teremtek világot,
beleköltözöm.
Lesz benne vár,
falu, emberözön.

Tudni fogom majd,
ki volt a teremtés
forrása, szerénység,
istennek képmása.

Teremtek Egy Istent,
képemre formálom.
Nem büntet ő; kegyes.
Nem vesz félvállon.

Rémálom se lesz több. 
Teremtek sok Igét.
Tengernyi virágot,
hatmilliárd bibét.

Kösz, hogy nem hívtatok hozzám reggel elmeorvost!
Mikor eljött a pillanat, és megértettem mit vársz, mit remélsz tőlem, mire kellek én,
meghidegültem. 
Alig bírtam magamba visszalehelni a szerelemlelket.
.
Tényleg, csak akkor működhetne a kapcsolatunk, ha alkalmi titkos szexre vágynék?
Lopott órákra, percekre.
S azt se bánnám, ha veled?
*
De én olyan szerelemre vágyom, amit kiélhetek, s lehet, hogy ehhez kell a viszonzás. 
Habár, a viszonzott szerelemben lenne veszteni valónk. 
S az ilyen helyzet nekem halálom.
Szerelem kell, amit a szex megszínez,
vagy, mint a hőlégballonban a homokzsák,
gondoskodik róla, hogy hasson rám gravitáció.

*

Most jövök rá, ebben a pillanatban,
hogy anyukám nem, nem szeretett engem, csupán, mint gyermek, nem voltam az esete. 
De mivel én ezt, éreztem, és nehezményeztem, meggyült a bajunk egymással.
Saját gyermekideálját faragta belőlem, vagy, csak megijedt, hogy nem jól alakulnak a dolgok, s nem azzal foglalkozott, mennyi lesz a forgács.

*

Köztudottan lassú vagyok, ez bika természetem. Meglassúbbodtam.
Anyukám tudomásjelentése szerint, gyereknek gyors mozgású, élénk kislány voltam. 
Megváltoztam volna?
Egy biztos! Nem voltam félős.
A háztetőre, gond nélkül felmásztam a létrán.
S mikor Anyukám szólongatott lentről - Ildikó, hol vagy?
Ittagyok! - kiáltottam én fentről, s bátran szaladtam lefelé, Anyukámhoz, ki remegő lábakkal, karját kitárva a létra tetején állt, s azt suttogta felém - Csak lassan, csak lassan!
Ha többet reggelizek, egyszer, hasamnál fogva sodort volna el a vonat, az utca végéből, ahova kiszöktem. Aki rémülten látta, nem mert rámszólni, nehogy megmozduljak, s a vonat elkapjon.
*
Elrontottam valamit, Egy kapcsolatot.
Minden igyekezetem kevés volt, hogy helyre hozzam.
Nem volt más választásom, mint belenyugodni, pótanya helyett, vesztes nősténynek lenni, és maradni.
*
Semmit sem változom.
Csapdába esett az idő, s ejtett engem is!
Már csak verseimben tudok felnőni.
S velem nő a fájdalom,
hozzászögezve a pillanathoz.
Szabadíts ki engem, elmém börtönéből!
Szánj rám idődből, mosolyod legyen udvarias, szemed se rebbenjen, látva kínok közt fetrengésem.
S akkor, én, végre, mert kapaszkodót benned nem találok, mint mindíg életemben, saját erőmből lábra állok. Ez lesz jutalmam, s mert rád bízom magam, rád találok.
Nincs idő a félelemre!
Ellen szlogen.
Élj bátran!
Kockázat nélkül nincs győzelem.*

Méhekkel álmodtam.
Nagyon sok méhvel.
Téli álmukat aludták.
Liftben laktak.

A méhek télen sem alszanak, tudtátok?
A zajra, amit persze nem is hallanak, felélénkültek.
Elkezdtek szétrepülni.
Óhatatlan, néhányat közülük agyonnyomtam.
Miközben próbáltam felmérni a kárt.

A színeket, a formát, a mozgást, a rezgést, érzékelik.
Nem ismerik meg a gazdájukat,
a híreszteléssel ellentétben.
Nem szeretik a műillatokat,
azokra egyenesen, bedühödnek.
A lovakat sem szeretik.

A betolakodókat életük árán is eltávolítják.
A bekérezkedőt, ha teherrel van, virágporral,
vagy nektárral, beengedik.
Ilyen, vihar közeledtével szokott leginkább előfordulni.
A lassú nyugodt mozgás, ha hordás van, nem zavarja őket.
Akkor lehet szúrásmentesen kaptárt nyitogatni.

Megjelent a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Irodalomismeret című folyóiratának 2018 - 2. számában