vezsenyi.ildiko blogja

Most, tanutam valamit. Hogy miután a küldés-gombra "kattintottam", noha a klaviatúra engedi, nem írhatok hozzá a szöveghez a telóm Jegyzetek rovatában,
mert ha a felkínáltak közül a vázlat mentése opcióra bökök, az utólag hozzáírtat a program kitörli.
Így jártam az előbb, s elszálltak a leírt gondolataim.
(Plusz, tegnap elhagytam a telefonom, az összes beleírt jegyzettel együtt.
Szerencsére meglett. Noha, igyekszem minden beírtat a G-mailembe átküldeni, azért csak meghűlt bennem a vér.)
Most próbálom rekonstruálni, mint az álmokat szoktam, a törlődöttet.
Tehát: azt gondolom, kiestem az időből, s az anyagi, mi körülvesz, mint díszlet létezik, a nap künn spotlámpa, az ég hatalmas kék selyemruha az űr szekrényében.
A ház, termeszek építette torony tele lárvákkal. S az aláfestő zenét, amit hallok, egy két funkciós zenegép játssza, ami hűt és fagyaszt egyszerre, de elnyomni nem tudja az éter zenéjét, ami valamikor, nem tudom pontosan mikor, a fejembe, a fülembe költözött, s fennhangon mint két rádió adó közti, sugárzik.
Valami, valamikor történt velem, valami nagyon egészségtelen.
Lehet, hogy a Wifi sütötte meg az agyamat? ;-)

"A hideg éjszakák nem ölik meg, de feledtetik az álmokat. Sokan soha nem ismerik meg az ilyen hideg éjeket, mert vagy átálmodják, vagy átalusszák az életet, amely elfogadja őket olyannak, amilyenek, s ezért ők is elfogadják létüket olyannak, amilyen. De vannak, akik sem álmodni, sem aludni nem képesek, ha a hideg az, ami átöleli őket a sötétben. Mert a hideg nem pusztán ölelni akar, nem. A hideg szorítani, összeroppantani, összezúzni akar, ő így tesz mindent a magáévá. A lélegzet az, amibe szerelmes, azt akarja megszerezni mindenkitől, kipréselni, kiszakítani belőle, a közteseket mind félredobva, mert ő nem azokat keresi, csakis a legutolsót. Igen, az utolsó lehelet, az, amire vágyik. Amikor azt meglátja előpárállani, akkor sikolt föl kéjesen, mert tudja, most szerezte meg, most már az övé. S úgy tud tovább állni, hogy lényegének egy részét mindig hátrahagyja. Ahol a hideg egyszer már birtokba vett valamit, ott neki mindig lesznek gyarmatai." Részlet, egy kedves, kortárs íróbarátom naplójából

Nincs sok időm!

Tudod? Te Kedves! Honnan tudom?
Nem kérik a jegyet az úton,
amit a metrón még megteszek.
Fiatalabb, én már nem leszek.

Őszülök, gyűlnek rút ráncaim.
Renyhülnek szép, feszes izmaim.
Búj hozzám, míg, erőm engedi,
a setét vénségem elfedi.

*

Ma, fiamnak eszébe jutott.
Hogy mi? Édes! Hát Te sem tudod?
Már én sem, de nem is érdekes.
Sorok közt értelmet ne keress!

Meg van, na! Már eszembe futott.
Nem csak könyvesbolt az, mi jutott,
aminek dolgozott, nagy kegyben, 
hanem könyvkiadó is egyben.

Nahát! Ilyet elfelejteni?
könnyebb, mint a táncot lejteni,
ha nálam, öt menet szex után,
szól a lakodalmas majd, bután.

*

Esti fények

Miért utánozzátok a nappalt,
esti fények? mímelve a hajnalt.
Kikényszerítve ágyból, a feladat, 
különös lesz mint számban a zamat.. 

S rebeg a belsőm, lábam megremeg, 
míg szívem mély álmoktól szendereg. 
Ébredni semmiképp nem akar még,
hisz oly halovány a nappal, a vég.

Az élet nem hal meg,
csak alakot vált,
új formát talál magának.
Kotyi mamát és Tyukikát
akkor sem kellett volna levágnom.