vezsenyi.ildiko blogja

Álmomban,

retkes, pókhálós,

omladozó helyiségeket

takarítottam.

Talán mosdókat.

Szigorú technológiát kellett volna alkalmaznom,

de egy istennek sem sikerült.

Inkább, valamiféle firkálás lett belőle,

mint,

ahogy,

porba rajzolunk

ujjal.

Pár nappal,

pár éjjel,

s megértettem.

Az írásról szól ez is.

*

Szoborpark

Felejtésre ítélt idők

lebontott

majd újra épített emlékművei,

egymáshoz illesztett

lávakövek

hogy többé

ne mozdulhassanak el.

Végre

otthagyhatóak

legyenek

a rend

érzetével.

*

Egy éretlen,

fészekből

kipottyant

ismeretlen veszélyek kereszttüzében

didergő fióka félsze

amit érzek,

mikor a vonat a Keletiből

Mezőberényben megáll

a megújult állomáson,

de már régen,

huszonhárom éve lesz

októberben,

hogy nem ott szálokl le.

Valami régi,
sosem volt otthonosság,
be nem teljesített ígéret,
valami mindent betöltő hiány,
ami felgyúl bennem,
s mint pokol tüze éget,

Békéscsabáig.

Novemberben lesz, hét kerek éve, hogy írok.

Valami céllal, valami vággyal, gyermeki elkötelezettségből,

mert előmerészkedtek a gátlásokból épített szégyenfal mögül,

ujra lett mondanivalóm,
világgá indultak belőlem az addig félreállított szavak.
Ha van örömzenélés, akkor van örömírás is.

Azóta, hittel, szenvedéllyel űzök egy hóbortot.

Ha igaz az, hogy az írás nem csak gyönyörködtet,

nem csak szórakoztat, hanem gyógyít is,

lehet, számomra úgy igaz, hogy kigyógyítottam magam,
írással, az írásból.
Mert nem normális dolog, hogy az ember megteremti,
majd ahrimáni erőkkel konzerválja a gondolatot,
gyönyörködik benne,
míg az élet egyre csak megy,
elhalad mellette.

Vagy, az öreg székelynek van igaza, mikor azt mondja?

"...Úrfi, a világban nem történik semmi!"

Csakugyan?

A világban nem történik semmi? Csak a hazugságait újakra cseréli, rendre?

Vagy a régieket hajtogatja,

mint a ropogósra fagyott ruhát?

Ezt kövesse ő is, miközben a benne- rekedtektől próbál egyre szabadulni,

hogy újakat kreáljon, plagizálja Istent?

Vagy, "költők" fölé licitáljon?

Vagy beálljon kórusban énekelni szólót?

Miközben nem is költő, csak egy újabb szenvedélytől űzött megfűzött,

egy másik paradicsomba önmagát űző,

hajánál fogva magát mentő, Menő Manó,

kvázi Münchausen?

Mindez még nincs eldöntve.

Sok kimenetelű, duplafalú, tollal ásott, szűk alagút ez.

Bujkálás a fényre.

Az a hangtalan,
(némán hullámzó),
semmihez nem fogható,
minősíthetetlen üvöltés,
torok-szakadtából,
amit emlékezet óta
néha hallok magamban;
csecsemősírás a mell után.

2019. 11. 25. 11:20

Kisunokámtól, Luci-től tudom.

Senecio, bohóc, akinek gömb feje kockás,
ovális az arca.
Gondolkodóba ejtŐ.
Száját valami összehúzza, talán az aggodalom.
Szögletes, torzult, pici, álló nyolcas az ajka.
Megkapó minden kis és nagy, aszimmetriája.

Vagy lehet, csak citromra gondol.
Az is lehet, hogy az I. világháborúra.
Utóbbit tartom valószínűbbnek.

A „kéjfű” elnevezés segítene rajta, rajtunk, hogy múljon a bánata.
Ilyen értelemben, előre vetíti a jövőt.
Arckép, de a hengertestből látszik valami, szögletes.
A szkafanderéből pedig, csak a fejrész.
Megvan! Senecio, világok közötti utazó.
Fejszéjét vesztett, munkanélküli favágó, amolyan Bádogember.

Univerzális bohóc.
Akinek, sehogy se tetszik a Földre szállás.
Nagyon nagy jóindulattal,
hogy senkit meg ne sértsek,
mondanám csak, hogy ennek ellenére mosolyog.

Pedig, Csilla(g)-ásszal nem értek egyet,
sem Mari-sással,
mert, bármi válik is belőle, az eredeti, mindig a legeredetibb.
Az őssejt, ami sejt, vagy akár a „tudhat” is.
Hogy, Csilla(g)-ász szavaival éljek.
Még csak annyit, hogy akinek nem tetszik, ne (s)írjon magának jobbat!
Se utána!
Persze, az utóbbi, nem lesz baj, ha (el)marad.
Amúgy is, errefelé, annyi a, mint a bohóc.

A figyelmem marokra fogta a testem, még reggel.
Marokra fogott, s nem ereszt még el.

Pedig, mindjárt két óra van.
Mikor is írtam, hogy fáradok?
Éppen két órája.
Azóta már írtam ezt a verset is.
Senecioról, az én Seneciomról.
Csak az a baj, személyeskedésbe,

partikularitásba fulladt a vége.
E szóval pedig, ami megrág,
mint a szú, tudálékosságba.

PARTIKULARITÁS = KÜLÖNÖS, EGYEDI

De, nem egyforma a szavak hangulata.
Hiába jelentik ugyanazt.
Sajnos, nem tudom megfogadni a tanácsot,
hogy amire csak lehet, magyar szót használjak.
De az lenne az ideális.
Ugye, Seneció?
A név, az más!
A név kötelez.
Úgy van.
Ugye, Kedves Paul Klee?