vadrozsa blogja

vadrozsa•  2020. március 21. 09:51

Megállt a világ


Fény -ágyban

andalog a nap, 

kék mosolyban

fürdő felhők mögött. 

Harmat - szemű hajnal

tegnapot sirat,

fűszálak karcsú testén

remények között. 

Angyal hangú ének

lelkemben ébreszt. 

Kinyitottam tiszta csendem kapuját.

Fényt fésül hajamba a reggel,

alélt pilláim alatt látom a csodát.

Ajkamat simítja sok meleg szó,

hála édes íze rajta.

Megbékélt szívem ma nyugtató,

Istennek fénye pajzsa. 


Az idő utas, a lét sinein

most megállt egy állomáson.

Lassít a csend, majd a szív dobbanás.

Megállt a világ. 

Elcsitítom harcom. 


Tükörbe nézve látom

holnapom mosolyát.

A türelem suttog a pillanatokon át.


A most mögött vár a holnap,

mint bimbót bontó virág.

Virágot fakaszt újra

a csendeink után.


2020.03.21. 8:32

vadrozsa•  2020. január 3. 16:28

Lelkemen át



Szemem fényében

fürdött a hajnal,

lelkem sugarát

ölelte át.

A varázslat bennem van.

Selymes érzéseim betakarták

a világ hideg hajnalát.

Meleg fénnyel adom 

ajándékba a reggelnek hitem,

tudom minden kincs rám talál.

Tiszta szívvel áldom

élet - ajándékom

és Isten lelkembe suttogó szavát.



vadrozsa•  2019. október 1. 13:50

Itt van az ősz!


Hunyorgó sugarak

táncolnak a földön,

ködruhájú reggel

ébreszti a tájat.

Rozsda leplű, vén Ősz

kacsingat a fák közt,

bíbor, sárga színt szór

a lombkoronákra.

Lassan elsuhannak

az álmos levelek,

szelíd szellő karján

ringatózva szállnak.

Búcsút int már lelkük

harmat könnybe bújnak,

reszket rozsdatestük,

elmúlásra várnak.

Csípős hideg kószál,

elűzte a nyarat.

A mosolygó meleg

más tájakon maradt.

Magányosan állnak

karcsú szőlőtőkék,

gombszemű fürtjeik

kacérkodó szőkék. 

Ásít a diófa,

terméseit rázza.

Ledobálja terhét

a fekete sárba. 

Az Ősz zsákját tartja,

gyorsan teleszedi,

ha ide ér a tél

bizony keresheti.

Ballag már az este

fekete fátyollal,

hideg szél kíséri

bús, susogó szóval.

Meztelen faágak

fáradtan nyújtóznak,

az Ősz meséjétől

vidáman alszanak.



2008. (gyerekeknek írtam) 

vadrozsa•  2019. szeptember 8. 20:31

Őszi búsuló





Árnyak járnak a reggel kapujában, 
harmatot sír az ősz  szeme. 
Kopott, mustár színek várnak a járdán, 
búcsút int a nyár hű szíve. 
Zizzen a levél,  didereg szép lelke,
reszket bennem is gondolat. 
Fagyos köd szitál, vak a világ szeme.
Benyit hozzám az öntudat. 
Csak néz a sok rozsda- lelkű idegen,
gúnyoló cinizmusa  jól mulat.
Szeretet megbújik, szorít szívemen,
fénye örök Utat mutat. 


Tiszakeszi, 2017.09.08.

vadrozsa•  2019. augusztus 19. 16:59

Fények között



Sors- táncot jár a lét.

Elmosódott lábnyoma a múltnak.

Rozsdás emlékek

vánszorgó idő mögül 

porba hulltak.


Ajtót nyitott a vén remény,

piros dallamok szálltak ki 

láthatatlan képei között.

Megsimogatott a víg alkony,

új sugara hitem közé beköltözött.


Gyermekkori fényem

újra szívemhez ért,

anyám mosolyára nézve, 

békét rajzolt lelke belém.

Ölelésében a végtelen,

elringatott  fehér csendben.

Tekintetében egy csillag vagyok, 

együtt fénylünk szeretetben. 



Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom