vadrozsa blogja

vadrozsa•  2019. október 1. 13:50

Itt van az ősz!


Hunyorgó sugarak

táncolnak a földön,

ködruhájú reggel

ébreszti a tájat.

Rozsda leplű, vén Ősz

kacsingat a fák közt,

bíbor, sárga színt szór

a lombkoronákra.

Lassan elsuhannak

az álmos levelek,

szelíd szellő karján

ringatózva szállnak.

Búcsút int már lelkük

harmat könnybe bújnak,

reszket rozsdatestük,

elmúlásra várnak.

Csípős hideg kószál,

elűzte a nyarat.

A mosolygó meleg

más tájakon maradt.

Magányosan állnak

karcsú szőlőtőkék,

gombszemű fürtjeik

kacérkodó szőkék. 

Ásít a diófa,

terméseit rázza.

Ledobálja terhét

a fekete sárba. 

Az Ősz zsákját tartja,

gyorsan teleszedi,

ha ide ér a tél

bizony keresheti.

Ballag már az este

fekete fátyollal,

hideg szél kíséri

bús, susogó szóval.

Meztelen faágak

fáradtan nyújtóznak,

az Ősz meséjétől

vidáman alszanak.



2008. (gyerekeknek írtam) 

vadrozsa•  2019. szeptember 8. 20:31

Őszi búsuló





Árnyak járnak a reggel kapujában, 
harmatot sír az ősz  szeme. 
Kopott, mustár színek várnak a járdán, 
búcsút int a nyár hű szíve. 
Zizzen a levél,  didereg szép lelke,
reszket bennem is gondolat. 
Fagyos köd szitál, vak a világ szeme.
Benyit hozzám az öntudat. 
Csak néz a sok rozsda- lelkű idegen,
gúnyoló cinizmusa  jól mulat.
Szeretet megbújik, szorít szívemen,
fénye örök Utat mutat. 


Tiszakeszi, 2017.09.08.

vadrozsa•  2019. augusztus 19. 16:59

Fények között



Sors- táncot jár a lét.

Elmosódott lábnyoma a múltnak.

Rozsdás emlékek

vánszorgó idő mögül 

porba hulltak.


Ajtót nyitott a vén remény,

piros dallamok szálltak ki 

láthatatlan képei között.

Megsimogatott a víg alkony,

új sugara hitem közé beköltözött.


Gyermekkori fényem

újra szívemhez ért,

anyám mosolyára nézve, 

békét rajzolt lelke belém.

Ölelésében a végtelen,

elringatott  fehér csendben.

Tekintetében egy csillag vagyok, 

együtt fénylünk szeretetben. 



vadrozsa•  2019. augusztus 9. 23:54

Tenger és ég között



Tenger vágya : mélység, 

-ott jártam -

hínár álmok alatt

húzott le a múlt,

süllyedő kárhozat.


Fekete - csend altatott. 

Hamis bölcsődalt írt a világ

az élet tengerén, 

álnokul ringatott.


Hit szárnyán ültem, 

felemelt anyám magához. 

Lelkünk összeérve szórta a fényt.

Tenger és ég között jártam,

anyám szíve őrzi

az én megtörtént mesém. 



vadrozsa•  2019. augusztus 9. 06:47

A mindenség bennem







Hajnalt fest az ég
csendek peremén,
a város szunnyadó lelkére. 
Ébredő álmok néznek
a valóság  terén. 
Kávé itatja a reggelt.
Őszülő vágyaim
hitem kapujában. 
Élet rezzen bennem,
utat tör szemem sugarába.
Haldoklik a sötét,
száműzte békességem. 
Nem ragyog más
csak körbe font imám
a lelket melengentő csendben.
Némán mesél a mindenség bennem.