vadrozsa blogja
Itt van az ősz!
2008. (gyerekeknek írtam)
Őszi búsuló
Árnyak járnak a reggel kapujában,
harmatot sír az ősz szeme.
Kopott, mustár színek várnak a járdán,
búcsút int a nyár hű szíve.
Zizzen a levél, didereg szép lelke,
reszket bennem is gondolat.
Fagyos köd szitál, vak a világ szeme.
Benyit hozzám az öntudat.
Csak néz a sok rozsda- lelkű idegen,
gúnyoló cinizmusa jól mulat.
Szeretet megbújik, szorít szívemen,
fénye örök Utat mutat.
Tiszakeszi, 2017.09.08.
Fények között
Sors- táncot jár a lét.Elmosódott lábnyoma a múltnak.Rozsdás emlékekvánszorgó idő mögül porba hulltak.
Ajtót nyitott a vén remény,piros dallamok szálltak ki láthatatlan képei között.Megsimogatott a víg alkony,új sugara hitem közé beköltözött.
Gyermekkori fényemújra szívemhez ért,anyám mosolyára nézve, békét rajzolt lelke belém.Ölelésében a végtelen,elringatott fehér csendben.Tekintetében egy csillag vagyok, együtt fénylünk szeretetben.
Tenger és ég között
Tenger vágya : mélység, -ott jártam -hínár álmok alatthúzott le a múlt,süllyedő kárhozat.
Fekete - csend altatott. Hamis bölcsődalt írt a világaz élet tengerén, álnokul ringatott.
Hit szárnyán ültem, felemelt anyám magához. Lelkünk összeérve szórta a fényt.Tenger és ég között jártam,anyám szíve őrziaz én megtörtént mesém.
A mindenség bennem
Hajnalt fest az ég
csendek peremén,
a város szunnyadó lelkére.
Ébredő álmok néznek
a valóság terén.
Kávé itatja a reggelt.
Őszülő vágyaim
hitem kapujában.
Élet rezzen bennem,
utat tör szemem sugarába.
Haldoklik a sötét,
száműzte békességem.
Nem ragyog más
csak körbe font imám
a lelket melengentő csendben.
Némán mesél a mindenség bennem.