vadrozsa blogja

Álmos hajnal pillámon ébred,

összezsugorodott a sötét.

Csillag -mesék szívembe költöztek,

belém varázsolta az éj.

Hegedű sírását magamba rejtettem,

imám szárnyán zenél.

Fájdalom volt bölcsődalom,

búval ringatott  éj.

Reményem bimbóját 

a reggel bontja szét.

Ember-arcú, 

bukott angyalok között élünk,

délibáb- lét.

Mindig kivezet a hit-meleg fény.

Mezőcsát, 2014.12.17.

Már elhalkult a nyár

lelkem dallamán.

Mollban feszül a dal

csendjeim között, 

árnyékok mögött. 

Szűkül az idő,

kinőtte magát

a várakozás. 

Hullik a csend,

didereg idebenn.

Meleg szavak

szivem alatt. 

Színes képek,

mint őszi levelű szépek,

elszálltak már.

Az ajtók mögött

ott hagyom

a rozsda-lelkű elmúlást.

Halott csókja a nyárnak

már fecskeszárnyon száll.

Emlék - szirmok , 

rózsa illatú éjszakák, 

gyűrődött tegnapok nyomán. 

Sárgult levélerekben

rozsda - lelkű fény bújt.

Barnult magány a házak falán.

Ásító égbolt

köd - hajú reggelekben ébredt.

Fagyott testű föld

szívében a nyár. 

Fényt örző tekintetemben

hordom a szépet.

Rozsdás napokban 

lelkem melege éltet. 

Fényt gyujtok mindig

a némaságon át.

Lehullik a tegnap,

de bennem

mindig születnek csodák.

Fény -ágyban

andalog a nap, 

kék mosolyban

fürdő felhők mögött. 

Harmat - szemű hajnal

tegnapot sirat,

fűszálak karcsú testén

remények között. 

Angyal hangú ének

lelkemben ébreszt. 

Kinyitottam tiszta csendem kapuját.

Fényt fésül hajamba a reggel,

alélt pilláim alatt látom a csodát.

Ajkamat simítja sok meleg szó,

hála édes íze rajta.

Megbékélt szívem ma nyugtató,

Istennek fénye pajzsa. 

Az idő utas, a lét sinein

most megállt egy állomáson.

Lassít a csend, majd a szív dobbanás.

Megállt a világ. 

Elcsitítom harcom. 

Tükörbe nézve látom

holnapom mosolyát.

A türelem suttog a pillanatokon át.

A most mögött vár a holnap,

mint bimbót bontó virág.

Virágot fakaszt újra

a csendeink után.

2020.03.21. 8:32