Tavaszi ébredés

 

Tavaszi ébredés

 

Felhőn átszűrődő kedves napsugár

lágyan kopogtat a vastag hó ajtaján.

Pislogó morze kóddal üzeni lelkesen:

Ajtódnál a tavasz vár, hogy átöleljen.

 

Langyos szellő kergeti a vad hideget,

oltalmába fogadja a durmoló lényeket.

Simogatva csúszik az álmuk helyére,

mosolyukat várja a melegért cserébe.

 

Odú mélyén piciny szájak ásítoznak,

régi ízekből egy falatkára áhítoznak.

Apró szemek néznek üres tekintettel,

egy pillanatra még az otthon ismeretlen.

 

A lombház alját őrzi egy óriás árnya,

mint fáradt, öreg táltos maradványa,

ki óráról órára görnyedtebben várja,

hogy gazdája hőstettét végigcsodálja.

 

Ha időben odaérsz, tán még elmeséli:

Göcsörtös botja utolsó útjára lendült,

a napnak ezzel mutatta meg az irányt,

majd örökre eltűnt.