Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

‍

Egyedül

vajon ki lehet heverni

az életet?

vagy örökké kísért majd

az emlékezet?

a magány vállára hiába hajtom

- a múlt terhe egyre nagyobb -

... a fejemet

... csak én tartom

‍

Mi lett volna, ha ...

Vajon egymás mellett ülnénk a képek

láthatatlan túloldalán?

Ránk mosolyognánk a tavak tükréből?

És amíg a jövőnkön tűnődnénk

a múltba utazna a közös pillanat

a folyók sodrásán?

‍

Türelem

Megjárnám a poklot kétszer,

oda-vissza, lábon-kézen,

hogyha végre ott lehetnék.

Belevágnék, ahogy tudnék.

Ó, de szép emlék az elképzelt,

ami még csak meg sem történt!

Haj, de makacs az idő kereke!

Egy macska hajtja e patinás patamasinát

mókuskerékben.

Sürgetném, de halacska.

Nincsen füle, nem hallja,

ahogy könyörgök:

"Teljen már egy icipicit gyorsabban!"

Néma visszhanggal üvölt felém az idő pohara.

‍

Ha levegőm kell

közeledj

de másképp

mondom

távolról sem

lesz két ember

lebegő elegy

a távolból sohasem

‍

Virtuális vadaspark

‍

Rögtön közlöm: kedvem lett most rögtönöznöm.

De nőznöm nem kell nő özön - ezt súgja az ösztönöm.

Ha csak egy üzen, elég, ha megfog, megérint.

Érzem, hogy meg fogod érteni mit jelent,

hisz egyszerre egyikőnk sem lehet jelen.

Ez vadul hangzott, de ahol a vad, ott vadászhatunk.

‍

Először is a feltételeket lefektetem.

A kiszemelt jószág nem fedeztetésre vár.

Az etetésnél megfordulhat a szerep,

ha fedezéknek nem alkalmas a terep,

vagy elragadja a szenvedély és az alkalmat nem kivárva

a vadászt a préda is megkívánja.

‍

A nyitás király, a nyilas lő és szíven talál.

Az oroszlán kemény, feláll, s elmenekül talán.

De nem húzza be fülét-farkát,

nyelve sem kedves nyalásra jó,

utolérni nem lesz elég, ha a megült járgány fakó faló.

Szerencse, ha segítségnek helyben van pár blöki,

de nem ér célt, ha az irány be-ki,

vagy szanaszét ugrál, mint eszét vesztett breki.