Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

Gondolatok
Talankolto•  2019. július 7. 11:22

Én így írok. Na és ti? :-)

Több okból szoktam írni. Sokszor a saját, megemészteni kívánt érzéseimet, közvetítésre érdemes gondolataimat öntöm szavakba, de legalább olyan gyakori, hogy másoktól kapott szavakra, témákra, közvetített érzésekre reflektálok, segítő szándékkal. Néha megihlet a fűzfa illata és csak írok valamit, ami kikívánkozik, de ha nincs látszólagos haszna, akkor általában ezeket nem osztom meg mással.


A legfontosabb, hogy csak akkor írok, hogyha jön ihlet és van egy koncepció, valamint elég időt tudok szánni rá, hogy egyáltalán érdemes legalább pár szót leírni. Előfordult már, hogy valaki kérte, hogy írjak neki egy témáról és adott hozzá néhány szót,  vagy esetleg kaptam egy blogbejegyzést, amit ő írt az élete egy fontos részletéről. Ami nem fogott meg eléggé, nem voltam képes még számomra elfogadhatót sem írni.


Általában amikor egy érzés kerít a hatalmába már fel is tűnik a fejemben néhány szó, kifejezés. Ezeket leírom külön-külön. Egy sor egy szó, vagy kifejezés. Ahogy írom, rögtön eszembe jutnak ezekre rímelő, vagy asszociáló szavak, általában egy halom. Nem gondolom túl, csak ösztönösen leírom, ami jön.

Amikor a szóhalmot végignézve úgy érzem, hogy ott van benne minden, ami fontos, elkezdem írni a sorokat. Nem törekszem tökéletességre, írom, ami jön. Egyik gondolat követi a másikat és egyszercsak eljön az a pont, amikor érzem, hogy ott van már valami, ami alakot szeretne ölteni.


A sorokat egymás alá helyezem, érzésre. Átolvasom újra, meg újra és addig rendezgetem, írom át a szavakat, sorokat, amíg el nem érem, hogy a ritmus és a rímek érzésre stimmelnek. Számomra a fontos az, hogy nekem megfeleljen érzésre, hiszen ahogy a gondolat, az impresszió az enyém, éppúgy a forma és a stílus is, még akkor is, ha más nem érzi át azt, amit én. Nem írok, nem írhatok mindenkinek, erre senki sem képes. Csak lazán, hiszen mindent szabad, csak csúnyát nem.


Nem sűrűn szoktam segédeszközt használni. Nagyon ritkán valamilyen online rímszótárat, szinoníma szótárat hívok segítségül, de általában erre nincsen szükségem. Arra viszont nagyon jó tud lenni, hogy a szókincsemet bővítsem, így nem tartom ördögtől valónak. Tanulni jó dolog, anélkül nem lesz jobb soha, amit írok.


Amikor megrekedek, rövid időn belül beismerem és félreteszem az addigi szörnyszülöttet szebb időkre. Jónéhány jegyzetem van félkész versekkel, sorokkal, érzéseket, gondolatokat kifejező szavakkal és kifejezésekkel. Időnként végigfutok ezeken és ha valamelyiknél érzem, hogy megmozdulna egy kis noszogatással, akkor megpróbálkozok a folytatásával.
Megtisztelnétek azzal, ha megosztanátok velem, hogy ti hogyan írtok.

Köszönöm szépen!

Talankolto•  2019. június 25. 21:18

Vigyázz hogyan élsz

Vigyázz hogyan élsz

álmodban táncolsz az élet peremén

hajnalban hozzák a könnyes ölelést

hiába menekülsz erőd csenevész

égető tárnába lélek maradék

örömmel látják a végső remegést

szalagod végén nem maradt menedék

sóhajra ébred a kályha melegít

aranyló fénnyel a lángja felemészt


A következő fórumba írtam:
https://forum.poet.hu/irjunk-a-megadott-szavakkal-verset-(a-megadott-szavak-egy-hetig-ervenyesek_)
Ezekre a szavakra:
(tánc, égető, menedék, lélek, hajnal, öröm, arany, ölel, könnye, szalag)

Talankolto•  2019. május 19. 19:29

Ima a melegvizes mosógéphez

Ima a melegvizes mosógéphez

Mosógépem, amíg a helyeden vagy,

szereped cseréld le, bár tudom a neved,

jöjjön el a te meleged,

legyen meg a fürdővizem,

amint a kádba belépek és fázva rád nézek.

Mindennapi kedvemet emeld meg nekem még ma;

és bocsásd rám forróságod,

miképpen én is megbocsájtom,

ha ruháim ellen vétkezel;

és ne vígy engem kísértésbe,

ne a pokoli tűzhelyen kelljen lábassal pepecselnem

és szabadíts meg lusta bojleremtől!

(Mert nekem az ország, a hatalom nem,

csak egy kád melegvíz kéne,

nem is mindörökké, csak ma még, kérlek!)

Á, nem?

Mi nem?

Ne hazudj, tudom, hogy tudsz vizet melegíteni!

Ott van rajtad a 95 fokos program!

Talankolto•  2019. május 3. 16:06

Variációk a(z elmúlt) szerelemre

Variációk a(z elmúlt) szerelemre

Beleestem

mikor már nem reménykedtem

a semmiből előbukkant

két harmatcsepp a kezemben

akkor kettő már egyetlen

vajon csak a képzeletem

érez ha nem érinthetlek

mikor visszaemlékezek

ahogy csókkal dédelgetlek

*

Elmentem

talán túl sok bort ihattam

mert amikor kézbe vettem

a leveled meg sem néztem

azon nyomban kettétéptem

vajon már csak képzeletben

érezlek ha megérintesz

ahogy visszaemlékezek

egykor talán szerettelek

*

Elengedem

nem értheted mit éreztem

de egy búcsú harmatcseppet

láthattál még a szememben

földre vágyott elengedtem

vajon néha érzed ahogy

gondolatban csókot adok

mikor éjjel felriadok

hangodra de mégse vagy ott

Talankolto•  2019. május 1. 18:03

Egy számomra tanulságos naplóbejegyzésem

Megosztok veletek név nélkül egy számomra nagyon tanulságos történetet az életemből. Régen történt, körülbelül nyolc évvel ezelőtt. Egy lányról szól, akivel egykor megismerkedtem. Talán más is tanul belőle és elkerüli, hogy önmagának és egy másik embernek fájdalmat okozzon egy rossz döntéssel. De ha mégis így alakulna, azért ne érezzétek rosszul magatokat, hiszen csak emberek vagyunk. A tanulság a legfontosabb.


A love.hu-n ismerkedtünk meg, rövid chatelést követően találkoztunk az oktogonnál a Vörös oroszlán teaházban.  Beszélgettünk, ő végig csak mosolygott, de alig szólalt meg. Láttam, hogy odavan értem, de ez sajnos nem volt kölcsönös. Nekem is nagyon tetszett, de nem volt meg az intellektuális összhang.


Szóba került, hogy most valami baja van a számítógépének. Mondtam, hogy IT-s vagyok, hazakísérem és megnézem. Csak segíteni akartam, de semmi mást. Odafelé sétálva is megjegyeztem:


- Ugye tudod, hogy csak megjavítom a gépedet, semmi "olyan" nem lesz.


Rögtön visszakozott komoly, őszintének tűnő hangvétellel:


- Persze, semmiképp, dehogy, nem szoktam ilyet csinálni első randinál


Felmentünk hozzá. Megkérdeztem, hogy hol találom a “beteg” gépet. A sarokban volt, az ablak mellett. Megnéztem.


- Sajnos nem tudom megcsinálni. Amit lehetett megnéztem már és nincs hozzá eszközöm, hogy mást is megpróbáljak.


Végig láttam a szemem sarkából, ahogy az ágy sarkán ül és mosolyogva figyel engem. Gondoltam, hogy nem a gép érdekli. Megfordultam, az ágy tetején állt óriási mosollyal az arcán. Valamire készült. Leugrott, a karjával átfonta a tarkómat és megcsókolt. Persze, hogy nem álltam ellen. Akkor már négy hónapja nem voltam együtt senkivel és tetszett. Izgalmas volt, hogy akar engem. Óvszer nem volt nálam, de szerencsére ő "készült". Órákig szeretkeztünk, de egyikőnknek sem volt az igazi, éreztem. Ott aludtam.


Ezt követően szinte minden nap egymásnál aludtunk hol itt, hol ott. Sétáltunk a Margitszigeten, meséltem mindenféléről, ami engem érdekelt, ő nem szólt hozzá, többnyire végig csak mosolygott. Talán félt, hogy butaságot mond, máskor valószínűleg csak nem értette, de az volt a benyomásom, hogy sokszor lett volna róla véleménye.


Egyszer valahogyan szóba került, hogy neki nem számít, hogy tetsszen a pasi. Neki más számított. Biztonságot keresett, jó apát, családot és majd 1-2 év múlva gyermekeket szeretett volna. Nekem viszont fontos, hogy a vonzalom is működjön. A szeretkezés sem élvezetes, ha érzem, hogy a másiknak nem tudok örömet okozni.


Már két hét után óriási feszültség alakult ki bennem. Ő is sejtette, azt mondta, hogy szerinte kevés nekem. Tagadtam, de tudtam, hogy igaza van. Nem is úgy mondanám, hogy kevés, egyszerűen csak nem tudjuk megadni egymásnak, amire szükségünk van. Egy darabig még megpróbáltam elfogadni őt úgy, ahogy van, talán azért, mert szinte kötelességemnek éreztem, ha már együtt voltunk első éjszaka. Ez óriási hiba volt, ahogyan az is, hogy felmentem hozzá az első napon.


Sokszor főztünk együtt, de amikor egyedül főzött frusztrálta, hogy “ő nem főz olyan jól”. Próbáltam megnyugtatni, hogy finom volt, de láttam, hogy nem sikerült. Március 15-én csodás, meleg, napos idő volt. Elmentünk a Pál-völgyi-barlangba, de nem vitt közelebb hozzá ez a közös élmény sem, hiszen a probléma nem ezen a téren volt.


Napra pontosan a megismerkedésünk napjára egy hónappal két lehetőség lebegett lelki szemeim előtt. Aznap megünnepeljük a “hófordulónkat”, vagy elköszönök tőle. Vettem ünnepi kaját, de nem bírtam ki és elmondtam, hogy mi bánt. Sírt, összeszedte a teregetőről a ruháit és elsietett. Szomorúan néztem, ahogy eltűnik a lépcsőház fordulójában. Máig pontosan fel tudom idézni az arcát, ahogy visszanézett.


A szakítás után két nappal felhívott és megkérdezte, hogy a nála maradt kimosott zoknimért elmegyek-e. Gondolom ez egy utolsó próbálkozás volt. Találkoztunk, megbeszéltem vele, hogy nincs vele semmi baj, csupán nem illünk össze, mással sokkal jobb lesz neki is és nekem is. Már jókedvűen ment haza. Azt mondta hogy annyira szeretne haragudni rám, de a beszélgetés után erre képtelen. Örültem neki, hogy talán legalább egy picit megkönnyebbült.


Tudom, hogy a barátnőinek írt leveleiben úgy hivatkozott rám, hogy “álompasi”. Sajnos tévedett, számára nem én voltam, de biztosan valahol megtalálta azt, aki méltó a címre. Annyira sajnáltam szegényt és nehéz volt beismerni, hogy nem tudom elfogadni őt páromnak. Soha többé nem próbálok meg kijavítani egy hibát egy másikkal.


Legtöbbször nem az egyének a hibásak, csak egyszerűen időnként az a két ember nem alkalmas közös életre. Mások az igények, nem működik a vonzalom. Nem szabad erőltetni, úgysem fog sikerülni, ha nincs meg a közös hang, az igények gyökeresen eltérőek és nem látszik boldog jövőkép.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom