Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

Mi a művészet számomra?

Nem vagyok szigorú a definícióval kapcsolatban. Ha művészet az alkotó számára, akkor az művészet. Azonban soha nem sorolnék ide semmit, ami szándékosan ártana másoknak, bárki is legyen az. A gyűlölködés, vagy arra buzdítás, illetve a másokat bántó, tudatos cselekedetek számomra elfogadhatatlanok. Sajnos bármely alkotás lehet elfogadhatatlan egy-egy ember számára, de ezzel egyáltalán nincs probléma. Egyszerűen nem nekik szól, legalábbis jelen pillanatban. A Földön élő emberek milliárdjai között bármely alkotás utat talál a saját közönségéhez. Számukra az egy remekmű.

Nade térjünk vissza a definícióhoz ...

Mi a művészet számomra?

Úgy gondolom, hogy ha intuitív művészetről és nem ipari termékekről beszélünk, akkor a művészet forrása a művész túláradó szenvedélye. A mű ennek terméke, a fizikai világban való megnyilvánulása. A magyar nyelvben a „szenvedély” szó nagyon kifejező, a „szenved” szó egy pozitívabb felhangja. Tehát az érzések, melyekből a művészet ered, egyaránt szenvedés és öröm, vagy ezek bármelyike külön-külön. A valódi művészet sohasem megrendelésre készül, hanem a lelkünkből tör elő. Vagyis ami másként nem működik, végülis néha így képes megvalósulni. Megkönnyebbülést hozhat és - paradox módon - éppen a tökéletlensége teszi érdekessé és izgalmassá.

Másképp ...

Mi a művészet számomra?

A művészet a mélyebb vagy nehezebben emészthető, tudattalan intuíciónk kiterjesztése a külvilágra, megoldás céljából. Mivel nem fejezhető ki hatékonyan, a „művészi kreativitás” közvetíti. Azért is neveztük el, hogy kézzelfoghatóbbá váljon. Hoztunk némi rendet a „káoszba”. Természetesen nem szabad démonizálni az említett „káosz” szót, csupán így neveztem az élet látszólag nem funkcionális, kevésbé kiszámítható elemeit. A művészet talán az idegrendszerünk funkcionális komplexitásának mellékhatása, mint egyfajta eszköz a ritka határeseti élethelyzetek kezelésére. Ezáltal a megfoghatatlan egyensúlyba kerül az alkotóban, így a művészetre, mint az elme egy kifejezésmódjára nagyon is szükség van még akkor is, ha az elsőre nem tűnik igazán mellőzhetetlennek.

Számtalan, apró, többnyire véletlenszerű hatás alakított minket milliárdnyi éves evolúciónk során, és ez egy végtelenül bonyolult, redundáns rendszerré formálódott, mely időnként titokzatos és nehezen megmagyarázható. Természetesen vannak rendellenes mechanizmusok is - az elme betegségei - de szerencsére a művészet egészségesebbé tehet minket, miközben még mindig kellemesen az értelmes-értelmetlen határvonalán helyezkedik el.

Végső gondolatként: a „művészet” az egyensúly hiánya, elménk agóniája is lehet. Vagyis, ahogy odafent leírtam, a művészet „a lélek túláradó szenvedélye”.

Számodra mi a művészet?

‍

A szoborban

csordultig a lelkem

nem bírom

a felesleget inkább

kidobom

visszanéz a baj az

asztalon

annyi van hogy meg sem

számolom

végre játszhatnának

szabadon

de félnek egymástól

mi a gond

kapkodják a szétszórt

agyagot

elbújnak az érő

anyagon

testet ölt az érzés

bevonom

kelepcébe csaltam

haragom

beköszönt végre a

nyugalom

boldogság még férne

egy halom

Szürreális vágyak

vergődnek az őzek

a Párizsi-mocsárban

karistol a tőzeg

a bőrüket kivájja

de nem győznek már ma

sírdogál egy gyerek

a játszótér markában

próbálna mozdulni

a homokba beásva

de szoros a fogása

kipattan a szeme

egy arany nyakláncnak

sopánkodva nézi

csak gurul a csudába

de hogy menne utána

egy folt a festményen

szabadulni vágyna

elméd álomképén

szétfolyik a mába

de miért nem vigyáztad