Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

Gyász
Talankolto•  2020. október 27. 22:52

Benned

Benned

De biztosan volt jó is azért,

ugye?

Egy pipacs a gazosban,

tiszta víz a zavarosban.

Nyugalom.

Mint forgószél közepén,

a békesség szűkülő szigetén reszkettél.

Kezeddel a szélét megsimogattad,

fájt.

Behúzna.

Neki semmi sem elég.

Mégis bíztál benne,

hogy egy érintésnél

a lelked kienged

a szenvedésből

a szeretetbe ...

Talankolto•  2020. október 11. 22:22

A cím már mindegy

A cím már mindegy

Kihűlt már rég az a kilincs.

Ablak mögül bámult,

a helyére rándult

a bilincs.

- üres körbenézés -

Függönyből szőtt gyászos

menyasszonyi fátylat

a visszatekintés ...

Talankolto•  2020. szeptember 9. 09:44

A sebek

A sebek

Nem forrnak be.

Lehet?

Beforr a föld, ha patak vájja?

A medre halnak jelzőtábla.

Habár ...

A visszhang úgyis elenyész,

bármily hangosan kiáltja

lelke mélyén a nevét.

Nade vajon

meghallja Őt?

A túlparton múltba tűnőt?

Meglehet,

talán megáll.

Vagy majd ha agg,

kinek arca felgyülemlő ráncok hullámtengere,

minden harcra büszkén megemlékezett,

mégsem kín már semmi.

Fájó bölcselet,

melyet

megannyi új öröm követ,

hisz a dombok túloldalán

a szenvedés is a völgybe száll.

A völgybe szánt.

- halk szisszenés -

De most még

mindent mégis beragyog az alkonyi nap.

A Nap,

mely soha,

egyszer sem adta másnak mosolyát,

csak számukra zengte hűséges

fény-árnyék dalát.

Rájuk csusszant újra reggel,

hogy a paplan melegedjen

és egy hosszú öleléssel,

még egy nappal,

szép reménnyel

karja lágyan körbezárt.

Mind úgy hittük: nem múlik el.

Hajdanán ...

Hiszen

ez az alkony sem nekünk szól.

Holnap a Nap újra felkel.

Holnap,

hallhatjuk még egymás

múló kacaját.

Talankolto•  2020. június 29. 00:24

Réges rég…

Réges rég …

Egy nyári nap reggelén kiderült az ég.

Minden ugyanaz volt,

mégis másképp ragyogott a fény,

hisz új csodát remélt.

Hazaérkeztem ...

A szemedbe néztem,

a jövőm láttam benne,

ahogy hozzád közeledtem,

hogy örökre velem legyél.

Vajon tudta első csókom

ahogy ajkadhoz ért,

hogy még sokszor visszatér?

Otthon ...

Minden érintéssel azt üzented,

életem nem nyer értelmet nélküled,

csak te kellesz, csak veled létezhetek.

Ilyen nőt látva elmerengsz,

vad szexről fantáziálgatva megremegsz.

Ahogy két ember lelke összeér

minden pillantással egymásba tekintve

saját, közös, földöntúli otthont teremtve,

ahova megnyugvásért nap, mint nap hazatér.

Soha el nem múló vidámság,

semmivel fel nem érő ajándék,

mennyei királyság, bolondság,

boldogság, ami csak a miénk.

A boldogság felé...

Csalfa térkép egy úton elejtve,

mi sehová sem vezethet,

szomjat oltó sivatagi délibáb,

gyilkos galócák a csiperkésben ebédidőben,

világtalan légy röpte egy pókháló felé,

szirének éneke ingyen letöltésre,

sötét gondolatok árnyéka vakít el ma éjjel.

Kérlek, fogd a kezem, nehogy elveszítselek!

Nem is oly rég…

Egy tavaszi nap reggelén kiderült az ég.

Minden ugyanaz volt,

mégis másképp ragyogott a fény,

hisz valami elmúlt, már alig ég.

Hazaérkeztem …

Vajon tudta első csókom,

ahogy ajkadhoz ért,

hogy elfárad majd a szenvedély?

A szemedbe néztem,

a jövőm láttam benne nélküled,

majd elmentem otthonról,

hogy újra szabad legyél.

Talankolto•  2019. július 13. 19:44

Reggel

Reggel

káprázik a szemem

áramlik be a fény

mosolygó arcodra

ráfesti a reményt

megfagy a levegő

özönlik be a szél

irigyen fúj ránk

a jeges ölelés

 

didereg az ablak

összefonja karját

remegve felölti

függöny kabátját

--------‍------

homályos arcodat

pislákoló fények

vetítik az ágyra

emlékezetemben

--------‍------

az utolsó rés is

lehunyta a szemét

magányos szobában

bámul rám a sötét

elhúzom a függönyt

mielőtt felemészt

megviselt arcomra

visszatér a remény

káprázik a szemem

áramlik be a fény

de tudom hogy ez már ...

tudom hogy ez már nem ...

… ez már nem az a fény