Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

‍

Egyedül

vajon ki lehet heverni

az életet?

vagy örökké kísért majd

az emlékezet?

a magány vállára hiába hajtom

- a múlt terhe egyre nagyobb -

... a fejemet

... csak én tartom

‍

"Kinemura"

Ki nem ura az életének,

másénak lesz zsarnoka.

‍

Mi lett volna, ha ...

Vajon egymás mellett ülnénk a képek

láthatatlan túloldalán?

Ránk mosolyognánk a tavak tükréből?

És amíg a jövőnkön tűnődnénk

a múltba utazna a közös pillanat

a folyók sodrásán?

‍

Türelem

Megjárnám a poklot kétszer,

oda-vissza, lábon-kézen,

hogyha végre ott lehetnék.

Belevágnék, ahogy tudnék.

Ó, de szép emlék az elképzelt,

ami még csak meg sem történt!

Haj, de makacs az idő kereke!

Egy macska hajtja e patinás patamasinát

mókuskerékben.

Sürgetném, de halacska.

Nincsen füle, nem hallja,

ahogy könyörgök:

"Teljen már egy icipicit gyorsabban!"

Néma visszhanggal üvölt felém az idő pohara.

‍

Ha levegőm kell

közeledj

de másképp

mondom

távolról sem

lesz két ember

lebegő elegy

a távolból sohasem