szavak gyűjteménye

Álmodtam világot,
- Kiszínezett lapok -
Jelenésem volt tán,
Ami sosem voltál.

Megéledtél benne,
Ideám veszménye,
Nem is fértem bele,
Mindenhol csupán Te,
Szívem szakadt vele,
Azért sírtam öröm
és bánat könnyözönt.

Talán nem érted meg,
Körül a lég remeg
Hogyha rád gondolok,
Szabadon rabságot
Jelentesz, s új síkot;
Most már így maradok.

Olyan szemed, hogy hű,
Nem írhatja betű,
A mosolyod édes,
Minden része ékes,
Átitat egészben
Puszta báj és kellem.

Egy egész világ vagy,
Gyönyörűszép magad
Be nem lehet fogni
Radarral hogy mennyi!
Elvált utunk, lehet,
Tovább színeztelek,
Megihletett ecset -
Rajongva szerettelek.

Van egy vörös vérkövem,
Hozzámnőtt, mint fétis,
Megüli a lelkemet,
De dörgölöm mégis.

Akár egy furunkulus
Mit faggyúval kennek,
Hadd legyen ősrobbanás,
Ha kifakad végleg.

Ez az ásvány borzalmas,
De már meg van szokva,
Mert hatalmat garantál,
Nem ér soha csorba.

Már mintha érdekelne,
Mit gondol a sok pór,
Engem a nagy Faustot?
Csak mulattat olykor.

A világ ura sötét,
Élvezem a kegyét,
Amire kedvem szottyan,
Megadja a pecsét.

Vérkő, elrendeltetett,
Szolgálsz az életben,
A földi pályám végén
Szörnyűséget érek.

A sok a jóból csömör,
Add vissza a lelkem,
Szedd vissza e kavicsot,
A gúnyám hadd mentsem.

Vajon lehet e kiút,
Mefisztót átverni?
Vatikánban sincsen,
- Minden vallás talmi!

Röhög ördög markába,
A végidő közelg,
Úgy megváltoznék, de csak
Dörgölöm a követ...

Az életben eléggé gyengécske vagyok,
De ha a sors ily soványnak faragott,
Fél létemben tekercset forgatok,
Olvasok rúnákat, penészes lapot,
Olyannyi tán nem jutott, mint másnak,
De ismerem módját mágikus világnak.

Úgy gondoltam, én vagyok a kútfő,
Honnan megéled a rótt, halott szó,
Próbáltam magam a sötétség ellen,
Mi lakik innen, s túl az emberléten,
Kaptam egy adag balsorsot cserébe,
Nem kaparom le mostantól sohase.

Nem magasztos egy életút jutott,
Most árnyak tanítanak alázatot,
A fények kialudtak, eltűntek a kapuk,
Az égiek is elrejtik előlem ábrázatuk,
Hova menjek oltalomért, ha mindenki vak itt,
Nem kell nekem senki, úgyis velem bukik.

Hozzád fordulok, varázskönyv lapja,
Mert saját fejem haszna mihaszna,
Mondd az igét, te hű fóliáns,
Mielőtt a pokol magába ránt,
Hogyan győzzek, ha nincs megírva,
Ne hagyj magamra utolszor, mágia!

Érzem megragad, érzem ahogy mar,
Ellátatlan sebeimen felszakad a var!
Zilált hajamba halál kapaszkodik,
Még csak nem is ez a legrosszabbik -
De a drága könyv is porrá omlik,
Velem együtt viszi túlvilág hamvait...

Hiába is meresztgetem,
Kis teret fog be a szemem,
Talán jobb is az úgy nekem,
Hogy a létet elképzelem.

Mert ha fentről fognék jelet,
Tudásra cserélném a hitet,
Nem vágynék e földre többet,
Nem fáj ami nincs, mi rejtett.

Mégis bennem volt egy érzés,
Gyermekkortól, nem nevelték,
Csak a bajok, vagy pedig én,
Belőlem már kitörölték:

A föld mögött van egy másik,
Amit ész csak álmodhatik,
Minden fele párba botlik,
Ott van Élet, itt csak sajdít.

Már meg sem érdemelhetem,
Annyi rosszat elkövettem,
Annyi rosszat tettek velem,
Talán egy újabb életben...

Tisztátalan

Csík

Sebhely

Él

Nem kell

Enyém

Választás

Nemlét

Kórság

Így hát

Bomlok

Élőholt

Vagyok

Kenyeret

Kenyeret

Nem néz rám

Ki szeret