A bukott mágus

Az életben eléggé gyengécske vagyok,
De ha a sors ily soványnak faragott,
Fél létemben tekercset forgatok,
Olvasok rúnákat, penészes lapot,
Olyannyi tán nem jutott, mint másnak,
De ismerem módját mágikus világnak.

Úgy gondoltam, én vagyok a kútfő,
Honnan megéled a rótt, halott szó,
Próbáltam magam a sötétség ellen,
Mi lakik innen, s túl az emberléten,
Kaptam egy adag balsorsot cserébe,
Nem kaparom le mostantól sohase.

Nem magasztos egy életút jutott,
Most árnyak tanítanak alázatot,
A fények kialudtak, eltűntek a kapuk,
Az égiek is elrejtik előlem ábrázatuk,
Hova menjek oltalomért, ha mindenki vak itt,
Nem kell nekem senki, úgyis velem bukik.

Hozzád fordulok, varázskönyv lapja,
Mert saját fejem haszna mihaszna,
Mondd az igét, te hű fóliáns,
Mielőtt a pokol magába ránt,
Hogyan győzzek, ha nincs megírva,
Ne hagyj magamra utolszor, mágia!

Érzem megragad, érzem ahogy mar,
Ellátatlan sebeimen felszakad a var!
Zilált hajamba halál kapaszkodik,
Még csak nem is ez a legrosszabbik -
De a drága könyv is porrá omlik,
Velem együtt viszi túlvilág hamvait...