Poór Edit -Eci blogja-

              Melina, huszonkilenc éves és felszolgálóként dolgozik Lyonban, az egyik étteremben. Késői gyermeke szüleinek, akik már elhagyták e földi világot. Egyedül él az örökségül hagyott szülői házban.

            Sokat dolgozik a megélhetéséért, a borravalókkal együtt sem jut luxus kiadásra. Ennek ellenére vidám természetű lány, nagy baráti társaságában jól érzi magát. Lara a legjobb barátnője, szinte testvérként szeretik egymást.

Az egyik éjszaka túlórázás után kimerülten ért haza. Holt fáradtan ledőlt a kanapéra és azon nyomban mély álomba merült. Egy csodálatos szigeten járt álmában. Az óceán habjai mosták lábát a homokos parton. Ameddig a szem ellátott a víz kékje egybemosódott az ég kékjével. Mélyen szívta magába a sóval telített levegőt, mely átjárta az egész testét. A csend nyugalma elárasztotta lényét. A parton pálmafák és napozóágyak. Kissé távolabb egy koktélbárt látott. Megszomjazott és odament, hogy igyon valamit. A szomjúság érzete felébresztette. Azonban nem akarta kinyitni a szemét, szinte félt, hogy el kell szakadnia ettől a lenyűgöző tájtól. A tudata megébredt és már nem volt visszaút az álom helyszínére. Mindig szeretett volna ilyen kirándulásra elutazni, de nem volt rá anyagi lehetősége. Szomorúan konstatálta, hogy csak álom volt, de azért is hálát érzett, hogy legalább álmában ott járhatott. Csodálatosan indul ez a nap gondolta, mert már a Nap korongja derengett az égen. A szabadnapján ráért volna még pihenni, de annyira izgatott volt, hatása alatt állt az álmának, hogy alig bírt magával. Nagy lelkesedéssel mesélt róla Larának, amikor találkoztak délután. Ő egy cégnél könyvelő és egyedül él, mert a vőlegénye pár éve motorbalesetben meghalt. Igazi támaszai ők egymásnak.

Több mint egy hónap is eltelt már, az idő ősz fele járt. Egy reggelen postás csengetett be Melinához. Felkapott egy kis kabátot és kiment a kapuhoz. Hivatalos leve érkezett és alá kellett írnia, hogy átvette. Meresztgette a szemét, mert külföldről jött és címzést is ellenőrizte rajta, hogy valóban az övé e. Nagy izgalommal bontotta fel. A hivatalos levélben röviden az állt, hogy egy távoli idős rokona meghalt, mivel nem volt családja, így a hosszas kutakodás után ő a legközelebbi hozzátartozója anyai ágon. Ezért őt illeti az öröksége. A megjelölt időpontban és helyen, a hagyatéki tárgyaláson köteles megjelenni. Előbb azt gondolta valaki viccel vele, de forgatta az okiratot és minden szempontból hitelesnek bizonyult. Érezte, hogy le kell ülnie, mert majd elájul. Hirtelen fel sem tudta fogni az egészet. Amikor kissé lehiggadt, megijedt. Hiszen semmit sem írtak, hogy milyen örökségről van szó, lehet adósság, hitel, pénz vagy ház ahol lakott. Pörögtek a gondolatok a fejében egésznap. Alig várta, hogy mindezt megossza Larával, este úgy is átmegy hozzá, hiszen csak egy pár házzal lakik arrébb.

Este hét körül becsengetett hozzá.

– Szia, Lara! – köszönt fülig érő szájjal.

– Szia, Melina! – mi történt?

– Egy lendülettel átnyújtotta a hivatalos okiratot. – Nézd, mit hozott ma reggel a postás. De ülj le!

Lara elkezdte olvasni, majd felkiáltott.

– De…, hát… ez óriási!

– Igen, de nincs benne, mi az örökség tartozás is lehet vagy bármi – mondta kissé gondterhelt arccal.

– Ez, igaz – válaszolta.

– Lara! Mond, hogy eljössz velem!

– Persze drága barátnőm, nem hagynálak egyedül egy ilyen úton és helyzetben.

– Láttad? Két hetünk van.

– Igen ez egy kicsit problémás nekem, de megoldom, ne félj – nyugtatta Melinát.

– Addig viszont utána kell néznünk, hogy milyen jog és kötelezettség illet meg. Mauritiuson, milyen jogszabály van érvényben ezzel kapcsolatban.

– Melina, én meg tudom kérdezni a vállalati jogászunkat.

–Az nagyon jó lesz! Köszönöm! Még van egy kis probléma Lara. Az utazás költségeit, hogyan oldjuk meg?

– Kérünk fizetési előleget, csak nem utasítják el, ez mégis csak egy hivatalos út – válaszolta magabiztosan.

– Rendben, akkor készülődjünk a nagy utazásra – mosolygott hozzá Melina.

Megkapták mindketten a fizetési előleget és a két hét nagyon gyorsan eltelt. A fővárosába, Port Louisba szólt a hivatalos idézés. Mind ketten nagyon izgatottak voltak, hogy vajon mi vár ott rájuk. A hivatalos eljárás ripp – ropp megtörtént Az adat egyeztetést követően felolvasták Paloma néni által hátra hagyott örökségét. Az Indiai – óceán partjának közelében egy kastélyszálló, valamint némi megtakarított pénzösszeg. A kulcsokat rögtön át is adták, a pénzzel együtt.

– Lara, csípj meg, hogy nem álmodom!

– Nem álmodsz Melina, mind ez velünk történik! – majd nyakába ugrott és szorosan ölelték át egymást örömükben.

– Menjünk, nézzük meg az a kastélyszállót gyorsan! – kiáltotta Melina.

Amikor odaértek, még a szájuk is tátva maradt. Káprázatos környékben állt egy barokk stílusú kastély, hozzá egy hatalmas pazar park. A kastély előtt egy nyolcszögletű szökőkút, melynek szögleteiben egy nagyobb és mellette két kisebb gömbölyű világító test. Olyan volt, mint egy kis ékszer. Az óceán partja úgy kétszáz méterre lehetett.

– Ezt nem hiszem el, ez egy varázslat! – mondta Melina, szavakat nem találva.

– Mintha egy mesébe csöppentünk volna – szólalt meg Lara. Menjünk le gyorsan a partra is.

Melina, az örömkönnyektől meg sem tudott szólalni szinte, majd hirtelen felkiáltott a parton sétálva.

– Lara! Én itt jártam álmomban! Emlékszel?

– Tényleg! Ez fantasztikus! Melina, megálmodtad előre!

– Sosem gondoltam, hogy az álom valósággá válhat – mondta csendesen Melina.

– Van egy hetünk, élvezni ezt a pompás helyet. Ez idő alatt azonban el kell dönteni, hogyan legyen tovább, mihez kezdesz vele?  – kérdezte Lara.

– Nem tudom, hogy eladjam, vagy megtartsam.

– Majd átnézzük az iratokat, hogy megéri –e üzemeltetni, biztosasan találunk számlákat, vagy könyvelést – javasolta Lara.

Már esteledett és a vörösen izzó Napkorong megközelítette a víz felszínét.  Sirályok még körözve kerestek maguknak élelmet. A távolban egy – egy csobbanás jelezte delfinek jelenlétét a csendes hullámok között.  A két lány ámulatba esve, szavak nélkül csodálta a lenyűgöző óceán életterét. Hűvös szellő megborzongtatta bőrüket és visszamentek a kastélyba. Az irodában minden szükséges iratot megtaláltak, Paloma néni nagyon precíz könyvelést végzett. 

– Melina, szerintem ezt megérné fenntartani, a te végzettségeddel vezethetnéd is ezt a szállót.

– Igen, jó lenne, de mi lesz az otthonommal? Nem akarom feladni és ráférne egy kis felújítás az épületre és a parkra is. Látszik, hogy jó egy évet be volt zárva. Valamint a személyzet kérdése is ott van.

A lányok elmélyülten gondolkodtak. Nagyon sok dolog megfordult a fejükben. Sajnálták volna elveszíteni ezt a lehetőséget és szívük mélyén, legszívesebben már haza sem mentek volna. Egész éjszaka tanakodtak, majd elhatározták, hogy feladják a Lyoni munkahelyüket és közösen megnyitják a kastélyszállót.

Az alkalmazottakról találtak egy névsort, sorra felkeresték őket, legtöbbjük igent mondott a felkérésre. Paloma néni megmaradt tőkéje fedezte a kezdeti költségeket. Alig fél év alatt megújult a gyönyörű park és a kastély épülete. Készen állt a nyitásra.

Időközben Melina és Lara bejárták a szigetet és gyönyörködtek a sokféle templomban. Indiai, Afrikai és Kínai kultúra is megtalálható Mauritiuson. Megcsodálták a sziget belsejében található Le Morne hegyet és a Chamarel – vízesést, mely lélegzetelállító volt.    Fantasztikus látvány tárult a szemük elé, amikor egy teaültetvényhez érkeztek. Megismerkedtek az őslakosokkal és szívükbe zárták őket. Már egész otthonosan mozogtak a szigeten.

A rekonstrukciós munkálatok során Lara közelkerült Lucashoz, a tájépítészhez, aki első látásra beleszeretett a lányba. Szerelmük folyamatosan bontakozott ki. Nem tudott ellenállni a fiú, ragyogó, tiszta kék szemeinek. Boldogok voltak és az esküvőt tervezték. Úgy gondolták, hogy a kastélyszálló megnyitásával egybekötik. Hatalmas ünnepséget szerveztek. Melina, szívén viselte barátnője sorsát és együtt örült vele, hogy megbízható férfi oldalán láthatja.

Az egyik reggelen, mindhárman kimentek szörfözni. Ragyogó napsütés volt, élvezték a hullámok taraját. Már délfelé járt az idő és gondolták, hogy visszamennek a kastélyba ebédelni.

– Lara, Lucas! Menjetek, induljatok el. Én még maradok egy kicsit, de nemsokára megyek utánatok – szólt Melina.

– Jó, de ne várass meg minket nagyon, mert igencsak éhesek vagyunk – mondta nevetve Lara.

Lara és Lucas éppen, hogy beértek a kastélyba, amikor hirtelen hatalmas szélvihar kerekedett, villámok cikáztak a dörgéstől szinte nem hallották egymás hangját. 

– De jó, időben visszaértünk – mondta Lucas.

– Melina! – kiáltott Lara.

– Remélem, már a közelben jár – szólt Lucas.

Az ablakon keresztül figyelték az utat, de hiába a lányt nem látták közeledni. Rettenetesen megijedtek, hogy mi történhetett vele.

Melina még szörfözött, amikor a tajtékzó szél felkorbácsolta a hullámokat. Magasba emelte, majd olyan erővel dobta le, hogy a lány nem tudott a víz felszínére kerülni. Szerencsére még ott volt Thomas, aki mentőorvosként felügyelte a partot. Rögtön észrevette és a mélybe merült. Óriási küzdelem után sikerült a testet partra húznia. Azonnal megkezdte az újraélesztést, hívott segítséget a közeli kórházból. Már majdnem feladta, a könnyeivel, visszafojtott érzéseivel küszködött, amikor Melina elkezdett köhögni.

– Köszönöm, megmentette az életem – mondta alig hallhatóan.

– Nincs mit, akár az életem árán is – válaszolta az orvos kicsit megkönnyebbült mosollyal az arcán.

Ekkorra, megérkezett a mentő és beszállították megfigyelésre. Thomas vele ment, útközben értesítette Laráékat a történtekről. Látásból, már ismerte őket, mély érzelmeket táplált Melina iránt, de nem mert közeledni hozzá. Lucas és Lara, azonnal kocsiba pattantak, utána mentek a kórházba. Vizsgálatok során kiderült, hogy némi zúzódással megúszta a kalandot. Hálásak voltak Thomasnak és meghívták hétvégén vacsorára, amit nagy örömmel elfogadott.

Vidám este volt, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Az orvos le nem vette szemét Melináról egy pillanatra sem. Lara és Lucas előtt nyilvánvalóak voltak Thomas érzései. Melina, pedig csak szégyenlősen mosolygott. Hosszú, barna fürtjei arcába hullva takarták el néha szelíd mosolyát. Már az első alkalommal felfigyelt Thomasra a parton, nem lehetett nem észrevenni. Többször csalódott már a férfiakban és nem akart hiú reményeket táplálni. Gondolta egy ilyen férfinak minden ujjára legalább tíz nő jut. Nem akart ezek közül csak az egyik lenni. A vacsora alkalmával volt lehetősége jobban megismerni. Tetszett neki, hogy visszafogott, komoly és kitartó. Későre járt elköszöntek kedves vendégüktől.

Melina szemére nem jött álom, folyton Thomas arca lebegett előtte. Erős vágyakozás lett úrrá rajta. Hirtelen, olyan hiányérzete támadt, hogy egy percet sem bír ki nélküle. Tudta lelke mélyén, elérkezett számára az igaz szerelem.

Az orvosnak, Melina sötét szemei égették szívét. Nem tudott rá más gyógyírt csak a lány, ölelő karjait. Elhatározta, randira hívja és bevallja érzelmeit. Félre teszi félszegségét, mert a bizonytalanság lassan felemészti.

Pár nap múlva összefutottak a parton és Thomas megkérte Melinát, hogy este találkozzanak. A lány örömmel mondott igent. Az orvos piros színű, szív alakú mécseseket rakott a homokba útjelzőül. A romantikus fények végén várta szerelmét egy óceán parti vacsorával egy szaletliben. Az asztalon gyertya és pezsgő a poharakban, ezzel készült meglepni szíve választottját. Melina a meghatottságtól alig tudott megszólalni. Hosszúra nyúlt az érzésekkel tele találkozás. Thomas végül hazakísérte Melinát.

A boldog estét, több örömteli együtt töltött idő követte. Egy év elteltével megkérte a lány kezét, akinek élete legszebb álmát váltotta valóra azzal, hogy férjhez mehetett élete szerelméhez. Házasságuk hosszú és szeretetteljes volt. A kastélyszállót felvirágoztatták, ahol Larával és Lucassal éltek együtt, mint egy nagycsalád. Az idő múlásával gyermekeik vitték tovább a szülők álmát.

 

Debrecen, 2021. augusztus 30.

 

 

 

 

 

 

 

 

                      Az égnek sok madara,

Oly szabadon szárnyalhat,

Nincsen Földi rablánca,

Fák lombja a tanyája.

 

Vidáman trillázgatnak,

Erdő mélyén nótáznak,

Arra járó arcára,

Lágy, édes mosolyt csalnak.

 

Fürödnek Nap sugarán,

Szél borzolja tollukat,

Útjukon meg – meg állnak,

S hűsölnek a patakban.

 

 Felhők között táncolnak,

Összegyűlnek csapatban,

Hazájuk a Föld és Ég,

A természet adta lét.

 

 Debrecen, 2021. július 4.

 

                      A világ göröngyös útján,

Hív, sok kecsegtető bazár.

Megtéveszt, álomba ringat,

Később, unottan tovább áll.

 

Fokozódik hiányérzet,

Boldogság nélkül a lélek.

Keres – kutat Földi létben,

Ám, minden csak időleges.

 

Gyötrő, fájó kiégések,

Mire megérti a lélek,

Boldogságot ne keressen,

Itt, eme Földi létben.

 

Csak a szeretetnek kulcsa,

Illik bele minden zárba,

Tévelygéseknek utcája,

Következő élet karmája.

Bűn, büntetlenül nem marad,

A sors kiegyenlíti azt.

Kerüld árnyéknak világát,

Hogy mindig fényben maradhass.

Nap, mosolygó fénysugarát,

Ábrándos felhők takarják,

S váltakozó alakjukkal,

Varázsolnak szép formákat.

 

A széllel ők táncot járnak,

Felvillanó kék égbolton,

Fák lombjai meghajolnak,

Kecsesen a szél úrfinak.

 

Fenyves erdőnek zúgása,

Megadja táncnak ritmusát,

Színes, éneklő madarak,

Elcsivitelik dallamát.

 

Élő természet szólama,

Lélekemelő harmónia,

Vidám, bohém felhők tánca,

Mely szemet elkápráztatja.

 

Debrecen, 2021. június 15.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

            Nina, Montpellierben él és már neves újságíró. A legjobb barátnői Charlotte és Zsüliett. Az egyetem elvégzését követően nemsokára férjhez ment. A három lány közül ő volt az első. Azonban a házassága nem sikerült és pár év után elváltak.

            Charlotte nagy szerelemre lobbant Peter nevű mérnök iránt, aki Lorientben élt ugyan, de éppen Montpellierben akadt munkája. A kapcsolatuk komollyá vált és egy év elteltével már összeköltöztek Lorientbe. Ninának csak Zsüliett maradt, akire számíthatott. Szülei ugyanis már nem éltek és testvére sem volt.

A válás után teljesen kiborult, elege volt mindenből. A munkája sem érdekelte, pedig imádta. A csalódás, amit férje okozott egy életre szóló mély nyomot hagyott a lelkében. A vidám természetű lány arcáról eltűnt a mosoly és éjszakánként tele sírta a párnáját. Zsüliett látta, hogy Nina egyre mélyebbre süllyed a depresszióba.

– Nina! Ez nem mehet így tovább! – mondta Zsüliett.

– Tudom, de annyira fáj, annyira bíztam benne és annyira szerettem őt!

– Tudod mit? Utazzunk el Párizsba! – kiáltott fel Zsüliett.

– Ezt, hogy? Hogyan gondolod? – kérdezte meglepődve Nina.

– Nézd, szerintem jót tenne egy kis változatosság. Kimozdulnál innen, hisz itt minden rá emlékeztet. Így nem fogsz tudni egyhamar túllépni rajta. Teljesen belebetegszel már. Különben is, emlékszel? Megfogadtuk, hogy két hetet eltöltünk Párizsban, csak mi hárman lányok.

– Ja, igen emlékszem. Na, ebből nem lett semmi. Charlotte már itt sincs.

– Ez igaz, de mi még elmehetnénk. Mit szólsz hozzá?

– Hát, nem tudom, nem rossz ötlet.

– Remek, akkor én lefoglalom a szállást, a jövő héttől jó lesz?

– Igen, elintézem addig a szabadságot. Zsüliett nagyon köszönöm neked, amit értem teszel.

– Ne köszönd. Majd meglátod, milyen jól fogjuk érezni magunkat! – mondta nevetve.

Egy luxus hotelben szálltak meg. Igazán, minden kényelem adott volt számukra. Párizs gyönyörű, teljesen lenyűgözte őket.

Egy napon ebéd után, kiültek a parkba a szökőkút elé. Sokan csodálták meg az elbűvölő alkotást, szinte alig volt hely körülötte.

– De jó lenne itt maradni, itt élni! – sóhajtozott Zsüliett.

– Bizony, fényűző város. Mindent feledtet, valóban. Jó ötlet volt! Köszönöm! Már sokkal jobban érzem magam.

– Ez látszik is rajtad! – mondta nevetve Zsüliett.

– Zsüliett! Vajon igaz az, hogy ha dobunk pénzt a szökőkútba, még visszatérünk ide?

– Nem tudom, de ezen ne múljon!

Apró pénzt keresett és egyet adott Ninának is.

– Na, gyere! – és odalépett a szökőkúthoz.

Már éppen be akarták dobni, amikor odalépett hozzájuk egy sármos fiatalember.

– Ne így! – mondta különös mély hangján.

Megfogta Nina kezét és mintha táncparketten lennének, megfordította.

– Háttal kell állni a szökőkútnak és előtte kívánni valamit, de nem szabad elmondani senkinek, akkor beteljesül – magyarázta a ceremóniát és kedvesen mosolygott hozzá.

A két lány csak tette, amit mondott szinte bűvöletbe esve.

– Bocsánat! Alain vagyok – mutatkozott be.

– Nina – válaszolt egyszerűen.

– Zsüliett – mutatkozott be ő is.

– Üzleti tárgyaláson vagyok itt és ebéd után én is egy kis pihenőt tartottam. De már sietnem kell vissza, igazán sajnálom – mondta sietősen, ahogy az órájára pillantott.

A lányok csak néztek utána, mintha egy szellemet láttak volna, ahogyan elviharzott.

– Na, de ilyet! – kiáltott fel Zsüliett, ahogy feleszmélt.

Nina, még mindig abban a bűvöletben állt ott, mint amikor a férfi megfogta a kezét.

– Nina! Hahó! Térj magadhoz, mi történt? Mintha nem is itt lennél.

– Jaj, bocsi! Csak fura volt ez az egész. Amellett, hogy rendkívül szimpatikus férfi, amikor megfogta a kezem valami történt velem. Olyan érzés, amit eddig sosem éreztem, ismeretlen előttem és nem is tudom elmagyarázni neked.

– Nem is kell Nina! Ezt hívják szerelem első látásra.

– Ugyan! Hagyj már! Soha többé nem tudnék megbízni senkiben. Örülök, ha egyszer túl leszek rajta. Nem kell több bonyodalom. Azonban olyan érzés töltött el, hogy már ismerem őt, legalább ezer éve. Pedig biztos, hogy most láttam először az életemben.

– Kár, hogy csak egy üzleti tárgyalásra van itt. Olyan gyorsan elillant. Így nem valószínű, hogy még találkozunk vele – szólt közbe Zsüliett.

– Így van jól! Egy varázslat, mely köddé vált! – mondta nevetve Nina.

– Érdekes, mindig minden okkal történik, nincsenek véletlenek – mormogta magában Zsüliett.

Még pár napot töltöttek itt, fantasztikusan érezték magukat és az idő gyorsan telt. Már csomagoltak és indultak haza.

– Drága Zsüliett! Nagyon köszönöm neked ezt az utat, hogy itt voltál velem csodálatos időt töltöttünk együtt. Teljesen feltöltődtem – mondta Nina átölelve közben barátnőjét.

– Igen, én legszívesebben haza sem mennék! – válaszolta nevetve.

Montpellierbe érkezve, semmi sem változott. Nina, újult erővel vetette bele magát imádott munkájába. Visszatért a régi lánykori életéhez. Nagy baráti társaság, bálok és estélyek. Zsüliett hűséges barátnőként kísérte mindenhová, jól kiegészítették egymást. Az újságírónő gyönyörű, csinos, de megközelíthetetlen maradt minden férfi számára, csak a baráti körének lehettek tagjai. Ezt félreérthetetlenül közölte is rögtön, minden közeledő számára. Jól érezte magát a bőrében és nem akarta bonyolítani az életét. Bár Alainnal való találkozása, nem tűnt el nyomtalanul. Sokszor eszébe jutott és visszaidézte emlékezetébe. Ilyenkor jóleső érzés töltötte el. Persze ez az ő kis titka maradt.

Egy napon ráébredt, hogy lelke mélyén nyomasztja a város és az egész ottléte. A mindennapi külsőség nem volt szinkronban a lelkével. Sok éjszakán át gondolkodott, de elhatározta, hogy új életet kezd valahol máshol. Pályázatokat írt mindenfelé, amiben lehetőséget látott. Természetesen barátnőjével, aki olyan volt neki, mint a testvére sokat beszélgettek erről. Zsüliett jogászként bárhol talál állást és őt sem fűzte semmi Montpellierhez. Nem volt kérdés, hogy vele megy. 

Nina egy párizsi magazintól kapott felkérést a lap vezetésére. Határtalan örömmel fogadta el.

– Látod, Zsüliett visszatérünk Párizsba! – mondta boldogan Nina.

– Nem hiába dobtuk a pénzt a szökőkútba! – válaszolta mosolyogva.

Sikerült egy szép nagy kétszintes lakást bérelniük, ahol mindketten jól elfértek. Pár hónap múlva Zsüliett is talált állást egy neves cégnél. Eközben Charlotteval, tartották a kapcsolatot és mindent tudtak egymásról.  A három barátnő nagyon összetartó volt.

Nina ebéd után, ahogy visszatért az irodájába, egy díszes borítékot talált az asztalán. Egészen meglepődött, kibontotta és Charlotte esküvői meghívója állt benne, egy kis levélkével. Örömkönnyek között olvasta barátnője sorait. Azonnal telefonált Zsüliettnek és elmondta az örömteli hírt. Boldogan készültek az utazásra, mert Charlotte azt kérte tőlük, hogy legalább egy héttel előtte érkezzenek meg. Szállásra ne legyen gondjuk, mert ott fognak lakni velük a kastélyban, ahol több vendégszoba is rendelkezésre áll. Már alig várták, hogy találkozzanak.

Charlotte, Peter és szülei már a kastély előtt üdvözölték a lányokat. A személyzet csomagjaikat hamar elhelyezte a vendégszobákban és barátnőjük megmutatta nekik a kastélyt.

Lenyűgöző látványban volt részük, egyik ámulatból estek a másikba. A szóból ki nem fogytak. Látszott Charlotten, hogy milyen boldog és a család saját lányának tekinti.

– Nina, Zsüliett! Ebéd után hagylak benneteket kicsit pihenni, aztán megmutatom nektek a kastély körüli hatalmas parkot. Képzeljétek Peter bátyja tájépítész és az ő művészi alkotása nyomán került kialakításra.

– De ő most nincs itt ugye? – kérdezte Zsüliett.

– Megbeszélésen van, nem tudom, mikor érkezik meg, majd bemutatom nektek őt is – válaszolta Charlotte.

– Mit lehet róla tudni? – kérdezősködött tovább Zsüliett.

– Ó, Zsüliett látom, nagyon érdekel – és mosolygott hozzá Charlotte.

– Igen, sosem lehet tudni – és kacsintott egyet kacéran Zsüliett.

– Imádja a munkáját, még nem nősült meg. Nagyon komolyan veszi a házasságot, csak kicsit álmodozó. Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor nősül meg, ha rá néz a lányra és azt érzi a lelkében, hogy igen, csak ő kell nekem és ő lesz a feleségem. Mi meg mindig megmosolyogjuk. Az egész család komoly erkölcsi alapokat képvisel, és nagy szeretet tartja őket össze. Én boldog vagyok, hogy megismerhettem Petert és családját.

– Igen, ez látszik is mindnyájatokon – szólt közbe Nina.

– Gyertek, menjünk ebédelni – kérte Charlotte.

A jól sikerült ebéd és szieszta után a három barátnő elindult a látványos parkot felderíteni.

– Nézzétek, még egy kis kápolnájuk is van – mutatta Charlotte.

– Eláll a szavam is annyira gyönyörű itt minden – mondta Nina.

– Egyszerűen pazar, olyan az egész, mint egy arborétum. Ez a sok féle különleges fa és növények tényleg, mint egy álomvilág – tette hozzá Zsüliett.

– Na, Zsüliett! Minden kívánságod így teljesüljön! Ott jön Peter és a bátyja, most megismerhetitek – kiáltott fel hirtelen Charlotte.

– Bemutatom a barátnőimet, Nina és Zsüliett.

Nina tekintete megakadt Peter bátyján és az övé is Ninán. Majd egyszerre hangzott el, hogy;

– A szökőkút!

Mindenki kérdően nézte, ezt a kis közjátékot. Zsüliett sem ismerte fel Alaint, mivel bajuszt és körszakállat növesztett az eltelt két év alatt.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Peter.

– Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Charlotte is.

Ám, ezt meg sem hallották. Egyszerre megszűnt a külvilág körülöttük. Csak némán, mozdulatlanul merültek el egymás tekintetébe. Már épp kezdett kínos lenni, amikor Nina megszólalt.

– Á, ez egy hosszú történet, csak egy pillanat volt.

– Egy pillanat, mely örökké tart – folytatta halkan Alain.

– Nem baj, van időnk és kíváncsian várjuk – mondta Charlotte mosolyogva.

– Drágám, nekünk most mennünk kell, de vacsoránál találkozunk – szólalt meg Peter.

– Már megint eltűnt egy szempillantás alatt, ezt nem hiszem el – mondta Zsüliett, kicsit bosszankodva.

– Úgy látszik ő csak egy fényszikra, mely megjelenik, majd eltűnik – tette hozzá Nina mosolyogva.

– Na, lányok! Most már meséljetek el nekem mindent – kérte Charlotte.

A két lány elmesélte a párizsi útjukat és a szökőkút történetét. Nina bevallotta nem közömbös számára Alain. Elmondta, hogy milyen különös érzést váltott ki belőle a szökőkútnál, és az eltelt idő alatt is sokat gondolt rá.

– Én akkor is mondtam, hogy nincsenek véletlenek – szólt közbe Zsüliett.

– Igaza van Zsüliettnek, én osztom az újraszületés elméletét. Az biztos, hogy nem egy életünk van a fejlődés útján, hiszen a lélek örök. Amit elmondtál, az tisztán mutatja, hogy valószínű előző életetekben, már találkoztatok valamilyen formában – mondta Charlotte.

– Én eddig nem foglalkoztam ezzel, de lehet benne valami, mivel a megtapasztalás, bizonyságot is ad egyben – válaszolta Nina.

– Tudod Nina, elárulok neked valamit. Emlékszem, akkoriban lehetett, amikor ez a szökőkutas találkozás történhetett. Alain, hazajövetele után megemlítette, hogy találkozott egy lánnyal, de csak egy pillanat volt szinte és mégsem tudja elfelejteni. Én erre csak annyit mondtam neki, hogyha van vele dolgod, még találkozni fogtok. Ennek két éve lassan, de tudjuk, hogy mindig mindennek meg van az ideje. Sem korábban, sem később nem fog bekövetkezni. Az időhálón precízen működik minden. Én azt hiszem ezek után, hogy te voltál az a lány, de meglátjuk a folytatást – fejtette ki Charlotte.

Még sokáig beszélgettek, sétáltak a gyönyörű parkban és csodálták Alain munkáját.

A vacsoránál mindenki jelen volt, jó hangulatban telt el, majd a szülők tapintatosan elvonultak. Később Charlotte és Peter is, majd Zsüliett ment fel a szobájába, hogy fáradt.

Alain elmondta Ninának, hogy a szökőkútnál való találkozásuk óta csak ő jár a fejében és nem tudta, hogyan keresse meg. Ezért a sorsra bízta, megvallotta különös érzéseit. A lány is bevallotta, hogy milyen érzések töltötték el akkor és egészen az újratalálkozásukig.

A következő napokban keresték egymás társaságát és amennyi időt csak lehetett együtt töltöttek. Azonban az esküvői készülődés is sok elfoglaltsággal járt mindnyájuk számára. A kastély parkjában tartották a ceremóniát és legalább kétszáz fő volt hivatalos rá.

Az esküvő fantasztikusra sikeredett, mindenki nagyon jól érezte magát. Zsüliett megismerkedett Andreassal, aki Peter unoka testvére és egymásba szerettek. A lányok azonban az ünnepség után visszatértek Párizsba. Sajnos Andreas is Lorientben lakott, így csak a távkapcsolat maradt részükre, ugyancsak Nina és Alain között. Mindannyian szenvedtek a távolság miatt.  

Alain karácsonykor megkérte Nina kezét és eljegyezte. A következő nyáron tartották az esküvőt. Nagyon boldogok voltak, Nina természetesen szintén Lorientbe költözött a kastélyba, bár fel kellett adnia a Párizsi munkáját, de szerelmük mindent felülírt. Charlotte, nagyon boldog volt, hogy barátnője is mellette van. Zsüliett Párizsban maradt és Andreas odaköltözött Nina helyére. Egy év elteltével ők is összeházasodtak.

            A három lány életük végéig tartotta a kapcsolatot egymással és Zsüliett, Andreassal sok időt töltött Lorientben. Pár év elteltével már gyermekeik is együtt játszadoztak a hatalmas csodálatos kastély parkjában.

 

Debrecen, 2021. június 2.