Poór Edit -Eci blogja-

         Kitti édesanyjával a városban lakott, azonban egy autóbaleset során őt elvesztette. Mindössze tizenkét éves volt. Így édesapjához került további nevelés céljából. Ő a város szélétől nem messze egy lovas tanyán élt.

Lánya nyári szüneteit mindig vele töltötte, imádta a lovakat. Tanyájuk a hegylábánál feküdt. Közelben volt egy gyönyörű fenyves erdő, csodálatos levegőjét szinte harapni lehetett. Kitti vidám, cserfes kislány lévén, hamar beilleszkedett, összebarátkozott a környékbeli gyerekekkel. Egyébként sem volt teljesen idegen neki a környezet, csak most iskolába is velük járt. Különösen szimpatizált Ferivel, aki édesapja jobb keze volt. Többször mentek el kettesben a közeli erőbe lovagolni, hogy hosszabb távon is megjárassák a lovakat.

Fecske gyönyörű ébenfekete ló, ragyogó hosszú sörényével, izmos, erős alkatával, kitűnt a többi közül. Kitti őt kedvelte a legjobban, sokszor fonta be a sörényét, sok időt töltött vele. Ám édesapja még nem engedte, hogy felnyergelje, mivel szoktatni kellett hozzá. A biztonság kedvéért ezt mindig ő maga végezte és csak rövid ideig járatta.

Egyik nap, koradélutáni órákban Feri megkérdezte Kittit, hogy van e kedve vele kilovagolni. Naná, felelte és ezzel a lendülettel elkezdte felnyergelni Fecskét. A fiú rászólt, hogy Fecskét még nem lehet! Ám a lány ezzel nem sokat törődött, égett a vágytól, hogy végre kedvence hátán lovagolhasson. Ferinek megtiltotta, hogy az édesapjának szóljon erről.

Már legalább egy órányit haladtak az erdei úton befelé, amikor sziklás részhez érkeztek. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, észre sem vették, hogy már odáig jutottak. Egyszer csak Fecske hirtelen megtorpant, valamitől megijedt. Az erőteljes mozdulattól Kitti elvesztette egyensúlyát és leesett a lóról. Ahogy földet ért, továbbgurult, majd lezuhant a szikla alá. Szerencsére volt egy lapos kő, ami megállította. Mozdulatlanul feküdt itt, Feri hiába szólongatta. Kötél nélkül nem tudott hozzá lemenni, mert mélyen volt. Azonnal visszalovagolt segítséget kérni.

Kitti édesapja már aggódott hollétük felől, mivel kezdett szürkülni és hirtelen sötétedett arrafelé. Fecske eltűnését is felfedezte. Gondolta, hogy lánya nem hallgatott intésére és őt nyergelte fel.             

Feri közben megérkezett és elmesélte a történteket. Azonnal hívták a hegyi mentőket. Ők is visszamentek a helyszínre. Kitti még mindig ugyan abban az állapotában feküdt eszméletlenül és mozdulatlanul.

A meredek sziklafalon nem volt könnyű dolguk a hegyi mentősöknek sem. Ahogy felhozták, azonnal infúziót kötöttek be és oxigént adtak neki, stabilizálták állapotát, majd a legközelebbi kórházba szállították. Természetesen édesapja és Feri utánuk mentek. A folyosón nehéz pillanatokat éltek át várakozásuk ideje alatt. Mindketten nagyon meg voltak ijedve és féltették Kittit, hogy mi lesz vele, mennyire súlyos az állapota.

Majd pár óra elteltével odament hozzájuk a kezelőorvos és közölte, hogy lábszárcsont törése volt, megműtötték. Kisebb agyrázkódása is van, mivel a fejét beütötte, ezért is volt eszméletvesztése. Egy – két hónap pihenéssel teljesen rendbe fog jönni. Már jobban van, bemehetnek hozzá egy rövid időre.

Kitti mosolygós arccal fogadta őket. – Apa, bocsáss meg kérlek! – mondta, és átölelték egymást. A megkönnyebbülés és meghatottság könnyei hullottak arcukról. Feri is könnybe lábadt szemekkel nézte a lányt. Az elvesztés szele érintette meg őket. Boldogok voltak, hogy ennyivel megúszta Kitti ezt a kis lovas kalandot.

 

Debrecen, 2020. november 11.

 

Balázs építészmérnök és saját tervezésű gyönyörű házban él feleségével és három gyermekével. A házkörüli szabadterületet is mérnöki pontossággal alakították ki Annával. Filagória, lugas, szökőkút, hatalmas lombozatú fák, melyek hűs árnyékot nyújtanak a melegben. Az előkertet rózsák díszítik, különböző fajtájúak és színűek. Egyszóval pompás látvány az épület és a hozzá tartozó óriási parkosított terület. Itt igazán kellemesen érezheti magát az ember.

Rendszeresen náluk szoktak összejönni a barátaikkal, ilyenkor órákon át filozofálgatnak, a téma eléggé változatos. Már gimnazista korukban elválaszthatatlanok voltak. Balázs, Viktor, Péter és István. Mindannyian más – más egyetemi karon tanultak tovább, de barátságuk végig kitartott. Később megnősültek, családot alapítottak, és mintha testvérek lennének együtt maradtak. Feleségeik is jól kijönnek egymással. A végtelenül csendes kertet, ilyenkor tíz gyermek zsivalya tölti be.

A világra egy olyan vírusnak nevezett valami szabadult, ami miatt sokáig nem tudtak találkozni. Ám, most végre eltűnt a járvány és végre ismét átölelhették szeretetben egymást.

A gyermekek boldogan kergetőztek, labdáztak a kertben. A felnőttek hosszas beszélgetésbe kezdtek, mivel az elmúlt időszakban sok minden történt a világban és velük.

– Szerintetek, miért kapta ezt a hatalmas betegséget a világ, az összes szigorával együtt? – kérdezte Péter.

– Az emberek már nem foglalkoztak az egészségükkel, nem figyeltek rá, nem óvták, mindent természetesnek vettek. Nem értékelték azt sem, hogy mi orvosok és nővérek mi mindent megteszünk a betegekért, szinte alig van szabadidőnk. Most ezzel előtérbe került az emberek előtt mindkettő. Talán visszatér a tisztelet és a megbecsülés a szakma iránt és az egészségükre vonatkozóan is, sokkal jobban törődnek majd vele. Ugyanakkor nem tisztelték az időseket, betegeket. Ez figyelmeztetett arra, hogy milyen esendők is vagyunk kortól függetlenül – mondta Viktor.

– Nézzétek meg, mindenki rohan, szalad. Hajszolja a pénzt, a családjával alig tud időt tölteni emiatt. Én úgy gondolom, hogy ez a karantén, pont arra volt jó, hogy végre otthon a szerettei körében legyenek és foglalkozzanak egymással. Vegyék észre, hogy a gazdagság nem pótolja azt az örömet, amit egymásnak tudnak adni és egymástól kaphatnak. A családok egymásra találása volt ez az időszak. Arról nem is beszélve, hogy azt hiszik, pénzen mindent megvehetnek. Hát nem! Most rádöbbenhettek, hogy az egészségnél fontosabb nincs, nem lehet megvenni. Utazgattak pénzért, mindenhová a világba, ahová csak akartak. A saját hazájukat elfelejtették megismerni, sőt megkockáztatom, hogy semmibe vették, ugyanígy a természetet is. Csak kihasználni, kapzsi és önző módon mindent és mindenkit. Rájöhettek, arra, hogy semmi sem természetes és mindennek örülni kellene. Mindent megbecsülni, ami van hálásnak lenni érte, a lehetőségekért és mindenért – válaszolta Balázs.

– Emlékezzetek, mennyire nem tisztelték a tanárokat sem. Most otthon tanítja a szülő gyermekét és vállára veszi ezt a terhet is. Így jobban megérti, majd a tanárokat. A gyerekek, ugyanígy, mennyi bántalmazás történt a tanárok felé mindkét részről. A bezárt iskolák figyelmeztetnek erre. Azt hiszem, a tanárok is örülnek majd, ha újra iskolában taníthatják a diákokat. Sokat foglalkoznak az emberek a külsejükkel is. A maszk viselete megtanít, hogy nem a külső a fontos, az igazi érték belül van. A világi hatalmak azt hiszik, hogy a Föld urai, azonban ez a láthatatlan apró kis kórokozó megszelidít. Talán mindenki felismeri majd a jó irányt az életében. Nagyon letértünk a mértékletes, igaz útról. A korlátozások megtanítják a mértéket az emberiségnek. Ezt pontosan ezért kaptuk, hogy visszataláljunk a helyes irányba – szól hozzá István is.

– Igen, ez a betegség sok mindent elvett tőlünk, de megmutatta, hogy mi az, ami igazán fontos az életünkben. Sokszor a legdrasztikusabb dolgokkal lehet, csak kihozni az emberekből a legjobbat. Én úgy gondolom, hogy ha tanulunk belőle, levonva a következtetéseket és megtaláljuk a helyes irányt és mértéket, valamint tényleg hálásak tudunk lenni mindazért, amivel rendelkezünk. Akkor megerősödünk és jobbá leszünk, a szebb jövő érdekében. Így tanít minket a természet törvénye – fűzte hozzá Péter.

– Az emberek többsége, állandóan csak sopánkodik, semmi sem jó nekik. Mindenki hibás mindig, csak ők nem. Az nem jut eszükbe, hogy elgondolkodjanak saját életvitelükön és jellemükön, hogy talán, ha változtatnának, akár jobbá is lehetnének – vetette fel Viktor.

– Még a vallásosak között is van, akik megtagadják Istent azzal, hogy miért engedi, ha lenne, nem hagyná – szólt hozzá Balázs.

– Higgyétek el nekem, hogy sokan nem is értik az egész vallást, Bibliát, úgy vannak vele, hogy jó akkor így történt, biztos igaz. Teljesen úgy tekintenek rá sokan, mint egy történelmi leckére – folytatta Anna.

– Pedig Isten, biztosan létezik – jelentette ki István.

– Igen, az Atya mindenkit egyformán szeret. Ugyanúgy, ahogyan mi is szeretjük gyermekeinket. Mindegy, hogy milyenek, de a mienk és mindent megteszünk érte, hogy megóvjuk, tanítsuk, neveljük. Ha kell szigorral is, mert azt szeretnénk, hogy minél jobb ember legyen majd, ha felnő. Az isteni szeretet ugyanezen az elven működik – magyarázta Anna.

– Arról nem is beszélve, hogy Isten, nem csak a világot teremtette meg, hanem az embert szabad akarattal. Azonban, adott hozzá törvényeket, melyek segítenek a helyes úton haladva maradni a fejlődés érdekében. Ez nem csak a tízparancsolat, hanem a természettörvénye is. Aki nem tartja be ezeket, érzi annak érdes oldalát a saját bőrén – folytatta Péter.

– Az biztos nem Istent kellene hibáztatni és kérdőre vonni, hogy miért, hanem elgondolkodni mindenkinek azon, hogy mit csináltam rosszul, mit kell megtanulnom belőle. Akár ebből a világra szóló járványból is, mely igen komoly figyelmeztetés az emberek felé.  A jó dolgokat természetesnek vesszük és elfelejtünk hálát adni érte. Bezzeg, ha valami rosszul érint bennünket, akkor mindenki hibás, így aztán sosem tanulunk belőle. Olyan, mint az iskolában a bukott tanuló, amíg nem tanulja meg a leckét, addig mindig csak ismétel – mondta István.

– Bűn, szeretetlenség, büntetlenül nem marad. A természettörvény sem elnézést, sem kegyelmet nem ismer, hanem kérlelhetetlen szigorral tükrözi vissza a valóságot. Azért, hogy a bűnök rabságában sínylődőt figyelmeztesse kötelességére, a megtérésre. Mindenkinek meg kellene már érteni, hogy nem Isten a hibás a sorsáért, csak önmaga. Isten csak segítségül adott egy jó edzőt, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki – fűzte hozzá Péter.

– Tudjátok, ha az emberek, csak a hét fő bűnre odafigyelmének és betartanák, már sokkal előrébb lennénk – szólt Anna.

– Szerintem, ha az utca emberét megkérdezed, kapásból biztos nem tudná felsorolni a hét fő bűnt állítom. Mivel még felsorolni sem tudja, akkor, hogyan tartaná be? – kérdezi Viktor.

– Gőg, érzékiség, gyűlölet, irigység, önzés, anyagimádás, bálványimádás. Ezek magukba foglalják az összes többi szorosan ehhez kapcsolódó érzéseket – válaszolta Anna.

– Jézus, azért jött a Földre, hogy elmagyarázza ezeket a tanításokat, mind a hegyi beszédében és a többiben egyaránt. Példát adott sok mindenből, de ahogy akkor sem értették sokan, sajnos ma sem értik igazán – szólt hozzá Balázs.

– Igen, ezeket már gyermekkorban meg kellene tanítani, de gyakorlati módszerekkel. Nem csak bebiflázni a dolgokat és nem érteni, mert úgy semmi értelme – mondta Anna.

– Viszont az, hogy most itt tartunk, pont annak az eredménye, hogy évszázadok során, szándékosan vagy nem, de elmaradt a gyakorlati tanítások, példaadások sora. Ott vannak a papok, közülük hányan meghurcoltatnak. Igaztalanul, vagy igazságosan.  Ők is emberek és azért, mert papok nem jelenti azt, hogy tökéletesek, csak annak tanultak. Amennyiben nem csiszolta jellemét a tanulmányaihoz, akkor csak egy foglalkozás számára, ugyanúgy, mint bármi más – magyarázta István.

– Na, igen! Hú, de eltelt az idő srácok! Nagyon jót beszélgettünk megint. Köszönjük szépen nektek a vendéglátást! Megyek, összeszedem a fiúkat, lassan indulnunk kell haza – szólt Viktor.

– Szeretettel, örülünk nektek, hogy végre már összejöhettünk! Egy hónap múlva, újra itt várunk benneteket. A részleteket, majd megbeszéljük – válaszolta Péter.

            A kimerítő, de igen hasznos filozofálgatás után, elbúcsúztak egymástól, a viszontlátás örömét remélve.

 

Debrecen, 2021. március 13.

 

 

 

 

            Norbi nagyon szeretett az édesapjával a házuk közelében lévő tavon horgászni. Csendes, magának való fiú volt, épp serdülő korban. Nehezen talált magának barátokat, ezért is érezte jól magát a tóparton.

            Egyik szombaton, azonban az édesapja nem ért rá, így egyedül ment le a tóhoz. Jó fogás volt, már két pontyot kifogott. Éppen azon gondolkodott, hogy talán már elég is lesz. Ekkor erős késztetést érzett arra, hogy még egyszer bedobja a horgot. Nem kellett sokáig várnia, rögvest ki is húzta. Lám egy gyönyörű aranyhal. Hogy kerül ez ide? Csodálatos narancssárgás színe és még mintha mosolyogna is. Norbi csak nézte és gyönyörködött benne, lenyűgözte látványa. Nagyon megsajnálta és visszadobta a vízbe. Majd a két ponttyal haza ment.

Délután kiment a srácokhoz focizni. A felező vonalról társának akarta passzolni a labdát, de az a kapuig ment és hálót szaggató gól lett belőle. Ő maga is elcsodálkozott. Később azt vette észre magán, hogy sokkal könnyebben megy neki a tanulás. Csupa ötösöket kapott. Az iskolában is többen keresték társaságát és egyre több barátja lett.

Elgondolkodott, hiszen ezek a pozitív változások azóta vannak, hogy az aranyhalat visszadobta a tóba. Mégis csak igaz lehet a mese, hogy az aranyhal teljesít három kívánságot? Ő szíve legmélyén pont ezt a hármat szerette volna. Imádta a focit, de nem igazán volt hozzá tehetsége, ezért nem szívesen játszottak vele a fiúk. Nehezen fogott a feje, így sok időt elvett a tanulás tőle és az eredmények is elmaradtak a várttól. Ezen hatások miatt visszahúzódó lett. Aminek a következménye, hogy barátokban sem bővelkedhetett, bármennyire is szerette volna.

            Boldog és vidám volt, hogy mindez megváltozott körülötte, teljesen kinyílt a világ felé. Szorongás és félelem helyett, hálával és szeretettel telt meg szíve. Azzal, hogy az aranyhalat megsajnálta és visszadobta a tóba, bezárt szívét kinyitotta. A szeretet és mások iránti érzések befogadása egészében átformálta lényét. 

 

Debrecen, 2020. november 6.

 

A szeretet szívemben,

minduntalan szárnyra kel,

rózsaszín felhőjében,

téged is átölel.

 

Éteren át megtalál,

hívó gondolatra száll,

körülfonja lelkedet,

s megvigasztal, ha kell.

 

Itt vagyok, jer hát velem,

fogd erősen a kezem,

rózsaszínű felhőben,

lebegj együtt, így velem.

 

S ha szeretet ereje,

könnyet csalna szemedbe,

láss, felfénylő lelkedben,

őrizz meg emlékedben.

 

Db.2020.04.

 

 

 

Te csak járd az utad hűen,

Ne hagyd, bárki eltérítsen.

Az Úr mutat irányt neked,

Ebben, mindig biztos lehetsz.

 

Ember okoskodásának,

Ha elér nehéz fullánkja,

Tépd ki szívedből azonnal,

Ne hagyd, hogy lelked mérgezze.

 

Sokszor fáj az elengedés,

Ha marad, lelked is elég.

Lehúz magához a sárba,

Piszkos lesz lelked ruhája.

 

Állj ki bátran hited mellett,

Testvért az Úr hozzád vezet,

Ő egy úton jár majd veled,

Így, tiszta marad a lelked.

 

Db. 2020.02.