Poór Edit -Eci blogja-

Szerelem
Eci•  2021. április 9. 10:10

A SZENVEDÉLYEK VIHARA /Novella/

            Annát egyedüli gyermekként nevelték szülei, akik nemesi származásuk révén, igen jómódúak voltak. A város azon területén laktak, ahol több jómódú család is lakott. Így Anna sohasem érezte magát egyedül, mert gyermekként sokat játszottak együtt a többi család gyermekeivel.

          Különösen a szomszéd fiúval, Márkkal voltak sokat együtt. Anna már elmúlt 17 éves és nagy izgalommal készült az első báljára. Az volt a szokás, hogy 18 évesen, mint első bálozó jelenhet meg az estélyen. Márk már 21 éves volt és fülig szerelmes Annába. A családok már természetesnek vették, hogy ők egy párt alkotnak. Anna nagyon szerette Márkot, szinte együtt nőttek fel, olyan közel érezte magához, mintha a testvére lenne.

Anna vékony, karcsú alkat, hosszú sötétbarna haja a derekára omlik, nagy sötétbarna szemekkel. Vidám, jó természetű leány. Márk szőkésbarna hajú, kékszemű fiú, aki csendes és jó szívű.

Egyik alkalommal a két család úgy döntött, hogy kikapcsolódásként elutaznak a fővárosba lóversenyre, majd utána egy ünnepi közös ebédet terveztek. Ez jó alkalomnak tűnt arra, hogy Márk megkérje Anna kezét. A bálra, mint vőlegénye kísérheti majd el Annát az estélyre. A két fiatalnak igazán nagy kaland volt a lóverseny, nagyon jól érezték magukat. Márk egy rövid időre otthagyta őket, hogy elmenjen a gyűrűért. A szülein kívül senki sem tudott tervéről. 

Annának feltűnt egy férfi tőle nem messze, hogy kitartóan figyeli őt. Nem volt számára kellemetlen, mert szimpátiát érzett iránta. Magas vékony, szikár ember, rövid fekete hajjal, szép barna szemekkel, bajusza szájszéléig ért. Néha összemosolyogtak.  Annának nagy tapsolás közben leesett válláról a sál. A férfi rögtön ott termett, hogy felvegye. Illően bemutatkozott, L. György és kezet csókolt, mély meghajlással. Anna megköszönte és csak annyit mondott,– Anna vagyok –. Eközben szemük csillogásának tüze elárulta, nem közömbösek egymásnak. Annának furcsa érzései támadtak, amit előtte sohasem érzett. Nem is tudta magának megmagyarázni. György, látta korábban mellette a fiút, de azt hitte bátyja, mert semmi sem utalt arra, hogy az udvarlója lenne. Ábrándozásba merült Anna iránt.

A lóversenynek éppen vége lett, amikor Márk visszaérkezett fülig érő szájjal. Szülőkkel együtt elindultak az előre lefoglalt étterembe. György szenvedélyes érzésekkel nézett Anna után, de sajnos nem tudott róla semmit, nem tudta, hol keresse. Anna még visszafordult és találkozott tekintetük. Nagyon furcsa erős hiány érzete támadt, ahogy egyre távolodtak. Ám a nap eseményei, lekötötték figyelmét. Márk nagyon kedves és előzékeny volt, mint mindig. Jól érezte magát a családjaik körében. Ebédnél Márk szót kért és letérdelve megkérte Anna kezét. Ő igent mondott, de nagyon váratlanul érte a leánykérés. Szinte végig sem tudta gondolni, csak sodorták az események magukkal. A két család örömteli ünneplésbe kezdett. Anna elfogadta sorsát.

Nem értette saját magát sem, oly sokszor jutott eszébe György. Látta maga előtt őzike szemeit és elábrándozott róla. Ilyenkor végtelen melegséggel töltődött fel teste és olyan érzések öntötték el, melyet nem érzett korábban. Vágyakozott rá, hogy találkozzon vele és a közelében lehessen, érinthesse.

Elérkezett a várva várt estély. A terembe lépéskor Annát úgy mutatták be, hogy – Anna és vőlegénye Márk – mindenki örömmel és tapssal fogadta a jegyes párt. A nyitótánc is természetesen az övék volt. Néha lekérték a gyönyörű Annát, de egész este szinte együtt táncoltak.

Éjfél előtt nem sokkal megjelent az estélyen György is. Anna egyik unokafivére hívta meg, mivel barátok voltak. György katonatisztként szolgált, emiatt sokat volt távol. Most is távolabbi szolgálathelyéről érkezett, emiatt késett. A két barna szempár rögtön találkozott és fellángolt. György kérte barátját, hogy mutassa be neki Annát. Egyszerűen ment, hiszen unokahúga volt. György rögtön fel is kérte Annát táncolni. Szinte elolvadtak egymás karjaiban. Olyan önfeledten táncoltak, hogy megszűnt körülöttük a külvilág. Fülledtnek, melegnek érezték a levegőt és kiléptek a teraszra. Csillagfényes este volt. Ellenállhatatlan vonzást éreztek egymás iránt. György átölelte és megcsókolta Annát, akinek egész teste remegett, szinte tűzben égett. Majd felocsúdott, nagyon komolyan György szemei közzé nézve mondta, hogy ez nem történhetett volna meg, bocsásson meg. György nem értette, kérte beszéljék meg. Ez a helyzet nem volt erre alkalmas, ezért megbeszéltek egy későbbi találkozót. Anna visszatérve a teraszról kérte Márkot, aki már épp kereste, hogy menjenek haza, mert nem érzi jól magát.

Anna egész éjszaka nem aludt. Százszor végig gondolta az estét. Tudatosult benne, hogy Györgyöt szereti, de Márk menyasszonya. Kétségbe esett volt, mit tegyen. Mit szól a család, ha felbontja az eljegyzést, akkor mi lesz? Ilyen érzésekkel, nem mehet hozzá Márkhoz és nem is hitegetheti. Az ő csókjainál sohasem érezte ezt a lángolást, szenvedélyt. Szerette őt nagyon, de úgy, mint egy testvért és sajnos erre csak most jött rá. Anna lelkileg összetört ebben a kettősségben. Mindenképpen tisztáznia kellett a helyzetet először Györggyel.

A városban volt egy gyönyörű nagy park, ott beszélték meg a találkozót. Amikor meglátták egymást, Annának olyan hevesen vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéből. György szinte röpült felé. Az első pillanat örömteli boldog volt, majd Anna elkomorodott. Elmesélte Györgynek, hogy Márk mennyasszonya és az egész történetüket. György komoly arccal hallgatta végig, majd egy könnycseppet morzsolt el szeméből. Úgy érezte élete nagy szerelme Anna és feleségül szerette volna kérni. Mindezt elmondta neki is. Kérte gondolja át és értesítse majd döntéséről. Búcsúzóul átölelték egymást, leírhatatlan érzések kerítették őket hatalmukba. Mintha soha többé nem akarnának egymástól elválni. Majd finoman kibontakoztak egymás öleléséből, de a szemük még vágyakozva ölelte egymást. Anna szótlanul megfordult és elindult hazafelé. Amikor bizonyos távolságból visszanézett, látta György ott áll még mindig mozdulatlanul és merengve nézi távolodását.

Egy ideig kerülte a találkozást Márkkal. Szerette őt és nem akart csalódást okozni sem neki, sem a szülőknek. Azonban mindenkinek feltűnt zárkózott viselkedése. Nem húzhatta tovább az időt, elmondott mindent Márknak. Ő figyelmesen hallgatta végig, nagyon fájt neki. Mélyen megsebezte szívét, lelkét. Annára bízta a döntést, mert annyira szerette, neki az volt a legfontosabb, hogy Annát boldognak lássa. Nem sürgette, hagyott neki időt. Abban bízott, ha csak egy hirtelen fellángolás, talán elmúlik és marad minden a régiben.

Anna egyik férfival sem akart találkozni időt kért, hogy letisztulhassanak érzései, mert tudta életre szóló komoly döntést kell meghoznia. Már eltelt pár hónap és Anna még nem adott semmilyen jelet. György nagyon türelmetlen volt, égő szenvedély emésztette lelkét és attól félt, hogy Anna mégis Márkot fogja választani. Márknak is nagyon hiányzott Anna, de úgy gondolta, hogy az idő most az ő kezére játszik és bízott Annában, mégis őt választja.

György azonban gondolt egyet és felkereste Márkot. Heves vérmérséklete még a nagyon nyugodt Márkot is kihozta sodrából. A vita hevében ölre mentek és Márk apja választotta szét őket. György katonatiszt volt és úgy gondolta, hogy ezt a sértést csak párbajjal lehet elintézni. Ezért kihívta Márkot, másnap hajnali négy órára.

A Nap még alig jött fel a látóhatárra, amikor György már megjelent a párbaj helyszínén. Nem sokat kellett várnia, jött Márk is. Természetesen ott voltak a segédek és egy orvos is. Nem akartak halálos sebet ejteni egymáson. A párbaj úgy szólt, hogy csak az első sérülésig. Mindketten nagyon jó vívók voltak. György épp a vállánál akarta megsebesíteni Márkot. Azonban Márk hirtelen éppen ellenkező irányba fordult így a kard hegye mellkasába fúródott, majd rögtön összeesett. Az orvos már nem tudta megmenteni.

Györgynek borzasztó lelkiismeret furdalása volt, mert nem ezt akarta. Nagyon sajnálta a történteket, ez egy szörnyű baleset volt. Megrendülve gondolt arra, hogy mit okozott hevességével. Hogyan fog majd ezek után Anna szemébe nézni. 

Anna éppen a gyönyörű szép nagy parkban sétált. Tojáshéj színű ruhában, melyet csipkézett tüll díszített. Kezében egy fehér színű napernyő. Györgyről ábrándozott és eszébe jutott utolsó találkozásuk ezen a helyen. Oly hosszú idő után, de átgondolva elhatározta, hogy felbontja az eljegyzését Márkkal és hozzámegy Györgyhöz. Remélte, hogy Márk majd megérti és jó barátok maradhatnak. Az eltelt idő bebizonyította számára, hogy György nélkül viszont nem tud élni.

Megállt, mert látja Györgyöt feléje igyekezni fekete színű frakkban. Határtalan örömöt érzett, hogy véletlenül találkozhatott vele. Ő azonban hirtelen érkezett, gyors léptekkel szinte Anna elé vágott. Ijesztően komoly volt, térdre borult előtte, majd kezet csókolt. Látszott rajta kellemetlen hírt kell közölnie és emiatt félt a reakciótól. Ám, érződött az a szenvedélyes szerelem, amit érzett iránta. Anna, rettenetesen megijedt.

György egy közeli padhoz vezette, leültek és elmesélte a tragédiát. Annában egy világ omlott össze. A fájdalomtól még könnyei is elapadtak. Mélységes bánat ült szívére, csalódás és harag dúlt lelkében. György hiába bizonygatta, hogy baleset volt és nem ezt akarták. Anna csalódott volt, hogy nem tudták kivárni döntését. A szenvedélyes szerelem, amit György iránt érzett gyűlöletté, haraggá vált szívében, hogy megölte Márkot. Látni sem akarta többé Györgyöt.

Magányosan, szinte szobájába zárkózva élte az életét, társadalmi élettől teljesen visszavonulva. Arcáról eltűnt a fény, megsápadt és vidámságát, kegyetlen szomorúság váltotta fel. Szülei és unokatestvérei is nagyon aggódtak miatta. A történtek óta már pár év eltelt. György nem adta fel egy percre sem, mert halálosan szerelmes volt Annába. Akitől csak lehetett érdeklődött felőle és ő maga is levelek sorában kérte, hogy találkozhassanak. Azonban egyetlen levélre sem kapott választ. Pedig Anna szíve mélyén még mindig csak őt szerette. Tudta, sohasem fogja neki megbocsájtani, hogy párbajban megölte Márkot. Emiatt, soha nem lehettek volna boldogok. Ezért minden levelét olvasás után a kandallóban égetett el válasz nélkül.

Több alkalommal kapott meghívót bálokba, de egy alkalommal sem fogadta el a meghívást. Tartott attól, hogy György is ott lesz és félt vele találkozni. A család és rokonság folyamatosan próbálkoztak, hogy felvidítsák és kimozdítsák a mély szomorúságából. Hívtak ismerősöket, vendégeket ilyenkor az illem kedvéért egy kicsit felengedett. Még mindig gyönyörű és elbűvölő volt. Sokan szívesen udvaroltak volna neki, de mindenkit visszautasított, a szívét György örökre rabul ejtette.

Egyik alkalommal, az unokatestvére adott estélyt eljegyzése alkalmából. Ezt már Anna nem utasíthatta vissza. Megígérték neki, hogy ne aggódjon György nem lesz ott, nem hívják meg. Így elment családjával együtt. Minden felkérést visszautasított, senkivel nem ment el táncolni. Úgy 23.00 óra körül, maga a vőlegény kérte fel, ezt udvariasságból illendő volt elfogadnia. Egyszer csak az ajtóban megjelent György alkalomhoz illően öltözve. Bár nem volt meghívója, de ez őt nem zavarta. Tudomást szerzett az estélyről és gondolta talán Anna is ott lesz. A tekintetük azon nyomban találkozott. Leplezhetetlen volt a szenvedélyes szemkontaktusuk. Meglátta, hogy mással táncol, sarkon fordult és elment. Nagyon felzaklatta ez az esemény Annát. Saját magán is meglepődött, hogy milyen erőteljesen éledtek fel benne még jobban a György iránti érzések. Legszívesebben röpült volna a karjaiba. Nem érezte jól magát, egyébként is csak az illendőség kedvéért volt ott. Búskomorságban telt az est további része. A gondolatai folyton György körül kavarogtak.  Az estély végén családjával hazamentek.

Másnap ismét levelet kapott Györgytől, amiben az állt röviden, hogy mindenképpen találkozniuk kell. Beszéljenek, adjon egy utolsó esélyt neki, nagyon kéri. Anna sokat hezitált, az előző esti találkozás nagyon felkavarta. Végül beleegyezett és megírta neki, hogy másnap délután találkozhatnak a parkban.

Ekkor már őszre járt, fákon a levelek sárgásak, barnásak voltak. Az utakat is egész avar szőnyeg borította. György már várta Annát. Aki zöld színű korhű ruhában, kis könnyű színes kabátban, érkezett. György sötét öltönyben, világos színű ingben volt.

Amikor meglátták egymást, mindkettőjük szívében feléledtek a mindent elsöprő vágyak egymás iránt. Azonban Anna nagyon visszafogott volt és próbált uralkodni magán. Ez Györgyöt visszafogásra késztette. Padok ázottak és hidegek voltak már a sok esőtől. Így csak a park ösvényein sétálgattak. György próbálta Annát meggyőzni, hogy felejtsenek el mindent és kezdjenek új életet, ha kell más városban csak bocsájtson meg neki. Bármit megtesz érte, mert halálosan szereti, nem tud élni nélküle. Anna bevallotta, hogy nem volt és nem is lesz más férfi az életében, mert ő ugyanígy érez iránta. Viszont értse meg, hogy nem tudja elfelejteni, hogy megölte Márkot. Nem tudja megbocsájtani tettét. A beszélgetés szenvedélyes, viharos volt. Érzelmeik a tetőfokon jártak. A szerelem, vágy, szenvedély és a harag, gyötrő érzése harcolt egymással mindkettőjük lelkében. 

György nem tudta elfogadni a lány döntését, képtelen volt lemondani róla. Anna kérlelhetetlen maradt. György szinte fanatikusan rajongott érte és azt mondta, hogy nem engedi soha, hogy másé legyen. Akkor inkább haljanak meg együtt. Erre elővette revolverét és Anna szívének szegezte, mire ő kérte, hogy – kérlek ne, kérlek, ne tedd! – azonban a fegyver eldördült és Anna holtan esett össze. Látta, ahogy a vér mellkasából kitódul. György a fegyvert halántékához emelte, majd ő is holtan rogyott mellé.

          Két idős hölgy, sétált éppen arra, a másik irányból pedig egy fiatalabb pár, megállnak körülöttük és rémülten tanakodnak, hogy mi történhetett. Mentőt hívtak, de már csak az élettelen testeket találták.


Debrecen, 2020. december 19.

Eci•  2021. április 6. 09:05

A JUTALOM ÚT /Novella/

Nicola beleszületett a gazdagságba, édesapja nyugdíjba vonulása után megörökölte a Bank vezérigazgatói állását. Jóképű ifjú volt, de agglegényként tengette életét. Gyönyörű háza, hatalmas birtokkal és luxus kocsija, mindhiába.

Az idő gyorsan elszaladt felette, már ő is nyugdíjba készült, még mindig jóképű sármos fickó. Persze túl van jó néhány kalandon és kapcsolaton, de nem találta meg az igazit. Ameddig fiatal volt, nem akarta elkötelezni magát és nem érintette meg annyira senki, hogy eszébe jusson a házasság. Később pedig mindenki már csak ki akarta használni és csak a pénzére pályázott, ez igazából visszafogta. Csodálta a szép nőket, de nem szerette az üresfejűeket. A másik ok, hogy imádta a munkáját és szinte minden idejét lefoglalta. Egy nő sem elégedett meg azzal a kevés idővel, amit ki tudott szakítani. Így családalapítás eszébe sem jutott. Elfogadta, hogy az élet ezt dobta neki, nem elégedetlenkedett, jól érezte magát a bőrében. Inkább azt sajnálta, hogy már közeledett a nyugdíjazása és azon gondolkodott, hogy mivel fogja tölteni azt a rengeteg szabadidejét. A nyugdíjas búcsúztatóján többek között egy kéthetes exkluzív nyaralást kapott ajándékba a kollegáitól. Megkönnyezte a búcsút, de kinyílt előtte a világ, mindjárt egy pazar nyaralással.

Gondolta kalandra fel, taxival kivitette magát a kikötőbe. Nem akart hinni a szemének, hogy milyen hatalmas, több emeletes luxus hajóval fog utazni. A felszálláskor mindjárt egy pohár pezsgővel kínálták. Mindenki elfoglalta sorban a kabinját és utána körülnézhettek a hajón, hogy mit, hol találnak.  A szava elállt a csodálkozástól, annyi látnivaló volt. Gyorsan telt az idő, mire körbejárt mindent, már vacsorához szólították az étterembe az utasokat, nem nézett széjjel, csak leült a számára kijelölt asztalhoz. A hajó kapitánya bemutatkozott és nagy szeretettel köszöntött mindenkit, majd felvázolta a programok választékának lehetőségeit. Már aznap estére rendeztek egy ismerkedési estet. Tökéletesen jól érezte magát, minden kényelem adott volt, de egyedül ezt a luxust élvezni nem olyan, mintha társasága lenne. Ezért nagyon megörült az ismerkedési estnek. Vacsora után visszavonult a kabinjába, hogy kicsit kipihenje az utazás izgalmait és felkészüljön az esti szórakozásra.

A legszebb öltönyét vette fel és már a kezdés előtt sétálgatott az étterem előtti folyosón, hogy lássa milyen is a felhozatal, közben gyönyörködött a lenyűgöző végtelen óceán habjaiban. Arra lett figyelmes, hogy valaki megérinti a vállát és megszólítja.

– Vezérigazgató Úr! Ön itt? – kérdezte egy fiatal elbűvölő hölgy.

A meglepődéstől hirtelen meg sem tudott szólalni, hiszen nem ismerte fel.

– Kézcsók kedves hölgyem – válaszolta zavarában.

– Látom, nem ismer meg, Bianca vagyok a könyvelői osztályáról – mutatkozott be.

– Ó drága hölgyem, ne haragudjon, de annyian dolgoznak a cégnél, hogy hirtelen tényleg nem ismertem fel, bocsássa meg ezt nekem – szabadkozott Nicola.

– Semmi baj én is meglepődtem, hiszen köztudott önről, hogy minden percét az irodájában tölti – folytatta Bianca.

– Tudja Kedves, ezt az utat az én drága kollegáimtól kaptam búcsúzóul, mert nyugdíjba vonultam. Azonban, ön egyedül van itt?

– Nem, az édesanyámmal jöttünk. Egy kis kikapcsolódás a mindennapokból. Már jön is, engedje meg, hogy bemutassam őt.

– Örülök a szerencsének, hogy megismerhetem, Nicola vagyok.

– Ceri, – válaszolta meglepődve.

Eközben már elkezdtek az étterembe gyülekezni az utasok.

– Ne haragudjanak kedveseim, de ha már a sors így összehonozott minket, ülhetnénk egy asztalhoz? Nem tudom, elfogadnának – e, egy ilyen idős férfit védelmezőjüknek? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

Ceri nem tudta ki ő és kérdően nézett a lányára, de Bianca csak szélesen mosolygott rá, majd bólintott.

– Természetesen, számunkra megtisztelő! – válaszolta.

– Nagyon köszönöm, hogy osztoznak magányomban! Megyek, rendelek egy italt, önöknek mit szabad?

– Gin tonikkal, köszönjük szépen.

Bianca eközben elmesélte édesanyjának, hogy ki is Nicola. Pompásan telt az este és nagyon összebarátkoztak. Másnap Bali volt az úti cél, ahol pár napot tölthettek és ezután indultak tovább a hajóval.

A Hotel, ahol megszálltak tervezett külön programot a környék bemutatására. Ceri, Bianca és Nicola, olyan jól megértették egymást, hogy mindenhová együtt mentek, mintha egy család lennének. Nicola még sohasem érezte magát ennyire jól. Ceri három éve vesztette el férjét és Bianca, azért találta ki ezt a luxusutazást, hogy édesanyját kicsit kiszakítsa az egyhangú búskomorságából. Jó volt látnia, hogy felszabadult és újra a régi. Bali nagyon sokszínű, a különböző vallások templomai szinte egymást érték. Pazar látványt nyújtanak az ideérkezők számára. A sok érdekesség mellett, természetesen nem maradhatott ki a shoppingolás sem, egy kis emléket mindenki választott magának.

Az utolsó napot az óceán partján töltötték. Bianca imádott szörfözni, míg Ceri és Nicola napozgattak és sokat beszélgettek. A nagy melegben jóleső érzés volt az óceán felől érkező hűsítő szél. Ám, hirtelen óriásira nőttek a hullámok és nagy vihar kerekedett. Bianca még épp ki tudott érni a partra, de látta, hogy egy férfit a hullám lesodor a deszkájáról és elmerül a habokban. Vissza akart menni, hogy kimentse, de a következő hullám a fiatalembert kisodorta a partra, eszméletlen volt. Nicoláék látták mindezt és azonnal segítségére siettek. Ceri személyében az orvos mindjárt kéznél volt. Kis idő múlva, magához tért a férfi, szerencsére csak kisebb fejsérülés érte és némi vizet nyelt. A sebét Ceri ellátta.

– Nagyon hálásan köszönöm. Davide vagyok – mutatkozott be.

Kiderült, hogy ő is Tarantóban él és elismert jogász. A nyaralását tölti és ugyanazon a hajón utaznak, csak eddig valahogy elkerülték egymást. Csillogó, szénfekete szemei rögtön rabul ejtették Bianca szívét. Fekete göndör hajának egy tincse a homlokán pihent. Ahogy szélesen rámosolygott a lányra az arcán megjelenő kis gödröcskéivel szinte ellenállhatatlan volt. Davide, szintén elmerült a lány gyönyörű, tiszta kék szemeibe. Ceri mosolyogva nézte és konstatálta, hogy ez első látásra szerelem.

– Nos, kedves Davide, ha már jobban érzi magát, akkor csatlakozzon nyugodtan hozzánk – ajánlotta fel Ceri.

– Igen, boldogan! Nagyon köszönöm még egyszer – válaszolta örömteli arccal.

– Igyunk itt a bárban egy koktélt a nagy ijedtségre és itt az ideje, hogy letegeződjünk mindannyian, ha nem bánják – vetette fel Nicola.

– Jó ötlet – mondta Ceri.

Még sokáig beszélgettek a bárban, majd a vacsoránál, már Davide is csatlakozott hozzájuk. A két fiatal gyorsan egymásra talált, nagyon egy hullámhosszon voltak. Nem különbül Ceri és Nicola. Kiváló négyest alkottak így együtt. A hátralévő idejüket, így az utazás során már egymás társaságában töltötték. A sok közös élmény és kaland még jobban összekovácsolta őket. Amikor visszaérkeztek Tarantóba, megfogadták, hogy továbbra is tartani fogják a kapcsolatot egymással. Davide és Bianca addigra már egyébként is egy párt alkottak.

Nicola többször meghívta őket magához vendégségbe egész hétvégekre. A hatalmas birtokhoz tartozott egy kis horgásztó, ahol több időt töltött Davidevel. Szerették mindketten azt a csendet és nyugalmat, amelyet a horgászás nyújtott számukra. Ceri és Bianca már otthonosan mozogtak a házban és mindig finom ebéddel és sütivel várták a férfiakat vissza. Az egyik ilyen alkalommal Davide komoly beszélgetést kezdeményezett.

– Te, Nicola! Én nagyon szeretem Biancát és szeretném megkérni a kezét. Benne látom, jövendő gyermekeim anyját.

– Ennek nagyon örülök, hiszen látom, jól megértitek egymást. Most vagytok fiatalok, most kell a családalapítást megalapozni.

– Csak félek, hogy nem korai ez, esetleg számára?

– Ha nem kérdezed meg, sosem fogod megtudni – válaszolta mosolyogva.

– Davide, ne kövesd el azt a hibát, amit én. Látod, itt vagyok agglegényként öregedtem meg, mert úgy éreztem, hogy még nincs itt az ideje. Aztán meg… már túl késő.

–Nicola! Sohasem késő! Látom, milyen jól megvagytok ti is Cerivel. Miért nem házasodtok össze?

–Ilyen öregfejjel? Rá sem merek gondolni, mit szólna ehhez Ceri.

– Miért? Nincs abban semmi, sokan házasodnak össze idősek is. Nem csak a fiataloké a lehetőség – mondta mosolyogva Davide.

– Na, látom ehhez a „bátorság” mindkettőnk részéről adott! – mondta Nicola és nagyot nevetett hozzá.

– Elgondolkodtam azon, hogy milyen is az élet. Itt éltünk egy városban és még csak nem is ismertük egymást. Az utazás során, véletlenek sorozata, úgy összehozott minket, hogy most itt vagyunk, mint egy nagy boldog család. Miért ne szentesíthetnénk a sors akaratát?

– Igen, igazad lehet Davide, mivelhogy nincsenek véletlenek. El kell, hogy gondolkodjam rajta.

– Nicola! Ebéd után menjünk be a városba és nézzünk nekik eljegyzési gyűrűt, vacsoránál megkérjük a kezüket. Mit szólsz hozzá?

– Húha! Ez aztán gyorsmenet.

– Ha sokat gondolkozol rajta, még megint elmulasztod majd. Ketten bátrabbak vagyunk! – mondta nevetve Davide.

– Nem bánom, egy próbát megér. Most lesz az első leánykérésem, ez még úgyis kimaradt az életemből – válaszolta mosolyogva Nicola.

Éppen befejezték a beszélgetést, amikor közeledett Bianca.

– Kész a finom ebéd, gyertek – hívta kedvesen őket.

Az ebéd utáni beszélgetés közben Nicola és Davide hirtelen összenéztek és bólintottak.

– Kedveseim, nekünk most Dávideval van egy kis elintéznivalónk a városban. Megvártok itt, vagy ott addig beültök egy cukrászdába? – kérdezte Nicola.

Bianca és Ceri, kérdően néztek egymásra. Majd úgy döntöttek, hogy inkább maradnak és kipihenik a délelőtti sürgés – forgást. Pár óra elteltével érkeztek vissza Nicoláék. Azonban mindketten, mint egy jóllakott óvodás, kajánul mosolyogtak.

– Drágáim! Sikerült az ügyintézésetek? Bár, úgy látom rajtatok, hogy igen – szólalt meg Ceri.

– Igen, minden rendben! – válaszolták szinte egyszerre.

Nicola, a pincéből felhozott két üveg pezsgőt és behűtötte. Nagy izgalom töltötte el őket.

– Te Bianca! Kimaradtam valamiből? Tudsz valamit, amit én nem? – kérdezte Ceri mosolyogva.

– Nem anya, mire gondolsz?

– Nem tudom, de olyan furcsák ezek a fiúk most.

– Nekem nem tűnt fel semmi – válaszolt Bianca.

Vacsora után, Davide felállt és tósztot mondott, majd hivatalosan megkérte Bianka kezét. A meglepődéstől, hirtelen szóhoz sem jutott a lány, csak könnyes szemmel borult a fiú nyakába. Ceri, magabiztosan mosolygott, mert már ebédnél érezte a levegőben, hogy van valami. Azonban az igazi meglepetés, amire nem számított, csak ezután jött. Nicola is felállt és köszöntötte, az ifjú jegyespárt. Majd hirtelen letérdelt és ő is megkérte Ceri kezét. A váratlan fordulattól néma csend állt be pár pillanatra. Nicola, lehajtott fejjel, már éppen arra gondolt, hogy na, akkor most felsült. Egyszer csak hatalmas súlyokat érzett a vállain. Mindannyian boldog, örömkönnytől csillogó szemekkel ölelték át.

            Fél év múlva, egyszerre tartották meg a dupla esküvőt és hatalmas lakodalmat rendeztek. Majd mindannyian Nicolához költöztek. Az örök agglegény, így találta meg egy utazás során időskorára a boldogságát és egyben csodálatos családját.

 

Debrecen, 2021. március 22.

 

Eci•  2021. március 28. 11:33

DIÁKSZERELEM /Novella/

                  Éva, tizenhárom éves múlt, szüleivel elköltöztek a város másik részére. Emiatt iskolát is kellett váltania. Tele volt várakozással és izgalommal, hogy a leendő osztálytársai majd hogyan fogadják. Lesz - e új barátnője és persze az sem mindegy, hogy a fiúk milyenek.

                  Vidám, tűzről pattant csinos leány, szép fekete szemekkel és sötét barna hajjal. Sok fiúnak tetszett, de ő még fiatal volt ahhoz, hogy komolyan vegye bármelyiket. Azonban szeretett velük barátkozni, mert sokkal inkább el tudtak beszélgetni hasznosabb témákról, mint a lányokkal. A lányok sokat kényeskedtek és ezt, ő nem szerette. Egyszerű, tiszta erkölcsös nevelésben részesült. Az őszinteség és bizalom, nagyon fontos volt számára.

Eljött a várva várt nap. Az osztályfőnök bemutatta többieknek és a helyére kísérte, Ica nevű lány mellé ültette. Mint kiderült nem messze laknak egymástól és ő is egyszerű mosolygós lány volt. Nagyon jól összebarátkoztak. Mindenki meg akarta közelebbről ismerni az új lányt, így hamar az osztály középpontjába került. Az udvar hátsó részében volt egy sportpálya. Szünetekben a fiúk, ott fociztak vagy éppen kéziztek. Évi imádta mindkettőt. Sóvárogva nézte őket a pálya széléről. A tanárok nem örültek neki, hogy felügyelet nélkül használják a sportpályát. Ezért, mindig mentek ellenőrizni és többnyire ki is zavarták őket onnan, vagy ott maradtak velük a szünet végéig. Ugyanis salakos volt a pálya és féltek a sérülésektől.

Egyik alkalommal, Sanyi nevű osztálytársa megkérdezte, hogy szeretne - e ő is játszani. A lány szeme rögtön felcsillant, hiszen csak erre várt. Beállt a fiúkhoz kézilabdázni. Rögtön kiderült tehetsége. A fiúk versengtek érte, hogy melyik csapatban játsszon éppen. Minden szünetben ott voltak, már amikor az ügyeletes tanár nyakon nem csípte a diákokat. A labdát általában begyűjtötték, de mindig hozott valaki helyette másikat, hol kicsit, hol nagyot. Mindegy volt, csak labda legyen.

Az osztályban volt egy különös fiú, Imi. Legmagasabb a fiúk közül és nagyon helyes. Mosolygós, szép arcú, a legjobb tanuló. Icától tudta, hogy a lányok oda vannak érte. Ő sohasem ment hátra a sportpályára. Csendes, visszahúzódó, komoly természetű, már akkor tudta, hogy orvos akar lenni. Évának is meg – meg akadt a szeme rajta. Ám, tudta, hogy minden lány őt akarja. Így inkább tudatosan kerülte.  A párhuzamos osztályból volt egy barátja Ádám. Ők együtt jártak atlétikára. Nagyon helyes srác, fekete szemei és fekete haja nem maradt nyom nélkül Évában. Azonban Ádám, mindig rohant – szaladt, ügyet sem vetett a lányra. Még csak nem is köszönt, ha elment éppen mellette. Ez nagyon bosszantotta, mivel tudta Imi osztálytársa és még csak egy „sziát” sem mondott soha.

Nem hagyta nyugodni, sokat töprengett azon, hogyan vetesse magát észre vele. Azt találta ki, hogy legközelebb, amikor megint köszönés nélkül megy el mellette, kiteszi a lábát. Ádám megbotlik és ő utána nyúl, segítésképpen. Nem kellett sokat várnia az alkalomra. Minden a terv szerint ment. Bocsi, mondta és kezét nyújtotta Ádámnak, aki morcos lett igaz, de végre rá nézett. Ezek után legalább megismerte és mindig előre köszönt neki.

Egy nap magyar órán, kis fecni levél érkezett a másik padsorból Imitől, mely kézről – kézre járt. Évi, nagy nehezen kibontotta. Ez állt benne „Szeretlek”! Nagyon meglepődött, persze jól esett neki, de váratlanul érte. Most mit csináljon? – morfondírozott magában. A fiút nem akarta áltatni, bár tetszett neki, de Ádám jobban. A lányok az osztályban, ha megtudják, hú…! Biztosan kiközösítik és nem akart konfliktust senkivel sem. Szeretett oda járni, jól érezte magát az osztályban és az iskolában is. Imi várta a válaszát, mert folyton hátra csavarodott fejjel nézte, mit reagál rá. A tanár rá is szólt, hogy oda figyeljen. Nagyon óvatosnak kellett lenni, hogy le ne bukjanak. A válaszlevélben, csak ennyit írt „beszéljünk”. A szünetek nem voltak alkalmasak erre. A sorban állásnál, Imi csak annyit súgott a fülébe, hogy „suli után”. Éva egy fejbólintással jelezte, hogy rendben.

Elkövetkezett az utolsó óra. Nagy izgalom lett úrrá a lányon. Az iskolának egyik kapuja elől, másik hátul volt nyitott, mind kettőt lehetett használni, más – más utcára nyílt. Évi és osztálytársainak nagy része a hátsó kaput használták. Imi intett a fejével, hogy elől menjen most ki. Egy ideig, csak az iskolai dolgokról beszélgettek, mert néhányan a sarokig velük mentek. Amikor a többiek leváltak és ketten maradtak Éva kezdte el a beszélgetést.

– Hú, nagyon megleptél ma!

– Igen, láttam rajtad!

– De, soha semmi jelét nem adtad annak, hogy tetszem neked.

– Mindig figyeltelek, csak te nem vetted észre! Első perctől kezdve nagyon megtetszettél. Nekem úgy tűnt, hogy kerülsz, nem értem miért?

– Én is kiszúrtalak már az első nap, de Ica mondta, hogy minden lány oda van érted. Árgus szemekkel figyelnek, hogy neked ki tetszik.

– Hát, amíg nem jelentél meg, addig senki.

–Tudod, nem akarok konfliktust senkivel. Nem rég jöttem csak és biztosan kiközösítenének a lányok, ha megtudnák.

– Értem. Anyukámnak már sokat beszéltem rólad és meg szeretne ismerni. Meghívott vasárnap délután sütizni. Most mit mondjak neki?

A lány szemei igen csak elkerekedtek.

– Imi, te tényleg járni akarsz velem?

– Igen, és komolyan is gondoltam!

– Figyelj, lehetünk nagyon jó barátok, azonban én még nem érzem, hogy szeretnék járni bárkivel is.

– Rendben, – mondta szomorúan, lehajtott fejjel. Akkor, mit mondjak otthon? Eljössz azért vasárnap délután hozzánk?

– Hát, ha többen is leszünk….

– Ádámot elhívom, ő már többször is volt nálunk. Tudod a legjobb barátom. Te is hívj valakit. Úgy jó?

– Igen, Icával megyünk, csak megbeszélem vele. Még pontosítsunk.

Ebben megegyeztek, majd elköszöntek egymástól. Évának igen csak főtt a feje. Pont Ádámot hívja oda, most mi lesz. Alig várta, hogy Icának elmesélje az egészet. Maga sem tudta mi tévő legyen. Imi, céltudatos megbízható, jóképű fiú tényleg tetszett neki és ráadásul már az anyukájának is be akarja mutatni. Ám, ő még nem volt felkészülve egy ilyen komolyabb udvarlóra. Ádámot igazából nem ismeri, de nagyon helyes fiú.

– Menjünk el, – mondta Ica – nincs abból semmi.

– Igen, de mind a két fiú tetszik és olyan ciki.

– Nem baj most legalább nyugodtan tudunk beszélgetni, aztán majd jobban megismered őket.

– Nem akarom áltatni egyiket sem és megbántani sem.

– Ezzel, még semmi sem történik. Ne aggódj már annyit! Különben is meglátod, hogy melyik fiú közeledik hozzád jobban, ráérsz akkor is dönteni.

Ica, lazára vette a figurát, de annyiból jó volt, hogy megnyugtatta Évit.

Vasárnap kora délután elmentek Imiékhez. Az anyukája nagyon kedves és mosolygós volt. A süti is nagyon ízlett mindenkinek. Jó hangulatban telt el a délután, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Éva, Ádám és Ica egyszerre jöttek el.

– Évi, te nem akarsz atletizálni? – kérdezte Ádám.

– Én inkább a labdajátékokat szeretem.

– Jó, de abba is kell futni, méghozzá gyorsan és nem mindegy, hogy milyen testtartással. Gyere ki egyszer velünk, nézd meg! Hátha kedvet kapsz hozzá – invitálta Ádám.

– Jó rendben, majd megbeszéljük mikor.

Ezzel Ádám elköszönt tőlük.

– Te tényleg kimész velük?

– Látod, annyira akarta.

– Igen, szerintem Ádámnak is tetszel.

– Tényleg úgy látod? Én nem vettem észre. Azt hittem, haragszik rám, amiért elgáncsoltam.

– Persze, azért hívott el edzésre! Oda már egyedül mész! – és nevetett hozzá Ica.

– Húha! Akkor vagyok bajban! Na, majd lesz valahogy.

Az iskolának szép nagy udvara volt. Másnap Éva éppen menni akart hátra a sportpályára, amikor egy nagyobb tömörülést vett észre, kissé félreeső részen. Ő is odament megnézni, hogy mi történik. Két fiú összeverekedett. Egyik Árpi az osztálytársa, aki egyébként egy nagydarab fiú. A másikat nem ismerte. Ez a srác már fojtogatta Árpit.

– Valaki menjen már az ügyeletes tanárnak szólni! – kiáltotta Évi.

– Te, meg engedd el! – kiáltott rá.

– Ne szólj bele! – ordított vissza a fiú.

– Nem látod, hogy már fuldoklik?

Ezzel, odalépett a fiúhoz és jól sípcsonton rúgta. Persze, rögtön elengedte Árpit, aki lehuppant a földre.

– Árpi, jól vagy? – kérdezte tőle Éva.

Ő csak bólintott, és nehezen kinyögött egy köszönömöt. Mire a tanár odaért, már rendeződtek a viszonyok, de Árpit beküldték az orvoshoz, mert elég ramatyul nézett ki. Közben, odaérkezett Ádám is.

– Évi, mikor jössz ki velünk edzésre?

– A héten már nem, mert nekem is kézi edzésem van. A jövő hét jó lesz.

– Rendben, akkor majd egyeztetünk.

Becsengettek és mindenki órára ment. Árpi is visszatért az osztályterembe, már jobb színe lett.

A következő héten Imi rákérdezett Évára.

– Ádám mondta, hogy kijössz majd velünk egy edzésre. A holnap jó neked?

– Igen, persze.

– Akkor mehetünk majd együtt?

– Az jó lenne. – válaszolta mosolyogva.

Másnap, Ádám is csatlakozott hozzájuk. Éva már ismerte a pályát, ő is odajárt, csak kézi edzésre. A fiúk gyorsan átöltöztek és elkezdték a bemelegítő futást. A lány pályaszéléről figyelte őket.

Imi odaszólt, hogy menjen ő is futni velük, ha van kedve. Ám, Éva visszautasította, hogy fut eleget edzésen, meg meccseken. Erre, Ádám odalépett hozzá.

– Figyelj, láttalak futni, amikor a fiúkkal hátul kéziztél. Nézd meg az Imi testtartását, így könnyebb és gyorsabb. Told előre a csípődet, próbáld meg és közben mutatta a helyes testtartást futásnál.

– Évi, futott egy sprintet, – tényleg jobb így! Köszi!

Ádám, tovább magyarázta a helyes testtartás előnyeit. Majd visszament futni. Az edzés után mindhárman hazamentek, még másnapra tanulniuk kellett. Éva, felnézett mindkét fiúra, igazán jó fejek voltak, továbbra is tetszettek neki. Ádám, pörgősebb és határozottabb, ez egy kicsivel jobban bejött. Gyorsan eltelt az év, már sarkukban volt a nyári szünet. Szomorúan búcsúztak el egymástól, hogy majd csak szeptemberben láthatják egymást újra.

Már jó egy hónap eltelt, amikor Éva az utcán véletlen összefutott Ádámmal. Nagyon megörültek egymásnak és sokáig beszélgettek, majd a fiú felvetette, hogy másnap menjenek el moziba. A lány meglepődött, de elfogadta a meghívást. Nagyon jól érezték magukat. Ádám, hazáig kísérte őt, majd búcsúzóul megcsókolta. A nyár folyamán többször találkoztak, nagyokat sétáltak, múzeumot látogattak. Éva imádta a plüss állatokat, főleg a macikat. Születésnapjára, nagy meglepetés érte. Ádám egy hatalmas plüssmacival lepte meg. Annyira boldog volt, nagyon örült neki. Időközben kiderült, hogy Ádám édesapja nagyon jól ismeri a lány édesapját. Mindkét család örült és támogatta kapcsolatukat. Elröpült az idő és már a ballagásra készültek. Az osztály egy búcsú házibulit tartott, amire természetesen Ádámot is meghívták, de Imi nem ment el.

A lányok sütit vittek a fiúk üdítőt. Remek hangulat volt táncoltak, nevetgéltek. Majd később estefelé előkerült egy üveg konyak valahonnan. A fiúk elkezdtek inni. Éva látta, hogy Ádám is iszik és ez nagyon nem tetszett neki, de nem szólt semmit. Majd egyszer csak, Ádám egy pohár konyakkal a kezében odament hozzá.

– Hoztam neked is, igyál te is.

– Sportember nem iszik, és nem dohányzik. – válaszolta elutasítóan.

– Akkor te hülye vagy!

Ezzel sarkon fordult és otthagyta Évit. Ez nagyon rosszul esett a lánynak. Szinte beleégett a lelkébe. Szomorúságot és csalódottságot érzett. Nem is volt kedve tovább ott maradni. Egy darabig még a konyhából figyelte őket, majd felöltözött és hazaindult. Most először bánta meg, hogy Imi helyett Ádámot választotta.

                     Ádám, másnap ugyan bocsánatot kért tőle és megígérte, hogy többé nem fog ilyen előfordulni. Azonban Éva szívén, túl mély sebet ejtett ahhoz, hogy meg tudjon bocsájtani. Félt attól, ha most ilyen hangnemet enged meg magának, akkor mi lesz később. Már nem bízott benne. Ádám ostromolta egy darabig, de zárt kapura talált. A lány szívét, már nem tudta többé megnyitni. 

Debrecen, 2020. 12.17.

 

 

Eci•  2021. március 16. 14:10

A ZENEAKADÉMIAI NÖVENDÉK /Novella/

 

            Sebastian, gyönyörű ifjúvá érett. Magas, sportos testalkatú, fekete göndör haj, kreolos bőr és fekete szem, mely csillog, mint a gyémánt. Gyermekkorától imádja a zenét. Szülei jómódúak, így már kiskorától elkezdett zongorázni és hegedülni. Hatalmas tehetségnek ígérkezett.

            Könnyen tanult, mindenből kitűnő volt. Természetesen a Zeneakadémián folytatta tovább tanulmányait. Már az egyetemi évei alatt felkérték kisebb koncertekre. Neki a zene töltötte ki minden percét.

Az Akadémia elvégzése után megkérték, hogy maradjon ott és tanítson, hiszen ilyen kiváló képességű fiatal embert nem akartak elengedni. Sebastian elfogadta ezt a lehetőséget. A diáklányok, minden ürügyet felhasználtak, hogy a közelébe lehessenek. Persze tanítvány és tanár között semmilyen viszony nem megengedett. Ezzel ő is tisztában volt, hiszen a remek állását kockáztatta volna. Néha már egy kicsit terhére is volt a lányok rajongása. Azonban, mindig diplomatikusan kezelte.

A téli szünet időszakára felkérést kapott Salzburgban egy koncertsorozat fellépésére. A terv szerint, ő zongorajátékot ad és a szervezők egy hegedűművészt szerződtetnek mellé, aki kíséri. Egy hetes program, utazással együtt, nagyon megörült neki. Addig még van egy hónapja felkészülni rá. A szervezőtől egy hét múlva kapott e - mailben az állt, hogy a hegedűművész lemondta a koncertet, mert megbetegedett. Azonban mindenképpen szeretnék, ha a koncert stílusa maradna. Megkérték, ha tud, hozzon magával egy hegedűművészt és őt is szerződtetni fogják, várják mielőbbi válaszát.

Sebastian először nagy gondban volt. Aztán hirtelen kipattant a fejéből az ötlet. Az Akadémián meghirdet egy hegedűversenyt, és aki azt megnyeri, ő lesz a koncert hegedűse. Így még lesz idejük, gyakorolni és összehangolódni is. Hozzá is fogott a szervezéshez és a tanári karból lesznek a zsűritagok, akik vállalják a kis plusz munkát. Minden flottul ment, még örültek is neki az egyetemen, hogy milyen jó ötlet.  A tanítványok borzasztó nagy lázban égtek, hiszen ez mindenkinek egy hatalmas lehetőség a karrier szempontjából, na és arról nem beszélve, hogy Sebastiannal tölthetnek egy hetet kötetlenül.

A fiatal tanár, maga is kíváncsi volt az eredményre, mert több tehetséges tanítvány is volt. Arianara tippelt, hogy ő fogja megnyerni a versenyt. Már korábban is felfigyelt kiváló egyéniségére és művészi képességére, ami kimagaslott a többiek közül. Soha nem rajongta körül, mindig meghúzódott a háttérben. Alázatos volt a zene iránt és tisztelte tanítóját. Bár a szeme csillogása elárulta, hogy nem közömbös számára. Ha tekintetük találkozott és ott felejtődött néhány pillanatig, rögtön szégyenlősen lesütötte tiszta, átható kék szemeit.

A verseny zökkenőmentesen lezajlott. Mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést. Sebastian meg sem lepődött, hogy Ariana lett az első, nagy örömmel gratulált neki. A lány azt sem tudta, hová legyen a boldogságtól. Persze a többiek picit irigykedtek rá, de annyira kedves és szerethető növendék volt, hogy együtt osztoztak örömében, tudták megérdemelten nyert.

A tanár és tanítvány együtt készültek nagy hévvel a koncertre. Gyorsan összeszoktak, minden rezdülésükkel egymásra hangolódtak. Már elég volt egy szempillantás is, és mindig tudták mit akar a másik. Hihetetlen összhangot éltek meg egymással. Ez a lelkükben is visszhangot keltett, bár maguknak sem merték bevallani. Csak az előadásra koncentráltak mindketten.

Eljött a nagy nap, az utazás pillanata. Repülővel, hamar odaértek. A szervezők már várták őket és a hotelben elszállásolták a művészeket. Közölték, hogy másnap már két órával a koncert előtt értük jönnek, addig szabadprogramjuk van.

– Ariana! Ha elhelyezkedtünk, mit szolnál hozzá, hogy felderítsük a környéket? Úgy látom, gyönyörű helyen vagyunk.

– Persze, az nagyon jó ötlet tanár úr! Egy óra múlva a halban vagyok.

– Rendben, akkor egy óra múlva ott.

Sokat sétálgattak a jó levegőn és mindenféléről beszélgettek kötetlenül. Roppant jól érezték magukat, fél szavakból is megértették egymást. Ha az egyik elkezdett egy mondatot a másik befejezte. Teljesen egy hullámhosszon voltak. Már estefelé járt az idő.

– Vacsi? – kérdezte Sebastian.

– Jólesne, válaszolta Ariana mosolyogva.

– Pizza?

–  Szuper, imádom a pizzát tanár úr!

Beültek egy pizzázóba, mindketten narancslevet és ugyanazt a pizzát kérték. Még ebben is egyezett az ízlésük.

– Ariana! Kérnék tőled valamit, igyuk meg a pertut, bár csak narancslé van – mosolygott hozzá.

– Örömmel – válaszolta szerényen mosolyogva.

– Kérlek, szólíts nyugodtan Sebastiannak, legalábbis erre az egy hétre mindenképpen. Most tekintsünk el a tanár – diák viszonytól, hiszen itt kollégák vagyunk.

– Nagyon köszönöm – mondta alázattal, de a szíve a torkában dobogott a boldogságtól.

Vacsora után visszatértek a hotelbe. Sokáig nem jött álom a szemükre. Sebastian, arról gondolkodott milyen kár, hogy ez a lány a tanítványa. Még soha nem találkozott hozzáfoghatóval. Érezte, hogy legszívesebben az egész életét vele töltené. Ariana tudta, hogy nem táplálhat semmilyen érzelmet Sebastian iránt, de ezt nem tudta megállni. Olyan magasztos érzelmek dúltak a lelkében, hogy majd szétvetették.

A nappalokat együtt töltötték, vidámak és felhőtlenül boldogok voltak. Este a koncertekkel fenomenális sikereket arattak. Az utolsó este elmentek megünnepelni a parádés fellépés sorozatukat. Vacsora után, már hűvösebbre járt az idő. Sebastian, óvón ölelte át Arianát, aki lágyan bújt hozzá közelebb. Egy kirakat előtt megálltak és az üveg visszatükröződésében meglátták önmagukat. Mindketten arra gondoltak, milyen csodálatos párt alkotnak. Lassan, egymás felé fordultak és vágyaik csókjuk tüzében olvadt el. Majd hirtelen tudatukra ébredtek.

– Sajnálom Ariana, nem lett volna szabad.

– Ne mond ezt Sebastian, én boldog vagyok veled.

– Én is drága, és megvallom halálosan beléd szerettem. Soha senki iránt még nem éreztem ilyen érzelmeket. De, mi lesz velünk? Most, hogyan tovább?

– Maradjunk itt hétvégére.

– Szívem szerint maradnék, de ha még jobban egymásba gabalyodunk, még nehezebb lesz a távolság tartás. Te nem hagyhatod el az egyetemet, be kell fejezned! Kiemelkedő tehetség vagy nem pocsékolhatod el egy szerelem miatt. Én, kilépek az év végével, évfolyam közben nem hagyhatom ott. Ez még pár hónap addig lesz időm másik állást keresni.

– És addig...mi lesz, vagy… utána? – kérdezte könnyeivel küszködve a lány.

– Nagyon nehéz lesz szerelmem, de addig úgy kell tennünk, mintha mi sem történt volna. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kicsapják valamelyikünket is.

– Értem.., persze teljesen igazad van. De, ha elmész…?

– Ariana, legyünk őszinték, a jövőt nem tudhatjuk. Ne álltassuk egymást. Ki tudja hol, hány ezer kilométerre kapok állást. Neked még három éved van hátra. Nem akarom, hogy rám várj, mert én sem ígérhetek neked semmit, bízzuk a sorsra –ám eközben Sebastian könnyei is eleredtek. Még szorosabban ölelték át egymást, mintha soha többé nem akarnának elválni. – Soha sem felejtek el, és talán egyszer még összefutnak útjaink – súgta halkan a lány fülébe.

– Örökké élni fogsz szívemben, bármit hozzon is az élet – mondta Ariana, és búcsúcsókot lehelt Sebastian ajkára.

Már nem voltak messze a hoteltól, még szorosan fogták egymás kezét. Mindketten tudták ez az utolsó estélyük együtt. Másnap reggeli után összecsomagoltak és hazautaztak.

Az egyetemen szinte kerülték egymást, ha lehetett, nehogy szó- beszéd tárgyai legyenek. Sebastian, több ezer kilométerre lévő városban talált zenetanári állást.  Majd megszakadt a szíve, de tudta, nem tehet mást. Mielőtt elhagyta az Akadémiát, búcsúkoncertet adott. Az utolsó számot úgy konferálta fel, hogy „Ő komponálta búcsúzóul szíve minden érzésével.” Ariana tudta, neki szól és oly gyönyörű volt, nem is tudta megállni könnyek nélkül.

Sebastiant, egyre sűrűbben hívták fellépésekre. Már nem tudta az új helyen ellátni a tanári állását, így egy év múlva otthagyta. Bejárta a világot koncertjeivel, nagy hírnévre tett szert, mindenhol rajongtak érte.

Egy koncert utáni fogadáson, megkörnyékezte egy csinos szőke, kék szemű lány. Mindent elkövetett, hogy a közelében lehessen. Rendezvény szervezőként felajánlotta, hogy szervezi az ő fellépéseit is. Sebastian vonakodott először, de végülis belement. Olívia, eleinte követte minden koncertre és sikerült neki egészen elcsábítania. Egy év múlva, már össze is házasodtak.

Ariana kedves, széplány lévén, sokan udvaroltak volna neki, de senkinek sem adott esélyt. Egyetlen szerelme maradt örökre, Sebastian. Egy napon az újságot olvasva értesült róla, hatalmas betűkkel felírva, „A nagy tehetségű Sebastian, megadta magát a szerelemnek és házasságot kötöttek Olíviával!” Alatta a közös fotójuk. A lány hatalmas zokogásban tört ki, visszament lakásába és egy hétig ki sem jött csak sírt, teljesen összeomlott. Nem hibáztatta a fiút, de tudta ezzel minden esélyt elvesztett. Közben az egyetemet elvégezte, de hiába kérték maradjon tanárnak, nem volt képes az Akadémia falai között emlékeivel tovább ott élni. Hiszen, minden Sebastianra emlékeztette. Nem messze egy kis városban vállalt állást egy középiskolában zenetanárként.

Sebastian és Olívia eleinte boldogok voltak. Azonban a feleség már többre vágyott. Ő is építette a saját karrierjét és sokat volt távol üzleti tárgyalások miatt. Már nem kísérte el férjét a koncertekre. Szinte alig találkoztak, végül teljesen elhidegültek egymástól. Két év házasság után úgy döntöttek, hogy elválnak.

Ariana, az iskolából hazamenet, arra lett figyelmes, hogy Sebastian fotója lóg egy nagy plakáton. Egy hét múlva az ottani művelődési házban fog koncertet adni. Nagy izgalommal várta, talán egy pár szót fognak tudni váltani. Természetesen az első sorban foglalt helyet magának.

Elérkezett a fellépés estélye. Sebastian eleinte nem vette észre, és már folyt a koncert, amikor hirtelen megakadt a szeme rajta. A szám befejeztével, a programtól eltérően elkezdte játszani az egyetemi búcsú dalát. Persze könnyek folytak a színpad mindkét oldalán. Majd felállt és a kezébe vette a hegedűjét.

– Kedves hölgyeim és uraim, van itt egy magányos hegedű, mely arra vár, hogy meleg szívvel szólaltassa meg valaki. Van önök között, aki vállalkozna erre? – kérdezte.

Ariana, lassan felállt, majd a színpadra ment és kezébe vette a hegedűt. Még könnyes szemmel nézték egymást, de szívükben a régi láng lobogott, mely igazán soha ki nem aludt.

Ez volt az egyik legsikeresebb koncertjük együtt, mely életük végéig emlékezetes maradt.

A fellépést követően Sebastian meghívta vacsorázni Arianát. Sok megbeszélni valójuk volt az eltelt idő történéseiről.

– Kedvesem! Még van három fellépésem, amit már nem mondhatok le. Addigra neked is befejeződik az iskolai tanév. Aztán visszajövök hozzád és soha többé nem hagylak el. Most- már nincs, ami közénk állhatna, ha te is úgy akarod.

–  Igen, drága Sebastian! Mindig erre vágytam és én vagyok a legboldogabb ezen a világon. Azt a pár hónapot már csak kibírom! – és örömteli arccal mosolygott hozzá.

Hamar eltel ez a rövid idő. Ariana, elgondolkodva lépett ki az iskola ajtaján, vajon mikor jön Sebastian. Ahogy felnézett látta ott áll egy csokor vörös rózsával a kezében és már várta. A viszont látás boldog pillanatai leírhatatlanok. Még aznap este megünnepelték egy vacsora alkalmával. Sebastian intett a pincérnek, hogy hozhatja a pezsgőt. A kitöltött pohárba, egy óvatlan pillanatban bele csempészte az eljegyzési gyűrűt.

– Drága szerelmem! Igyunk arra, hogy a mi szerelmünk örök, többé soha nem válunk el egymástól! A feleségemként majd mindig mellettem leszel! – majd mosolyogva odanyújtotta a pezsgős poharat.

– Ariana, akkor látta, hogy a pohár alján megcsillan valami. Könnyekig meghatódott, ahogy Sebastian feleségül kérte.

– Ígérem, hogy mindig melletted leszek, amíg a halál el nem választ.

            Egy fél év múlva összeházasodtak. Ariana feladta az iskolában tanári állását és már csak együtt vállaltak fellépéseket. Életük végéig nagyon boldogan éltek. A kis Sebastian is óriási zenei tehetséggé fejlődött, aki igazi támaszt nyújtott szüleinek időskorára.

 

Debrecen, 2021. február 7.

 

 

 

 

Eci•  2021. március 12. 09:01

A NAGY Ő /Novella/

Judit, húszas éveiben járt és függetlenként élte az életét. Hatalmas épület komplexumban dolgozott, azonban egy irodában csak ketten voltak kolléganőjével, Andival. Nagyon jól kijöttek egymással. Munkájukban is helyettesítették, segítették egymást. Olykor ügyfelekkel is foglalkoztak. Szeretett itt dolgozni.

Egyik alkalommal, magához vette mappáját, hogy az anyagot átvigye másik irodába. Már az ajtóban állva éppen megfogta a kilincset, amikor az lenyomódott. Tömör ajtó volt nem láthatott át rajta, de nyilván valaki épp akkor akart bemenni hozzájuk. Így óvatosan, résnyire nyílt az ajtó, és úgy is maradt.

Mind ketten lecövekeltek. Egy kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, fekete hajú férfi volt, aki úgy nézett ki, mint akit a divatlapból húztak elő. Öltöny, nyakkendő és barna, igéző szemek. Csak álltak, mindketten mozdulatlanul és elmerültek egymás tekintetében. Juditnak szó szerint még a szívtájéka is belesajdult. Talán ez a fizikai fájdalom zökkentette ki őt ebből a révületből. Szinte alig tudott megszólalni, de félreállt és beengedte az ügyfelet, aki kolléganőjéhez jött. Igyekezett dolgát gyorsan elvégezni, hogy még ott találja a férfit az irodában, amikor visszamegy. Sohasem érzett még ilyet. Tudta, hogy még látnia kell, beszélnie kell vele, máris hiányzott neki. Ezt hívják első látásra szerelemnek. Még ott találta és le sem tudta venni a szemét róla, bár ez kölcsönös volt. Nagyon zavarban volt Judit, ezért úgy tett, mintha dolgozna. Persze fülei a férfi hangjára tapadtak, mert annyira ellenállhatatlan volt. Igazi mély, kellemesen csengő férfihang. Hát teljesen kész volt, nem is tudott a munkájára figyelni. Távozásakor hosszan tartották a szemkontaktust. Andi, persze mindent észrevett, hiszen jól ismerte Juditot és csak mosolygott, – fog még jönni többször – mondta. Ez megkönnyebbülést hozott Judit számára. Ott volt a lehetőség, hogy még látja…..és kitudja.

Mivel meg volt beszélve időpont az ügyféllel, Judit úgy intézte munkáját, hogy akkor ő is ott legyen. Már annyira várta a pillanatot, hogy láthassa szinte minden porcikájában remegett. Újra belépett az ajtón, még a levegő is megállt. Szemkontaktust tartva, leült kolléganője elé. Andi a hivatalos megbeszélést lazára fogta, hogy legyen alkalom közvetlenebb beszélgetésre hármójuk között. Ez meghozta az eredményt. Az ügyfelet Imrének hívták és Judittal megbeszéltek egy találkozót.

A randi remekül sikerült, sokat beszélgettek. Imre figyelmes, udvarias volt vele. Első látásra nagy szerelem mindkettőjüknek, boldogok voltak együtt. Munkájuk, nagyon lefoglalta őket, alig volt szabadidejük. Akkoriban még nem volt mobil telefon, vonalas is csak többnyire munkahelyeken. Így a kommunikáció nehézkesen működött. Azonban, kerítettek arra lehetőséget, hogy reggelente a munkahelyen egy keveset beszéljenek. Elfoglaltságuk miatt, hetente egy – két alkalommal, szinte csak hétvégeken tudtak találkozni. Amikor csak lehetett elmentek kirándulni, mindig nagyon jól érezték egymással magukat.

Nagy szenvedélyes szerelem lángolt mindkettőjük részéről. Olyannyira, hogy Imre kissé féltékeny is volt, hiszen Judit nagyon csinos, széplány és a férfiak rendszerint megbámulták. Emiatt néha keletkezett egy kis affér, de Judit még örült is neki titkon, hogy ennyire félti. Soha senki sem figyelt rá még ennyire és nem is szerette ennyire, mint Imre. Boldog, jól eső érzés volt egy ilyen férfi karjaiban lenni. Biztonságban érezte magát vele és végre női lénye is megvalósulhatott egy ilyen karizmatikus férfi mellett.

Több alkalommal voltak Imrénél a városon kívül egy gyönyörű kiskertben. A csodálatos sok szép virág közül a lilaakác mindig lenyűgözte Juditot. Csak ültek a kispadon és bódító illata átjárta őket, míg a fák egymásba borulva velük együtt ölelkeztek. Napsugara vidáman sütött le rájuk, ruhájukat lágy szellő simította. Hosszasan elmerengve üldögéltek e gyönyörű létben. Az idő elszaladt közben és Juditnak már mennie kellett. Imrének a következő héten külföldre kellett utaznia munkájából kifolyólag két hétre. Nehéz elválás volt a szerelmeseknek. Búcsúzóul egy kis virágot levágott Juditnak.

Judit ekkor nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó emléke tőle. Néhány nappal később épp a napi lapot olvasta. Hirtelen lesápadt, az újság kiesett kezéből. Zokogva tört fel belőle, hogy nem! Imre nem hallhatott meg!

Debrecen, 10. 04.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom