Poór Edit -Eci blogja-

Novella
Eci•  2021. június 7. 15:25

A SZÖKŐKÚT /Novella/

 

            Nina, Montpellierben él és már neves újságíró. A legjobb barátnői Charlotte és Zsüliett. Az egyetem elvégzését követően nemsokára férjhez ment. A három lány közül ő volt az első. Azonban a házassága nem sikerült és pár év után elváltak.

            Charlotte nagy szerelemre lobbant Peter nevű mérnök iránt, aki Lorientben élt ugyan, de éppen Montpellierben akadt munkája. A kapcsolatuk komollyá vált és egy év elteltével már összeköltöztek Lorientbe. Ninának csak Zsüliett maradt, akire számíthatott. Szülei ugyanis már nem éltek és testvére sem volt.

A válás után teljesen kiborult, elege volt mindenből. A munkája sem érdekelte, pedig imádta. A csalódás, amit férje okozott egy életre szóló mély nyomot hagyott a lelkében. A vidám természetű lány arcáról eltűnt a mosoly és éjszakánként tele sírta a párnáját. Zsüliett látta, hogy Nina egyre mélyebbre süllyed a depresszióba.

– Nina! Ez nem mehet így tovább! – mondta Zsüliett.

– Tudom, de annyira fáj, annyira bíztam benne és annyira szerettem őt!

– Tudod mit? Utazzunk el Párizsba! – kiáltott fel Zsüliett.

– Ezt, hogy? Hogyan gondolod? – kérdezte meglepődve Nina.

– Nézd, szerintem jót tenne egy kis változatosság. Kimozdulnál innen, hisz itt minden rá emlékeztet. Így nem fogsz tudni egyhamar túllépni rajta. Teljesen belebetegszel már. Különben is, emlékszel? Megfogadtuk, hogy két hetet eltöltünk Párizsban, csak mi hárman lányok.

– Ja, igen emlékszem. Na, ebből nem lett semmi. Charlotte már itt sincs.

– Ez igaz, de mi még elmehetnénk. Mit szólsz hozzá?

– Hát, nem tudom, nem rossz ötlet.

– Remek, akkor én lefoglalom a szállást, a jövő héttől jó lesz?

– Igen, elintézem addig a szabadságot. Zsüliett nagyon köszönöm neked, amit értem teszel.

– Ne köszönd. Majd meglátod, milyen jól fogjuk érezni magunkat! – mondta nevetve.

Egy luxus hotelben szálltak meg. Igazán, minden kényelem adott volt számukra. Párizs gyönyörű, teljesen lenyűgözte őket.

Egy napon ebéd után, kiültek a parkba a szökőkút elé. Sokan csodálták meg az elbűvölő alkotást, szinte alig volt hely körülötte.

– De jó lenne itt maradni, itt élni! – sóhajtozott Zsüliett.

– Bizony, fényűző város. Mindent feledtet, valóban. Jó ötlet volt! Köszönöm! Már sokkal jobban érzem magam.

– Ez látszik is rajtad! – mondta nevetve Zsüliett.

– Zsüliett! Vajon igaz az, hogy ha dobunk pénzt a szökőkútba, még visszatérünk ide?

– Nem tudom, de ezen ne múljon!

Apró pénzt keresett és egyet adott Ninának is.

– Na, gyere! – és odalépett a szökőkúthoz.

Már éppen be akarták dobni, amikor odalépett hozzájuk egy sármos fiatalember.

– Ne így! – mondta különös mély hangján.

Megfogta Nina kezét és mintha táncparketten lennének, megfordította.

– Háttal kell állni a szökőkútnak és előtte kívánni valamit, de nem szabad elmondani senkinek, akkor beteljesül – magyarázta a ceremóniát és kedvesen mosolygott hozzá.

A két lány csak tette, amit mondott szinte bűvöletbe esve.

– Bocsánat! Alain vagyok – mutatkozott be.

– Nina – válaszolt egyszerűen.

– Zsüliett – mutatkozott be ő is.

– Üzleti tárgyaláson vagyok itt és ebéd után én is egy kis pihenőt tartottam. De már sietnem kell vissza, igazán sajnálom – mondta sietősen, ahogy az órájára pillantott.

A lányok csak néztek utána, mintha egy szellemet láttak volna, ahogyan elviharzott.

– Na, de ilyet! – kiáltott fel Zsüliett, ahogy feleszmélt.

Nina, még mindig abban a bűvöletben állt ott, mint amikor a férfi megfogta a kezét.

– Nina! Hahó! Térj magadhoz, mi történt? Mintha nem is itt lennél.

– Jaj, bocsi! Csak fura volt ez az egész. Amellett, hogy rendkívül szimpatikus férfi, amikor megfogta a kezem valami történt velem. Olyan érzés, amit eddig sosem éreztem, ismeretlen előttem és nem is tudom elmagyarázni neked.

– Nem is kell Nina! Ezt hívják szerelem első látásra.

– Ugyan! Hagyj már! Soha többé nem tudnék megbízni senkiben. Örülök, ha egyszer túl leszek rajta. Nem kell több bonyodalom. Azonban olyan érzés töltött el, hogy már ismerem őt, legalább ezer éve. Pedig biztos, hogy most láttam először az életemben.

– Kár, hogy csak egy üzleti tárgyalásra van itt. Olyan gyorsan elillant. Így nem valószínű, hogy még találkozunk vele – szólt közbe Zsüliett.

– Így van jól! Egy varázslat, mely köddé vált! – mondta nevetve Nina.

– Érdekes, mindig minden okkal történik, nincsenek véletlenek – mormogta magában Zsüliett.

Még pár napot töltöttek itt, fantasztikusan érezték magukat és az idő gyorsan telt. Már csomagoltak és indultak haza.

– Drága Zsüliett! Nagyon köszönöm neked ezt az utat, hogy itt voltál velem csodálatos időt töltöttünk együtt. Teljesen feltöltődtem – mondta Nina átölelve közben barátnőjét.

– Igen, én legszívesebben haza sem mennék! – válaszolta nevetve.

Montpellierbe érkezve, semmi sem változott. Nina, újult erővel vetette bele magát imádott munkájába. Visszatért a régi lánykori életéhez. Nagy baráti társaság, bálok és estélyek. Zsüliett hűséges barátnőként kísérte mindenhová, jól kiegészítették egymást. Az újságírónő gyönyörű, csinos, de megközelíthetetlen maradt minden férfi számára, csak a baráti körének lehettek tagjai. Ezt félreérthetetlenül közölte is rögtön, minden közeledő számára. Jól érezte magát a bőrében és nem akarta bonyolítani az életét. Bár Alainnal való találkozása, nem tűnt el nyomtalanul. Sokszor eszébe jutott és visszaidézte emlékezetébe. Ilyenkor jóleső érzés töltötte el. Persze ez az ő kis titka maradt.

Egy napon ráébredt, hogy lelke mélyén nyomasztja a város és az egész ottléte. A mindennapi külsőség nem volt szinkronban a lelkével. Sok éjszakán át gondolkodott, de elhatározta, hogy új életet kezd valahol máshol. Pályázatokat írt mindenfelé, amiben lehetőséget látott. Természetesen barátnőjével, aki olyan volt neki, mint a testvére sokat beszélgettek erről. Zsüliett jogászként bárhol talál állást és őt sem fűzte semmi Montpellierhez. Nem volt kérdés, hogy vele megy. 

Nina egy párizsi magazintól kapott felkérést a lap vezetésére. Határtalan örömmel fogadta el.

– Látod, Zsüliett visszatérünk Párizsba! – mondta boldogan Nina.

– Nem hiába dobtuk a pénzt a szökőkútba! – válaszolta mosolyogva.

Sikerült egy szép nagy kétszintes lakást bérelniük, ahol mindketten jól elfértek. Pár hónap múlva Zsüliett is talált állást egy neves cégnél. Eközben Charlotteval, tartották a kapcsolatot és mindent tudtak egymásról.  A három barátnő nagyon összetartó volt.

Nina ebéd után, ahogy visszatért az irodájába, egy díszes borítékot talált az asztalán. Egészen meglepődött, kibontotta és Charlotte esküvői meghívója állt benne, egy kis levélkével. Örömkönnyek között olvasta barátnője sorait. Azonnal telefonált Zsüliettnek és elmondta az örömteli hírt. Boldogan készültek az utazásra, mert Charlotte azt kérte tőlük, hogy legalább egy héttel előtte érkezzenek meg. Szállásra ne legyen gondjuk, mert ott fognak lakni velük a kastélyban, ahol több vendégszoba is rendelkezésre áll. Már alig várták, hogy találkozzanak.

Charlotte, Peter és szülei már a kastély előtt üdvözölték a lányokat. A személyzet csomagjaikat hamar elhelyezte a vendégszobákban és barátnőjük megmutatta nekik a kastélyt.

Lenyűgöző látványban volt részük, egyik ámulatból estek a másikba. A szóból ki nem fogytak. Látszott Charlotten, hogy milyen boldog és a család saját lányának tekinti.

– Nina, Zsüliett! Ebéd után hagylak benneteket kicsit pihenni, aztán megmutatom nektek a kastély körüli hatalmas parkot. Képzeljétek Peter bátyja tájépítész és az ő művészi alkotása nyomán került kialakításra.

– De ő most nincs itt ugye? – kérdezte Zsüliett.

– Megbeszélésen van, nem tudom, mikor érkezik meg, majd bemutatom nektek őt is – válaszolta Charlotte.

– Mit lehet róla tudni? – kérdezősködött tovább Zsüliett.

– Ó, Zsüliett látom, nagyon érdekel – és mosolygott hozzá Charlotte.

– Igen, sosem lehet tudni – és kacsintott egyet kacéran Zsüliett.

– Imádja a munkáját, még nem nősült meg. Nagyon komolyan veszi a házasságot, csak kicsit álmodozó. Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor nősül meg, ha rá néz a lányra és azt érzi a lelkében, hogy igen, csak ő kell nekem és ő lesz a feleségem. Mi meg mindig megmosolyogjuk. Az egész család komoly erkölcsi alapokat képvisel, és nagy szeretet tartja őket össze. Én boldog vagyok, hogy megismerhettem Petert és családját.

– Igen, ez látszik is mindnyájatokon – szólt közbe Nina.

– Gyertek, menjünk ebédelni – kérte Charlotte.

A jól sikerült ebéd és szieszta után a három barátnő elindult a látványos parkot felderíteni.

– Nézzétek, még egy kis kápolnájuk is van – mutatta Charlotte.

– Eláll a szavam is annyira gyönyörű itt minden – mondta Nina.

– Egyszerűen pazar, olyan az egész, mint egy arborétum. Ez a sok féle különleges fa és növények tényleg, mint egy álomvilág – tette hozzá Zsüliett.

– Na, Zsüliett! Minden kívánságod így teljesüljön! Ott jön Peter és a bátyja, most megismerhetitek – kiáltott fel hirtelen Charlotte.

– Bemutatom a barátnőimet, Nina és Zsüliett.

Nina tekintete megakadt Peter bátyján és az övé is Ninán. Majd egyszerre hangzott el, hogy;

– A szökőkút!

Mindenki kérdően nézte, ezt a kis közjátékot. Zsüliett sem ismerte fel Alaint, mivel bajuszt és körszakállat növesztett az eltelt két év alatt.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Peter.

– Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Charlotte is.

Ám, ezt meg sem hallották. Egyszerre megszűnt a külvilág körülöttük. Csak némán, mozdulatlanul merültek el egymás tekintetébe. Már épp kezdett kínos lenni, amikor Nina megszólalt.

– Á, ez egy hosszú történet, csak egy pillanat volt.

– Egy pillanat, mely örökké tart – folytatta halkan Alain.

– Nem baj, van időnk és kíváncsian várjuk – mondta Charlotte mosolyogva.

– Drágám, nekünk most mennünk kell, de vacsoránál találkozunk – szólalt meg Peter.

– Már megint eltűnt egy szempillantás alatt, ezt nem hiszem el – mondta Zsüliett, kicsit bosszankodva.

– Úgy látszik ő csak egy fényszikra, mely megjelenik, majd eltűnik – tette hozzá Nina mosolyogva.

– Na, lányok! Most már meséljetek el nekem mindent – kérte Charlotte.

A két lány elmesélte a párizsi útjukat és a szökőkút történetét. Nina bevallotta nem közömbös számára Alain. Elmondta, hogy milyen különös érzést váltott ki belőle a szökőkútnál, és az eltelt idő alatt is sokat gondolt rá.

– Én akkor is mondtam, hogy nincsenek véletlenek – szólt közbe Zsüliett.

– Igaza van Zsüliettnek, én osztom az újraszületés elméletét. Az biztos, hogy nem egy életünk van a fejlődés útján, hiszen a lélek örök. Amit elmondtál, az tisztán mutatja, hogy valószínű előző életetekben, már találkoztatok valamilyen formában – mondta Charlotte.

– Én eddig nem foglalkoztam ezzel, de lehet benne valami, mivel a megtapasztalás, bizonyságot is ad egyben – válaszolta Nina.

– Tudod Nina, elárulok neked valamit. Emlékszem, akkoriban lehetett, amikor ez a szökőkutas találkozás történhetett. Alain, hazajövetele után megemlítette, hogy találkozott egy lánnyal, de csak egy pillanat volt szinte és mégsem tudja elfelejteni. Én erre csak annyit mondtam neki, hogyha van vele dolgod, még találkozni fogtok. Ennek két éve lassan, de tudjuk, hogy mindig mindennek meg van az ideje. Sem korábban, sem később nem fog bekövetkezni. Az időhálón precízen működik minden. Én azt hiszem ezek után, hogy te voltál az a lány, de meglátjuk a folytatást – fejtette ki Charlotte.

Még sokáig beszélgettek, sétáltak a gyönyörű parkban és csodálták Alain munkáját.

A vacsoránál mindenki jelen volt, jó hangulatban telt el, majd a szülők tapintatosan elvonultak. Később Charlotte és Peter is, majd Zsüliett ment fel a szobájába, hogy fáradt.

Alain elmondta Ninának, hogy a szökőkútnál való találkozásuk óta csak ő jár a fejében és nem tudta, hogyan keresse meg. Ezért a sorsra bízta, megvallotta különös érzéseit. A lány is bevallotta, hogy milyen érzések töltötték el akkor és egészen az újratalálkozásukig.

A következő napokban keresték egymás társaságát és amennyi időt csak lehetett együtt töltöttek. Azonban az esküvői készülődés is sok elfoglaltsággal járt mindnyájuk számára. A kastély parkjában tartották a ceremóniát és legalább kétszáz fő volt hivatalos rá.

Az esküvő fantasztikusra sikeredett, mindenki nagyon jól érezte magát. Zsüliett megismerkedett Andreassal, aki Peter unoka testvére és egymásba szerettek. A lányok azonban az ünnepség után visszatértek Párizsba. Sajnos Andreas is Lorientben lakott, így csak a távkapcsolat maradt részükre, ugyancsak Nina és Alain között. Mindannyian szenvedtek a távolság miatt.  

Alain karácsonykor megkérte Nina kezét és eljegyezte. A következő nyáron tartották az esküvőt. Nagyon boldogok voltak, Nina természetesen szintén Lorientbe költözött a kastélyba, bár fel kellett adnia a Párizsi munkáját, de szerelmük mindent felülírt. Charlotte, nagyon boldog volt, hogy barátnője is mellette van. Zsüliett Párizsban maradt és Andreas odaköltözött Nina helyére. Egy év elteltével ők is összeházasodtak.

            A három lány életük végéig tartotta a kapcsolatot egymással és Zsüliett, Andreassal sok időt töltött Lorientben. Pár év elteltével már gyermekeik is együtt játszadoztak a hatalmas csodálatos kastély parkjában.

 

Debrecen, 2021. június 2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eci•  2021. április 19. 13:22

ÉJSZAKAI SÍELÉS /Novella/

             Johan és családja Svájcban, az Alpok lábánál egy kisvárosban élnek. A nagyobbik fia Klaus már tizenöt éves, a kisebbik Stefan még csak kilenc. Feleségével Rosival boldog házasságban nevelik gyermekeiket. Szabadidejükben sokat kirándulnak és síelnek.

            A fiúk szerettek volna éjszakai síelésre elmenni, még sosem voltak. Megkérték apjukat, hogy vigye el egy este őket. A hétvége éppen alkalmasnak tűnt rá, Johan beleegyezett. Rosi inkább otthon maradt.

Nagyon hangulatos volt este a sípálya kivilágítva. A csillogó fehér hó az éjszaka sötétjében fantasztikus látványt nyújtott. Nem akartak sokáig maradni, így egy rövidebb pályát választottak a síelésre. Már majdnem leértek, amikor Johan arra lett figyelmes, hogy szokatlan dübörgő hangot hall. Hátra nézett és látta a hatalmas hógörgeteg hullámzását, amint igen gyorsan zúdulva le feléjük tart. Ordítva figyelmeztette a fiúkat, de azok nem hallották a lavina zaja elnyomta apjuk hangját. Majd hirtelen vészjósló csend támadt. Az óriási hótömeg szétszórta őket és elfedte.

A hegyimentők észlelték a lavinát, így azonnal elindultak a keresésükre, több síelőt is maga alá temetett. A szirénák, folyamatosan sivítoztak és szállították a sérülteket a kórházba. Rosi erre lett figyelmes és nagyon megijedt, hogy mi történhetett. A helyi adóból értesült a balesetről. Nem tudta, hogy családja melyik pályán síelt, és azt sem, hogy a lavina melyiket érintette. Így borzasztó nagy aggodalommal várta haza őket. Bízott benne, hogy talán szerencséjük volt és nincsenek a sérültek között. Több óra is letelt, már haza kellett volna érkezniük. Egyre inkább balsejtelem gyötörte, még vár egy kicsit gondolta, és ha addig sem érkeznek haza, bemegy a kórházba érdeklődni. Folyamatosan figyelte a helyi híreket, de semmilyen információ nem érkezett a sérültekről.

Hatalmas területet kellett átfésülni a hegyimentőknek, mivel a síelőket szétszórta a szélrózsa minden irányába. Ez nagyon időigényes volt. Mentőhelikoptereket és kereső mentőkutyákat is igénybe vettek. Fák közé sodródva egy mentőkutya fedezte fel Johant, aki kihűlve eszméletlenül feküdt a hó alatt. Kórházba szállítás után, irataiból kiderült a lakcíme. Egy rendőr elment a lakásra, hogy értesítse a hozzátartozót, amennyiben van. Nem tudták ugyanis, hogy még kiket kell keresniük, hány személy tűnt el.

Rosi teljesen megrémült, amikor az ajtóban a rendőrt meglátta. Ő elmondta, hogy Johan a kórházban van, de szeretne érdeklődni, hogy egyedül volt – e vagy nem. Az asszony könnyeivel küszködve számolt be arról, hogy két fia is vele volt. A férfi azonnal rádión értesítést adott le, hogy két fiút is keressenek még a környékén. Rosi egész testében remegett.

– Jöjjön asszonyom, elviszem a kórházig.

– Nagyon… köszönöm… – válaszolta zokogva.

Egy ápolónő a férje ágyához kísérte. Mindenfelé csak sérülteket látott, akik egymás után érkeztek és rohanó orvosokat. Johan éppen magához tért.

– A fiúk? Hol vannak a fiúk? Mit tudsz Rosi?

– Semmit nem tudok…, – és zokogva rázta a fejét, még keresik őket… – mondta elcsukló hangon.

– Még láttam őket előttem, mielőtt a lavina betemetett. Kiabáltam nekik, de a hangos dübörgéstől valószínű nem hallották meg – közben neki is visszafoghatatlanul eleredtek könnyei.

Eközben nagy erőkkel folytatták a kutatást tovább. Már hajnalodott, amikor még beljebb az erdőben megtalálták Klaust, aki szintén nem volt eszméleténél és azonnal újra kellett éleszteni. Helikopterrel szállították a kórházba. A fiúnak erős szervezete révén kisebb sérülésekkel végül megúszta a kalandot, az édesapja melletti ágyon feküdve várta a teljes gyógyulást. Rosi egy percre sem hagyta ott őket, segített az ápolásban. Most már együtt izgultak Stefánért, akit még mindig nem találtak.

A híradásból kiderült, több mint húsz embert eltűntnek nyilvánítottak. A kutatást pedig befejezték. Amikor ezt meghallották, mindannyiukból feltört a hangos zokogás. Az ápolónő nyugtatót kellett adjon nekik, Rosi az idegösszeomlás határán állt. Az osztályos orvos Sammel, egyben kutató – mentő orvos is. Nagyon átérezte a helyzetüket, hiszen egyetlen fiát pár éve egy lavina balesetben vesztette el.

– Asszonyom! Nézze, tudom most, mit érezhet. Sajnos, már nincs sok esély, hiszen hosszú idő telt el azóta. Ám én megígérem önnek és családjának, akik szerencsésen megmenekültek, hogy előkerítem az ön fiát, élve vagy holtan azért, hogy legalább tisztességgel eltemettethessék.

– Köszönjük… Főorvos úr.., – mondta elhaló hangon.

– Tudják, van egy husky kutyám, Jeremy. Az én fiamat is ő találta meg. Szükségem lenne Stefantól, valami ruhaneműre, amit használt.

– Igen, persze, máris haza megyek érte.

Rosi, hamar visszaért a kórházba gyermeke pólójával és átadta Sammelnek.

– Köszönöm, azonnal indulok.

A főorvos befogta Jeremyt és már indultak is a síszánnal. A vélt helyszín közelében, ahol megtalálták az apát és kissé távolabb a fiát, elengedte kutyáját. Az orvos nagyon meglepődött, mivel teljesen ellenkező irányba kezdett el futni Jeremy.

Oldalt egy sziklafalnál megállt, majd éktelenül ugatott és kaparta a havat. Azonnal odarohant ő is, majd egyre mélyebben ásott a sziklahasadékba. Egyszer csak meglátta a fiú piros dzsekijét, biztosan tudta, hogy Stefan az. A fiú alélt és kimerült állapotban volt. Azonnal bebugyolálta és a szánra fektette, rögtön indult vele a kórházba. Szerencsére a sziklahasadék védelmet nyújtott neki, így életben maradt. Mire beértek, addigra magához is tért.

            A család könnyekig meghatódva, boldogan ölelte magához kisebbik gyermeküket. Mindannyian hálásak voltak Sammelnek, hogy megmentette őt. Stefan a későbbiekben nagyon összebarátkozott Jeremyvel, sokat játszottak együtt. A főorvos arcára visszatért a mosoly, mert egy kicsit a fiát is látta Stefanban.

 

Debrecen, 2021. február 11.

Eci•  2021. április 14. 08:14

SZÜLETÉSNAP /Novella/

          Louisnak jól menő mérnöki irodája van, míg felesége, Claire jogászként egy jogi iroda vezetője. Fia Lucas szintén jogot végzett és az édesanyja irodájában dolgozik ügyvédként. Lányuk Chloé, nemrég érettségizett és a tizennyolcadik születésnapjára készül.

            A szülők nagy meglepetés bulit szerveznek neki. Mindenkit meghívnak az eseményre. Közeli kollégákat, barátokat, rokonokat, szomszédokat. Chloé úgy tudja, hogy csak az ő barátnői lesznek jelen. Erre az alkalomra külön egy rendezvényszervezőt kértek fel, aki gondoskodik a birtok feldíszítéséről és ételek, italok felszolgálásáról. A meghívókat a szülők rendezik, míg a zenéről Lucas gondoskodik, mivel van egy zenekara, melyet még a gimnáziumban alakított barátaival. Mindkét gyermekük zenei tehetség, Chloé ebben az irányban fog továbbtanulni, hiszen sikeres érettségin és felvételin van túl, melyet egyszerre ünnepelnek a születésnapjával.

Eljött a várva várt nap. Szülei és bátyja az ágyánál állva elsőként köszöntötték az ifjú hölgyet. Nagy meglepetés érte, amikor kiment és látta a gyönyörűen feldíszített birtokot. Rövid időn belül elkezdtek szállingózni a vendégek is. Ekkor lepődött meg igazán, hogy milyen nagy ünnepséget szervezett a családja részére, nagyon boldog volt. A vendégek sorra köszöntötték, Chloé ragyogott az örömtől. Noah ügyvéd, bátyja kollégája és édesanyja irodájában dolgozott ő is. Sármos fiatalember, aki ezt ki is használta a lányok körében. Nem tudott hosszú ideg megmaradni senki mellett és egy barátnő mindig csak addig tartott számára, amíg meg nem ismert egy másik csinos lányt, ez köztudott volt róla. Megakadt a szeme Chloén is. Egész idő alatt a lány körül sürgött – forgott és nagyon figyelmesen udvarolni kezdett neki.

– Szabad egy táncra? – kérdezte.

– Igen, örömmel! – válaszolta ragyogó mosollyal az arcán.

Noah az a típusú férfi, aki minden nőnek tetszik, így Chloé is áldozatául esett. Igazi első szerelmi érzés lángolt fel benne. Messziről látszott, hogy milyen örömmel fogadja a férfi közeledését. Azonban ezt nem mindenki nézte jó szemmel. A bátyja mindig úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére, ezért igen csak felforrt a vére, amikor meglátta Noahval.

– Szabad lesz kedves hugicám? – és lekérte táncolni.

– Persze, szeretett bátyám – válaszolta. Szemével azonban Noaht követte, hogy merre megy.

– Figyelj rám, Noahval nem lehet semmi köztetek! Megértetted! – mondta indulatosan.

– Miért? Hiszen olyan helyes és kedves fiú – csodálkozott Chloé.

– Igen, ameddig meg nem kap! Aztán otthagy egy másikért. Nem akarom, hogy tönkretegye az életed! Vedd komolyan, amit mondtam!

– Jól van, de okos vagy! Mintha a szerelemnek lehetne parancsolni! – válaszolta, most már ő is indulattal.

– Vedd tudomásul, hogy nem fogom engedni!

– Már felnőttem, azt csinálok, amit akarok! Hagyjál! – és otthagyta fivérét.

Lucas nem gondolta, hogy már ennyire elkésett ezzel. Látta, amint húga odamegy Noahhoz és újra meghitten együtt táncolnak. Majd amikor vége lett a számnak, odament hozzá.

– Gyere egy picit légyszíves, beszélni szeretnék veled. – hívta el karonfogva Noaht.

– Igen itt vagyok, mondd! – kérte Noah.

– Figyelj, szállj le húgomról, de gyorsan!

–Miért? Nem is tudtam, hogy ilyen csodálatos húgod van!

– Azért, mert nem engedem, hogy azt tedd vele is, amit a többi nőddel! Nem fogod kihasználni az érzéseit és tönkre tenni!

– Ne viccelj már Lucas! Chloé felnőtt nő és sem ő, sem én nem fogjuk az engedélyedet kérni, ha úgy alakulna.

– Vagy békén hagyod a húgomat és keresel magadnak mást, vagy azonnal menj el innen!

– Te teljesen begőzöltél! Tudod mit, inkább tényleg elmegyek – válaszolta.

– Azt hiszem így lesz a legjobb mindenkinek.

Kis idő múlva, Chloé nem találta Noaht.

– Lucas, hol van Noah? – kérdezte.

– Elment, sürgős dolga akadt – válaszolta közömbösen.

– Ezt nem hiszem el! Te elüldözted? Hogy lehetsz már ilyen? – és ezzel ott hagyta.

Az ünnepség vidáman folytatódott, mintha semmi sem történt volna. A hangulat remek volt a résztvevők nem vettek észre ebből a kis incidensből semmit. Már későre járt, amikor lassan elkezdtek távozni. Chloé tartózkodó és visszafogott volt, ami egyébként nem jellemző rá.

–Mi történt? – kérdezte másnap reggel az asztalnál édesanyja.

– Kérdezd meg Lucast! – válaszolt a lány ironikusan.

Erre a fiú elmesélte a tegnap történteket.

– Húha! Kislányom, a bátyádnak igazat kell adom, helyesen cselekedett. Noah, rendkívül tehetséges, jó ügyvéd. Azonban a magánélete teljes zűrzavar.

– Elhiszem, de mindenki változhat és kaphat egy esélyt – mondta Chloé.

– Ez, igaz! De, ha lehet, ezt ne te add meg neki – válaszolta Claire.

Noah, először bosszús volt a történtek miatt. Azonban elgondolkodott rajta és belátta, hogy fordított helyzetben, ő ugyan ezt tette volna a húgáért. Nem akart bonyodalmakat, hiszen Lucas a kollégája és ráadásul az anyja irodájában dolgozik. Túllépett a dolgon, nem haragudott senkire, csak magára. Rádöbbent, hogy nem folytathatja tovább ezt a link életmódot. Elhatározta, megváltoztatja életét. Ettől függetlenül a lány elhódította szívét. Magában tartotta, hogy minden gondolata Chloé volt. Számára az a születésnapi parti felejthetetlen maradt.

A lány, ugyanígy érzett, de ő mégsem kereshette meg Noaht. A fiú, azonban távol maradt. Így minden idejét a tanulmányainak szentelte és külön gyakorolt a koncertre, amit az egyetem rendezett a legjobbak részére. Talán már túlhajszolta magát gondolta, mert időnként kicsit megszédült. A városban mindenhol kiplakátozták az előadást. Noah rögtön kiszúrta a fellépők között a lány nevét. Elhatározta, hogy mindenképpen elmegy rá. Nagyon jól sikerült hangverseny volt, fantasztikus élményt nyújtottak mindenki számára. A végén odament gratulálni Chloénak. A lány szemei felcsillantak és a szíve is hevesebben vert.

–Nagyon eltűntél a születésnapom óta Noah! Mi történt? – kérdezte.

– Mindennek meg van az oka Chloé, az én szívemet örökre rabul ejtetted, de ne itt beszéljük meg – válaszolta a fiú.

Elhatározták, hogy másnap találkoznak az egyik kávézóban. Óriási izgalommal várták mindketten a randit, persze a család előtt hallgattak róla. Noah elmondta a születésnapon történteket Chloénak, amit persze ő már tudott. Bevallotta neki, hogy sajnálja, de akkor igaza volt a bátyjának. Elmesélte, hogy ez a pont volt az, amikor elgondolkodott az élete felett és eldöntötte, hogy változtat rajta. Azóta visszafogott, komoly férfi vált belőle, aki szinte csak a szakmájának él.

– Az eltelt idő alatt, úgy gondolom, hogy bátyádnak és szüleidnek is bebizonyítottam, hogy most már méltó vagyok hozzád, ha te is úgy gondolod – mondta Noah.

Chloé, hirtelen meg sem tudott szólalni a meglepetéstől. Könnyes tágra nyílt szemekkel nézett Noahra.

– Igen, szeretném – válaszolt halkan.

Majd vágytól hevült csókban forrt össze ajkuk. Egy ideig még titokban találkozgattak. Közeledett a karácsony és nem akartak tovább titkolózni. Szerették volna, ha elfogadja a család őket és együtt töltenék boldogan az ünnepet. Egyik alkalommal reggeli közben, így szólt Chloé;

– Anya, Apa és Lucas! Nagyon szeretlek benneteket, de végtelenül szeretem Noaht is. Szeretném, ha elfogadnátok, hogy egy ideje már egy pár vagyunk, mert nem szeretnénk tovább bujkálni.

Egy pillanatra megállt a levegő és a falatok, majdnem a torkokon akadtak.

– Jön a karácsony és ezt szeretnénk a családdal együtt, boldogan eltölteni – folytatta.

– Kislányom, ez a te életed, a te választásod. Felnőttél már és úgy gondolom, hogy nekünk kötelességünk a döntésedet elfogadni. Függetlenül attól, hogy nekünk mi a véleményünk – válaszolta Claire.

– Én, nem ismerem ezt a férfit, csak annyit tudok róla, amit anyád és Lucas elmesélt még akkor a születésnapod után. Azóta eltelt pár év. Amennyiben változott, szívesen megismerkedem vele, hívd el holnap vacsorára. De, ha bánatot okoz, az én egyetlen, drága kislányomnak, velem gyűlik meg a baja – tette hozzá Louis.

– Drága kis húgom, mindig óvtalak és vigyáztam rád, már amennyire hagytad. Belátom, hogy ez egy idő után nem megy, hiszen felnőttél és meg van a saját életed. Azonban tudd, hogy én mindig itt leszek neked és csatlakozom apához. Mond meg neki, ha nem hord a tenyerén, akkor mi tenyerünkkel fog megismerkedni. Legközelebb nem leszek olyan úriember – mondta mosolyogva.

– Imádlak benneteket és köszönöm! Akkor holnap este! – ujjongott boldogan, majd elviharzott.

– Hát ennek is eljött az ideje – sóhajtott fel Louis.

–Egyébként tényleg sokat változott az utóbbi időben előnyére Noah – fűzte hozzá Claire.

– Valóban, ahogy visszagondolok a születésnap óta, mintha kicserélték volna. Eleinte azt hittem csak azért olyan visszafogott, mert megsértődött. Ám később bocsánatot kért és elmondta nekem, hogy igazam volt, ráébresztettem helytelen életmódjára, ami nem vezet sehová és meg akar változni – mesélte Lucas.

Másnap a vacsora vidáman telt és mindenki megelégedéssel állt fel az asztaltól. A fiatalok, nagyon örültek, hogy a család befogadta Noaht. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez számukra. Annál is inkább, mert Chloénak már az utolsó vizsgáira kellett ráhangolódnia. Nyakukon volt a karácsony is, melyre nagy izgalommal készült mindenki. Chloét többször gyötörte fejfájás és időnként a szédülése is előjött. A feszített tempó, ami most körülötte zajlott ezt indokolhatta, így nem foglalkozott vele.  A karácsonyi ünnepeket örömteljesen töltötte együtt a család. Noah, annak rendje és módja szerint megkérte Chloé kezét, aki majd elájult a meglepetéstől, de boldogan mondott igent. Az eljegyzés után Noah odaköltözött hozzájuk. Chloé tavasszal sikeresen lediplomázott és nyárra kitűzték az esküvőt. Az egyik reggelen, a lány csak a teáját itta meg, ott hagyva a reggelijét.

– Mi a baj kislányom?

– Nem tudom, nincs étvágyam, úgy émelygek – válaszolta.

– Csak nem terhes vagy? – kérdezte Claire.

– Nem hiszem – válaszolt kedvetlenül.

–Na, jó ez így nem megy tovább, azonnal hívd fel az orvost. Most már nincs stressz, hogy arra fogd. Ennek ki kell deríteni az okát – kérte.

Chloé beleegyezett, mert őt is aggasztotta, hogy egyre sűrűbben van rosszul. Labor, és minden egyéb vizsgálatok során ment keresztül. A terhességet legelőször kizárták. A CT eredménye azonban már igen aggasztó volt. Az orvos közölte vele, hogy agydaganata van. Olyan helyen, ami sajnos jelenleg nem műthető.  Nem mondott neki többet, mert látta, hogy ez is sokkolta, viszont kérte tőle, hogy küldje el a szüleit hozzá. A lány szinte fel sem fogta hirtelen, azt sem tudta, most mitévő legyen. Amikor hazament elmondta az eredményt és átadta az orvos üzenetét, hogy másnap menjenek be hozzá a szülei. Csak azon jártak a gondolatai, hogy így nem mehet hozzá Noahhoz. Viszont, azt is tudta, hogy minden percét, ami még hátra van, vele szeretné tölteni. Természetesen ő akarta közölni a rosszhírt kedvesével. Este, amikor a munkából hazaért, izgatottan kérdezte;

– Drágám! Mik az eredményeid? Mit mondott a doki?

Chloé, könnyes szemmel közölte vele, amit az orvosa elmondott. Noahból feltört a hangos zokogás.

– Nem lehet! Kell lennie valamilyen megoldásnak! Nem fogom hagyni! – kiáltozta.

– Noah! Így nem mehetek már hozzád feleségül – mondta könnyeivel küszködve.

– Chloé! Édes szerelmem, nem hagyhatsz itt! Meglátod, találunk majd megoldást – átölte, mint aki soha nem akarja elengedni. Arcukon könnyeik összemosódva peregtek.

Hosszú és gyötrelmes éjszaka következett mindenkinek. Másnap reggel az orvos tájékoztatta a szülőket az eredményről, hogy lehetetlen megoperálni, majd hozzátette;

–  Kérem, hogy ne hagyják egyedül, mert egyre sűrűbben lesz rosszul és egyre súlyosabb lesz az állapota. Sajnos, csak egy fél éve van hátra.  Ezt nem mondtam el a lányuknak, mert túl sok lett volna neki. Önöknek viszont fel kell készülni rá.

A hír hallatán teljesen összeomlottak. Chloénak nem merték elmondani a teljes igazságot továbbra sem. Lucasnak és Noahnak, azonban beszámoltak részletesen arról, amit az orvos mondott. Teljesen kiborultak, mert abban bíztak talán lesz remény az operációra.

– Nem adhatjuk fel! Valamit csak kell tennünk! – kiáltotta Noah.

– Én kitaláltam valamit – szólalt meg Claire.

–Mond anya! – kérte Lukas.

– Te Noah! Chloé mindig nagyon vágyott Velencébe és Rómába, ha nem tévedek odaterveztétek a nászutat.

– Igen, így van. Már a szállást is lefoglaltuk.

– Menjetek el most, hozzátok előre.

– Most? Hát hogyan? – kérdezte Noah.

– Chloé, most még olyan állapotban van, hogy elmehet és egy kis kikapcsolódás nem árt egyikőtöknek sem. Had legyen boldog és vidám, tégy meg érte mindent! Mi meg addig minden szálat beizzítunk, hogy találjunk olyan orvost, akárhol a világban, aki hajlandó a műtétet vállalni a leletek alapján.

– Ez tényleg jó ötlet! – mondta Louis és Lucas szinte egyszerre.

– Rendben, akkor legyen így. Máris intézem a szállást és a repülőjegyeket, ha valami van, azonnal értesítsetek és jövünk haza – válaszolta Noah.

– Ez természetes! – fűzte hozzá Claire.

A fiú rábeszélte Chloét, hogy most utazzanak el, kapcsolódjanak ki ebből az egész légkörből. A lány elfogadta, hisz érezte, talán ez az utolsó lehetősége, hogy megláthassa Rómát és Velencét. Két hetet töltöttek ott, időnként voltak panaszai Chloénak, de nem befolyásolta az ottlétük boldog hangulatát. Eközben, izzottak a telefonvonalak, minden szóba jöhető sebészt felhívott a család. Sajnos nem jártak eredménnyel, senki sem vállalta a műtétet. A kétségbeejtő helyzeten, szinte alig tudtak úrrá lenni. Noah, ahogy telt az idő egyre jobban aggódott, semmilyen hír nem érkezett a családtól és tudta, hogy ez mit jelent.

Hazaérkezésük után, Chloé egyre sűrűbben és egyre rosszabbul lett. Többször kórházba is került. A lány érezte, hogy nem sok van hátra. A családja végsőkig mellette állt. Noah egy percre sem mozdult mellőle és az utolsó pillanatig fogta a kezét.

 

Debrecen, 2021. március 25.

 

 

Eci•  2021. április 12. 09:30

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS /Novella/

             A 7/a osztályos tanulók, osztályfőnökükkel egynapos  osztálykirándulást szerveztek a Mátrába. Kora reggel indultak autóbusszal Kékestetőre, majd onnan egy hosszabb túrát terveztek. Pompás időnek ígérkezett, a tündöklő napsugár beragyogta a tájat.

            Az éles, tiszta magaslati levegőt szinte harapni lehetett. A buszt a parkolóban hagyták, míg ők elindultak a Saskő irányába. Az osztályfőnökük Gergő bácsi, ismerte az utat, már többször túrázott a Mátrában, így tudta merre érdemes menni.

A meteorológiai intézet felé indultak, melyet megcsodáltak, majd, tovább haladtak a Rákosi villa felé. Itt szomorú látvány tárult a szemük elé. Elhagyatott és szinte romokban hevert. Fénykorában, azonban gyönyörű épület lehetett. Még kis kápolna is volt az emeletes lakótér mellett. Gergő bácsi elmesélte a gyerekeknek, hogy a Csonka család építette ezt, és a Szanatóriumot is. Azonban az államosítás után Rákosi fenntartotta magának, azért lett Rákosi villa a neve. Halála után az Önkormányzathoz került, bölcsőde és óvoda volt, az itt dolgozók gyermekeinek. Aztán hagyták lepusztulni sajnos.

Ezután elindultak az erdő mélyébe. Mindjárt jobb kéz felé, az osztályfőnök mutatott nekik egy hatalmas fát, aminek a gyökerei nagyon vastagok voltak és egy sziklacsoport tetején állt. Különleges látványt nyújtott, úgy nézett ki, mint egy piramis. Ahogy tovább haladtak, egy másik sziklacsoporthoz érkeztek, ami felőlük laposabb volt, de a másik oldalán hatalmas, mély szakadék tátongott.

– Gyerekek! Itt egy kicsit gyönyörködhettek a tájban és meg- pihenhettek a sziklákon, ha gondoljátok. Lehet fotózkodni is, még hosszú út vár ránk.

– Tanár úr! – szólt halkan Réka és meglökte a könyökével Pétert, aki ikertestvére. A szemével felfelé mutatott, épp a feléjük feletti faágára.

Alig lehetett őket észrevenni, annyira tudtak rejtőzködni. Két bagoly volt, ott ültek mozdulatlanul és csak a nagy szemeikkel néztek le rájuk. A többiek figyelmét is felhívták rá óvatosan, hogy el ne riasszák őket.

A hegygerincen folytatták tovább útjukat, kék és sárga színű vonaljelzésen. Elég meredek, nehéz sziklás terep volt. Óvatosan haladtak lefelé, néhol a fákba kapaszkodtak, lábaikat pedig a gyökereikbe támasztották meg.

 Amikor leértek egy szélesebb, könnyebb területen sétáltak tovább. Az osztályfőnökük elmesélte, hogy ehhez az úthoz egy monda is fűződik. Mindjárt ott állt előttünk egy fakereszt, melyet a Szentimrevárosi Egyesület 1999-ben állított fel, a kereszten egy tábla is jelzi Szent Erzsébet emlékét.  Ez egy kisebb sziklacsoport és az oldalán a szakadék felett látható két ló fejformája, melyben a szemeik és sörényeik is kirajzolódnak élesen. Nem sokkal mellette egy hatalmas szikla oszlop emelkedik fel a szakadék felől, mintha ki lenne faragva. A monda szerint a királyfi és a királykisasszony lovainak sziklában megdermedt formája, valamint az oszlop maga a királyfi. Mindezt, egy rosszindulatú boszorkány művelte velük bosszúból. A királykisasszonynak még volt annyi lélek jelenléte, hogy tovább futva meneküljön, ám a boszorkány varázsa őt is utolérte. Az út jobb szélén egy nagyméretű szikladarab látható mely egy varangyos békát ábrázol. A királykisasszony itt vált kővé. Azóta is várja, hogy valakinek a csókjától feléledjen! Az arra járó túrázók, akik ismerik a mondát, mind megcsókolják a békát. A boszorkány ezután találkozott egy jóindulatú varázslóval, aki meg akarta büntetni ezért a tettéért. Majd megszüntette volna a gonosz varázslatot a kőbe dermedtek felett. A boszorkány, azonban ezt nem hagyta. Sajnos egy hajszállal gyorsabb volt. Így a varázslóból teknősbéka lett, melyet az út baloldalán láthattunk. Ám, mielőtt a varázsló kővé dermedt volna, még sikerült eldobnia a boszorkány felé varázstőrét, ami eltalálta. Így feje törzsétől leválva elgurult, majd szintén kővé dermedt. Nem messze a teknősbékától az út baloldalán található. Azóta is kőszoborként díszelegnek az arra járó turisták csodájára.

– Hát ez nagyon érdekes volt Gergő bácsi! – kiáltott fel Péter.

– Micsoda természeti látvány! – fűzte hozzá Réka is.

– Peti, mi csókoljuk meg a békát! Hátha valami széplány lesz belőle és csak mireánk várt! – szólalt meg Pisti, a barátja mosolyogva.

A történet felcsigázta az ifjúkat. Egymás után versengve, nevetve csókolgatták a békát.

– Én meg akkor megyek, a teknősbékát csókolom meg! Hátha a varázsló is életre kell, vagy varázsol egy jó bizonyítványt! – kiáltotta Marci hangosan nevetve.

– Úgy van Marci! Minden lehetőséget ki kell használni – tette hozzá a tanár és ő is jót mosolygott a gyerekeken.

Nagyon vidáman, jól érezte magát az osztály. Rengeteg fotót készítettek egymásról és a sziklaképződményekről. Ahogy tovább haladtak, egy nagyon meredek, csúszós szakasz jött felfelé. Gergő bácsi előrement és szólt, hogy segítsenek egymásnak felkapaszkodni, ő fentről húzta, egyesével fel a gyerekeket. Elérkeztek egy kőből épült emlékműhöz, körülbelül 900 méteren lehettek. A kőrakétára hasonlító emlékoszlop, az I. világháborúban elesett turista hősöknek állít emléket. Alapzata kereszt formájú, ívesen csúcsosodik felfelé. Majd kissé távolabb, egy keskeny szírt nyúlik bele a semmibe. Alatta hatalmas mély szakadék tátong, minden oldaláról. Ez Saskő, a kilátás innen egyszerűen pazar panorámát nyújt, félkörívben belátni az egész völgyet és hegyormokat. Kissé lejjebb, jobbra van az úgynevezett Kis – Saskő, ami arról kapta a nevét, hogy korábban ott hosszú ideig sasfészek volt. A szirten megpihentek és gyönyörködtek a lenyűgöző tájban.

– Na, gyerekek! Induljunk el visszafelé, mert nagyon eltelt az idő – szólt az osztályfőnök.

A visszaúton újra megcsodálták a formás kőszikla alakzatokat.

– Segítség! – kiáltotta Réka.

– Mi történ? – kérdezte Gergő bácsi.

De ekkor Réka, már a szakadék felett lógott egy faágon, amit szerencsére elkapott, mert megcsúszott.

– Tarts ki! – kiáltotta Péter rémülten.

Mindenkit a félelem érzése kerített hatalmába. Sajnos olyan távol volt az úttól, hogy nem tudták kihúzni. Azonnal telefonálni próbált a tanár, de minimális térerő miatt szakadozott a vonal. Nehezen, de végül is sikerült értesíteni a hegyimentőket. A lány ereje már fogytán volt, a társai az útról biztatták és próbáltak erőt adni neki. Egyszer csak recsegés, ropogás és a fa ága a mélybe zuhant Rékával. Síri csend lett úrrá egy pillanatra. Majd visítás és sírás tört elő a gyerekekből.

– Réka! Hallasz? – kiáltott le Péter.

Azonban nem jött válasz. A sziklafal oldalától, azt sem látták, hogy hova zuhant. Megérkeztek a hegyimentők és speciális felszereléssel lementek érte. A diáklány eszméletlenül feküdt, egy kiemelkedő rámpán. A helyszínen szállítható állapotba hozták és helikopterrel vitték a legközelebbi kórházba.

Az osztály szomorúan indult visszafelé egy erdei kocsiúton, mely teljesen sima, egyenes, könnyű útszakasz volt, de hosszú. Hirtelen megtorpantak, mert egy mufloncsapat száguldott át előttünk a hegygerinc felől, lefelé a szakadék irányába és eltűntek az erdő mélyében. Aggódtak az osztálytársuk miatt. Bár már magához tért, amikor a szakadékból felhozták, ez némi reményt adott nekik. A muflonok látványa, pedig kicsit felvidította őket. Péter, ahogy lehetett azonnal értesítette szüleit a történtekről, akik késlekedés nélkül igyekeztek a kórházba Rékához.

Közben ők is visszaérkeztek az ország legmagasabb pontjára, ahol még készítettek néhány fotót és a pavilonsoron vásároltak egy kis emléket. Ezután a busszal elindultak hazafelé, de útközben Pétert kitették a korháznál. Réka, már mosolyogva várta az ágyán ülve, begipszelt lábbal. Megúszta a balesetet néhány zúzódással és lábszárcsonttöréssel.

 

Debrecen, 2021. február 19.

                                                                                     

                                                           

Eci•  2021. április 9. 10:10

A SZENVEDÉLYEK VIHARA /Novella/

            Annát egyedüli gyermekként nevelték szülei, akik nemesi származásuk révén, igen jómódúak voltak. A város azon területén laktak, ahol több jómódú család is lakott. Így Anna sohasem érezte magát egyedül, mert gyermekként sokat játszottak együtt a többi család gyermekeivel.

          Különösen a szomszéd fiúval, Márkkal voltak sokat együtt. Anna már elmúlt 17 éves és nagy izgalommal készült az első báljára. Az volt a szokás, hogy 18 évesen, mint első bálozó jelenhet meg az estélyen. Márk már 21 éves volt és fülig szerelmes Annába. A családok már természetesnek vették, hogy ők egy párt alkotnak. Anna nagyon szerette Márkot, szinte együtt nőttek fel, olyan közel érezte magához, mintha a testvére lenne.

Anna vékony, karcsú alkat, hosszú sötétbarna haja a derekára omlik, nagy sötétbarna szemekkel. Vidám, jó természetű leány. Márk szőkésbarna hajú, kékszemű fiú, aki csendes és jó szívű.

Egyik alkalommal a két család úgy döntött, hogy kikapcsolódásként elutaznak a fővárosba lóversenyre, majd utána egy ünnepi közös ebédet terveztek. Ez jó alkalomnak tűnt arra, hogy Márk megkérje Anna kezét. A bálra, mint vőlegénye kísérheti majd el Annát az estélyre. A két fiatalnak igazán nagy kaland volt a lóverseny, nagyon jól érezték magukat. Márk egy rövid időre otthagyta őket, hogy elmenjen a gyűrűért. A szülein kívül senki sem tudott tervéről. 

Annának feltűnt egy férfi tőle nem messze, hogy kitartóan figyeli őt. Nem volt számára kellemetlen, mert szimpátiát érzett iránta. Magas vékony, szikár ember, rövid fekete hajjal, szép barna szemekkel, bajusza szájszéléig ért. Néha összemosolyogtak.  Annának nagy tapsolás közben leesett válláról a sál. A férfi rögtön ott termett, hogy felvegye. Illően bemutatkozott, L. György és kezet csókolt, mély meghajlással. Anna megköszönte és csak annyit mondott,– Anna vagyok –. Eközben szemük csillogásának tüze elárulta, nem közömbösek egymásnak. Annának furcsa érzései támadtak, amit előtte sohasem érzett. Nem is tudta magának megmagyarázni. György, látta korábban mellette a fiút, de azt hitte bátyja, mert semmi sem utalt arra, hogy az udvarlója lenne. Ábrándozásba merült Anna iránt.

A lóversenynek éppen vége lett, amikor Márk visszaérkezett fülig érő szájjal. Szülőkkel együtt elindultak az előre lefoglalt étterembe. György szenvedélyes érzésekkel nézett Anna után, de sajnos nem tudott róla semmit, nem tudta, hol keresse. Anna még visszafordult és találkozott tekintetük. Nagyon furcsa erős hiány érzete támadt, ahogy egyre távolodtak. Ám a nap eseményei, lekötötték figyelmét. Márk nagyon kedves és előzékeny volt, mint mindig. Jól érezte magát a családjaik körében. Ebédnél Márk szót kért és letérdelve megkérte Anna kezét. Ő igent mondott, de nagyon váratlanul érte a leánykérés. Szinte végig sem tudta gondolni, csak sodorták az események magukkal. A két család örömteli ünneplésbe kezdett. Anna elfogadta sorsát.

Nem értette saját magát sem, oly sokszor jutott eszébe György. Látta maga előtt őzike szemeit és elábrándozott róla. Ilyenkor végtelen melegséggel töltődött fel teste és olyan érzések öntötték el, melyet nem érzett korábban. Vágyakozott rá, hogy találkozzon vele és a közelében lehessen, érinthesse.

Elérkezett a várva várt estély. A terembe lépéskor Annát úgy mutatták be, hogy – Anna és vőlegénye Márk – mindenki örömmel és tapssal fogadta a jegyes párt. A nyitótánc is természetesen az övék volt. Néha lekérték a gyönyörű Annát, de egész este szinte együtt táncoltak.

Éjfél előtt nem sokkal megjelent az estélyen György is. Anna egyik unokafivére hívta meg, mivel barátok voltak. György katonatisztként szolgált, emiatt sokat volt távol. Most is távolabbi szolgálathelyéről érkezett, emiatt késett. A két barna szempár rögtön találkozott és fellángolt. György kérte barátját, hogy mutassa be neki Annát. Egyszerűen ment, hiszen unokahúga volt. György rögtön fel is kérte Annát táncolni. Szinte elolvadtak egymás karjaiban. Olyan önfeledten táncoltak, hogy megszűnt körülöttük a külvilág. Fülledtnek, melegnek érezték a levegőt és kiléptek a teraszra. Csillagfényes este volt. Ellenállhatatlan vonzást éreztek egymás iránt. György átölelte és megcsókolta Annát, akinek egész teste remegett, szinte tűzben égett. Majd felocsúdott, nagyon komolyan György szemei közzé nézve mondta, hogy ez nem történhetett volna meg, bocsásson meg. György nem értette, kérte beszéljék meg. Ez a helyzet nem volt erre alkalmas, ezért megbeszéltek egy későbbi találkozót. Anna visszatérve a teraszról kérte Márkot, aki már épp kereste, hogy menjenek haza, mert nem érzi jól magát.

Anna egész éjszaka nem aludt. Százszor végig gondolta az estét. Tudatosult benne, hogy Györgyöt szereti, de Márk menyasszonya. Kétségbe esett volt, mit tegyen. Mit szól a család, ha felbontja az eljegyzést, akkor mi lesz? Ilyen érzésekkel, nem mehet hozzá Márkhoz és nem is hitegetheti. Az ő csókjainál sohasem érezte ezt a lángolást, szenvedélyt. Szerette őt nagyon, de úgy, mint egy testvért és sajnos erre csak most jött rá. Anna lelkileg összetört ebben a kettősségben. Mindenképpen tisztáznia kellett a helyzetet először Györggyel.

A városban volt egy gyönyörű nagy park, ott beszélték meg a találkozót. Amikor meglátták egymást, Annának olyan hevesen vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéből. György szinte röpült felé. Az első pillanat örömteli boldog volt, majd Anna elkomorodott. Elmesélte Györgynek, hogy Márk mennyasszonya és az egész történetüket. György komoly arccal hallgatta végig, majd egy könnycseppet morzsolt el szeméből. Úgy érezte élete nagy szerelme Anna és feleségül szerette volna kérni. Mindezt elmondta neki is. Kérte gondolja át és értesítse majd döntéséről. Búcsúzóul átölelték egymást, leírhatatlan érzések kerítették őket hatalmukba. Mintha soha többé nem akarnának egymástól elválni. Majd finoman kibontakoztak egymás öleléséből, de a szemük még vágyakozva ölelte egymást. Anna szótlanul megfordult és elindult hazafelé. Amikor bizonyos távolságból visszanézett, látta György ott áll még mindig mozdulatlanul és merengve nézi távolodását.

Egy ideig kerülte a találkozást Márkkal. Szerette őt és nem akart csalódást okozni sem neki, sem a szülőknek. Azonban mindenkinek feltűnt zárkózott viselkedése. Nem húzhatta tovább az időt, elmondott mindent Márknak. Ő figyelmesen hallgatta végig, nagyon fájt neki. Mélyen megsebezte szívét, lelkét. Annára bízta a döntést, mert annyira szerette, neki az volt a legfontosabb, hogy Annát boldognak lássa. Nem sürgette, hagyott neki időt. Abban bízott, ha csak egy hirtelen fellángolás, talán elmúlik és marad minden a régiben.

Anna egyik férfival sem akart találkozni időt kért, hogy letisztulhassanak érzései, mert tudta életre szóló komoly döntést kell meghoznia. Már eltelt pár hónap és Anna még nem adott semmilyen jelet. György nagyon türelmetlen volt, égő szenvedély emésztette lelkét és attól félt, hogy Anna mégis Márkot fogja választani. Márknak is nagyon hiányzott Anna, de úgy gondolta, hogy az idő most az ő kezére játszik és bízott Annában, mégis őt választja.

György azonban gondolt egyet és felkereste Márkot. Heves vérmérséklete még a nagyon nyugodt Márkot is kihozta sodrából. A vita hevében ölre mentek és Márk apja választotta szét őket. György katonatiszt volt és úgy gondolta, hogy ezt a sértést csak párbajjal lehet elintézni. Ezért kihívta Márkot, másnap hajnali négy órára.

A Nap még alig jött fel a látóhatárra, amikor György már megjelent a párbaj helyszínén. Nem sokat kellett várnia, jött Márk is. Természetesen ott voltak a segédek és egy orvos is. Nem akartak halálos sebet ejteni egymáson. A párbaj úgy szólt, hogy csak az első sérülésig. Mindketten nagyon jó vívók voltak. György épp a vállánál akarta megsebesíteni Márkot. Azonban Márk hirtelen éppen ellenkező irányba fordult így a kard hegye mellkasába fúródott, majd rögtön összeesett. Az orvos már nem tudta megmenteni.

Györgynek borzasztó lelkiismeret furdalása volt, mert nem ezt akarta. Nagyon sajnálta a történteket, ez egy szörnyű baleset volt. Megrendülve gondolt arra, hogy mit okozott hevességével. Hogyan fog majd ezek után Anna szemébe nézni. 

Anna éppen a gyönyörű szép nagy parkban sétált. Tojáshéj színű ruhában, melyet csipkézett tüll díszített. Kezében egy fehér színű napernyő. Györgyről ábrándozott és eszébe jutott utolsó találkozásuk ezen a helyen. Oly hosszú idő után, de átgondolva elhatározta, hogy felbontja az eljegyzését Márkkal és hozzámegy Györgyhöz. Remélte, hogy Márk majd megérti és jó barátok maradhatnak. Az eltelt idő bebizonyította számára, hogy György nélkül viszont nem tud élni.

Megállt, mert látja Györgyöt feléje igyekezni fekete színű frakkban. Határtalan örömöt érzett, hogy véletlenül találkozhatott vele. Ő azonban hirtelen érkezett, gyors léptekkel szinte Anna elé vágott. Ijesztően komoly volt, térdre borult előtte, majd kezet csókolt. Látszott rajta kellemetlen hírt kell közölnie és emiatt félt a reakciótól. Ám, érződött az a szenvedélyes szerelem, amit érzett iránta. Anna, rettenetesen megijedt.

György egy közeli padhoz vezette, leültek és elmesélte a tragédiát. Annában egy világ omlott össze. A fájdalomtól még könnyei is elapadtak. Mélységes bánat ült szívére, csalódás és harag dúlt lelkében. György hiába bizonygatta, hogy baleset volt és nem ezt akarták. Anna csalódott volt, hogy nem tudták kivárni döntését. A szenvedélyes szerelem, amit György iránt érzett gyűlöletté, haraggá vált szívében, hogy megölte Márkot. Látni sem akarta többé Györgyöt.

Magányosan, szinte szobájába zárkózva élte az életét, társadalmi élettől teljesen visszavonulva. Arcáról eltűnt a fény, megsápadt és vidámságát, kegyetlen szomorúság váltotta fel. Szülei és unokatestvérei is nagyon aggódtak miatta. A történtek óta már pár év eltelt. György nem adta fel egy percre sem, mert halálosan szerelmes volt Annába. Akitől csak lehetett érdeklődött felőle és ő maga is levelek sorában kérte, hogy találkozhassanak. Azonban egyetlen levélre sem kapott választ. Pedig Anna szíve mélyén még mindig csak őt szerette. Tudta, sohasem fogja neki megbocsájtani, hogy párbajban megölte Márkot. Emiatt, soha nem lehettek volna boldogok. Ezért minden levelét olvasás után a kandallóban égetett el válasz nélkül.

Több alkalommal kapott meghívót bálokba, de egy alkalommal sem fogadta el a meghívást. Tartott attól, hogy György is ott lesz és félt vele találkozni. A család és rokonság folyamatosan próbálkoztak, hogy felvidítsák és kimozdítsák a mély szomorúságából. Hívtak ismerősöket, vendégeket ilyenkor az illem kedvéért egy kicsit felengedett. Még mindig gyönyörű és elbűvölő volt. Sokan szívesen udvaroltak volna neki, de mindenkit visszautasított, a szívét György örökre rabul ejtette.

Egyik alkalommal, az unokatestvére adott estélyt eljegyzése alkalmából. Ezt már Anna nem utasíthatta vissza. Megígérték neki, hogy ne aggódjon György nem lesz ott, nem hívják meg. Így elment családjával együtt. Minden felkérést visszautasított, senkivel nem ment el táncolni. Úgy 23.00 óra körül, maga a vőlegény kérte fel, ezt udvariasságból illendő volt elfogadnia. Egyszer csak az ajtóban megjelent György alkalomhoz illően öltözve. Bár nem volt meghívója, de ez őt nem zavarta. Tudomást szerzett az estélyről és gondolta talán Anna is ott lesz. A tekintetük azon nyomban találkozott. Leplezhetetlen volt a szenvedélyes szemkontaktusuk. Meglátta, hogy mással táncol, sarkon fordult és elment. Nagyon felzaklatta ez az esemény Annát. Saját magán is meglepődött, hogy milyen erőteljesen éledtek fel benne még jobban a György iránti érzések. Legszívesebben röpült volna a karjaiba. Nem érezte jól magát, egyébként is csak az illendőség kedvéért volt ott. Búskomorságban telt az est további része. A gondolatai folyton György körül kavarogtak.  Az estély végén családjával hazamentek.

Másnap ismét levelet kapott Györgytől, amiben az állt röviden, hogy mindenképpen találkozniuk kell. Beszéljenek, adjon egy utolsó esélyt neki, nagyon kéri. Anna sokat hezitált, az előző esti találkozás nagyon felkavarta. Végül beleegyezett és megírta neki, hogy másnap délután találkozhatnak a parkban.

Ekkor már őszre járt, fákon a levelek sárgásak, barnásak voltak. Az utakat is egész avar szőnyeg borította. György már várta Annát. Aki zöld színű korhű ruhában, kis könnyű színes kabátban, érkezett. György sötét öltönyben, világos színű ingben volt.

Amikor meglátták egymást, mindkettőjük szívében feléledtek a mindent elsöprő vágyak egymás iránt. Azonban Anna nagyon visszafogott volt és próbált uralkodni magán. Ez Györgyöt visszafogásra késztette. Padok ázottak és hidegek voltak már a sok esőtől. Így csak a park ösvényein sétálgattak. György próbálta Annát meggyőzni, hogy felejtsenek el mindent és kezdjenek új életet, ha kell más városban csak bocsájtson meg neki. Bármit megtesz érte, mert halálosan szereti, nem tud élni nélküle. Anna bevallotta, hogy nem volt és nem is lesz más férfi az életében, mert ő ugyanígy érez iránta. Viszont értse meg, hogy nem tudja elfelejteni, hogy megölte Márkot. Nem tudja megbocsájtani tettét. A beszélgetés szenvedélyes, viharos volt. Érzelmeik a tetőfokon jártak. A szerelem, vágy, szenvedély és a harag, gyötrő érzése harcolt egymással mindkettőjük lelkében. 

György nem tudta elfogadni a lány döntését, képtelen volt lemondani róla. Anna kérlelhetetlen maradt. György szinte fanatikusan rajongott érte és azt mondta, hogy nem engedi soha, hogy másé legyen. Akkor inkább haljanak meg együtt. Erre elővette revolverét és Anna szívének szegezte, mire ő kérte, hogy – kérlek ne, kérlek, ne tedd! – azonban a fegyver eldördült és Anna holtan esett össze. Látta, ahogy a vér mellkasából kitódul. György a fegyvert halántékához emelte, majd ő is holtan rogyott mellé.

          Két idős hölgy, sétált éppen arra, a másik irányból pedig egy fiatalabb pár, megállnak körülöttük és rémülten tanakodnak, hogy mi történhetett. Mentőt hívtak, de már csak az élettelen testeket találták.


Debrecen, 2020. december 19.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom