Ellenzékben

Én alkottalak,
s ha kell kiradírozlak
a tudat-világból.
Megtehetem,
mert létezem,
valóság vagyok,
emberként meghalok.

A mennyeknek országát
ne add nekem,
nem kérek föloldozást,
nem kell a kegyelem.

Én Istenem.

Kormányablak előtt a rabszolgák sora,
nyolcvanas, műfogsort villantó nagymama
sírja fülhallgatós bácsikának: - hol a romantika?
kiveszett a világból, ugye drága?
Hát nem mama, él még az a fránya
középkori akármi - bár kicsit átalakult,
de ma is áll Júlia az erkélyen (száz kilós)
sajnos-így az ellopott anyag bosszúja,
hogy leomlik Rómeóra (ki már járni se tud,
nemhogy ugrani, totyogni se bír, vége hát
a Montagó-Capulet drámának - röhejes.
Tudod mama, Kathrina is szájal(na) még,
csak éppen Petruchió arcon kapja, nincs vita,
egy perces dráma lett a nevetésből, és?
Jágó a tescóba jár zsebkendőt lopni,
de Othelló nem ér rá fojtogatni, épp
céget alapít off-short pénzlopásra.
És mami, élnek még költők kik lágy dallamon
zengetik a szót (ha épp nem szatócskodnak,
vagy nem két zabálás között okádják ki
a tegnap orr-szintig ivott rossz árpalét).
Szóval csend legyen, gyógyszert bevenni,
hazafelé a kukát átnézni (a csikkeket ne
gyűjtsd, még rákot kapsz mami ! ).

Engedd előre Sékszpírt az ablakhoz !

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
hisszük, hogy csak valami rosszat álmodunk
és majd ha ébredünk, nyújtózunk a világra,
minden megváltozik, rálelünk egy virágra,
színe, illata varázsol, kezedben éled,
aztán rájövünk, hogy fantáziánk téved,
mert művirág a díszlet, és szédülünk, forog
a színpad, a függönyben Júlia zokog,
Hamlet itt felejtett koponyájában felbukunk,
szövegkönyvből olvasva vaskosan hazudunk

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
melleddel játszok, az ágyban nem csalunk,
a szó hazug lehet, a test soha, ott a nyoma
szádon, bőrödön, fogad mar belém, áfonya
ízű a húsod, vigyázz, mert csak díszlet az ágy,
imitáljuk a szeretkezést, korlátozott vágy,
az a negyedik fal nem takar, gyűrött bugyid
a zenekar nyakába hullik, ja - és kicsit ducit
mutatsz, húzd be a hasad, főszerepló vagy,
egy monológ dialógban, én meg ki cserbenhagy

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
néha a proszcénium páholyra bámulunk,
faarcok lógnak a levegőben unottan,
papírmasék vagyunk, préselt képek albumokban,
mint marionett figurák drótokon rángunk,
valamit örökké harsányan demonstrálunk,
aztán meg kezünk szánkat takarva kiköpünk,
mert már gyomrunk forog és pokolin szédülünk,
a negyedik fal nem takar, le kéne bontani,
vagy álljunk félre és hagyjuk összeomlani

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
hisszük, hogy nem is létezünk, csak álmodunk

Mindig alázattal szolgáltál valakit
és mindig a szabadságról álmodtál,
de mindig volt valaki aki nyomorít
és mára már mindenbe belefáradtál.

Mindegy ma is melyik menetben gyalogolsz,
neked maximum holnap csak bicikli jut,
meg aprópénz, amit hiába számolsz,
lassan már csak a temetőig vezet az út.

A sarló-kalapács szétroncsolta kezed,
a romlott narancslé elcsapta a gyomrod,
mindenki csak hatalmát akarja tőled,,
hazudsz mikor unokád boldogságát álmodod.

Mindegy jobbos-balos, te örök kétbalkezes,
off-short cég szolga, esetleg segg-nyaló,
hiszed, hogy gyermekedből embert nevelsz,
aztán annak is örülsz ha jut neki ennivaló.

Isten és Ördög röhög rajtad, láthatod,
kartellbe álltak, csak a biznisz a lényeg,
igyál egy vödör kannás bort, lesz álmod,
vele emberré válhatsz és nem maradsz féreg.

Furcsa volt a nyárhőségben a kendő,
stóla fejen-vállon, talpig a szoknya,
asszonyok, némán, csak a szem könyörgő,
mellét adja, gyermeke kéri sírva.

Férfiak, szemükben daccal, haraggal,
szemben rendőrsorfal, csarnokban vonat,
állnak, utak lezárva - akarattal,
bűnünk, mi rajzolunk rátok rácsokat.

Fekete egyenruha, alkohol gőz,
skandált szavak, banda, lelket fertőz,
mások ételt, italt adnak, magyarok.

Férfiak, nők, gyermekek, makacsok,
élni akarnak, emberhez méltóan,
álltam, mások helyett szégyelltem magam.