Ellenzékben

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
hisszük, hogy csak valami rosszat álmodunk
és majd ha ébredünk, nyújtózunk a világra,
minden megváltozik, rálelünk egy virágra,
színe, illata varázsol, kezedben éled,
aztán rájövünk, hogy fantáziánk téved,
mert művirág a díszlet, és szédülünk, forog
a színpad, a függönyben Júlia zokog,
Hamlet itt felejtett koponyájában felbukunk,
szövegkönyvből olvasva vaskosan hazudunk

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
melleddel játszok, az ágyban nem csalunk,
a szó hazug lehet, a test soha, ott a nyoma
szádon, bőrödön, fogad mar belém, áfonya
ízű a húsod, vigyázz, mert csak díszlet az ágy,
imitáljuk a szeretkezést, korlátozott vágy,
az a negyedik fal nem takar, gyűrött bugyid
a zenekar nyakába hullik, ja - és kicsit ducit
mutatsz, húzd be a hasad, főszerepló vagy,
egy monológ dialógban, én meg ki cserbenhagy

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
néha a proszcénium páholyra bámulunk,
faarcok lógnak a levegőben unottan,
papírmasék vagyunk, préselt képek albumokban,
mint marionett figurák drótokon rángunk,
valamit örökké harsányan demonstrálunk,
aztán meg kezünk szánkat takarva kiköpünk,
mert már gyomrunk forog és pokolin szédülünk,
a negyedik fal nem takar, le kéne bontani,
vagy álljunk félre és hagyjuk összeomlani

negyedik fal, hisszük, hogy takarásban vagyunk,
hisszük, hogy nem is létezünk, csak álmodunk

De sokan vagytok, Horgerok,
és egyre csak szaporodtok,
mint rothadó húsban a nyű,
bírálni nektek mily könnyű.

A hatalom és pénz erő,
ezért vagytok ti a nyerő,
tiszta gondolatotok nincs,
tudjátok, az költői kincs.

Marni kell hát ki írni mer,
nem a szép szó, az erő nyer,
egy falka-vezér irányít,
mindent semmivé silányít.

Bibe-porzó-virág elég,
nincs halál, csupa kék az ég,
és a nép csak rátok figyel,
pláne ha jó-baksis is kell.

Előre gyártott életút,
és hát hiába mély a kút,
az Istennek sem ugrotok,
de sokan vagytok, Horgerok.

látásból ismertem, talán egyszer beszéltünk
pár udvarias szót, míg a rendelőben vártunk,
időjárás, unokák, árak, infókat cseréltünk,
aztán csak a köszönés az utcán ahol jártunk

törékeny volt, talán hetven körül, mosolygós,
"előkelő", régi ruháit elegánsan viselte,
sírt róla a szegénység, talán negyven kilós
magát bújtatta árnyékba, a világot figyelte

köszönt neki mindenki, tanító volt valaha,
még régi fajta, kire oda is figyelt a diák,
és szeretett iskolába járni, szép volt szava,
emberséget, jóságot tanított, "régvolt" világ

fia Amerikában, lánya angol üzletember férjjel
távol, néha egy levél, évfordulókra ajándék,
nem zavarta őket, az unoka hiányzott, éjjel
álmodta (egyszer látta), a többi színjáték

az asztalánál egy szék, előtte egy teríték,
férjét rég eltemette, megbújt a magányban,
temetési pénz összegyűjtve, várta, kiterítsék,
adóság sehol, kifizetett csekkek a fiókban

mondja a fáma éhen halt, talán igaz, talán nem,
vagy csak lemondott az életről, vágyott pihenni,
eddig sem létezett, elment csendben, békében,
valahol megértem, ebben a világban bűn létezni

Templomban omlik a vakolat,
pufók puttók potyognak
málé hívek nyakába,
Mária szemérmetlen szemez
az összes szentekkel,

széthulló diófa szekrényben
pimpósodik ecetté a misebor
a kántor se issza már,

a sekrestyében
szoptató Mária kép előtt
onanizál a pap,
a cölibátust kijátszva,
hájas hasát vakarja undorral,
bűnbánón ledarál
pár miatyánkot házi-használatra

árnyékba húzódva az apostolok
péter-fillérekkel snúroznak,
unnak már mindent,
főként a hablaty bibliát,
mennének inkább
egy társasútra a pokolba

hőség fonnyasztja az időt,
szikkadt öregasszonyok kara
duruzsol az oltár előtt
egymást vizslatva
ki megy legközelebb a másvilágra

Isten hortyogva alszik,
az ördög mozdulni lusta,
már egymással sem játszanak,

ránk untak