Ellenzékben

Nyomasztó csönd, az égen baljós felhők,
árnyékokba bújt mozdulatlan világ,
sziklák közt haldokló golgotavirág,
gyökereket tépnek s lépnek a fenyők.

Szennyvizek vetnek szürke, piszkos habot,
robajjal völgyre zúdul a hegyoldal,
tarol, útjában minden élet meghal,
fények, aztán a halál mindent kiolt.

Őzek, farkasok, medvék menekülnek,
madarak hullnak földre, hallgat a dal,
vajúdó kínok most pusztulást szülnek.

Ördögi világ, fáradt minden angyal,
köszönd Teremtő mindezt az embernek,
elpusztul a föld, szóljon hát a gyászdal.

jó, hogy a fémet nem lopták el
és a víz nem tud elsodorni,
kiültettek a vén Dunához,
hogy nézd a bukdácsoló dinnyehéjakat
ha a dinnyeprogram megtermeli
a már bejegyzett hungarikumát

néha melléd ülök majd és hallgatok,
mert ma aki beszél az ellenség lett,
majd együtt hallgatjuk a parádé
hangjait, mikor magasított sarkú
cipők koppannak a díszburkolaton
és főtisztek dísz-lovai potyogtatnak
a dísz-nemzeti ünnepek kordonos
megemlékezésein

vajon mire gondolsz? hol jár
az emlékezet, Bécsben? talán
a Sorbonne-on? miután Holger
eltanácsolt, és nem "Tiszta szívvel",
lehet az öcsödi gátoldalon sétálsz,
mikor Gombai úr állatait kicsaptad
legelni és a világ dolgait gondoltad
át éhesen

látod a parton sétálókat? jól öltözött
népek, jó vagy nekik egy szelfi képhez,
meglehet neved ismeretlen nekik,
munkásokat ne keress köztük,
ők a nyócker nyomorába süllyedtek
a minimál béres-világban, ha van
valami munkájuk, ha nincs, akkor
marad egy statisztikát javító
közmunka státusz

talán azon töprengsz, hogy Szárszón
mégse kellett volna? mert ott csak a
a szép-szerelmek izzadtsága sodort
a sínekre, ma már megbomlott elmének
könyvel el a "hivatal", pedig
Bécsben jók a pszichológusok (mint
látod más odajár), csattognak az
acél-kerekek, néha versed ütemét
idézik

jó, hogy a fémet nem lopták el
és a víz nem tud elsodorni

Külváros hozott a világra,
vérben, könnyben, mocsokban.

Magot vetettél,
most a szárba szökő virágot
burjánzó gaz fojtja,
kevesen maradtunk,
alig-emberek,
hitünkben egy jobb világra várva.

Kormos, piszkos
ma is az élet,
fonnyadt fák ágain kúszik
fáradtan a fény,
köd temeti a reményeket

és Szárszó felé, rozsdás síneken,
acélkerekek alatt fájdalmában
felsír a lélek.

Partium szülötte, magyar és európai
számkivetett üldözött senki,
ez voltál s lettél a halálban a minden,
az ki ráüvöltött a világra,
aki soha nem maradt csendben,
érmindszenti kisparaszt jogra
tuszkolt utódja,

lángos-pallos
valahol egy széthulló nép felett,
a grófi szérűn pajtában megbúvó,
a magyar ugaron mezítláb kószáló
közhely gazt irtó nyelv-gyomláló
végtelen szerelmes
nemes lélek,
egy bolond poéta, ki lángra gyújtotta
a világot, ki nem sírt - de ütött,
Góg és Magóg fia megtagadta
a hamis hitet, hazaszeretetet
ültetett,

Lédához bújtál, tudtad, hogy
diszharmónia a céda orgia
bezsebelve jutalmad,
halálod,
láttad, tudtad, terjed a kór
benned s egy népben,
irtani semmi az eszköz, csak a hit,
hogy lángok után majd új virágok
nyílnak a mezőkön, tiszta egek
alatt, igaz színekkel,
nem hamisan festett
szavakkal majmoltál másokat,
de bibliát írtál,
Isten dühét kivívtad,
büntetésed büszkén viselted,
pokolba tértél épp még
férfiként,
miként egy bolond poéta
meghalhat, lángra gyúltál
és elégtél Léda s ezer
nő kebelén,

magot vetettél,
belőled burjánzik ez a káosz,
millió költő országa,
mind csak bámul magára
és keresi a koszorút
mit fejére rakhat büszkén,
osztozunk a magyar ugaron,
ki hasznára, ki meg zsellérként,
és minden nap indulunk
- igaz metrón már -
a rabszolgaságba.

Ősidők dalai bújnak meg a végtelen mezőkön,
dallamokat dúdol a szél, a tűzben bújik a lét,
égre szállnak a lelkek, füstjelek hegytetőkön,
marék dohány hirdeti a világnak az örök békét.

Inas karok, lábak, varkocsba font hajkorona,
szarvasok tánca, nyilak zápora, vad-vadászat,
totem oszlopon tomahawk vágta halott koponya,
vörös testvér, elért minket a fehér gyalázat,

Őrizd atyád hitét, add hírül a haldokló világnak,
hogy él még az ősi nemzet, hogy még él a hűség,
őrizd a fák zöldjét, a tiszta víz ízét a holnapnak,
vörös testvér, veled létezik csak a sokszínűség.

Testvéreim a Hunor partján, az Andok lankáin,
őrizd magad s őrizd Istened hitét, de ne térdelj,
ember vagy Te is mi is, de már fehér lett Káin,
emeld fel fejed, igaz szó: - Béke vagyok, így felelj.

Egy-egy szikla atyád s atyád atyjai s az ők atyjai,
sasmadár vagy, égben szállsz, a vízben fürge csík,
húsodban mély barázdát szántottak a rabság szíjai,
legyen Manitu véled, légy ember aki nem vétkezik..