Ellenzékben

Brahmá, Budha, Amon, Odin, Zeusz, Tao,
Isten, Allah s még ezer alak, s néma erato,
mert ismét vér festi a gyilkolás színére
a világot, mert egy Isten a vér ízére
vágyott s gyilkolni akart.

Népek haltak ki, népek vándoroltak,
nyugalmat, hazát keresve, vánszorognak
ma is milliók, gyilkosok elől futnak,
de gyorsabb a golyó, s elbuknak,
és örökre elalszanak.

Istenek hada, ott fenn, miért eszköz
az ember, mi köze a csecsszopónak
a bűnhöz, miért halnak meg gyermekek,
vitátok magatokban nem rendezhetnétek,
miért vagytok gyilkosok?

Nem Jancsó rendezte, mégis fehér
ingben szavalták: még kér
a nép...s vonultak a golyóktól
még nem gyógyult utcákon
túllépve az engedélyezett bátorságon
szemben a hatalommal,
szemben a félelemmel, a csillag szemekben
a remény rakott fészket.

Vércseppek és virág a fehér ingre tűzve
egymást ölelve ment a sor előre - hiába,
dübörgő tank csöve csattant
s húscafatok borították a falakat
a fákról kék parolis gyilkosok lógtak,
köztük ártatlan anyák ártatlan gyermekei is,
mert a népítélet ruhát akasztott s az
embert nem látta.

Sápadt arcok vesztettek reményeket
az ég vérvörös felhőket úsztatott
s itt a vörös csillag ragyogott
szem és lélekrontón.

Tisztelet a hősöknek,
ennek az átírt történelemnek
de nyújts egy zsebkendőt másnak is,
azoknak az ősz, öreg anyáknak
kik sorkatona ávéhás fiakat siratnak.

Forradalom volt, mint negyvennyolcban,
hol Petrovicsot a múzeum lépcsőjére vitte
az utókor fantáziája, s volt még forradalom,
vértelen és eredménytelen, csak szájaltak
az új fiúk, s nem fehér ingben, borotválatlanul,
aztán tv-büfét fosztogattak hős kopaszok,
már nem sajnált minket a világ, rajtunk
röhögött, s a béke-ág kihullott a galamb
szájából, Picassó fordult egyet sírjában,
sámliról szólt a buzdító szó, hogy felérjen
az értelem szintjére.

Jézus még mindig a stációk útján bandukol,
nem hagyjuk atyjához megtérni, újra és újra
keresztre szögezzük mert a mi tenyerünk nem
fáj, talán sokaknak a tapstól, amiért óránként
ezer forintot fizet a hatalom - kétharmaddal.

Meddig alszol hazám? ÉBRESZTŐ !

Jöttetek,
s hoztátok a sztyeppék friss fű illatát,
vad csikók törtek be, s hozták fehér ló
fiát.

Hágókat,
bérceket - s hozzá mezőket látott a táltos,
egy kontinens hódolt, ezer nyíl csatátok
másoknak átok.

Ezer év,
menedék, kék folyók, zöld mezők, szép hegyek,
királyok, pártütők, halottak, döglegyek,
várfokon fejek.

Véretek
tatár, török, szláv, német, meglehet,
olvasztó tégely, hiába dülleszted melledet,
térkép reped.

Büszke vagy,
a tegnap fele szép, de zavaros csatakép,
egy Don-kanyar, egy Isonzó, oltáron táblakép
a ma széttép.

Ki maradt,
ki a sárba ragadt, menekül a kelő nap elől,
nyugaton ember, nyugodtan kel fel, itt-felől
egy mítosz ledől.

Gyerek hal,
fagy arat, statisztikát rajzolnak okosok,
ki ma hallgat bűnös, s velük cinkosok
a diktátorok.

Kormányablak előtt a rabszolgák sora,
nyolcvanas, műfogsort villantó nagymama
sírja fülhallgatós bácsikának: - hol a romantika?
kiveszett a világból, ugye drága?
Hát nem mama, él még az a fránya
középkori akármi - bár kicsit átalakult,
de ma is áll Júlia az erkélyen (száz kilós)
sajnos-így az ellopott anyag bosszúja,
hogy leomlik Rómeóra (ki már járni se tud,
nemhogy ugrani, totyogni se bír, vége hát
a Montagó-Capulet drámának - röhejes.
Tudod mama, Kathrina is szájal(na) még,
csak éppen Petruchió arcon kapja, nincs vita,
egy perces dráma lett a nevetésből, és?
Jágó a tescóba jár zsebkendőt lopni,
de Othelló nem ér rá fojtogatni, épp
céget alapít off-short pénzlopásra.
És mami, élnek még költők kik lágy dallamon
zengetik a szót (ha épp nem szatócskodnak,
vagy nem két zabálás között okádják ki
a tegnap orr-szintig ivott rossz árpalét).
Szóval csend legyen, gyógyszert bevenni,
hazafelé a kukát átnézni (a csikkeket ne
gyűjtsd, még rákot kapsz mami ! ).

Engedd előre Sékszpírt az ablakhoz !

Mindig alázattal szolgáltál valakit
és mindig a szabadságról álmodtál,
de mindig volt valaki aki nyomorít
és mára már mindenbe belefáradtál.

Mindegy ma is melyik menetben gyalogolsz,
neked maximum holnap csak bicikli jut,
meg aprópénz, amit hiába számolsz,
lassan már csak a temetőig vezet az út.

A sarló-kalapács szétroncsolta kezed,
a romlott narancslé elcsapta a gyomrod,
mindenki csak hatalmát akarja tőled,,
hazudsz mikor unokád boldogságát álmodod.

Mindegy jobbos-balos, te örök kétbalkezes,
off-short cég szolga, esetleg segg-nyaló,
hiszed, hogy gyermekedből embert nevelsz,
aztán annak is örülsz ha jut neki ennivaló.

Isten és Ördög röhög rajtad, láthatod,
kartellbe álltak, csak a biznisz a lényeg,
igyál egy vödör kannás bort, lesz álmod,
vele emberré válhatsz és nem maradsz féreg.