Ellenzékben

Partium szülötte, magyar és európai
számkivetett üldözött senki.
Ez voltál s lettél a halálban a minden.
Az ki ráüvöltött a világra,
aki soha nem maradt csendben.
Érmindszenti kisparaszt jogra
tuszkolt utódja.
Lángos-pallos
valahol egy széthulló nép felett.
A grófi szérűn pajtában megbúvó,
a magyar ugaron mezítláb kószáló,
közhely gazt irtó nyelv-gyomláló,
végtelen szerelmes
nemes lélek.
Egy bolond poéta, ki lángra gyújtotta
a világot, ki nem sírt - de ütött.
Voltál Góg és Magóg fia ki megtagadta
a hamis hitet.

Lédához bújtál, tudtad, hogy
diszharmónia a céda orgia.
Aztán bezsebelted jutalmad,
a halálod.
Láttad, tudtad, terjed a kór
egy népben,
irtani semmi az eszköz, csak a hit,
hogy lángok után majd új virágok
nyílnak a mezőkön, tiszta egek
alatt, igaz színekkel.
Nem hamisan festett
szavakkal majmoltál másokat,
de bibliát írtál.
Isten dühét kivívtad,
büntetésed büszkén viselted.
Pokolba tértél épp még
férfiként,
miként egy bolond poéta
meghalhat.
Lángra gyúltál
és elégtél Léda s ezer
nő kebelén.

Magot vetettél,
belőled burjánzik ez a káosz.
Millió költő országa,
mind csak bámul magára
és keresi a koszorút
mit fejére rakhat büszkén.
Osztozunk a magyar ugaron,
ki hasznára, ki meg zsellérként,
és minden nap indulunk
- igaz metrón már -
a rabszolgaságba.

...hatodik kávémba gyűlt keserűségem kortyolom
ha nem fulladok a sokadik cigarettám füstjébe a
padlók alatt, honnan kitörni képtelenség, pedig
jobb lenne veled a holt-ág mellett egy mólón lógatni
lábunk és játékos kis halak ennék bőrünk, csak néha
szólnánk mert a szavak zavarnak ha egy-hullámon
rezdülünk miközben lenn kékül az alkonyat tükre
a vízen...

...itt most csak széttört képeket vetít az emlékezet,
felüljárók és szirénatűz emészti fel a napot, hol a hal
halló-távol a semmi szegélyén , a létez'
csak cikornyás idillek zátonya, üres kerevet,
pedig Kanyárnál a híd tövében álmodik a hold
és pajkos pászmákkal hullám cikázik a Tiszán.
idelátszik,
két partja között sodródik a létezés egymás felé,
elmerülve a füstös kávé illatú időkbe

Árokba tört létezések halott falvak között futnak
lerongyolt földek mellett, egy régen kirabolt országból
remény nélküli vakon, a holnapról már nem álmodnak,
éhük marja szájuk, szomjuk sem oltják kiszáradt kútból,
nem lázad már a halálra ítélt nincstelen rabszolga,
hallgat, mert még élni akar, ha nem is többet, pár napot,
nem épült körötte szögesdrót, de mégis be van zárva
a nyomorba, valaha volt vadsága már elpárolgott,
a politika pengéje zsebét szétmetszette, mindent
ellopott tőle, múltját, jövőjét, rá csak eső hullik
míg a kevesek lubickolnak a fényben, de hát a trend
ma ez, ha megdöglik - dobják árokba, Istent nem félik
mert ők az Istenek, nekik majd kripta épül, nyugalmuk
talán törvénybe lesz foglalva és a krematórium
ad nekik búcsút halk szép zenével és az örök álmuk
hulló fekete hamu sem zavarja, purgatórium
nem az otthonuk, mert mennyeket gyártattak a senkikkel.

Holnap két karodban fog éhen halni gyermeked ember!
Ébredj végre fel !

Bolond vagy ha nincstelentől lopsz, rabolsz,
ő is röhög rajtad, mint Egyiptom buta népe,
ki rád aggatta aranyát, nem hiába dalolsz,
zokognak a filiszteusok, fejük lemetszve,
asszonyok könnye válik ezüst cseppekben fénnyé,
fiatok, lányotok ezer évek múlva rabolnak,
menj a faluba, ott egy szamár, az Jézusé,
nyakadba szár, és menj, holnap megáldanak,
áldott légy, mert hited - bár instant csak,
mégis Jeruzsálem falai mögött született,
ott hol Jézust vezették kötélen írástudatlan
pribékek, s tapsolt a pénzre éhes gyülekezet

mintha ma történt volna.

Magyar vagy?
Büszke nemzetedre, s lehetsz is, honfitársad
volt sok klasszis író, költő, légy büszke rájuk,
hisz itt élt és alkotott
Grosschmid Sándor,Roth Ezékiel, Petrovics Sándor,
Glatter Miklós, de nevezzük őket Márainak,
Osvátnak, Petőfinek, Radnótinak, s máris
mind ismered, légy hát büszke, hogy te is
magyar vagy, mint ők.


Magyar vagy?
Pedig tatár teperte ősanyád, török uralta
százötven évig, járt itt osztrák, orosz,
román, szláv és német,s ki tudja mennyi náció,
jött jász, kun, sváb, és így tovább.
Kihalt ország, aztán birodalom, büszke urak,
hadban mindenkivel, s mi maradt? Sok sírhalom.

Magyar vagy?
Büszke szép nyelvedre, mégis "kapun" lép be egy
várba a "sereg" s gyűjt "ökröt", "disznót"
"borjút", "búzát" "őröl" kenyérhez, s utána
"szőlőből" érlelt "bort" iszik, "bölcsőben"
ring s a "koporsó" mellett gyújt "gyertyát",
mikor szól a lélekharang.

Magyar vagy!
Büszke a Kárpát-honra, míg őshazádban az
örökös szelek bontanak jurtákat a sztyeppéken,
valahol még gének hordozzák Árpád népét,
benned is élnek, ezer év után újra
honfoglaló vagy, érzed, hogy dolgod van,
harcod - egy szabad országért.