pepo blogja

Álomsík X..

 

 Hajnali fény szűrődött be a kis szobába, hangtalanul lassan kúszott végig a falon, ahogy az idő lassan telt végigkúszott  Lerane  meztelen lábán,

sosem bírta a meleget, így a hajnali kelő nap elidőzhetett márvány bőrén.

Nem voltak egyedül a levegőben ott lógott egy másik síkból valami, mit álmuk idézett fel, készült talán a végzet, vagy csak a sors ami az álmaikon keresztül összehozta őket. Titkon, éveken át, a múltból visszanyúlva

érinthetetlen szárnyakon. Mintha valóság  követelné azt ami jár neki, így,

némán és kegyetlenül. Játszva az élők képzeletével, és a holtak emlékével, legendává nőt tetteikkel. Szusszanásuk ütemes csendes, és már megnyugtató lehetett volna, de senki nem törte volna meg ezt a szerelmes csendet.

Leran derekára fonta Amor a karját, mintha nem akarta volna elengedni. mintha álmában is szeretkeztek volna, egyik lába a lány lába alatt pihent,

arcuk szinte összeért, mintha egymás álmát így tudták volna egymásba szívni. Talán együtt voltak álmukban is, talán egyek voltak álmukban is.

Egy olyan világban, amiből csak az ébredés szakíthatta ki őket.

Esőnek Amor szeme nyílt ki, némán csendben, mintha álmában készült volna a látványra, arcán egy apró mosoly tűnt fel, az érzés mi indult a lány arcának alvó arcától, mozdulatlan perceket követel magának. Meg sem mert moccanni, félt hogy a lány felébred, és megfosztja majd ettől a csodálatos látványtól. Apró pillanatokban próbálta elmenteni tudatában ezt az arcot.

Minek látványa olyan érzést indított bene, mintha tűz égetné szívét, mintha markolná valami, ami fáj, de nem akarja, hogy elmúljon. Nem akarja hogy múljon, elengedni sem. A hajnali nap fénye felkúszott a lány arcára, szép arca angyalinak tűnt a fényben, a fiú mosolya újra éledt,  a lány a fényre lassan felnyitotta egyik szempilláját. Az első kép foszlánya mosolyt csalt az ő arcára is.

·       Jó reggelt kedvesem. Hogy aludtál..

·       Szia kedves Amor, mióta nézel. és mit ha kérdezhetem

·       ÓÓÓ téged néztelek, már egy ideje, elmerengtem a szépségedben.

·       Elfogult férfi vagy, nem is vagyok szép.

·       De az vagy, ne vitatkozz nekem, majd én eldöntöm..

Megbökte az egyik ujjával. olyan hanyagul, viccesen, és egy mosolyt küldött az arcára, a lány erre megcsiklandozta, Amor görcsösen összerándult, összegörnyedt védekezésül. nem hagyva hozzáférést a csiklandós részeihez.

·       Jajj ne mert meghalok kérlek neeeee..

·       Dehogynem, abbahagyom ha kapok valami reggelit..

·       Naaaa? kapok. tegnap sem vittél vacsorázni, inkább elcsábítottál.

·       Nem is voltál éhes, te mondtad..

·       Jó- jó viszlek csak hagyd abba mert meghalok és így semmi hasznod nem lesz belőlem.. éhen halsz majd.. nem félsz?

·       Nem, végül is te is ehető vagy..

Amor gyorsan felugrott és kiszaladt, nem bírta tovább, az ajtóból még vissza szolt, öltözz ha enni akarsz, mert nincs itthon semmi. Én nem tudok főzni, csak a kutyának szoktam, de néha ő sem eszi meg.

 

·       Hát akkor azért volt megveszve  a minap,  igaz..jujj akkor öltözöm én is mert még nekiállsz valami kutya eledelt melegíteni.

·       Tudok egy jó kis helyet, bár az a szomszéd városban van, de ott van ismerősöm, és olcsón ehetünk. Mit szólsz hozzá.

·       Nem gond a távolság, itt van a faterom kocsija, azzal mehetünk, ha gondolod.

·       Csak ha tudsz vezetni, mert ha nem akkor vezethetek én is.

·       Nem-nem, a fater kocsija az tabu, nő nem vezetheti.

·       Kész vagy? mehetünk.

·       Igen kész vagyok csak valamit elfelejtettél.

·       Mit?

·       Gyere ide és megtudod.

Amor a lány elé állt, és kérdően nézett a szemébe. mit felejthettem el.

·       Csak ezt kedves Amor.

A lány odahajolt a fiú ajkához, de nem csókolta meg, azt akarta hogy vágyjon a csókjára, már majdnem az ajkához ért, orruk összeért, a szemébe nézett, megfogta a fiú ingjét. Magához húzta, érezte a fiú lélegzetén, még szorosabban húzta, elérte azt amit akart, megharapta  Amor ajkát, puhán mint annyiszor az elmúlt éjjel. Csókja finom és mély volt, lassan és érzően csókolt, pont úgy ahogy a fiú vágyta. A szemébe nézet és csak ennyit mondott.

·       Most már szép a reggelt, mehetünk. Minden tökéletes.

·       Bocsáss meg, reggel az első csók. a legfontosabb.

Odahajolt a lányhoz és az egyik szemére egy lágy forró csókot nyomot.

·       Most már mehetünk, tényleg minden rendben.

Amor bezárta az ajtót, kézen fogva  mentek a lépcsőn lefelé. Meghajlottak a falak, az idő mintha féltette volna őket, furcsa érzés kezdett úrrá lenni rajtuk.

·       Nem ugrunk be a kápolnába, mondhatnánk egy imát közösen.

·       Bemehetünk , arra megyek. jó..

·       Olyan furcsa érzésem van, neked nem.

·       Most hogy mondod, az álmom, olyan félelmetes volt.

·       Én is álmodtam de nem emlékszem rá, de éreztem mikor felébredtem.

Kiértek az udvarra, Amor odament egy parkoló kocsihoz, kinyitotta az ajtót a lánynak, a lány beült a fiú becsukta az ajtót, még tétován visszanézett a házra ahol lakott. Mintha elbúcsúzott volna. De még nem értette miért tette.

Beült a lány mellé, szótlanok voltak, megfogta Lerane kezét, és a szemébe nézett, szeretlek.

Lerant nem érte váratlanul Amor szava, érezte, valahogy másképpen érezte őt, erősebben tisztábban. Csak egy éj és mégis minden más, minden érzés más.. Amor elfordította a kulcsot, a kocsi néma morajjal elindult, szerelmesek útján, végtelen véget nem érő síkok közt, ahol csak a képzelet jár.

folyt.. majd..

Álomsík IX.

 

Lerane és Amor egy koszos pincében feküdtek, olyan kamraszerű ablaktalan helység.

Inkább pince, egy tehetős ház alaksorában.

Lerane kezdett eszmélni, ahogy kinyitotta a szemét, vér és homok izét érezte a szájában. Egyik szemén érezte mintha zsibbadna, és csak résnyire tudta kinyitni,

az érzés, ami hírtelen rátört, az emléke foszlánya volt, egy belső fájdalom, félelem, Amor, hol lehet. Félek mondta, vagyis gondolta magában, szalma dohos vizes szagát érezte, a padlón majdnem arccal a földön, lassan mozdulni akart, de levegőt is alig kapott, nyögései vízhangzottak, kezeit nem tudta mozdítani, se a lábát.

Tudatosult benne hogy megkötözték. Próbált a sötétben szétnézni, fejét felemelte

és egy homályos kupacot vett észre, arra fordult,próbált közelebb gurulni.

Szeme lassan megszokta a kevésnyi fényt, kirajzolódtak a börtöne körvonalai, az ajtószerű fa tákolmány, és egy ágy féle, semmi több.

Ahogy odafordult felismerte Amor ruháit, és meglátta alvadt vértől sötétlő haját, furcsán csillogott a fényben, arca fénytelen, élettelen volt meglökte a térdeivel, de nem válaszolt. Érezte, már nagyobb baj nem lehet.

Szülei szavai jutottak az eszébe.

Szeretlek Lerane, ezeket mondta apja, és anyja, annyiszor, és tudta érezte hogy így van. Most érezte, hogy akkor nem kellett volna kiszökni a kunyhóhoz, de Amor akkor annyira kérte, de nem tudott ellentmondani neki, mert ő is akarta.

Elhessegette a gondolatát, mert fájdalma most nagyobb volt, érezte, hogy zsibbadnak a végtagjai, vágtak a kötelek, és érezte, a fájdalom a csontig hatol.

Mi lesz most, mire képesek, kétségtelen, titkos álmai amiket már látott annyiszor, fájdalom, sikoly, vér, és kínok. Egy nagy tűz mit közelről látott álmában, menekült volna, de nem tudott valamiért. Egy utolsó csók, és a vége egy ébredés, mi fájdalmas ébredés volt. Volt még egy álombéli kép, képzelet. Festett jelenetek. Olyanok mint a templomban, kálvária szerűek, képről képre, látta saját magát a festményeken.

Hát pedig szent nem leszek, ez járt akkor is a gondolataiban.

Lecsukta szemét elfáradt. Hangja rekedt volt és remegő, de kimondta.

·       Amor szerelmem. Amor!!

       Válasz nem érkezett, adj erőt kérlek, Istenem. Meddig kell még fájjon, a lány nem bírta a fájdalmat tovább, könnyek kezdtek csorogni szeméből, arca eltorzult, orra elkezdett vérezni. Ekkor egy halk hang törte meg a csendet.

·       Larene..itt vagy, te vagy az

·       Itt vagyok. élsz Amor….élsz!!

Mintha elvágták volna a fájdalmát, odagurult a fiúhoz és a szemét kereste. látni akarta a szemeit, de nem láthatta, annyira összeverték, hogy nem tudta kinyitni a szemeit, csak vérző sebek sokasága, szalma és por mocsok keveréke, szép arca megfakult és vak volt így, de a lánynak ez is többet ért. abban a pillanatban.

Odagurult hozzá, hozzáért, sírt, bár minden mozdulat fájdalom, de ahogy együtt éreztek, érezték egymást, most is ugyanúgy éreztek.

·       Mi lesz most velünk Amor, mi lesz?

·       Nem tudom…..ezek után, csak …gondolj arra ami a legrosszabb, ami történhet.

Köhögött, és köpött egyet, szemeit erőltetve kinyitotta, résnyire, látta a lány véres arcát.

Szemét, amit annyira szeretett, sóhajtott egyet.

·       Istenem. Miért kell így lennie. Miért ez a sorsunk..

·       Ne..kérlek ne. talán még van segítség.

·       Nem veszhetünk el így, nem-nem!

Ekkor nyílt egy ajtó valahol távol, léptek zaja, többen jöttek, zajtalanul, de érezték

talán itt a vég, egyszerre érezték, nincs menekvésük. Ennyi ér az életük. Ennyit.

Már semmit,. csak tárgyak lettek, mások kezében, aki-akik megtehetnek mindent.

Hírtelen csend, kinyílt az ajtó, valaki egy égő fáklyával belépett. Rájuk nézett.

Berg az aljas ez volt a csúfneve, az idősebb, az apja annak a fiúnak aki nekiesett Leran-nak és akit Amor megölt.

·       Hát itt az ifjú gyilkos pár, megöltétek a fiamat és féltestvérét, meghaltok, úgy ahogy kell, elégtek a máglyán, reggel a téren, a falu szeme láttára, ne várjatok se kegyelmet se segítséget, nincs már senkitek.

·       Mit tettek apámmal, kiáltott Amor.

Egy kétségbeeset próbálkozással próbálta dühében támadni Berget az aljast, de a válasz nem maradt el, egy rúgással fojtotta belé a szót.

·       Hallgass gyilkos kutya, nem kérdezett senki.

Lerane hírtelen odagurult és más híján beleharapott az öreg lábába, de egy ökölcsapással a lány elernyedve elájult.

·       Reggel majd örömöm telik a látványban. mikor megsültök a máglyán.

Köpött egyet, megvető pillantással kimentek. Zárjátok be őket, ételre italra ne legyen gondotok, reggel úgy is meghalnak.

 

 

”””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””

 

A kápolnában kialudtak a fények, de ők, csak ölelték egymást, szótlanul, valamiért szemük könnyekben csillogott, észre sem vették hogy sötét lett, elharapta az időt és a teret érzéseik, érzésük egybe fórt. Menjünk, szólt a lány.

·       Azt hiszem vacsorázni hívtál, vagy tévedek?

·       Nem , és tényleg menjünk, de mit szólnál hozzá, ha nálam ennénk valamit, ne félj a kutyát lepasszoltam, így nem kell félned, nem esz meg.

·       Ha-ha, de úgy emlékszem te akartál megenni, mert a kutyád bepisilt, valamiért.

·       Lehet én vagyok a veszélyes nem a kutyád, nem félsz? grrrr

Larene viccesen  felé csapott, megfogta a kezét és húzni kezdte kifelé. A fiú érzett valami furcsa elmondhatatlan érzést, de nem ellenkezett, tetszett neki a lány, és a csókja ízét még érezte, nyomott hagyott benne, nem is kicsit, Mert érezte, annyira, hogy két mondat között újra felidézte mit is érezhet, valahogy mást, másmilyen volt.

·       Akkor merre is laksz?

·       Nem eszünk, nem vagy éhes?

·       Nem-nem vagyok, amúgy se volt kedvem, beszélgessünk inkább.

·       Itt lakom nem messze a sarkon túl. szabad lesz hölgyem.

Egy kecses mozdulattal nyújtotta a karját lánynak karoljon bele, és mehetnek is.

Lerane egy mosollyal elfogadta, belekarolt, s nevetve elindultak, a kápolna falain a festmények tovább vöröslöttek és lángoltak. Egy szerzetes féle tért be a kápolnába

ahogy meglátta a képeket ahogy izzottak, keresztet vetett, latinul imát mormolt, letérdel az első kép elé, befejezte az imát és ezt mondta hangosan.

·       exsisto extremus……a múlt él….

Sötét volt az utca, lépteikkel zajt csaptak, kietlen volt minden, sejtelmes, máskor még nyüzsgés és élő volt a város, szinte méhkasra hasonlított, de most furcsa de egy lélek sincs sehol.

·       Mi történ hogy ilyen néptelenek az utcák.

·       Nem tudom, de mindjárt haza érünk, csak egyre kérlek, ne nézz szét, kicsit lomos vagyok, nem takarítottam a héten, és ha belegondolok, ebben a hónapban sem, de nem én vagyok olyan rendetlen, hanem a kutya.

·       Jó majd nem nézek szét, sőt majd lekapcsolod a villanyt és nem is látok majd semmit.

Nevettek, beléptek a házba ahol Amor lakott, a sötétben lépkedtek felfelé a lépcsőn.

·       Ne kapcsold fel a villanyt, még meglátok valamit.

·       Felkapcsolnám, ha jó volna, tegnap zárlatos lett valami, ki volt írva reggel.

·       ÓÓ így nem kell szétnéznem, de nálad csak működik, vagy gyertyázunk.

·       Mikor eljöttem még jó volt.

Újra nevettek, Amor a zsebében kotorászott a kulcsáért, a lány ebből gondolta megérkeztek, elengedte a karját, és egy picit lemaradt, a fiú észrevette a mozdulatát, mosolygott, megállt egy ajtónál a lépcsővel szemben, zörgött és kinyitotta a lány előtt, benyúlt és az előszobában fény gyulladt.

Belépett a lány, az ajtót becsukta a fiú, és rá is zárta.

·       Ú rab vagyok,

Nevetve mondta a lány. Meglepetésére rend volt, belépett a szobába, szemrevételezés után, lerúgta a cipőjét s a kabátját is levetette, a fiú elvette, és már ő is levetette a kabátját.

·       Érezd magad otthon, kérsz egy papucsot, inni mit hozzak..mit innál?

·       Amit te iszol, azt iszom én is. az ágyra ülhetek?

·       Amúgy átvertél, semmi kosz sehol, rend van, látnád mi van nálam, már szégyellem is magam.

·       Ásványvíz vagy vörös bor, más nincs, beviszek mindent.

Lerane leült, és szétnézet, takaros kényelmes kis szoba. egy könyv az asztalon, felvette

kézzel írt, belelapozott, versek, vajon ki írta őket, ekkor lépett be Amor.

·       Az magán szféra, nem illő belenézni.

·       Miért? titkod van?

·       Nem nincs, de még most ismerkedünk nem?

·       De igaz, bocsáss meg.

Az első oldalon ez állt.

"A füst oly halovány, életünk füst, lassan elszáll de tűz volt, mint égető parázs,táplálni szíved fogja..érezd milyen e forró varázs.”

·       Ezt te írtad?

·       Igen de most tedd le kérlek, nem szeretném ha elolvasnád.

·       Jó értem, akkor kérek egy kis bort, ha szabad.

·       Azt szabad, én is iszom. le ne maradjak.

·       Koccintunk?

A fiú kitöltötte a bort, a lány elvette a poharát nekiütötte a fiú poharának.

·       Igyunk Lerane és Amor-ra, a legendára, az igaz szerelemre. ránk. és a szép életre,

·       Úgy legyen, mondta a fiú.

A lány lehúzta a bort. letette a poharat, a fiú is, a lány felállt, odalépett a fiúhoz, belenézed a szemébe és megcsókolta.

Nem kellenek szavak, ha a lelkek összeérnek,

nem kellenek szavak, ha a tested már helyetted érez

nem kell több ha ár létezik a valóság, lélek fonta szépséged

megfogó álomsík már.

Lerane átölelte a fiú nyakát, Amor ráfonódott a lány derekára, keze becsúszott a blúza alá, a fiú elkezdett remegni, valami olyan átéléssel érezte a lányt, szinte rázta a hideg.

Mintha villám csapás érte volna.

·       Ne remegj kérlek, ne félj

·       Nem félek csak olyan szép és finom érzés,

·       SSSSS

Nyugtatta a lány, és újra csókolta, izgatónak érezte a fiút, érezte hogy más, hagyta hogy a fiú csókoljon most, érezte pont olyan amilyennek szerette volna, pont úgy csókol, se jobban se rosszabbul, pont ahogy akarta ..

Lassan hátra dőlt, Amor egyfolytában csókolta, nem akart elszakadni az ajkától, elkalandozott a nyakára a fülére, de újra és újra visszatért az ajkához.

Kutató kezeik rátaláltak a még maradék ruhadarabjaikra, elkezdték lefejteni így csók közben, míg teljesen csupaszon, szégyenérzet nélkül nézték egymást.

Lerane mosolygott, Amor szemében nézte a mámor tűzét.

Amor pedig a lányt nézte, közben újra csókolta megharapta puha ajkát, szemét picit kinyitotta látta érezte a lány finom mosolyát, megleste arcát, csukott szemét,.

Akarlak szólt a fiú. A lány felült, Amor is felállt, gyors léptekkel lekapcsolta a villanyt, az asztalon meggyújtott egy gyertyát. A lány elé térdelt, átölelték egymást, csókjaik újra és újra éledtek, kezeik egymás titkait keresték.  Lány megemelte lábait, kínálta Amor férfiasságának a védtelen gyönyörét, Amor érezte ezt, lassan és finoman hatolt a lány gyönyörébe, ölelte a lányt, a lány kezével húzta a fiút, egyre gyorsabban, és meg megállva, érezték egymást, lelkükig, míg el nem értek a csúcsig, ahol már csak a megnyugvás ölelése várta őket. Csókjuk szüntelen volt, újra és újra ajkaik összeértek.

Átölelve várták már a hajnalt, szótlanul, finoman simogatták egymást, még nem tudták, és csak titkolva, de szemeik sarkában egy-egy könnycsepp hirdette. Az álmok néha a valóságból merítenek, és néha a valóság merít az álmokból, kilép és éled.

Álomsík VIII.

 

Csendben pihentek a parti sziklán, lábuk összeért, a fiú Lerane arcát nézte. finom mozdulattal simogatta arca éles éleit, szép látvány nyújtott, a lány aludt, de mosolya elárulta, álma szép és mégis éber érző volt. Talán érezte hogy ott van, érezte hogy figyeli, és nem érdekelte mezítelen teste sem, csak érezni akarta, vágyni, és vele lenni. Semmi másra nem vágyott. Szemei nem tudtak betelni a szépségével, Amor közelebb hajolt és egy finom csókot nyomott a lány ajkára, finoman lágyan, érezte hogy így szereti, érzéssel.

Egy gondolat mi ne szalad el, megmarad, csak még fél, és a világ torkát köszörülné, de nem-nem érdekli, most ebben a pillanatban nem. Vannak pillanatok amiket elrontani nem szabad, mert ettől szép, mert vigyázol rá. Hallani az erdő ritmusát, a fény erejét, és a nyugvást. A megnyugvást. Távoli ugatás törte meg a csendet, furcsa volt a zaj, ebben a meghitt világban, szinte rombolta a szépséget, omladozni kezdtek a falak, Amor lassan tért csak magához, keze még mindig a lány arcának szép vonalait simogatta, de most keze megáll, szívverése egy pillanatra mintha megállt volna. Megfagyott a kép, amit felépített magában. De még nem tudta mire vélni a zajt.

Nem akarta elhinni, pedig a tudata tudta, rájuk találtak.

·       Ébredj Lerane. ! ébredj. valami baj van

Lerane kinyitotta a szemét, keze megszorította  a fiú kezét, és érezte amit a fiú érzett.

·       Öltözzünk, gyorsan.

·       Hogy találtak ránk ilyen gyorsan. Amor.

·       Nem tudom, de mintha a te kutyád ugatna.

Tényleg, Lerane mozdulatlan maradt, egy pillanatra, és tényleg, ugatását száz közül is felismerte volna.

·       Szaladjunk gyorsan a barlangba, szedjük össze amink van, semmim sincs még egy késem sem.

·       Majd én megyek Lerane, te maradj itt, sietek.

·       Nem veled megyek, a lábad nem bírná.

·       Ne vitázzunk Amor, minden perc drága, siessünk.

Rohantak, ahogy a lábuk bírta, szembe a veszéllyel, elérték a barlang bejáratát, megtorpantak. csend volt, gyanús csend. Egymásra néztek, Lerane elengedte a fiú kezét és berohant a barlangba, a fiú kiáltott, neee! De már késő volt. Akkor pillantott a földre és látta a sok lábnyomot, a barlang bejárata felé.

Bent vannak, mondta kétségbeesve.

Sikolyt hallott, félelme faggyá dermesztette, lépet egyet de már mind hiába, mozdultak a bokrok, szeme sarkából látni vélte ahogy fegyveresek ugranak elő. Még egy lépés, lassítva élte a másodperceket, egy ütést érzett a fején, és összeesett.

Eszméleténél volt, látta ahogy Leran-t kivonszolták és mellé lökték, a lány teste véres volt, szép ajka sarkából vér szivárgott, gyönyörű szeme csukva volt, Amor szeme könnybe szökött, patakok indultak el, elvesztette eszméletét. Még utolsó képe, ahogy Berg egy csatlósa fejbe rúgta, szeme nyitva maradt, és összetalálkozott Lerane szemével.

 

Megszakadt a kép, fájó moraj maradt a mának .

Síkba szökkent kép a valóságnak.

Álmok, köntösét felvenném

kihunyt csillagok fényét élvezném,

és mikor megszakad a csillag utolsó fénye

újat gyújtok én, legyen fénye örök létem.

 

 

”””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””

 

Gyere kérlek, látod az a szobrot, szeretem. mellette az a kis lámpa, pont olyan mit egy.

·       Mint egy csillag? az Amor az , ugye te is annak véled, mint egy üveg csillag, olyan kis tenyérnyi üvegszerű, törékeny és szép.

·       Igen, de honnan tudtad mire gondolok, még senkinek sem mondtam ezt.

·       Nem tudom, talán ráéreztem.

·       Ma korán sötétedik, és valami évforduló is van, van itt egy kis kápolna, megnézzük, aztán ehetnénk valamit.

·       Mehetünk.

Keze elindult Lerane keze felé, megremegett mikor hozzá ért, de a lány megszorította, és nem ellenkezet, csak ennyit mondott.

·       Olyan kis lüke vagy.

·       Bocsánat, csak önkéntelenül úgy éreztem,

·       Semmi baj, erre gondoltam én is,

·       Itt a kápolna, gyere ilyenkor nem lesz bent senki, ismered?

·       Nem de hallottam róla, érdekes itt volt a szomszédban de még soha nem jutott eszembe megnézni. Azt hiszem két szerelmes balladája, valami régi történet azt hiszem igaz történet.

·       Persze hogy igaz, hatszáz éves, szentkén tisztelik őket, és meg fogsz lepődni.

·       Tudod én csak itt születtem, de nem itt nőttem fel, nem kell mindjárt tudatlannak gondolnod, inkább mesélj ha ennyire tudod.

·       Rendben szép hölgyem, nézd a falakat, egy-egy pillanat az életükből.

·       Ez itt a idézés, mikor állítólag megtámadta a lányt egy farkas, és nézd a nevét, olvasd el. A puszta tekintetével menekült meg a lány.

Ez állt a képen, a lány neve  : devitio Lerane,

·       Lerane, istenem, emlékszem, még szegény nagyanyám mesélt róla. Szerelmesek voltak. igaz szerelem, tiltott szerelem, sírt a nagyanyám is mikor mesélte, de nem tudom ár nem emlékszem, valami olyasmit mondott hogy minden életben megismétlődik, senki nem hitt neki, bolondnak tartották. De én szerettem és elhittem a meséit.

·       Ez a kép, mond mi a címe, ki festette ezeket a képeket, ez a hely nagyon régi, és mintha nem tudna öregedni.

·       Igen, régi és varázslatos hely ez, most a szerelmesek kápolnája ez, de régen tudod mi volt a neve, álomsík terem, valami ilyesmi heveny fordításban,  somnium campestria.. Valami hasonló. Álom sík vidék, már senki sem tudja.

·       Ez a kép..hmm Amere, Amor. a nevem.

·       Tudod ezeket a képeket egy ősöm festette, neve szintén Amor volt. Hát nem érdekes. Talán a nagyanyád tudott valamit.

·       Ne viccelődj ezzel, érzem az idő súlyát, mintha az ereimben valahogy más lennék most. szinte érzem a képek erejét.

·       Tudom én is érzem, sokat vagyok itt, olyan szép érzéseket indít bennem.

·       Igen? és hány lányt hoztál már ide?

·       Még egyet sem, ha erre gondolsz, nem éreztem hogy ide kellett volna jönnöm, de most valahogy. Ne haragudj.

·       Nem kell bocsánatot kérned, köszönöm hogy itt lehettek, és ez a kép, jaj  tűz , lángok. Erről álmodtam már.

·       Ennek a címe Fatum, A végzet.. meghaltak, szerelmük áldozatot követelt, ami abban a korban máglya halált jelentett, aztán a családjuk megbékélt, talán az idő tette, vagy csak a fájdalmuk, elvesztésük. Akkor épült ez a hely, és akkor készültek a festmények, itt a képen a monda szerint a festékbe belekeverték a vérüket, Amor-ét és Lerane vérét, valami kendővel törölték az arcukat, és a festő már akkor elkezdte a történetüket, ez volt az első kép, a lángok színe, látod, érezned kell, vérükből készült festék. és nem repedezett meg. Vizsgálták is az anyagukat, úgy hitték örök a szerelmük, és az élet nem fog rajta.

Lerane rátette kezét a festményre, és abban a pillanatban szeme tűzben kezdett égni, könnyei mintha világítottak volna, csend lett hírtelen, a fiú is odalépet, és mint annyiszor már, rátette kezét a lángokra, furcsa érzés kerítette hatalmába, keze megfogta Lerane kezét, és a kápolna mintha sírni kezdett volna, gyertyák lángjai lobbantak, századok kezdtek el sírni. Egymásra néztek, könnyeik közt meglátták egymás szemében azt, amit csak egyszer láthat az ember. Érezték azt amit csak egyszer érezhetsz egy életben.

Lelkük ért össze elsőnek, ajkuk törte szét a csendet, és bár nem látták de a képen a lángok, mintha felizzottak volna, és az álom újra síkot vert, itt köztünk, észre sem vesszük. Csak néha-néha érezzük.

 

Majd folytatom..

Álomsík VII.

 

Csendes reggel mi a délbe szaladt már

mit ígér a mának, nem tudod.

Nem is érzed, álmok a síkban mit tesznek,

vagy csak ígérnek.

Napok az éjben nem lehetnek, mert az álom vágy

mi előre repíthet, szárnyakat adhat, sok-sok erőt.

Halált hozó hideg fényt, borús gyászt,

mi semmit nem kímél.

 

Fájós lábával kibicegett a fiú barlang szájához, a lány hátulról átkarolta,

·        Köszönöm hogy itt vagy Lerane, köszönöm, nem is tudom mi lett volna nélküled velem.

·        Tudtad hogy jövök. érezned  kellett, nem hagytalak volna magadra, Amor szeretlek, most azon gondolkodjunk mi lesz velünk.

·        Nem tudom Lerane, mennyi ennivalónk van, vizünk akad, vadászni fogok,

sütünk. De ránk fognak találni.

·        Két napig talán elleszünk, annyi ennivalónk van, hova lett a kutya, nem láttad.

·        Nem, de jó lenne ha itt lenne, valahogy nyugodtabb lennék, gyere menjünk a patakhoz, fürödjünk meg, emlékszel.

Laren egy huncut mosollyal emlékeztette a fiút egy szép nyári éjre, mi elég álomnak és talán örök álomnak is.

Nem volt messze a patak, hallani lehetett a víz csörgedezését, az éjjel hallani lehetett, bár a barlang elég jól el volt rejtve, de a hangja a víz szava, vigyázta álmukat. Kéz a kézben haladtak egymás mellet, Larene teste libbent, és boldogan billeget Amor oldalán, tetszett neki hogy így lehettek, még ha a sors olyan borzasztó is volt, a helyzet keménységében szépséget találni. Nagyon nehéz. Érezték a helyzetük megfeneklett súlyát, de valahogy a szerelmük léte, minden elsöpört, és még nem tudhatták, ott lappang a végzetük, már a, mában. Lerane elkezdte magáról dobálni a ruháit, és szeme sarkából figyelte Amort hogy figyeli e. Levette szoknyáját, inge alig-alig takart valamit szép testéből. Amor nem tudott betelni a látványtól, szégyenét félretéve levette ingét, és nadrágját. Meztelen testét, nem szégyellte, szemével Lerane fürkészte, piciny tűz izzott a szemében, ledobta a lány az ingét is, és mint Ádám és Éva a paradicsomban szaladtak a patak felé.

Lerane megállt, magához húzta a fiút, átkulcsolta karjaival a nyakát,  erősen hozzányomta ajkait Amor ajkaihoz, és egy harapással, ami fájdalmas volt de mégis tűzet gyújtott a fiúban. Átkarolta a lányt, megmarkolta fenekét, és magához szorította, érzete a lány testének minden porcikáját, mellei keménységét, férfiassága hozzáért a lány testéhez, érezte hogy húzza magához a lány. Hátrahajtotta a lány fejét. Teste megfeszült és érezte  megremegve elgyengül, szédületes csókja elszakította a világtól mindkettőjüket, nem törődtek mással csak egymással.

    * Ne kérlek, még ne, gyere fürdeni, akarok, nézd ott egy tavacska, és oda süt a nap, gyere gyorsan.

Már nem ellenkezett Amor, hisz érzete azt csinál vele szerelme, amit akar, tiszta vizű patakocska, átlátszó csillogó, hívogató. Lassú léptekkel ereszkedtek a hűs vízbe, Lerane  kapaszkodott Amor kezébe, félt, a meder csúszós volt. Hirtelen kicsúszott a lába alól  a talaj, felsikoltott, mert  tudta a víz hideg lesz. Ámor karjaiban találta magát, de abban a pillanatban elcsúszott ő is, és nevetve mind a ketten nyakig ültek a vízben, a szikrázó fényben olyan szép volt a lány,  fiút magába szívta a szerelmes vágy. Húzta magával, át a másik partra, ahol egy kis lapos követ, olyan padfélét pillantott meg.

    * Érzem ám mit akarsz te kis komisz fiú, nem teszek semmit, kíváncsi vagyok mit akarsz velem, hmm hahó.
    * Majd meglátod, ott talán melegebb a víz, látod azt a fát, virágzik, érzem az illatát, azt szeretném, oda menjünk, gyere szerelmem..

 

 

 

Lassan libben a szél,

még nem tudni a jövő

vagy a jelen mit zenél.

Csak hallgasd hogy hív,

és ha hallani véled, vagy érzed

téged hív, hát menj és vigyen a szél.

Ezer dallam van amit még nem éreztél.

 
A nap egyre jobban égette a bőrüket, Amor lassan leült a kőre, ami jó meleg volt, mivel a víz sekély volt és alig lepte el, hanyatt dőlt és nézte a lányt aki előtte állt és várta a fiú ölelését. Keze elindult és hívta a fiút, keze emelkedett és hívta a lányt, lassan fölé lépdelt Amor a lába közül nézett fel a lányra, apró mozdulatokkal lehúzta, guggolva ült szerelme ölébe. Kezével beletúrt hajába, és tűzet érzet testének minden apró zugában.

    * Szeretlek szerelmem. szeretlek. szeress úgy most mintha az utolsó percünk lenne.
    * Nem kell azt gondolnom hogy ez az utolsó percünk, mert mindig ezt érzem, nem tudok parancsolni a testemnek, se ellenszegülni a tiédnek, olyan ha velem vagy, úgy érzem hol meg tudnék örülni az érzésedtől hol pedig boldognak érzem magam, még ha hozzám sem érsz, csak veled lehessek, olyan mintha érted születtem volna, csak neked, nekem egymásnak. És mikor szeretsz, mintha tűzben égnék el veled, mindig egyszerre égünk, ébredünk és halunk, ölelésben csókban, és minden gondolatban, Szeretlek Lerane.
    * Nem tudok mit mondani, mintha belőlem szóltak volna szavaid, minden szó, minden, és talán a tüzed, ami eléget, mindig érzem, mindig. álmomban is látok egy tüzet, veled égek, és úgy gondolom, ez az érzés lehet amit most is érzek.
    * Szeretlek Amor,

Keze átölelte  szerelmét és megcsókolta, olyan hévvel, olyan tűzzel mintha tényleg az utolsó perce, alkalma lenne rá. A fiú keze elindult kalandos útjára, a lány fenekét markolta, és húzta magába, mintha azt akarta volna hogy olvadjanak össze, kérlek erősebben, és a fiúnak nem kellet mondani, harapta , finoman csípte csókjaival, felperzselve minden rejtett vágyát, elfojtott érzését, légy enyém kérlek, most.

Szemük összetalálkozott és meglátták magukat egymásban, akarlak, súgta a lány, akarom mondta a fiú. A lány lassan megkereste csípője apró mozgásával a fiú férfiasságát, ami forró volt és a vágytól lüktető vulkán, a lány vágya most lassan beteljesül, érzi lassú mozgása mindent elborít majd, gyere velem szerelmem, együtt. akarom.

Itt vagyok veled és érzem, igen, a lány olyan hévvel, hullámzó testtel akarta a szerelmes halált, a fiú lüktető mozdulattal segítette, érezték testűk érzékeik annyira egyforma rezdülését, egymásnak megadva a test minden apró finom érzését, várj-várj kedvesem.

Itt. most .. és egyszerre haltak meg testük forgásában,, sóhajok apró remegések tömegében, meghalt a csend, a fiú elernyedt, de nem engedte el a lányt, hagyta hogy a lágy meleg parti víz mossa testüket, égette a nap a bőrüket. Olyan szép volt a kép, talán csak álom ez, talán más síkon, valahol máshol él ez az érzés.

  

””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””

  * Itt vagy Larene…
    * Larene….hahóó..

A lány a kapu aljban várta a fiút, ahogy megbeszélték, elgondolkodott, ahogy a forgalmat, a sétálókat nézegette, elmélázott, gondolatai egy régi álmában bolyongott, egy tüzes reggel. Egy forró tűz közelében, de miért .. nem értette.

    * Jaj szia.. ne haragudj,, elbambultam, pontos voltál. én értem előbb ide, szeretem nézni a várost, az utcák zaját, ezt a kis morgást. Mehetünk.
    * Mehetünk. beléd karolhatok.. megengeded, valahogy így könnyebb, valahogy másabb.
    * Persze, mehetünk.

Fojtatom majd, egy síkban,, ebben vagy a másikban..

Álomsík VI..

Még látta az arcán a finom mosolyt, a lány, akit megharapott Zeusz, hmm pedig milyen szép az arca, önkéntelenül erre gondolt, Lerane tényleg szép volt, sőt átlagon felüli volt kedvességével társuló nyers modorra, olyan kedvesen talpraesett teremtés.
Az órát néma csengetés szakította félbe. A tanár unott hangon fojtatta az órát, csak a morgás szakította félbe, olyan kedvel magyarázta az unalmas, de számára érdekes anyagot, le sem akart állni vele.
•    Akkor nem folytatnám uraim, hétfőn ebből egy szép 5 oldalas dolgozatot kérek, hétvége ugye hosszú lesz, így lesz idejük leírni mind azt amit mondtam, gondolom mind figyeltek és jegyzeteltek.
•    Persze, teleírtam az egész füzetem.
Egy mosolyt amit nem kellett erőltetnie, arcát színezte, még egy pillantást a távoli ablakra, még mindig nézte a lány,  szemeit érezte, furcsa érzés kapta el, leragadt.
Kezei megálltak a pakolásban, és csak bámulta, érezte égő tekintetét, és dermesztő érzését, érezte, ahogy a hideg végigfut a hátán és kezeiben és lábában értek véget,
Megbénítva minden mozdulatát. Egy kéz érintette meg.
•    Amor , mi van veled, elaludtál, láttam ám, húztad a lóbőrt rendesen.
Ahogy érezte barátja kezét mintha elvágták volna azt a szálat, ami úgy fogva tartotta.
Barátjára pillantott, aztán vissza az ablakra, a lány már eltűnt.  
•    Siessünk, gyorsan, láttam azt a lányt, majd elmesélem, gyere gyorsan.
•    Ne kérdezz semmit, csak tedd azt amit mondok.
•    Szótlanul követte Amort, a nagy sietsége közben szétszórta papírjait. Hagyd nem írtam rá semmit, üres mind, erre a mondatára felkapta a szintén pakoló tanár a fejét, szeme megjegyezte a fiút és magában mondogatta.
•    Jól van fiam, egy jeggyel biztos rosszabbat adok, akár milyen lesz is, még nem jegyzetel. Minden mai fiatal ilyen, bezzeg az én időmben.. pffűű..
Pakolása közben megkordult a gyomra, éhesen elsietett, az ebédlő irányába.
A folyosón tömeg. Siető léptekkel igyekeztek le az emeltről az udvarra.
•    Amor várj már ki az a lány, miért szaladsz hozzá.
•    Ne kérdezz már annyit, majd elmondom.
Megállt hirtelen a bejáratnál, a lány éppen a bejárat felé lépkedett. Most mit tegyek, valami ürügy kéne, megvan.
•    Figyelj kedves barátom, örülök hogy lekísértél az emeletről de most azt hiszem egyedül is, kösz szevasz.
•    Te Amor, te  hülye vagy,,, na szia.
Hogy a fene beléd, az a szerencséd hogy ilyen barátod vagyok, remélem szerencséd lesz ma, te okos.
Amor szaladt a lány után és nyomatékossága elérje hatását, rákiáltott.
•    Várj kérlek. várj!
A lány már észrevette, és mikor a hangját meghallotta, mintha észre sem vette volna, ment tovább, de arcát egy mosollyal tette szebbé. Amor lépései lassultak, és kezét a lány vállára tette.
•    Szia, várj egy picit kérlek, szeretnék beszélni veled, ha nem zavarok.
•    Szia, nem zavarsz, ha nem harapsz meg, akkor elkísérhetsz egy darabon, megengedem.
•    Hát inkább üljünk be valahova egy teára. Szeretném, kérlek.
•    Oda szembe bemehetünk, ha jó neked. De ha gondolod, mehetünk bárhová. Csak ne messze, sok a dolgom, könyvtárba is kéne mennem,
•    Oké, nem tartalak fel ígérem, de most jut eszembe, el kéne hoznom a kutyám, nem baj, ha csak sétálnánk és beugranánk érte.
•    Nem-nem baj, mehetünk is, szóval  az én nevem Lerane, és a tiéd.
•    Jaj bocsáss meg Amornak hívnak, a te neved is ritka, az enyémet családi örökségkén hordjuk, négyszáz éves múltunk van, minden ősöm Amor nevű volt.
•    Érdekes, én nemrégen csináltam egy családfa félét, négyszáz évre visszamenőleg, és képzeld az én nevem is örökség, családunk női tagjai, hmm, érdekes.
•    Igen az, négyszáz év az nagyon sok, jaj pillanatra beszaladok ide,Zeuszért,  Géza bátyám vigyázz rá, sietek.

Milyen furcsa érzés,
 múlt méri ki a jövő szelét.
Csak érzed és nem érted
a jelen miért van, miért is
oly furcsa a képzelet.
Álom valóság, síkok
örök forgás.

Nem éreztem ilyen furán mostanában, miért ez az érzés, most is érzem, mást érzek, mintha a napfény csak engem érne, nem értem. Csodás nap pedig hogy is indult, emlékszem az-az álom, de mi is volt, már nem emlékszem, de a névre igen. Amor..
Helyes fiú, ez tény, jó pasi, egy mosoly és egy gondolat, Milyen lehet a csókja,

Mint a hűs patak
vagy a tűz parazsa.
Lágy szellő, vagy
zivatar szilaja.

Gondolatai közt csak most eszmélt Amor a kutyával tért vissza, furcsa nem érezte a reggeli haragját.
•    Na itt vagyok, de vissza kell sietnem segítek az öregnek egy picit.
•    Rokonod, hogy ennyire fontos..
•    Nem az csak a sarki boltból ismerem, itt lakom a másik oldalt.
•    Én meg emezen az oldalon, és a sarki boltba járogatok én is, talán majd találkozunk.
•    Ne haragudj a reggeli harapásra, elszaladt, és ilyet még nem csinált sosem.
•    Nem haragszom, de nem mondom, hogy spongyát rá. Egy vacsora a haragom ára, talán attól elmúlik majd.
•    Ma este, megfelel.
•    Igen , 8 körül lent leszek a sarkon,
•    akkor szia, sietek és tali este, 8-kor a sarkon,
Hajolt a fiú a lány arca felé, és mintha egyszerre gondolták volna, mintha várták volna,
Tűz égette Lerane arcát, Amor arcán parázs szaladt végig, érezték, egy köszönés és egy várakozás, egy mosoly,

egy szívdobbanás…………………..
Lerane felnézett az égre, és arcát cseppenő eső első szava érte, esni fog, és talán az első csepp ami a földet érte, az ő szép arcára esett.

ˇ”””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””"

A következő cseppre Lerane kinyitotta a szemét, a barlang hűs csendje fogadta, másnap van, és nem reggel, a tegnapi események, Amor, szerelmem, Lerane, kedvesem, mintha a barlang kimondta volna a nevüket. Gyorsan magára kapta a ruháit, csendben, mikor készen lett, Amor-hoz bújt még egy pillanatra, és ébresztette csókjaival..
•    Szerelmem ébredj, elszaladok vízért, tegnap láttam egy patakot, vagyis csak hallottam a hangját, hozok friss vizet.
•    Jó reggelt szerelmem, várj megyek veled.
•    Vicces vagy, megcsókolsz, akarom,
Azzal  az édes kezeivel megfogta Aron fejét, és forró csókja elszédítette az ébredését, Amor keze magától elindult a lány ruhája alatt, megtalálta formás fenekét és puhán, finoman belemarkolt, a lány érezte kívánja, újra, fékezhetetlen érzés fogta el.
•    Ne kedvesem, ébredj, mér dél van, megyek, öltözz te is..
Lihegve de most nemet mondott, fura érzése volt a mai napra, Amor lassan felült, és tökéletes férfi alakját hagyta hogy a lány figyelje, már nem szégyellte testét a lány előtt, lassan öltözött, és hallotta a lány lélegzetét, kívánta, ahogy ő is..érezte hogy teste már nem uralja tudata, de elhessegette  a gondolatot, és gyorsan belebújt a nadrágjába. Éhes vagyok, mondta Amor, én is szólt Lerane.

 

”””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””

Éhes vagyok ,,,már nagyon, Lerane, gyorsan beszaladt a kapu alá, az eső egyre jobban eset, már nem akarta hogy arcát minden egyes csepp lecsókolja, még látta  Amor szaladni a kutyájával, és eltűnni a kapu sötétjében.
Este találkozunk, remélem eljössz , kedves Amor..

vége, majd ..folyt köv.