Milyen az ember? 6.

Milyen az ember? 6.

 

 

              A sorozat 5. részében jeleztem, hogy tudok tanári túlkapásokról, jogtalan tettlegességről, igazságtalanságról. Engem is felháborítanak az ilyen dolgok, de vajon megvizsgálta-e valaki a hátterét ennek? Két dolgot említenék meg, amiből az egyiket már érintettem az előző részek valamelyikében.

 

              1., Vajon az alacsony ponthatárok következtében bekerült hallgatókból milyen tudású pedagógus kerül ki az egyetemről?

 

              2., Akár kezdő, akár már évek óta a pályán mozgó tanárról van szó, vajon milyen idegrendszerre van szüksége egy pedagógusnak, hogy a már otthon sem nevelt gyerekek elfogadhatatlan viselkedését mosolyogva, vidáman eltűrje, és jó hangulatban, legjobb tudása szerint tanítson, neveljen?

 

Nem válaszolom meg, inkább kiegészítem a kérdést: ha még ehhez az áldatlan állapothoz hozzágondoljuk a rossz törvényből adódó tehetetlenség érzését, és az előző pontban említett képzetlenséget, ugyan mit várhatunk?

 

Még teszek hozzá! A helyzet már évtizedek óta sújtja az országot, – sőt, a világot! – tehát a mostani pedagógusok már a „neveletlen“ generációból kerültek ki, így nekik maguknak sincs (nem is lehet) fogalmuk a gyereknevelésről. – TISZTELET A KIVÉTELEKNEK!

 

              Felteszem a – talán megválaszolhatatlan – kérdést: Mit várhatunk? És mit vár a tisztelt bíróság, amikor ítélkezni kell? Milyen alapon, milyen lelkiismerettel és mit fog ítélni? És bárhogy is nézzük, mi magunk is bírók vagyunk, amikor ítélkezünk felettük, pedig nincs jogalapunk. Mert számon kérhetünk-e valamit, amit soha nem is volt tanítottunk?

 

Természetesen lehet – egy bizonyos szinten. Mert minden emberben meg kell(ene) lennie már születésnél fogva is egy alap intelligenciának. Ha csak ki nem nevelődik belőle az évek során... De akkor most ki hibáztathat kit?

 

Félreértések elkerülése végett közlöm, hogy nem a vétkes tanárok mellett kampányolok! Kizárólag a gondolkodásunkat szeretném mélyebb barázdába terelni. Ennek bizonyítására egy egészen szolid példát hozok fel, – mert nem az idegeket akarom borzolni, (arra ott vannak a hírek,) hanem a figyelmet felhívni arra az elfelejtett tényre, hogy egy pedagógus csak akkor várhat el tiszteletet a tanulóitól, ha maga is tiszteli őket. Íme:

 

           X tanár a lányom osztályába rendszeresen a következő szavak kíséretében lépett be: „Na, mi van, ti büdöslábúak?“ És minő véletlen, más osztály tanulóinak szülei szintén így emlékeznek vissza... Nem tudom, végül sikerült-e „megnevelni“, nem is érdekes. Ez csak egy példa arra, hogy milyen pedagógusokat állít pályára egy olyan apparátus, amely „bárkit beenged“ a padjaiba.

 

Ettől persze még lehetne rend és békesség, ha az ember képes volna EMBER maradni akkor is, ha az iskolákban nem tanítják erre. De úgy látszik, nem képes. Éppen ezért teszem fel újra a kérdést:

 

Milyen az ember? És milyen lesz, ha ez így folytatódik?

 

 

2018. szeptember 24.