Képeslapi nőnap

Képeslapi nőnap

 

Képtelen a képet előle elvenni,

könnyes sóhajok közt a falra feltenni.

Nem is való oda, kicsi az még arra,

egy képeslapot sem akasztanak falra.

Kivált ünnep táján maszatos a kedve,

vénült nyaka is már félre van meredve.

Várta volna, várná, valaki köszöntse,

hogy a kis pálinkát ne potyára öntse.

Tudja, öreg ő már, nem bolondul érte,

senki emberfia soha meg nem kérte.

De azért a remény mocorog még benne,

hátha e rossz szemű úriember lenne...

 

Úriember lennék, bizony, nénémasszony,

de e kis kép előtt ülve is elalszom.

Nem elég, hogy kicsi, homályos a fénye!

Nem mutatkozik meg rajta semmi kénye...

 

Innye, te vén trottyos, hogy a medve vinne,

víz van a fejedben, olyan, mint a dinnye!

A szemedre kéne szódásüveg alja,

milyen kecske az, mely még a sót se nyalja?

Huszonéves vótam, amikor ez készült,

de úgy látom, hogy má' az agyad is sérült!

Az illem is híján, naptárt se ismered,

nőnap alkalmából erre sincs ingered?

Virágot se hoztál, lopod csak a napom,

s lebecsmérled nálam régi képeslapom?...

Na, de ha má' itt vagy, legalább ezt idd meg,

nem öntöttem vóna, de mosmá' itt billeg.

 

Ejnye, te szent asszony, mé' nem evvel kezdted?

Ilyen szíves népség megér egy-két tesztet.

Oly' szép vagy te, rózsám, mint a hímes tojás!

Feleségem leszel, s házamnál ragyogás!

 

Így láttam ezt, kérem, s rögtön lejegyeztem,

nehogy ünnep után új panaszuk legyen.

Nem én vótam, nem én, tán a szomszéd ember...

Én csak költő vagyok, s tőlem verset rendel.

Ezt írtam hát neki – meg az új asszonynak –

azóta már talán pelenkát is mosnak.

Ám ez nem bizonyos, homályos a képük,

mikor a kulcslyukon lesem a békéjük...

 

2018. március 9.