pillanatok az életemből

Már nem.

Egyszer véletlen megtudtam:

Exupéry gépét ki lőtte ki

Kitért a hitből.

 

Azóta nem. Lapokra...Csak a korra.

 

2003-ban emelték ki a roncsokat

 

Kellett egy év. 

 

Azonosítás. Azonosság.

Némo. 

Kelletik magukat.

 

Mesék, hősök királylány

 

félék...fél év.

 

Egy kötet. De nekem

 

ne emlegesd Ady-t. 

 

Lédák. Molyok.

 Fogyó holdak.

Gócok. ( anyámban nincs...

de bennem? )

Vonóhorgot nem bír

a lowrider. Padlólemez.

Spoilerek kellenének?

Szerintem elég, a színemlékezet.

 

A természet sem kutat.
Sárga? Zöld. Óz vezette utak.
Nem baj, ha a 
követőradarok nem fognak be.

 

Alacsonyan húzol.

 

az érkező alkony

ahogy holdsugár hull  lágyan a teraszra

még látom, amint

fénypászmák táncolnak arcod

előtt s pilládra ragad

a nádmelaszra feketült téridő  

Sad Piano Song 25

 

 

 

 

 

 Sonata for violin and piano, 

 

A hajnal sugarai épp színezni kezdték az eget, mikor megállva a szék iránt, válla fölött  kissé visszafordulva tenyerét csónakká formálva ajka előtt egy leheletnyi csókot indított vissza az ágy felé. Azután a következő kettőt már hányavetin odadobta, mert belezavart az addig oly rózsaszín képbe az egyre erősödő utcazaj. Mint Alice fehér nyuszija, kezdte hajtogatni: „ …elkések, elkések, mostmár biztosan elkések…”.

- Mi a baj Kedves?

- Nincs meg az ingem.

- Oda tettem az este a székre, az egyenruhád fölé.

- Akkor sincs itt. Mintha az éjjel megint magára kapta volna valaki…  -  húzta el a száját és azzal a huncuttal ott a mosolygödrök között haladt tovább a hétfői öltözködés rögös útján.

Zokni, nadrág, derékszíj…zubbony..  nem is kell az az ing…. villant át rajta egy gondolat. Hordja , ha annyira akarja… aki akarja. -  De így elárullak? Nem lesz baj?

-          ?

-          A zubbonyt, még ha össze is gombolom kilátszik az a folt.

-           Folt? De hisz tiszta? Vagy nem?

-          -Az. Csak hiába gombolom végig… kilátszik az, amit az előbb visszadobtál., az a csibész eltalált… itt…látod? Megint ki fognak térni a hitükből a szabálykövetők… de tudodmit? Már nem zavar. Nem is kellene többé ing. Jobb szeretlek téged viselni.

 

Znaju ja Ruslana

 

igen. így. a fonetikát  tanítani kell...
ám azt, mitől válik pároddá a másik? -

 meg...hogy...hagy(d)

 majd beülünk vele (is) a Stihl-be 

 és vágjuk a pofákat

 sztorizva arra szorítkozunk

 amit itt megéltek e padok.

 a horizontra fecskék villáit dobja a tavasz

 repülő rajzás, és éteri fény...

 a vers. rájuk hagyjuk. bennünk megül a csend.

nézzük ahogy határokat lépnek át verslábaik 

míg összefonódott ujjainkon  végtelen pihen.

 

Kárpátia - Szép vagy, gyönyörű vagy ...

 

 

 

 

 

Naplóbejegyzés 2013.04. 11.   

...avagy : sajtos lett a nózid, nyald le

 

 

 

A szokásos csütörtök reggel lehetett volna, de nem volt az. Foghatnám akár a 11.-ére is…de nem teszem. Szerdán leveleket kaptam. Igen. kettőt. Mindkettőben egy-egy találkozóra kért egy-egy ismeretlen. Igen. Ismeretlen. Hiába olvasol valakit, még ’beszélhetsz’ is vele…míg nem állsz szemközt a ’sárkányával’ addig nem ismered / igaz Aloha?  :) /

 

Fülesemben a kedvencekkel pattantam bringára, és irány az állomás. Negyed órával a megbeszéltek előtt. Az antikvárium kirakata még visszarántott egy percre….de biztos léptekkel mentem a padig. Leültem és vártam. A tavaszi reggel nyüzsgését figyeltem a belső csendemből. A busz befordult…ő leszállt…Éreztem hogy fél. Tele volt a világgal, önmagával, kérdéseivel és félelmeivel. Ahogy a tekintetünk találkozott arcán halvány mosoly született. A hivatalos szia-szia után elmerültünk. Megszűnt körülöttünk a tér-idő. Talán akkor  érzékeltük a szélének horzsoló suhanását, mikor rájöttünk, ahová kávézni készültünk beülni már nem üzemel. Na puff. Maradt a resti. És a mélységek. Megszűnt félni. Láttam hogy nyugszik meg a sárkánya. És a csoda az volt az egészben, hogy megnyugtatta az enyémet is. Azt hittem békével mentem oda….de igazából ott leltem rá a teljesre. ( Köszönöm. )

 

 A busz ajtaja kinyílt, és még annyi de annyi mondani és kérdezni való bennünk ragadt…hát azt kérte: " Ugye megismételjük…” Természetesen Lili.

 

Kizuhanva a jelenből, vissza a poros városka tavaszi forgatagába jöttem rá, sietnem kell. A napom még előttem áll…és vár még valaki.

 

Ancsához már kissé késve érkeztem.  A bringa most is megvan, de mivel nem egyedül indulok útnak…így a füles  a zsebben maradt…

Ismerős magasságok. / laktam én is bennük … csak a kilencben...pedig nekem nincsenis kilencesem :) / 

Az ajtóban már a nózijába ütköztem. „ Szeret téged.” - hallottam a háttérből.  Az ajtón belül terített asztallal vártak bennünket, a konyha felől lángosillat kúszott a szűk kis folyósóra… / lekenyereznek? ’ megdobnak kenyérrel?  / 

 „ Sajtos lett a nózid, nyald le! „ azt hiszem itt kacagtunk mind a négyen együtt először igazán. Aztán Kata versét hallgattuk meg…és szívből egyetértettünk. Furcsa az élet. Nehéz, kátyús, rózsaszín, sajtos-tejfölös.

Csak tudni kell együtt dalolni, sírni, nevetni. Nem nézve mást, mint azt, hogy ki melletted sír, nevet, dalol is ember.

 

 

Köszönetül ajánlanám ezt az írást azon kézirataink őrzőjének mik aznap születtek 

egy poros városka mögött…valahol  emberszemközt.