pillanatok az életemből
---- ...
https://www.youtube.com/watch?v=PsfbENna9gQ
kávéillatú torokszorító nap volt.
hiányozni fogsz
Nyugodj békében Ági.
konkáv éjszakák
az alkonypír rőt fonat a fákon
fényszórók előtt elsuhanó remegés.
szép illusztráció.
annyian versbe rejtik a sok pőre álmot...
adni kell a látszatra - s ennyi az egész?!.
manipuláció.
míg csended vállamra hajtod
lehunyt pillád mesél és mesél.
saját stáció.
kívül hagytuk valahol a világot
s megbújtunk konkáv éjszakák tengelyén.
szentencia szinkópák
átteszi a hang súlyát néma ívekre.
kopjafák korhadásainak zaja veri fel benne az árvaság jajait..hadakozik. tűz, víz, ég, föld.a víz győz. elmossa a majáliszsongást.a földig metszi vissza. az otthonig.egy szeparált strófa csüng a maradás kilincsén.énképét koherens kötésekig visszabontja...isapor és némi feromon vetül a tükörre. tekintetéből visszaköszön a völgy, a patak...fodrok széle. nem is. csak szél. felfut a dombra.az alkonyodás ködeiben rágóssá mázgásul a levegő. mellém ér, biccent. leülünk. csak úgy a fűre. nem fontos hogy beletörhet ..mi tudjuk már, a törésektől válunk önmagunkig azzá akiknek a szentenciák sem láthatnak. csak az ilyen alkonyok szinkópái. a többi csend.
ahogy felfekszik
Apa aznap délután
ráált a szerelőaknára vele...
Abból a napból is...
már csak a hangok vannak.
Bemegyek még néha a műhelybe,
ahol az akna. Szülői ház.
( Apa újra otthon lakikMama beteg. Néhány nap és műtik )
Haza. Anya utált ott lakni.
Már háromévesen azt kérdeztem tőle:
miért nem megy akkor el.
Az ember ott marad csak, ahol
ember lehet. Ahol jó.
Láttam filmen egy legendát.
Régi volt. Ezerkilencszáz...
akármennyiben. Amiben
mintha én. Pedig te.
Mi lehetett volna ha elhagyja?
Nem önmaga. Magunkra maradtunk.
Látod? Én a verandán vele.
Te a partot űzve. Felelj.
Lehet ennél örökebb?
Olyan akár a perpétum mobile.
Mozog. Hullámokat vet a vihar.
Változni? Változtatni?
Sosem hittél nekem.
Többet akartál berakodni.
Pedig a köbözéskor helyeket alkotunk. Igaz? Nekünk pedig:
közökben is elvihető dolgaink vannak.
A hangokban. A várásban. A tudatban hogy...
Vagy. És nem ahogy felfekszik...
Tályogok, jogok nélkül.
Talán csak a barátság ennyire tiszta
tartozás.
http://www.youtube.com/watch?v=5kW9DZ0gPkI
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
köd ült a stégen
anyáink útján? nem.
odaát, túl a határokon.
anyád sosem látta a nagy vizet, ahogy enyém
se békélt meg soha a határtalannal.
( a Maros örvényei mellett nőtt fel
...nem csoda.)
alakítanának? meglehet.
nyelvük bár a szánk ízét adja
s hitükből elnőve vagyunk azok, akik
és mégsem maradunk. manipulál a korcs század
s ezret meg ezret hazudhatnánk
ahogy ők is valaha...' minden rendben lesz...
itt van a mama." és ködös alkonyok
ha körénk nőnek , lásd nincsenek sehol...
a tiéd bár 'igazoltan távol ' .
köd ül a stégen. aki ott velem, az sosem ellenem.
ahogy nem voltál te sem. képeken terül a való
elmosódott életlen... céltalan. a van van csak rajtuk.
amiként a szavakban.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
sz. m.
néztem a szemét ahogy kimondta
fiatal volt. nem volt még 30.
" végleges a diagnózis. " - sz. m... -
" nem tudom meddig vagyok még képes fogni a tűt."
befelé ömlő patakokon eveztünk
azóta nem láttam Mártit varrni. közben felnőttem.
és hiányoznak az öltögetős délutánok.
( a te ' virágod ' ...? ) ... a tér csupa kongó sehol.
utoljára virágot hímeztünk egy terítő szélére.
apró volt, azt hiszem lila. lila, mint nagyapám
testén a műtét utáni hegek. ( nem ért semmit a kés
a lék, a metszetek azt mutatták: elterjedt.)
kiterjedés vesz körül mindent
benned mi lakik? és meddig?
a meddigeken túl van az, ami összeköti
bennünk a Kövesdi fiút és Gyuszit
ők ketten... mintha mi.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
nemigen
ezért vagy az aki .
a barátok mindig kimondják.
nemigen akad más, aki meri
és felvállalja önnönmagát.
a versbe bújás is lehet hazugság.
vágyott kép. képtelen képzeletrajz.
ecsete a szó és lába a semmibe lóg.
( nézz csak itt körül..mind csak azt hiszi : örül )
ezért írok inkább leveleket ...
címzett és feladó. adódhat úgy
hogy a közlés közlekedés és
köz. a kőfal fugái közt ugyanúgy őrzik a téglák
a véset íveit ( amit én és a legkisebb Kövesdi )
ahogy a hegyek gyomra téged és Gyurit.
azt mondod " most jó '...' lenni "
szerintem meg: csak úgy éri meg.
a többi, a másként lehetetlen küldetés.
és...
de mert magyar vagyok tudom, és-sel nem kezdünk mondatot.
( And ... Und...Et...bárhol elmegy. )
hordod anyád nyelvét, ami sokszor teher
mert kiveti belőled amit ki kell.
és odaát oly kevesen értik.
azt hiszed könnyebb itt? határokon belül?
megült itt a bábeli zaj a fejekben
sokból meg plázafény szorítja ki a valódi lírát.
kapcsokká vetnek betűket papírra
és azt hiszik ha valaki hozzájuk szól leláncol(ha)t(j)ák.
már bevett kert a lelkük... pedig pont így válik ugarrá.
---------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
kölyökképű terveink
tudod tervek rég is voltak.
5évesen én még régész akartam lenni.
aztán leszoktam az akarásról.
rájöttem mennyivel szebben zeng úgy : szeretnék.
benne van a szeret-és és még annyi íz.
akkor láttam nagyin azt a mosolyt
benne voltak azok a megvalósítható 5 éves tervek.
me(l)ósok,gyárak. ők még importáltak a munkájukból...
s gyümölcseiből házak nőttek ki az aszfaltról
a Károlyi utca sarkán ( amiben felnőttem)
elkészültekor a mestergerendán
cigánykerekezett az ács...
( nagyapám emlékei között találtam róla fotográfiát...)
a múlt héten újra szóba került az import.
de csak mint a szó. meg a : meg kell dolgoznunk...
ezer láda ment lengyelbe. bio árú.
itt alig van rá kereslet...csak a munka maradt.
és a földközel. huszonegyedik századi kincskeresés
mesélő istentelenek teljesíthetetlenné tették az
igazából már el se várt öt éves terveket.
de a mosolyt sosem vehetik el.
...ahogy tőlem a nagyanyám arcáról belém
átszelídült szeretetet sem.
---------------------------------------------------------------------------------------------
-------------------------------------------------------------------------------------------
nem kimondottan a fátyolhoz…
a gyermektiszta ámulathoz visszatérni.
a teljes hithez amikor a versekben még volt líra
ahol még megvoltak a betűkbe vetett csodák.
fodrok alatt a kövek éle
a fák élőn haragvó zöldje
és a táj csendje: bennem
oda szeretnék percenként
amikor rámrabol a zord való.
( talán ezért van, hogy olvasok )
a körülöttem felhabzó pokol
már nem zavar. zizegő avar.
csak felveri szilánkjait a csendre
és kapar a torok. verstelen szétköpködött zok .
értem amire kérsz. (itt) tovább nem maradok.
ott járok majd, hol lapokra zárul a tér
és a sorok közé apró pillanattá foszlott
pixelekre hullt idő fér
ahogy te is.
viszem a hangom a csendbe.
(tudod egyre jobban értelek.)
én még bíztam az emberségben
de igazad volt. ez nem az a hely.
naplóbejegyzés máj. 17.- 19.
máj. 17.
Szentes alatt jártunk. Elnéztem a meztelen bordákat. Az esőcseppek visszaverték az anyaföld szívdobbanásait.
Kihallatszottak az ívek alól. Nem volt rajtuk fólia...
letéphette a tegnapi vihar... vagy a születés gátmetszetlen heve...
mert a Van , a létezés nem kér takarást...az csak visszafogná az áradást.
máj. 19.
a 4-es szürke szalagjára vizet bábozik a déli nap
és pipacsok vére csapódik szét a füvek zöld tengerén
alant fut a jelen és a múlt a jövő elé
odajut?!. az elkerülőn a terelésen túl
báránypamacsok játszanak a széllel
narancssárga kör, áthúzva feketével...
éjjel is esett... jelzőbóják szerte széjjel