pillanatok az életemből

Mũvészet

narnia• 2011. október 1. 17:43

Lovász Ágnes - *****

centrális momentumot keresel – lehet, folyamatosan a dolgok legközepén állsz.
A kínai császárokat is védte a folyton belenyugvó „mindennek így kell lennie” égalattiság,
ami OTT és AKKOR mindig van, VAN – mégha kevés is a majd mindenütt máshol pace feliratú szivárvánnyal díszített, fáradt szemhéját nyitni próbáló földgolyón;
ha valamit le is zár, utána újra jön,
mindig máshol, mindig másképp;
semmi közös vonás, nincs fogódzkodó, nincs nyom,
hogy mi lehetett,
mi minden, az az illat:
dohányos óvónő kéz,
főzelék és gyümölcspuding,
vágyott fekete cica,
talán az avar száraz levelét morzsoló gyerektenyér;
mindenből egy foszlány, ami addig kísért; lehelete annak, ami akkor várt;
gyerekhangunk –
amikor kupola híján sátrunkból bátyámmal bátran kiálthattuk 45. oldalán befejezetlen regényem utolsó sorát, nem kellett félnünk, hogy lepotyog a vakolat, bár egy-egy ijedt puttó összeráncolt homlokkal nézett ránk a barokk felhők közül;
kapkodva vett levegő –
miután elindultam megkeresni eperfülbevalóm a homokból a kerítés mellett (éppen már átmászni próbáltam, de átpréselni rajta magam egyszerűbbnek tűnt), mikor láthatatlannak hittem magam az utcán, kresz nélkül, őszi lombtalanított ösvényen a lakótelepi kubista cseppkőbarlang végén;
láttam a legyőzni valót, azt a párnáján fekvő nagy piros korongot.
Hős akartam lenni, pedig talán épp ott és akkor voltam az.