pillanatok az életemből
NovellaOlekszandr Dovzsenko
Йlniakarбs - részlet
" - Kötést! ... - nyögte Karnaljuk, és jobb kezét előre nyújtva a kötözőasztalhoz indult. - Élni akarok! Adjanak nekem kötést, s mindent ami kell! ...
Karnaljuk a kötözőasztal felé támolygott, mintha viharos tengeren hányódó hajó fedélzetén járna. A szokatlan látványtól még az orvosnak is földbe gyökerezett a lába.Szörnyű és egyben nagyszerű volt.
- Ne bámuljon! Azt hitte meghaltam?! Élek! - Karnaljuk megingott, egészséges kezével támasztékot keresve - Kötést! ... Élni ... Adjanak! ...
Miért nem ... mozdulnak?
S az odaugró sebész karjába zuhant. Az izgatott orvos felemelte, mint egy gyermeket, és az asztalra fektette.
- Azt hiszi meg tudjuk menteni? - kérdezte a segítségére siető aszisztens, és hitetlen , de monoton gépiesen adogatta a sebész keze alá a műszereket.
- Már megmentette önmagát! - szólt a sebész zengő hangon "