Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Léleképítő írások
mystynekatika• 2012. december 24. 22:36
Sík Sándor:Te Deum
Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.
Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.
Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.
Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.
Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.
Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.
Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.
Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.
Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.
Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.
Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.
Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!
Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=20&pid=&pev=2013&pho=10&pnap=&kat=1235&searchkey=&hol=&n=marcyt
A Szerelmek tánca (1965) kötetben olvasható ez a Mozart-vers;
valamivel több mint egy évtized van még Szisz(a költő) haláláig,
a kányafői utolsó órákig, és tulajdonképpen ugyanekkora időegységben
számolható az előzetesen megtett költői út, az útkeresés.
A „megrendelés”, a megrendeltség nyilván mást jelentett Mozart és mást Bartók korában,
és mást az úgymond létező szocializmus időszakában,
Kelet-Közép-Európában, ezen belül is Erdélyben,
egy pályakezdő, illetve pályára álló romániai magyar költő számára.
Élete
Volt Szilágyi Domokosnak és Hervay Gizellának egy zseniális kisfia, aki még az is lehet, hogy megírhatta volna a regényt, ha a bukaresti földrengésben korai halál őt is el nem viszi.
– Egyébként tragikus az egész családnak a sorsa.
– Borzasztó tragikus. A felesége, a gyermeke, a körülötte levő emberek... Ebben a Szilágyi Domokos eposzban vagy drámában, nevezzük így, igen nagy drámaíróra lenne ahhoz szükség, hogy megírja mindazt, amit ma a Szilágyi Domokosról tudunk, meg sejtünk, meg feltételezünk.
– Mi lehetett a motívum vagy az az indíték, amivel őt egyrészt beszervezték annak idején ’57-ben, ha jól tudom, másrészt tartották elég hosszú ideig? Ugye azt sem tudjuk, hogy milyen hosszú ideig. Az tény, hogy ’65-ben megint aktivizálták. Tehát mi lehetett az, ami miatt ő ezt vállalta, illetve milyen előnye származott egy akkori Romániában egy kolozsvári magyar diáknak, majd később költőnek abból, hogy együttműködik a titkosszolgálattal?
Sokatmondó, hogy amikor Szilágyi Domokos itt megkötötte ezt a fausti alkut, eladta a lelkét az ördögnek, nem kapott érte cserébe semmit, csak azt, ami mindenkinek kijárt volna, a puszta létezéshez való jogot. Azt, hogy publikálhat, azt, hogy megélhet az irodalomból a perifériákon. Soha nem futtatták, soha nem népszerűsítették, nem sztárolták. Az egyetemet sem nagyon tudta elvégezni, nem kapott ragyogó állásokat, nem kapott ragyogó lakást, nem kapott mindenfajta lehetőséget arra, hogy külföldre utazzon. Nem kapott jóformán semmit cserébe, csak egy élete végéig tartó, ugye két évtizeden át tartó bűntudatot kapott.
A református lelkész fia, anyai ágon sem „jó” a származása), a korabeli iskolai szellemet figyelembe véve.
Epizód
De hasznos felidézni az érettségi tablóra szánt jelige körüli botrányt, egy érettségiző szatmári diák, jelesül Szilágyi Domokos – az iskolai irodalmi kör elnöke – szabadságát, ahogy azt 1955-ben az iskolaigazgató megítélte. Kiss Jenő elismert költőnek számított a romániai magyar irodalomban, A Hamlet-monológra pedig kifejezetten „haladó” versnek; innen választotta (volna) Szilágyi a négy sort:
Sápadt királyfi, Hamlet! már ne kérdezz,
felelt az Élet, döntött századunk,
nem fordulunk kétségek mérlegéhez,
mi lenni, tenni: élni akarunk!
Nem adatott meg az engedély a mottóra, állítólag (tanára visszaemlékezése szerint) a „királyfival” volt baj.
http://www.helikon.ro/index.php?m_r=611
Kántor Lajos az Életrajíró, kutató
Megrendeltként szabadnak lenni... - A költő Szilágyi Domokosról
A Forrás-nemzedék indulására visszaemlékezve, éppen Szilágyi Domokos hangsúlyozta (a marosvásárhelyi Igaz Szóban, 1974-ben): „Bizony – egy egész nemzedék – vagy több is, fölöttünk – hördült nagyot a »mai fiatalok« apolitikus voltán.”
21. századi olvasatban e sajátos szerelmes versekkel szemben annak adhatunk igazi hitelt, amit Szilágyi Domokos majd A láz enciklopédiájában (1967) mond ki:
Sietni, sietni, sietni – harsányak a napok és sietősek és mi
feledékenyek vagyunk – oly hamar, oly könnyen, oly szívesen
feledjük a megbánnivalót! Vagy épp ezt hívjuk halhatatlanságnak? –:
hogy lassan-lassan kihullik minden, ami rossz? A megújulás alázatos
öröme? – S én mit tehetek? fényt fogalmazok hitelbe.
Az „igazi” szerelmes versek jó néhánya, már 1956-ból (!), nem került be az Álom a repülőtéren kötetbe, pedig abszolút megütik az első verseskönyv művészi átlagát. (Az Őszirózsákat, 1957-ből, beiktatta a szerző A láz enciklopédiájába.) Nyilván nem volt tanácsos az „apolitizmust” erősíteni.
A Szerelmek tánca mint kötetszerkezet is a már beérő költőre vall.
Ha az Álom a repülőtéren egy (kubai közjátékkal megspékelt) „fantasztikus oratóriummal” zárult le („az újjászülető Föld első szavá”-val), a második Szilágyi-kötet végén a Ballada éjjel olvasható (benne ez a sor: „Szeretnék élni 2000-ig.”); őszintébben szól ez a versszak, mint a Himnusz a holnaphoz kórusa; József Attila még fogja a Szisz kezét, de kész elengedni is:
Békét a csönddel kötni ki tud?
Álmodd már álmom, ne csak aludd,
csecsemő bolygó! – Merre sodor
az idő? eljutok oda, ahol
az anyag létformája a mosoly?
Szilágyi Domokos költészetében az egyértelmű áttörést, a modern magyar líra magaslataiba emelkedést a Garabonciás (1967), A láz enciklopédiája és a Búcsú a trópusoktól (1969) kötet hozza meg; a világról való gondolkodás összetettsége és a poétikai újítás – nem utolsósorban Eliot nyomán, ám nem szakadva el Balassitól, Csokonaitól sem! – közösen teremtik meg Szilágyi egyedi költészetét. Itt már a saját, mondhatni kétségbeesett szabadsága érvényesül (Garabonciás, Magasan, Takarják be nagyapát, Őrültek, Betegen, Harminckét sor a boldogságról, Kényszerleszállás, Hogyan írjunk verset, Ez a nyár – a címek tovább sorolhatók). És még jön az Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből s a Magyarok. Ezt a Szilágyi Domokost nem iktathatja ki semmilyen iratkutatás, iratbemutatás a magyar költészet 20. századi modern kincsestárából.
Én harminc évvel a kányafői önkéntes lezárás után Kányádi Sándor Szilágyi Domokost búcsúztató versének hiszek (a Nap Kiadó igényes Emlékezet-kötetében olvasom újra):
örök hiánynak
maradni örök
jelenvalónak
bot nélkül vágni
a végtelennek
„A nagyoknak haláluk után amúgy is fölös számmal születnek pajtásaik, kebelbarátaik.”
A szerző a Kántor Lajos által szerkesztett A költő életei című Szilágyi Domokos-emlékkönyvre utal, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1986 őszén.
Jegyzetek Méliusz Anna tollából
Domi- Szisz a költő neve
Emlékképek Szilágyi Domokosról (Méliusz Anna kézirata különben Szász János hagyatékából került elő. Köszönet érte Majtényi Ágnesnek és Majtényi Ildikónak, akik nem hagyták elkallódni ezt az érdekes irodalmi dokumentumot sem. KAF)
Így ment ez évekig. Kettőjük közt csakis irodalomról volt szó. Domi soha senkiről se jót, se rosszat nem mondott. Csak művek, könyvek léteztek számára, emberekről nem beszélt. (Csak leveleiben. – M. J. megj.) Hervay Gizivel, úgy emlékszem, talán 1960-ban házasodhattak össze. Hamarosan megszületett a fiú: Kobak. Ettől fogva Domi gyakrabban járt hozzánk.
1966 táján Domi lektorizálta Jóska Aréna című verseskötetét. M. két költőnek a véleményében bízott, fenntartás nélkül: az öreg Endre Károlyéban és a Szilágyi Domokoséban. Ebben az időben gyakrabban járt hozzánk a kötet ürügyén, és – ha jól emlékszem – erre az időre esik, hogy elhagyta Gizit, amiről egy szót sem beszélt. Mi sem tőle tudtuk meg. Hervay Gizi sírva, zokogva panaszolta el, hogy Domi – Szisz, ahogy ő is hívta – elhagyta, de ő maga sem tudott erre magyarázatot találni. Gizi végtelenül szerette Domit – azt hiszem, végül ugyancsak betegen, haláláig. Csak őt szerette –, és valóban érthetetlen volt, hogy Domi miért hagyta el Gizit, és miért éppen Julcsához került, aki talán egyszerűen „birtokba vette”.
VÁLÁS
Ennek következtében, egyik vasárnapon beállított hozzánk Majtényi Erik – Domi legintimebb jó barátja –, Szász János, Domi, Gizi és Julcsa, megbeszélni „tárgyilagos barátokkal”, hogy mi legyen a kisfiú sorsa. Kobak maradjon-e Gizinél vagy Julcsánál, azaz Dominál. Az estig tartó „tárgyalás” alatt se Gizi, se Domi ki se nyitotta a száját. Roppant kínos, durva, ocsmány, fájdalmas volt a mi számunkra is, ahogyan Julcsa „vitte a szót”, érvelt, kifejtette a megoldás „praktikus”, anyagilag mindenekelőtt számára előnyös részét. Minthogy Julcsának is volt egy kisleánya, érvelt, sokkal „jobban jönnek ki”, ha náluk marad Kobak, minthogy Domi tartásdíjat fizessen Gizinek. „Amúgy is van egy néni, aki gondját viselheti a gyerekeknek, főz, míg Gizinél…” Stb. Végül elfajult az egyoldalú „vita” – amiben, mint mondtam, sem Domi, sem Gizi, de mi sem vettünk részt. Jóska végül azt mondta: „Nem dönthetjük el mi, hogy kinél marad a gyerek. Ez a törvényszék dolga… De mégiscsak Gizi a fiúcska édesanyja…” Gizi sírva fakadt, Domi felállt és elment. A gyerek végül Gizinél maradt.
A Julcsával való házasság kezdetén Domi valóban ápoltabb, kiegyensúlyozottabb volt. Hetente – kedden délután 6-kor – találkoztak a bukaresti magyar írók az Athené Palace kávéház bárjában. Domi ezeken a találkozásokon rendszeresen megjelent. A beszélgetésekben alig vett részt. Olykor egy-egy szellemes, gúnyos megjegyzést tett. A kávéházból rendszerint az Írók Házába mentünk vacsorázni. Domi velünk jött, vacsorát rendelt magának, de nem nyúlt az ételhez. Délelőttönként változatlanul be-becsöngetett hozzánk, köszönés helyett dünynyögött valamit, amikor ajtót nyitottam neki. Néha az íróasztalomra tett egy kézzel írott verset. „Olvasd el…” – mondta, aztán leült Jóskával szemben a fotelbe, és hallgatott. Én kínnal-bajjal tudtam csak olvasni az írását, s minthogy nem értek a költészethez, véleményt sem tudtam volna mondani, de erre ő nem is tartott igényt, nem várt – senkitől, de legkevésbé tőlem – elismerést vagy dicséretet. Azt meg se hallgatta volna. Egy alkalommal, amikor Domi nálunk volt, a szobában tartózkodtam. Órákon át egy hangot sem hallottam odaátról. Amikor Domi menni készült, megkérdeztem: „Az összegyűjtött hallgatásaidat rendeztétek sajtó alá?” Domi halványan elmosolyodott. „Ez jó!” Nagy elismerés volt ez részéről.
Egészen másféle Szilágyi Domokost is ismertem: gyakran találkoztunk az Írószövetségnél, azaz az Alapnál, ahová mindketten rendszeresen jártunk – péntek délelőttönként, kéthetenként – kölcsönért. Majtényi Erik jóvoltából, aki az Alap vezetőségének tagja volt, és minden lehetőt elkövetett, hogy M. és Domi kölcsönökben részesülhessenek. A pénztár előtti sorbanálláskor beszélgettünk Domival, amíg sorra kerültünk. Aki hamarabb érkezett oda, „tartotta a másik sorát”. Szegények voltunk, ők is, és mi is. Domi roppant méltánytalannak tartotta, hogy olykor éppen csak annyi pénzünk volt, hogy trolibusszal elmehettünk a kölcsönért, de ha történetesen valamilyen oknál fogva elmaradt a kifizetés, nem volt pénzünk trolibusszal hazautazni. Talán e szomorú tény következtében jutottunk arra az elhatározásra, hogy „autót veszünk, részletre”. Azaz, minden kifizetésből egy-egy alkatrészt vásárolunk az autóhoz. „És amikor már együtt van a kerék, kormány, motor meg a többi, akkor én összeszerelem…” – mondta Domi. Erről hosszan el tudtunk beszélgetni.
Különben a legmókásabb az volt, hogy ha az ember Domit elnézte, nehezen tudta volna elképzelni, hogy akár egy vízcsapot el tudna zárni, nemhogy „összeszerelni” bármit. De a játék mulattatta. Hónapokon át tervezgettük az autót péntek délben. Amíg egy alkalommal – ekkor nem kölcsön, hanem „valóságos” honorárium-kifizetés volt –, Domi nagyobb összeget kapott. Azt mondta: „Az autóalkatrészek vásárlása égetővé vált… Komolyan neki kell álljunk a dolognak…” Hazaindultunk az Írószövetségtől, a trolibusz-megállónál Domi elbúcsúzott. Megkérdeztem: „Nem mész haza? Julcsa – gondolom – nagyon vár már a pénzzel.” Azt válaszolta, van még valami dolga, mindjárt hazamegy ő is. Se aznap, se másnap, se harmadnap nem érkezett haza.Eltűnés.Újabb válság
Julcsa kereste nálunk és mindenfelé, ahol Domi meg szokott fordulni. De Dominak nyoma veszett. Talán egy hét múlva, lerongyolódva, szakállasan, egy lej nélkül érkezett haza, arcán sebekkel. Gondolom, erős csontritkulásban is szenvedett, mert folyton eltört hol a lába, hol a karja. De az is megtörtént, hogy részegen egy ablakba esett, és összevágta az arcát. Ez alkalommal érte ilyen baleset. Ezután huzamosabb ideig nem láttuk. Julcsától értesültünk, hogy Domi honoráriumot vett fel, és azzal újból eltűnt. Nem tudja, hol keresse. De valamilyen nyomra jutva, elment Kolozsvárra felkutatni Domit. Valóban ott találta, egy cukrászdában, Majtényivel. Julcsa ízléstelen, zajos botrányt csapott ott a cukrászdában, nyilvánosan homoszexualitással vádolva Domit. ********
Ezután – 1970-ben – Domi elment Kolozsvárra. De elválni nem tudott Julcsától. Julcsa nem akart válni. Alighanem számításból. Hiszen nem szerette, nem értette Domit, aki mégiscsak híres író, és, ha épp nem szórja el a pénzt, pénzt is hoz a házhoz. Domi Kolozsvárról olykor írt M.-nek levelet. Negyedévenként, amikor a betegnyugdíja ügyében felülvizsgálásra jött Bukarestbe, felkeresett. 1973-ban M. súlyosan megbetegedett. Elterjedt a hír, hogy halálán van. (Így is volt.) Akkor telefonált Domi Kolozsvárról: „Anna, nyugi, nyugi! Az Öreg nem hagy el minket, ne félj, nem megy el… Ez nem az ő stílusa!” Csak az, aki Domit jól ismerte, értheti, hogy ez Domi részéről a gyengédségnek, a szeretetnek a legmesszebbmenő megnyilvánulása volt. M. felgyógyulása után Domi meglátogatta az „Öreget”. **********
A 3. Máriával volt, „élettársával” – az öngyilkos Nagy Kálmán özvegye –, akivel haláláig együtt élt, és akit nem vehetett feleségül, merthogy Julcsa nem akart elválni. Ekkor – utolsó találkozásunkkor – Domi kissé meghízott, ápolt, mondhatnám „elegáns” volt, beszédes, és kiegyensúlyozottnak látszott. A lába gipszben, bottal járt. Bokatörés. Derűs és nagyon kedves volt. Látszott Domin, hogy most van, aki gondját viseli. Emlékszem, távozásunkkor hogyan bicegett le a lépcsőn a botjára és Máriára támaszkodva. Ekkor láttuk utoljára.
***************
http://www.lato.ro/article.php/Eml%C3%A9kk%C3%A9pek-Szil%C3%A1gyi-Domokosr%C3%B3l/896/
Kántor Lajos A költő életei Szilágyi Domokos (1938-1976)
Egy ködös őszi nap , Szilágyi Domokos kilépett az élők sorából,
a hátrahagyott mű éppolyan eleven erőként hat, éppúgy figyelünk rá,
mint ahogy akkor tettük, amikor személyi jelenlétével
adhatott még nyomatékot a költő, a műfordító, a kegyetlenül szigorú kritikus, az esszéíró..
„Életműve Gaudí Sagrada famílijához hasonlít: nincs befejezve, de ma is élő, és elevenebb, inspiratívabb, mint számos más mesterien befejezett életmű. Nyelvi atomrobbantása nem természetében, hanem jelentőségében a Nagy Lászlóéhoz mérhető, költészetében kora (korunk) valamennyi lényeges kérdése megjelenik, lírai forradalmával modernizálta és visszakapcsolta az erdélyi költészetet a progresszív európaiságba.”
http://moly.hu/cimkek/erdelyi-magyar-2
http://www.youtube.com/watch?v=K0wNVXOtwVo
Kis, szerelmes himnuszok Síppal-dobbal-nádihegedűvel,irányzékolt szemmel,
ózonos tüdővel,szerelem-vadászni, nem léppel, nem loppal:nádihegedűvel-síppal-dobbal.
Szerettem egy őz-szemű
lányt,a haja: dióbarna láng,
még most is éget, ha a távol
barna dombjairól felém int,
és szól az akác illatából,
s zubog az idő, mint a vérünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
és én hiába szólítom,
mert a felhők sosem felelnek,
hisz nem ismerik a szerelmet,
csak a szerelem érzi őket,
mint a vadászfegyvert megérzik
a virág-lábú, bátor őzek.
Haragban
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál, mint anya a fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád;
táncoltam én is és te is,
sírtál értem s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.
Szerelem
Megismertem a holnapot:
terád hasonlított,
terád, miránk -
lobogott
és nyugodt volt, mint a láng,
- s mint a mi éjszakánk,
amelyen megéreztük forró
és röpítő és egybeforró
embersorsunkat, a szerelmet,
- én azt, hogy hiába ölellek,
te azt, hogy hiába ölelsz,
ha nincsen más, csak ez a perc,
hogyha mögötte meg nem érzed
és meg nem érzem az egészet,
a szilárd anyagot,
ami vagy és ami vagyok,
és ami egy törvénybe fog
bolygókkal és liliomokkal,
tó méhében a teleholddal,
vérrel, háborúval, örömmel,
mindennel, ami volt az ember,
és ami most s amivé válik,
s amit születéstől halálig
sejt és tud és tesz,
mit hozzáad a léthez,
hogy életté váljék, hogy a rend
kormányozza a végtelent,
az értelem, amely szavak
nélkül is szól, és sejtet sejtre rak
agyunkban -
a holnapról akartam szólni,
a holnapról, mely már valódi,
mert fölismert s el nem téveszthető,
tiszta, elérhető,
mint a friss levegő -
igen, a holnapról akartam szólni,
s szóltam a szerelemről, szerelmünkről, hiszen
ő éreztette meg velem,
milyen lesz:
szívem szelídítette a boldogsághoz, rendhez -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
és akkor, amint ránk hajnalodott,
megpihent bennünk - új csókra gyűjtve erejét -
a csók.
Szerelmes vers a szabadsághoz
1
(INVOKÁCIÓ)
Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak hogy közelebb kerülj hozzám
mert nélküled vak vagyok és néma és süket
nélküled lélegzeni sem tudok
nélküled olyan az élet
mint a szerelem nélküli csók
annyira elképzelhetetlen
mint a mozgás nélküli anyag
kedvesem
segíts hogy kimondjalak
Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak mert ezzel is közelebb kerülsz hozzám
hozzám láncolnak a szavak is
mert a te neved az értelem
általad ébred magára a tudatos anyag
általad ébred magára az Osztály
mert minden tettének célja s oka
te vagy
kedvesem
segíts hogy kimondjalak
2
Kedvesem
én annyit kerestelek
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem emberül élni
annyit kerestelek
hogy lelkemre bütykösödött a bánat
annyit kerestelek
hogy kezdtem elveszíteni a hitet önmagamban
lépteid nyomát
kutattam kiégett szemmel
borzongó fasorokban
felhők csücskében
künn a harctereken
és benn a gázkamrákban
a te neved véstem az akasztófák gerendáiba is
mert tudtam hogy újjászülsz
hogy megtalálsz
mert megtalállak
Kedvesem
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem örülni
mint a mindig-éhes gyermek
annyit kerestelek
hogy megköszönjem neked
a legszebb legtisztább szerelmet
Ragyogj
Elaludtak a fák,
a levelek libegnek,
az álmok tudnak várni,
az álmok nem sietnek.
Tudjál álmokra várni,
ahogy ők tudnak várni rád,
az éber csak így nem
csalja meg magát.
A levelek fölött
álmodó fények úsznak,
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak.
Aludj fényekkel együtt,
ragyogj álmokkal együtt.
Ha nem vagy itt
Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.
Szilágyi Domokos - Kis, szerelmes himnuszok
"Ízlellek, mint gyermek a szót -
Szavak, ezüst szavak!
Fényetekből, csengésetekből
csak ez a dadogás marad."
"Ízlellek, mint nyelv a szót,
talp a járást, szem a fényt,
újszülöttként kínlódom,
újszülött világomért."
"Virágvállú, hogy bírod
cipelni a súlyt?
Fájdalom és szerelem
iker-átka sújt."
"Üres lettem, megteltem fájdalommal,
vadul birkóznom kell a nyugalommal;
kit vállalok? Már nem tudom: - Ki vállal?
Kiért szálljak pörbe a halállal?
Ki száll érettem pörbe a halállal?"
. . . . . . .
"Reám várnak, akik remélnek,
ébredeznek, akik nem élnek.
Halak tátognak: szeressem őket,
jövőt szerkesszek csecsemőknek,
énnekem tanul a világ
nagyszerű dialektikát!
A törvények vállamra szállnak.
Emberré lesz a lelkes állat.
Növényi sejtek fényem esdik.
Látod, akad munkám napestig.
A Rend vagyunk mi, ugye, kedves,
Fáradni jó, hogy megpihenhess."
"Vállalja gyönge vállad,
amit vállam elvállal?
Nem szabad szövetkeznünk
halál ellen halállal."
Orgonaillat..
Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,
alattomosan, nesztelen
rohansz reám - s én, áldozat,
riadt örömmel, részegen
fuldoklom csókjaid alatt.
Leültetnélek, hogy mesélj,
mindent, mindent mondj el nekem,
de torkomon nem jön ki hang,
és nem tudsz szólani te sem,
csak ez a csönd ujjong, dalol
- mint szerelmes lány mosolya -,
hogy május van, kacag a nap,
s lobog, lobog az orgona.
http://hu.scribd.com/doc/42040216/Szilagyi-Domokos-Osszegyujtott-Versek
Szilágyi Domokos:
Ha nem vagy itt
Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, melyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -:
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni: -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled: és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.
Mielőtt
Mielőtt elmegyek, egy s más akad
intéznivaló. Hiszen még nem is szerettelek.
Nem volt idő, mert ,
dolgoztunk is, biztattuk egymást,
hogy lesz még idő azelőtt.
Lesz idő, óriás szivarból
szennyezhetetlen kékekig
fújni, ki, föl a smogot,
sivalkodni a születőkkel
s meggyilkolódni az áldozatokkal,
hiszen még nem is szerettelek,
csak sivalkodtam s gyilkolódtam,
tanítottam, hogyan kell szeretni,
hiszen még nem is szerettelek.
Élnem adjatok, mielőtt elmegyek!
Nem szabad pucérul látnom a földet,
ölelés után, mely halált szül.
Hiszen még nem is szerettelek!
"Ne nézz rám, hadd enyhüljek meg, mielőtt
elmegyek és nem leszek többé."
(XXXIX. zsoltár, 14. v.)
Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen -
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.
Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:
vagy hő nyaram és hű telem,
úgyhogy már nem is veszlek észre.
Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen -
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.
És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak -
és hadd higgyük, hogy megtalállak.
Haragban
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád?
táncoltam én is és te is,
sírtál értem, s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.
Őszirózsák
Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.
Bűnöm: a szépség
Ha valami gyönyörűség ér
- szép könyv, szép festmény, szép zene -,
mindig úgy érzem: szólni kéne,
hogy kiáltani kellene,
nyomaszt a bűn - s a versíráshoz
ez ad szívet, agyat, erőt -:
hogy hibámból vagy bárhogy is,
de eltitkolom mások előtt,
hogy nemcsak nekem van jogom rá,
nem szép a szép, ha csak magam
gyönyörködöm benne - - mi célja,
mi értelme, mi haszna van
a fénynek, hogyha véka rejti,
a virágnak, ha télikert
börtönében él eldugottan,
a dalnak, ha nem hallja meg
senki; - nyomaszt a bűntudat,
s ő késztet arra, hogy legyek
antenna, melyen át a szépség
eljut hozzátok, emberek.
Szilágyi Domokos: Tétován
Komisz a férfi egymaga,
rakoncátlan és tehetetlen.
A nappal rág, az éjszaka
álmatlam, rágós, ehetetlen.
Nem lehet egy, csupán ha ketten.
Anya szült mindünket. A vég,
a semmiből teremtett szolga,
asszony karjába ád. Miképp
öltöztessen: most ez a dolga
Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva.
Forró a könny. A fagyos arc
nem érzi már. Csak ő, az asszony
tudja, honnan jössz, merre tartsz.
Ő kérlelget halált: halasszon.
De hasztalan. Tudja az asszony.
Ő szül. Sirat. Te tétován
áttámolyogsz a nagy időkön.
Kedved hol kövér, hol sovány.
Az idő nem pénz – az idő: könny.
Könny a szem alatti redőkön.
De végül: édesünk Te vagy,
Te, örökkévaló, öröklött.
Mit ér a szív, mit ér az agy.
Én asszonyom, Tetőled ötlött
az élet. Átadod. Öröklöd.
MAJDNEM-SZERELMES-VERS
Én nem akarok Neked rosszat,
azzal foglalkozom naphosszat,
hogy szeretlek - nos, ki-ki lássa.
Szilágyinak csak van állása:
nem fog rajta a rímek átka,
és nem mászkál galaktikákra:
marad - magasban!: - itt a Földön:
hogy nyugodjék és hogy pöröljön,
és megláthassa: hova ér el
eme szívnyi emberiséggel - -
háború nyilall? - béke dobban
a kamrákban, a pitvarokban.
S oxigént küld, küld minden ízig.
A szív nem áll meg. A szív bízik.
(Lásd: magunkról a milliónyi
- Rólad - nem hagyott most se szólni.)
(1965)
KÖZMONDÁSOK, SZÓLÁSOK
A szerelem sötét verem. Ergo: aki másnak vermet ás, az szerelmes.
Jobb soha, mint későn.
Egyik tizenkilenc, a másik eb.
Jóból is megárt a sokk.
A szó megmarad, az írás elröpül. (Vö. Utunk: Levélváltás)
A szó elröpül, a sírás megmarad.
Jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb.
Írót tolláról, olvasót írójáról.
Aki papír közé keveredik, megeszik a szerkesztők.
Átesett az érem túlsó oldalára. (Mármint Bajor, a numizmata.)
Ki-ki úgy üdvözöl, ahogy tud.
Szórakozás után édes a pihenés.
http://www.youtube.com/watch?v=1i7kBSOCwYA
Szilágyi Domokos talán a legtehetségesebb erdélyi költő volt az utóbbi fél évszázadban,
akinek a sorsa, az élete, már ami tudható volt az elzártság és a tiltás világában, a kisebbségi létet szimbolizálta.
’76-os öngyilkossága pedig a kisebbség pusztulásának vízióját rajzolta fel a magyarországi értelmiségi otthonok falaira.
Észrevétlen
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen -
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.
Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:
vagy hő nyaram és hű telem,
úgyhogy már nem is veszlek észre.
Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen -
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.
És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak -
és hadd higgyük, hogy megtalállak.
MOST
Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.
Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt-érceit issza:
most, most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.
Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.
Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat;
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad...
ŐSZI TÁJ
reszketnek a szélben a fák
őszi világ őszi világ
szerelmüket vesztik a fák
őszi világ őszi világ
szerelmet vall ma az avar
őszi vihar őszi vihar
a csók úgy is teremt ha fáj
őszi világ szép őszi táj.
http://mek.niif.hu/02900/02916/02916.pdf
Mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.
Mondjak neked újat magadról?
Tudod, hogy tisztelnek a lelkes kövek?
Tudod, hogy a Nap a szíved?
Tudod, hogy a Nap nélkül nincs élet?
Hogy a sötétség a rettenet,
és nem él, aki retteg?
Mondjak újat rólad?
Szeretlek.
Mert egyre inkább bennem vagy:
mindjobban fáj, ha nem vagy itt.
Félszív, félszem, félszó - a fájás
egész csak, s a félsz, hogy a világ
nélkülem vidít-szomorít.
Megismertem a holnapot:
terád hasonlított,
terád, miránk -
lobogott
és nyugodt volt, mint a láng,
- s mint a mi éjszakánk,
amelyen megéreztük forró
és röpítő és egybeforró
embersorsunkat, a szerelmet,
- én azt, hogy hiába ölellek,
te azt, hogy hiába ölelsz,
ha nincsen más, csak ez a perc,
hogyha mögötte meg nem érzed
és meg nem érzem az egészet.
Akit sorsa meg akar tartani:
síriglan - reményben ég el.
Akit sorsa el akar veszteni:
megveri tehetetlenséggel.
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/szilgydo/szilagyi.jpg
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/szilgydo/
************************************************************
http://www.youtube.com/watch?v=y5kYfZ-Nx0M
*****************************************************
http://irodalomismeret.hu/linkek/82
„Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába, fogaid villáma,
táncoló sávos hajad, fullasztó gyönyöröm! Forró vagy, akár a szél!”
(Nagy László: A forró szél imádata)
http://www.irodalomismeret.hu/images/stories/2011_1/Bacsa%20Lilla/2%20%C3%B3t%202%20m.jpg
Nagy László így ír esküvőjükről:
"1952 augusztus 20-án feleségül vettem Szécsi Margitot.
Rózsás blúzban és ingben esküdtünk.
A menyegző egy tányér fehér meggy volt és vörös bor.”
Vajon értelmezhető-e a Ki viszi át a Szerelmet című verse szerelmes versként?
Legközismertebb vers , tananyag az iskolákban.
Igen, értelmezhető szerelmes versként is:
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
- a láng jelentheti a szerelmet, a szerelem tüzét, a láng és deres ág ellentét azt a pillanatot,
mikor a hideg, elkeseredett (női) szív szerelemre lobban. - A szivárványra való felfeszülés jelentheti
azt az „édes kínt” amit a szerelem okozhat, vagy akár azt a fájdalmat amit a szerelem el-vesztése okoz.
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
Hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
- a lágy hantú mező – szikla csípő ellentét egyértelműen a női testet idézi,
azt a pil-lanatot, amikor a testi szerelemben eggyé ol-vad férfi és nő, a nő befogadja, elfogadja a férfit..
- a sírva ölelés szintén a szerelem olykor fájdalmas voltára utalhat, a fájdalmat okozó, sírásra fakasztó szenvedélyre
- a falban megeredt hajak, verőerek becézése ugyancsak a női testet idézi fel, már gyen-gédebb,
kevésbé szenvedélyes, inkább meg-hittebb pillanatokat, mikor a férfi cirógatja, babusgatja a nőt
Létem ha végleg lemerűlt
ki rettenti a keselyűt?
s ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?- a keselyű rettentése vonatkozhat akár arra, mikor a férfi küzd a szerelemet megrontó démonokkal,
s elűzi őket, hogy megvédje azt - a nagybetűs Szerelem hangsúlyozza saját fontosságát, s a túlsó partra átvitel,
a meg-mentés eleme akár összekapcsolódhat az előző sorral, miszerint a férfi küzd,
s sikerrel jár, megmenti a szerelmet, a boldogságot, amely az élet legfontosabb eleme.
Szécsi Margit:
A szegény lány álmaJó vagy, te vagy a
szegény lány álma:
csókolsz, haragszol.
Nem vagyok árva.
Vasércbe, ragyogóba
fagyjon melletted lábom.
Akit én szeretek:
életem, s halálom.
Nincs másom kívüled,
te gyermek s dajka,
s nincs más, ki jóságod
sírva is vallja.
Nagy László: Az én szívem
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.
Születtem, felnőttem
durva gaz-erdőben,
virág vagyok, attól félek:
csalán lesz belőlem.
Szaporodik évem
fényben, égdörgésben,
ecetért kell elcserélni
minden édességem.
A költő fiatal, szép, boldog (ami a virágra jellemző) s fél, az idő múlásával a keserű,
csípős, mások által kevésbé kedvelt csalánra fog hasonlítani (s ettől talán kedvese közelléte az, ami megmentheti…)
Szécsi Margit: Félelmetes szerelem
Félelmetes szerelem,
öt évig, krumplin kenyéren!
Tündöklő márvány-fehéren
ültünk, s néztük a mozit.
Mámor vállal, magány vall
magáénak úgy mint régen.
Kőre-karcolt bálványképem,
kémlelj rendületlenül.
Írjál engem az égre,
írjál korhadt kapuk fölé,
hogy magamat el ne vétsem:
jó volna hazaérni.
Te vagy a nappali hold,
te vagy minden lehetetlen.
Vaskos, mérleges kezedben
meg-megsüllyed bánatom.
Félelmetesen szép, teljes szerelem , ... kell az égre, korhadt kapu fölé írni.. hogy mindig visszataláljon önmagához, önmagához a párja mellett .
Szerelem emléke, viráglámpa
tabáni tulipánfa
világíts belső éjszakánkbamert szívünk megvakult
beborult, elvadult
kitörve édes vonzalmából
átkozott csillagként csak rombol
tördeli párját
szeretőjére halált gondol
viráglámpa
tabáni tulipánfa
ragyogd be szívünk éjszakáját!
(a költő a szerelem emlékét hívja segítségül,
Szécsi Margit: Levél Nagy Lászlónak
Mind ami volt: a bősz macska-hadak,
szerelmünk ágya meg a bogáncs-dívány,
orcánk a kútban, s a pecsételt járvány,
kedvesünk sörénye a kés alatt:
mind ami lét volt, lenni megmarad,
a csipkefák szerelmi hajzata,
fogalmaink: az ember és haza,
a sárga ló s a pegazus-fiak -
mind ami lét volt: lenni megmarad,
csak kiterjed, kikel mint a halikra,
a csillogást fájóvá szaporítja:
vadállat-fejjé nőnek a kövek,
ruhaszárítók: lengő égövek
osztják világgá ifjúságodat -
mind ami lét volt: lenni megmarad,
csak elburjánzik, dolgait leróván.
Fehér inged átível Európán.
/hangsúlyoz a költőnő a refrénnel... - minden ami fontos volt a léthez, az megma-radt, jelen van, nem tűnt el/
Nagy László: Fagyok jönnek
Fagyok jönnek sorban,
Fehér hidű gárda
Mint a perec roppan,
Az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
A tél-hideg tányért,
Etess szerelemmel,
Hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
Engedd betetőznöm –
Kapcsold ki a szoknyát
Az aranycsípődön.
(párja nélkül hontalan, egyedül lebegő, anyátlan volna ..
hideg, fehér, szürke áll szemben a tűz, a hajnal vörösségével- Mit fejeznek ki?
a hideg magányba, melegséget, színt, szenvedélyt, boldogságot visz a kedves..)
SzécsiMargit: Vonzás
Nagy Lászlónak
Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.
Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek - minden
megindul érted.
Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.
Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre-lobban
félelmes kínban.
Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.
érezhető a költőnő erős ragaszkodása, vonzódása Nagy Lászlóhoz, az, hogy a férfi